Somogyi Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-08 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám
12 SZTORI 2008. JUNIUS 8., VASARNAP nyugalmat! Ha kinyitjuk a postaládát, könnyen kiugorhat belőle egy hivatali levél képében a kisördög Minden nap egy túlélési gyakorlat „Jó volna itt feküdni. Csönd, béke, senki nem háborgat.” Ez jutott eszembe, amikor nagyanyám sírjánál járva legutóbb a temetőt róttuk. Morbid gondolat? Az. De megvan rá az ok. Nem sokkal azután, hogy egy csúnya hagyatéki hercehurca lezárult, és megoldódott egy kényes vita a bankkal, valamelyik nap gépelt lapokat vettem ki a postaládából. Stencilezett papírok a helyi ön- kormányzattól. Még arra sem vették a fáradságot meg a postaköltséget, hogy hivatalos levélként küldjék el a felszólítást, a tájékoztatót és a kitöltendő bevallást. Az építményadóról, amit egy 1996-os rendelet ró ki ama cégekre, amelyeknek telephelye a kerületben van. Eddig nem kérték, és mivel öt év az elévülési idő, csak 2004-ig mehetnek vissza. Az én kényszervállalkozásom és 40 négyzetméterem után az annyi, mint 250 ezer forint. ■ Még arra sem vették a fáradságot, hogy hivatalos levélben küldjék a felszólítást. Telefonálok pénteken az ön- kormányzatnak - persze senki nem veszi fel. Hiszen péntek már majdnem hétvége. Pünkösd előtt, ráadásul. Végigizgultam a három napot. Sőt négyet, mert kedden nem volt ügyfél- fogadás, így a telefonhívásokat sem fogadták. Közben három ügyvéddel beszéltem: az egyik azt mondta, meg kell nézni a konkrét ügyet, ez így nagyon látatlanban van. A másik szerint törődjek bele, hogy le kell perkál- nom a 250 ezer forintot. A harmadik azt tanácsolta, tiltakozzak, addig is húzom az időt. Kedden délután végre beugrott egy régi ismerős neve, aki az'önkormányzatnál dolgozik. Ő megadta az illetékes főosztály illetékes vezetőjének közvetlen telefonszámát. Szerdán sikerült elérnem. „Ó, kedves hölgyem, nincs mitől tartania - mondta az asszonyság jóindulatúan -, mi nem magára utazunk." Elárulta, hogy az olyan cégeket akarják megcsípni, amelyek sok négyzetméteren valóban irodák, üzletek és garázsok. Én csak írjak egy nyilatkozatot, hogy a lakáscímem pusztán postafiók, valójában én ott életvitelszerűen lakom, és rezsiköltség-elszámolásssal nem csökkentek adóalapot. Hogy jövőre is így lesz? Azt nem garantálja a főóvé asszony. Múlt héten az APEH leveléről szóló értesítőt vettem ki a postaládából. Pénteken persze, hogy ismét jó legyen a hét végi hangulat. Nem mentem el rögtön a küldeményért, így csak a tudatom perifériáján cikázott át meg át szombat-vasárnap a Belefulladunk a papírhegyekbe, néha azt sem értjük, kinek ártottunk, hogy ezzel ver minket a sors gondolat: vajon mit akarnak? Hétfőn megtudtam: a negyedéves áfabevallást. Hívom a könyvelőmet: mi a fene ez? Közben bekapok egy szemet a mindig nálam lévő nyugtatóból. A könyvelőm egy óra múlva visszahív: új jogszabály van, azért küldtek felszólítást, de ő már el is intézte a dolgot. •Ilyen és hasonló izgalmakat élhet át korunkban a magyar állam polgára. Nem kell ide extrém sport meg bungee jumping - minden áldott nap felér egy katasztrófa-túlélési gyakorlattal. Elég kinyitni a postaládát, és elszenvedni a következményeket, máris úgy érzi magát az ember, mint akinek éppen autóbalesete volt. Nagy adrenalinlöket, utána végtelen megkönnyebbülés, áldott nyugalom. Jó esetben. Hogy most már tényleg sok egy kicsit? Hogy elég volt? Hogy hagyjanak végre békén? Úgy tűnik, ez egyetlen helyen lehetséges: odalent a sírban. ■ Rados Virág ORSZÁGOS APROHIRDETESEK INGATLAN 8 BACS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház 2,2 M Ft-ért eladó. 30/507-9747 •23977* * * 8 EGER forgalmas útvonalán műhelyek kiadók,, igény szerinti nagyságban: 63; 105; 136 nm? 30/488-8660 •24090* EGER mellett ház ea. v. csere. 30/357-9855 •24088* FELÚJÍTÁSRA szoruló tanya 41,7 h erdővel 50 M Ft Tel.: 30/452-1437 " ■ - ■ ........................- '23570* a KASTÉLY-JELLEGŰ luxusvilla gyógyfürdővárosban eladó! 30/929-9265, www.thermalcastle.com *24039' KISKUNHALAS központjában 4 szobás, szép családi ház eladó. Garázzsal, melléképülettel, nagy telekkel. Alkalmas irodának, vállalkozásokra is. 70/2429-402 •24087* KISKUNHALASON kúria eladó. 30/6397-405-------- *24086* BV ÁLLALKOZÓK, befektetők figyelem! Reális áron eladók az ország különböző részein belterületi-külterületi ingatlanok. Tanya, szántó, gyep, legelő, nádas, szőlő, erdő, amely alkalmas fakitermelésre, vadászatra, üdülőnek, halastónak, kúriának, bányaterületnek, ipari üzemnek, építési teleknek. Hívjon, válasszon magának megfelelőt! 70/574-6103 •24029* _________JÁRMŰ_________ 8 KISBUSZOK bérbe, 9-11 szem. 30/630-1122 *24035* PLATÓS Mazda 104 ezer km-rel, szervizkönyvvel eladó. 30/219-6867 •24092* SKODA Fabia Classic 1.2 2004.1. túl., extrákkal, megkímélten eladó. Ár. 1495000 Ft 20/807-1651 •24080* SUZUKI Burgman 400 sport 1 éves, garanciális 8500 km-rel, szalonállapotban eladó. 30/219-6867- *24092* TRABANT ‘90-es évj. 4 ütemű 16 ezer km-rel, vadonatúj állapotban eladó. 30/580-7678 •24084* HASZONGÉPJÁRMŰ ÜZEMANYAGSZÁLLÍTÓ tgk. Scania gyártmány, gy. év: 1987. eladó. Ár: 2,9 millió Ft+áfa. Műszaki vizsga nélkül. Hétvégén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu , 20/9726-425 •24102* _________GÉPEK_________ CS ARNOKVÁZ 1000 m!-ig eladó. 70/77-90-347 *24067* ELADÓ: 130 kW-os gázmotoros áramfejlesztő; lemezhengerítő: 3000/20; excenterprés: 40 tonnás; szennyvíz prés szalagszűrő; szemcseszóró- revétlenítő; CSN-600-as csigaszivattyú-borszi- vattyú, hidraulikus emelőasztalok: 2-8 tonnás: 780 000 Ft/db; 35 báros, 110 köbméter/h telj. kompresszor 550 000 Ft; hidraulikus tápegységek; 570 kW-os Vismann gázkazán. Numatic vizes csiszoló; 10,3 kW-os FII 210 D áramfejlesztő; 1,5 tonnás teherbírású lemeztároló polcok; rácsos konténerek, különböző méretű PEFÉM alkatrésztároló fémdobozok, fa raklapmagasítók. Az árak nettó árak! Hétvégén is non stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu , 20/9726-425 — *24102* HÍDDARUK eladók: 1-3,2-5-8-10-20 tonnás. Hétvégén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu , 20/9726-425 *24102* H0LDER 1 hengeres, vízhűtéses, 2 üt. eladó vagy keresek motor nélküli Holder kistraktort. Ui. 650><20-as komplett kerekek eladók. 30/472-9821 "*------------------- -------- 7 f Xr'hWli *24061* KARB 0R0B0T0KAT vásárolnék, 80000-300000 Kcal-ig. Több db-ot, jó állapotban, fóliaházak fűtésére. Tel.: 06-30/9358-708 •24042* LENCSETARTÁLY, HL 60-02 pótkocsi eladó. T.: 06-20/9727-145 . . ■ - *44100 SIL0TARTALY eladó. 94 cm!-es. 20/921-3399 •24067* SLAVIA motoros aggregátor 10 kW-os eladó, külön-külön is. 30/472-98-21--------------- *24061* WW W.japankistraktor.hu , 30/683-5454, Kiskunhalas- *24101* 1 DB Liaz billenős gabonásplatóval, takaróponyvával, állófűtés, hálófülkés, tömlő nélküli gumival eladó va$ elcserélném 80-as vagy 82-es MTZ-re. T.: 20/9576-118 •24081* MEZOGAZPASAG ÁRPA, búza árualapot keresek napi legmagasabb áron. T.: 20/482-6732 •24095* KÖRBÁLÁS fűszénát és lucernát nagy tételben vennék. 30/3821-075 •24097* KUKORICÁT vennék exportra min. 50 t. Telefon: 30/9534-472. •24099* LISZTES kukoricadara eladó. 30/619-1509. *24099* 8 MADÁRRIASZTÓ „műsas” Ára: 15 000 Ft Tel.: 06-30/9467-970, www.madarriaszto.hu •23975* 8 MEZŐGAZDASÁGI gépek eladók! 20/991-2460 *24071* 206 m!-es gabonatárolásra alkalmas raktárépület bontott állapotban eladó, vagy elcserélném rakodógépre, ill. mezőgazdasági gépre. T.: 20/9576-118 *24081* ÁLLÁST KÍNÁL 8 EGYEDÜLÁLLÓ lehetőség Magyarországon: új termék, üres piac. Ami biztos: kiváló keresetet kínálunk két leendő értékesítési vezetőnek. 30/265-3184 *24108* 8 FABERLIC kozmetikumok katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek. 30-40%-os jutalék. 30/976-6646 — *23025* 8 JÖVEDELMEZŐ kiegészítő tevékenységet kínálunk! 30/846-1819 •22993* 3 KÜLFÖLDI munkák EU o.-kba, szak-, segédmunka. Otthoni bedolgozások. 30/502- 1719 *24098* 8 KIVÁLÓ minőségű parfümök First parfumery katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek. 1:30/630-7999 *23974* 8 TÖBBFÉLE otthoni papírmunkát kínálok, válasz- borítékot kérek. Debreceniné 7608 Pécs, Pf. 8. •23937* ÁLLÁST KERES , REGISZTRÁLT mérlegképes könyvelő bármilyen adminisztratív munkát vállal. 20/477-7508 •24064* TÁRSKERESÉS 8 KERESZTÉNY szemléletű országos társközvetítő iroda, bárkinek szeretettel. Hit, család, megbecsülés. 06/76-413-871,30/439-5839 •24073* 8 63 ÉVES hölgy olyan, intelligens, egzisflenciá- val rendelkező, romantikus úriembert keres, aki kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne élettárs és társtulajdonosként. 30/261-1244 *24104* OKTATÁS 8 SLÁGERÉNEKOKTATÁS! Lemezkészítés! Telefon: 20/964-6289 •23656* UTAZAS 8 BALAT0NB0GLAR0N, Igái $ógyfürdőnél, Kaposváron szobák, apartmanok kiadók, vízhez közel. Üdülési csekket elfogadok. 70/218-7823 *23651* 8BALAT0NB0GLÁR0N, szabadstrandtól 300 méterre, igényes apartmanok kiadók. 4+2 fő részére, 2000 Ét/fö/nap, www.boglariszallas.dy.hu 70/315-8634 •24047* 8 BALATONFÜREDEN a víparthoz közel fürdőszobás szobák reggelivel az Emma Vendégházban kiadók. 06/87-343-602- *24075* B.FENYVES-ALSÓN max. 10 fő részére nyaraló kiadó. Júli 19-ig, ill aug. 7-től. 30/661-1744 *24093* 8 CSOPORTOKNAK szálláslehetőség, Harkány. 72/480-087, www.arzenalmotel.hu •23589* EGRI üdülés! Strand, várközeli, 2 á$as szobák kiadók. 2-3 E Ft/fő/éj. T.: 36/312-706 *24023* GYULAI magánszálláshelyek: 1500 R/fő/éj-tőL Tel.: 30/437-8900, www.herbacio.hu *24038* « HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 30/587-5564---------------------------- *22976* 3J 0CÓ Panzió Nyíregyháza, Hunyadi út 49., zuhanyzós, kábel-tv-s szobák hütöszekrény- nyel, zárt parkolás, szolid árak. Várjuk kedves vendégeinket! 06-42/411-297, 30/367- 2898, nyitva: 0-24 *23275* B KEDVEZMÉNYES élményfürdőzés szálláslehetőséggel a Debreceni Nagyerdőn! Nádix Panzió, www.nadixpanzio.hu , 06-52/532-104 •24011* VARJA ÖNÖKET az üdülés, a pihenés, a szórakozás csodás élménye BIBIONÉBAN a kéklő Adria selymesen homokos tengerpartján. Nagyszerű villák, apartmanok. most 20% árengedménnyel a Sabina Utazási Irodánál. Közvetlen kapcsolat. Ingyen katalógus, szállásfoglalás: Szondi Gabriella gabrlella@agenzlasabina.it lél.: 0039-331/765.5816. 9-13 Óráig o Tél.: 0039-347/888-6959 £ 8 PÉCSHEZ közeli Sikonda wellnessfürdönél klí- más, jól felszerelt nyaraló kiadó. Tel.: 70/537-4357 •24076* a SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 70/941-2649 Zj------------*73177* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015 *22968* WWW.horvatorszagi-nyaralas.hu , 30/600-4293 •23987* ZALAKAR0S0N jól felszerelt apartmanok kiadók. www.katihaus.info 06-20/983-6574 •23981* 8 ZALAKAROSON klimatizált apartmanok 6000 Ft/nap ártól kiadók. 20/9867-050 •24103* ALBÉRLETET KÍNÁL BUDAPEST IX. kér. Ráday u-ban, na$on igényes, 96 nm-es lakás hosszú távra (egyetemistáknak szobánként) kiadó! 3 különbejáratú szoba, amerikai konyhás nappali, padlófűtés. Irodának, szolgálati lakásnak kiváló! Érd.: 20/ 934-0200 •24068* ________PÉNZPIAC________ 8 NAGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574-6103 *24028* 8 VÉGREHAJTÁS0S illetve terhelt ingatlanok kiváltását jelzáloghitel ingatlanfedezetre BAR- osoknak, nyugdíjasoknak is országos hatáskörrel, vállalkozói hitelek, gyorshitel: 3-5 nap alatt! Tel.: 20/215-1504 •22995* __________ALLAT__________ 8 EB-ŐRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók utánvétellel is. Elektra Start Szaküzlet 8181 Berhida, Szabadság tér 5. 30/307-1437, 30/214-7677, www.villanypasztorok.hu •23009* 2 DB HF tehén eladó. T.: 06-20/3468-608 •24091* 5 BIKA mt. 250-300 kg-os eladó. Tel.: 06- 30/646-5611 •24085* 8 HÓNAPOS hasas üsző eladó. 77/457-011 •24082* SZOLGALTATAS 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374-7956--------------- *23226* 8 PORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881 •22901* VIZES falak utólagos szigetelése falbontás nélkül * 50 év garanciával. 06-70/3100-811, honlap: www.vizesfalakszigetelese.hu •24043* _________VEGYES_________ 8 BORÁSZOK! Automata szőlőprések eladók. Tel.: 06/20/514-6151 . *24072* CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588 •23039* _______EGÉSZSÉG_______ 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak eladók. 70/317-9321-------------- *22973* LÜ G0S-0XIGÉNES vizet előállító készülék (csapra szerelhető) 350000 Ft helyett 199000 Ft-ért megvásárolható. Tagadja le a korát és előzze meg a betegségek kialakulását MÓRA terápia, és táplálékkiegészítők a www.kami-ker.hu honlapon. Speciális elektroakupunkturás készülék CUKORBETEGEKNEK ÉS ÉRSZŰKÜLETES BETEGEKNEK RUHÁZAT NeUROPÁTHIÁS SZÖVŐDMÉNYEK KIEGÉSZÍTŐ TERÁPIÁJÁRA: diabeteszes láb, lábikragörcs, érzéketlen, gyenge, zsibbadt, hideg, fájdalmas végtagok tüneteinek megszüntetésére, az állapot rosszabbodásának megelőzésére Cukorszint csökkentéséhez: kiegészítő terápiára is alkalmazható a készülék, nem inzulinos betegek esetében! Klinikailag tesztelt termék. A készülék bérelhető is. Akció június 13-ig! SAX Kft. 1162 Bp„ Cserhida u. 8. Telefon: 06-1/409-3643 www.saxmed.hu 20-548-7980, 76-431-510 Tanácsadás daganatos betegeknek: www.mongoroka.atw.hu , 20- 3321-325 •24052* SZEKFŰDZSEM, muskátlikeksz, szójavaj, tök- fasirt, pitypangbor... Herbáció népigyógyászati magazin. Kérje újságárusától, vagy rendelje meg: 30/437-8900, www.herbacio.hu GONDQZAS 8 Angol originál használt ruha készpénzes eladásra! 30/618-3005 a HASZNÁLT holland és német ruha. kedvező feltételekkel házhoz szállítva is eladó! 30/413-0147 *22965* a KISLÁBÚ nők cipőüzlete új, elérhető árakon várja kedves vásárlóit! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 *22931* 8 A DANYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozását vállalja. Jelentkezés: Czeglédi Henrietta. 70/369-3613,20/313-7309 •24030* 8 A SZIGETCSÉPI Idősek Otthona időskorúak gondozását, ápolását vállalja! Jelentkezés: őr. Kapitány László intézményvezetőnél. Telefon: 70/341-3500 •23736* 8 BENTLAKÁSOS intézetünkben, egyszerűsített eljárással, az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri nagyösszegű befizetés nélkül, napidíj ellenében. 1/350-0997,1/350-0999 •24027* 8 VIDÉKI (Tolna megye, paksi) családias, bentlakásos intézetünkben az ország egész területéről idős emberek ápolásátvállaljuk, teljes ellátással, egyszeri, nagyösszegű befizetés nélkül, napidíj ellenében. 75/510-486,20/569-5651 •24031* VÁLLALKOZÁS ALVÁLLALKOZÓKAT keresünk. 30/6397-405 •24086* _______HANGSZER_______ 8 ZO NGORA, pianino vétel-eladás, javítás, hangolás, bérbeadás. 1/239-7138,20/470-20^1 *23982* KÖNYV a ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. Telefon: 1/340-3760, 1/354-0978, 30/922-0436 *22921* HIRDETMÉNY 8II. OSZT. trapézlemezek és szelemenek hihetetlen áron, most Tel.: 29/367-618; 70/318-9472 •23976* RENDEZVÉNY 8 NŐIZENEKAR leköthető!!! 20/964-6289 *23654* ZENEKAR! Érd.: 20/438-7340, www.formixduo.hu *23485* _________NÖVÉNY ________ 8 PALACKTÖRZSÜEK kaphatók! 94/352-552 •23848* _________BELYEG_________ 8 MAGÁNGYŰJTŐ régi képeslapokat, papírpénzeket postatiszta bélyeggyűjteményt keres megvételre. 1/405-7330,1/409-4628,20/543-0446 *23979* __________JÁTÉK__________ 8 ISMÉT kapható Zsivótzky Gyuláról az évszázad ma$ar atlétájának életéről, az olimpiai győzelméről szóló könyv, „A küzdelem igazsága". A könyv megrendelhető 1000 Ft-os áron a 20/396-6143-as telefonon, sms-ben is. •24074* 8 LABDARÚGÓ utánpótlás: július 19-25-ig Koppenhágában a Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgó Fesztiválra 2 magyar csapat kapott meghívást Egy klubcsapat mellé, egy területi válogatottat alakítunk ki. A kiválasztó edzőtábort június 24. és 25-én tartjuk Kunhegyesen, az 1992/93/94-ben születetteknek. Jelentkezni lehet: Szabó István igazgatónál. Tel.: 06(30) 366-9813 •24105* Apróhirdetések felvétele telefonon; és faxon;