Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-20 / 143. szám
2008. JÚNIUS 20., PÉNTEK 7 bft tmm Félrevezetik a vásárlókat a reklámjukkal megtévesztő Olvasónkkal az akció első napján közölték: a meghirdetett mosógépkészlet két nappal korábban elfogyott. A hölgy háborog: minek ígérnek, ha nem tartják be? Bizony, megtévesztheti a fogyasztót az a kereskedő, aki a meghirdetett terméket az akció kezdete előtt értékesíti. A panaszt a Gazdasági Versenyhivatalnak lehet bejelenteni - mondja el kérdésünkre a hatóság munka- • társa. Mielőtt a hivatal eljárást kezdeményezne, megvizsgálja, hogy az eset a versenytörvény hatálya alá tartozik-e, és joga van-e eljárni az ügyben. Ha igen, akkor több körülményt mérlegelnek. Megvizsgálják, hogy a kifogásolt magatartás komoly hatással van-e a piaci versenyre, azaz mennyiben érinti a közérdeket. Vagyis sok embert érintett-e az eset. (Országos hálózattal bíró, nagy forgalmú, sokat hirdető, nagy értékű árucikket kínáló áruháznál a törvénybe ütköző magatartás igenis sokak rovására mehet.) Amennyiben az említett körülmények fennállnak, az eljárást hivatalból megindítják. Határozatot a Versenytanács hoz. Megállapíthatják, hogy a magatartás jogsértő - ez esetben bírságot szabhatnak ki az elmarasztalt cégre. A Gazdasági Versenyhivatalról hasznos információkat olvashatunk a www.gvh.hu honlapon, ahonnan a panaszbejelentő űrlapot is letölthetjük. Vannak cégek, ímelyek hasonló esetben kifizetik a bírságot, és semmin >em változtatnak. Ez ellen így védekezhetünk, ha nem vásárolunk náluk. Azaz tu- latos fogyasztóvá kell válni, is nem visszamenni a ha- ;onló helyekre azzal, hogy ,de ott minden olyan olcsó”. (ÉRJÜK, írja meg 'ogyasztóvédelmi panaszait! otanacs@axelspringer.hu iintetést terveznek tejtermelők is takozó akciókat kezdenek ilmiszer-áruházak előtt a ma- ar tejtermelők, ha nem vezet- k eredményre a meghatározó iházláncokkal indított tárolások az olcsó import vissza- rn'tása és a felvásárlási ár ikkenésének megállítása ércében - közölte tegnap a Tej ■méktanács. A januári 95 fo- t körüli csúcs óta csökken a felvásárlási átlagára. Május- í az ár megközelítette a 80 fotós kritikus szintet a tejter- lőknek, az áruházakban Te több az olcsó külföldi tej- nék. A terméktanács szerint i két tendencia veszélybe so- hatja az egész magyar tej- zatot ■ É. S. GAZDASÁG Magasabb fordulatszámon kecskémét A gazdasági élet helyi szereplői várják az autógyárat A Mercedes felpörgetheti Kecskemét gazdaságát. A cégvezetők abban bíznak, hogy a környéken mindenütt emelkedik majd a munkakultúra is. Kecskemét gazdasági szereplői és a környék különböző oktatási intézményei számára is nagy lehetőség a Daimler óriásberuházása. Ugyanakkor komoly kihívás is, ezt igazolják az audis tapasztalatokkal bíró győriek is. Gaál Csaba-Rákász Judit A Kecskeméten több mint ezer főt foglalkoztató, svájci központú Phoenix Mecano ügyvezető igazgatója, Nagy Zoltán azt mondta: örül a város sikerének, ügyvezető igazgatóként viszont komoly aggályai vannak a várható munkaerő-elszívás miatt. „A munkanélküliség Kecskeméten igen alacsony, öt százalék körüli. A hozzánk hasonló vállalkozások viszont már most is úgy tapasztalják, hogy nincs szabad munkaerő. Kisebb, néhány száz főt foglalkoztató vállalkozások indítását is megérezzük.” A Bosal cégcsoport kecskeméti ügyvezetője, Sípos János ezzel szemben kimondottan örül annak, hogy a Mercedes-gyár megversenyezteti majd a munkaerő- piacot. „Hosszú távon senkinek sem jó az állóvíz, az új érkezők - az első zavarok után - pozitív hatást fejtenek ki. így gondolom a Mercedes érkezésével kapcsolatban is. így egyáltalán nem tartok attól, hogy tőlünk elszivárogna a munkaerő. Az új gyár létesítésével azt gondolom, hogy a környéken működő cégeknél is szükségszerűen emelkedhi fog a munkakultúra.” A város és a környék különböző oktatási intézményeinek is nagy lehetőség, ugyanakkor komoly kihívás, hogy elegendő szakképzett munkaerőt képezzenek a cég számára. Sípos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára azt mondta: a térség szakképzés szempontjából megfelelő. A gyár szakemberei is erre a következtetésre jutottak alapos vizsgálatuk során. Kiváló a kapcsolat a kecskeméti önkorAZ ALBÉRLETEK IRÁNTI kereslet jelentős emelkedésére számít Németh László, a Duna House ingatlanközvetítő franchise hálózat kecskeméti irodájának tulajdonosa. „várakozásaink szerint kétféle lakásra lesz nagy kereslet a bérleti piacon. A prémium kamányzat, az üzleti szféra szereplői, illetve a kamara között, jól működik a területi szakképzési bizottság, és ami ugyancsak fontos, Kecskeméten, valamint a megye kisebb városaiban - Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, Kalocsán, Baján - is vannak színvonalas oktatási intézmények. A kamarai titkár szerint mielőbb meg kell kezdeni a tárgyalásokat a társasággal, hogy megtudják, milyenek az igényei, mennyi szakképzett és szakképzetlen munkásra lesz szüksége. A Kecskeméti Főiskola alkalmas arra, hogy kvalifikált műszaki, természettudományos diplomásokat bocsásson ki, így tegóriát a magas beosztású, esetleg külföldi mérnökök keresik majd. A másik kategóriát alkotják a gyártósoron dolgozók igényére épülő panellakások. Tény azonban, hogy Győrben például már most olcsóbban lehet lakást vásárolni, mint Kecskeméten. ” remény van arra, hogy sokan majd a Mercedesnél helyezkednek el - mondta Kuti István, az általános rektorhelyettes. Kuti István elmondta, azonnal felajánlották a segítségüket a polgármesternek, a konkrét együttműködésről azonban csak ezt követően tárgyalnak az önkormányzattal és a gyár képviselőivel, mert a felsőoktatási intézmény vezetőit is váratlanul érte a hír. A rektorhelyettes szerint a főiskolának kitűnőek a kapcsolatai a településen már régebb óta letelepült nagy cégekkel - például a Knorr-Bremsével, a Hiltivel -, közös projektekben vesznek részt, a munkáltatók szívesen alkalmazzák az itt végzett fiatalokat. Győrben már tudják, mi vár Kecskemétre az AUDI 15 ÉVE települt Győrbe. Bolla Péter, a győri polgármester kabinetfőnöke annyit árult eb a város teljes költségvetéséhez képest is igen jelentős összeg az Auditől származó adóbevé- teL Ennél is fontosabb azonban a munkahelyteremtés: az Audi győri gyárában 5700 szakember dolgozik. az AUDI EZENKÍVÜL német , nyelvű óvodát működtet, támogatja az iskolai képzést, a Győri Balettet és a sportot. Ingatlanok eladási ára Kecskeméten és Győrött Kecskemét Győr 55 nm-es panel _____________8-9 millió forint_________7,5-9 millió forint Ú] építésű társastiáz ____250-300 ezer forint/nm 260 ezer forint/nm Albérleti ir (55 nm-es panel) 40 ezerforint/hó_________40 ezer forint/hó FORRÁS: DUNA HOUSE Az ingatlanárakat is hajthatja az autómotor Tovább bontják a cigánytelepeket rehabilitáció Ötszáz telepen csaknem százezer ember él Magyarországon A kormányzat hárommilliárd forintot költött az elmúlt három év alatt a cigánytelepek felszámolására. „Idén erre a célra 875 millió forint áll rendelkezésre” - mondta el Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A lakhatási szegregáció felszámolásáról tartott konferencián elhangzott, hogy eddig összesen 211 család költözött új lakásba, ötszázhatvanhármat pedig felújítottak. Magyarországon mintegy százezer ember él „településsze- § rű lakókörnyezetben”, csaknem \ ötszáz cigánytelepen, amelyek | jelentős része kistelepüléseken I található. Ezért két program fut Életveszélyes romalakás. A felmérések szerint százezren élnek ilyenekben. párhuzamosan, az egyik a ROP (Regionális operatív program) városrehabilitációs programjához kapcsolódik, a másik pedig a szaktárca telepeken és telepszerű lakókörnyezetekben élők lakhatási és szociális integrációs programja. A városrehabilitációs program: bán a tárca szakértői hálózatot hozott létre, és a projekt sikerességének zálogaként a szakminiszter visszafizetési garanciát szeretne bevezetni. Azt is kötelezővé szeretnék tenni, hogy a programban résztvevők elkészítsék az integrált városfejlesztési stratégiát, és kötelező legyen felhasználni az antidiszkriminá- ciós tervet. ■ P. A. MÁV: végre elindult az elektronikus jegyvásárlás A máv tegnap megkezdte az elektronikus jegyvásárlás bevezetését. Heinczinger István, a vasúttársaság vezér- igazgatója elmondta: június közepétől Budapesten három helyen, a Déli, a Keleti és a Nyugati pályaudvarokon, illetve Debrecenben és Miskolcon van lehetőség az internetes vásárlásra. Az E-ticket használatához az egyszeri regisztrációhoz nélkülözhetetlen e-mail címre, valamint bármilyen típusú bankkártyára van szükség. Magyar Bálint képviseli majd az EU-központot a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) fő misz- sziója, hogy integrálja az oktatást, a gazdaságot és a kutatás-fejlesztést - mondta tegnap Molnár Károly. A kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter hozzátette: az intézetet 18 független jelölt és négy EU-s szervezeti képviselő fogja vezetni. A független jelöltek közé Magyarország Magyar Bálintot delegálja. Magyar Bálint, a kiválasztott Kommandósok lepik el a strandokat június 30-án indul az úgynevezett kánikulakommandó, amelynek munkájában nyolc hatóság vesz részt. „Nem bírságipart működtetünk majd” - jelentette be tegnap Kondorosi Ferenc kormánybiztos. Hangsúlyozta: most először a szakmai érdekképviseleti szervezetek képviselői is részt vehetnek az ellenőrzésekben. Elsősorban a fürdőket, a strandokat és a taxikat vizsgálják. írásban vagy szóban mérséklik a gépjárműadót? A fuvarozók és a kormány képviselői szerdán és csütörtökön is leültek tárgyalni, ám az üzemanyag-drágulás hatásainak mérsékléséről nem született egyezség. A kormányzati oldal szóban módosító javaslatot tett a gépjárműadó csök- kentetésére, a fuvarozók írásban kérik a javaslatot. A fuvarozók sztrájkra készülnek, ha nem lesz megoldás. „Az üzemanyagárak folyamatosan emelkednek, komoly nehézségeket okozva ezzel, a kormány azonban semmit sem tesz, hogy a károkat és a terheket enyhítse” - hangoztatta tegnap Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. ■