Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-05 / 104. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 5., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Otthon szebb lenne a virágcsokor? anyák napja Évről évre pengeélen táncolnak anyagilag az anyaotthonok Kié a nagyobb öröm? A picié, hogy ő az anyuka szeme fénye, vagy az anyáé, hogy egy csoda a gyermeke? Hatodszor indult útjára a Születés Hete, Somogybán nem lesz rendezvény Az anyák napja a Borostyánvirág Anyaotthonban is ünnep. Volt, aki jobban örült ott a csokornak, mint ha otthon kapta volna. Márkus Kata Virágcsokor minden anyukának jár május első vasárnapján. A gyereknek meg jár érte ölelés és önfeledt mosoly. Akkor is, ha nem felhőtlen a boldogság a családban, például azért, mert nem otthon tölthetik az anyák napját. Mint ahogyan a Borostyánvirág Anyaotthon lakói. Ám közülük jó néhá- nyan jobban örültek a csokornak a Borostyánvirágban, mint ha otthon kapták volna. Az anyaotthon tízéves működése alatt ugyanis a tavalyi évben került be a legtöbb anyuka bántalmazás miatt az intézménybe, az összes lakó több mint 80 százaléka. Igaz, ebben az is közrejátszott, hogy az anyaotthon az utóbbi években krízisközpontként is működik.- Az esetek többségében nem arról beszélünk, amikor elcsattan egy-egy pofon - mondta Bíró Dániel, a Borostyánvirág Anyaotthon helyettes vezetője hanem amikor súlyos, komoly bántalmazás éri elsősorban az anyát. Persze, amikor az anyát bántják, akkor közvetetten a gyereket is. A 34 férőhelyes anyaotthon folyamatosan teljes kihasználtsággal működik, a jelenleg az otthonban lakó 11 anyuka közül hét somogyi. A többiek az ország minden részéből jöttek, akad köztük olyan is, aki szándékosan került minél messzebb a lakóhelyétől. Bántalmazták, így hát azt mondja: addig jó, amíg senki nem tudja, hogy itt van. Száztíz körüli anyaotthon van az országban - mondta Bíró Dániel -, ám csak húsz országos hatáskörű. A Borostyánvirág ilyen. Ennek ellenére lassan eljutunk odáig, hogy kizárólag pályázati támogatásokkal tud létezni az intézmény. Az állami normatíva öt éve nem változott, most is 700 ezer forint személyenként évente gondozási napra lebontva. Ugyan néhány állandó támogatónk van, de inkább az időszakos segítség- nyújtókból van több, sok magán- személy is segít, ha tud. Az intézmény évente mintegy 30 millió forinttal gazdálkodhat. az IDÉN is, IMMÁR hatodik alkalommal május első vasárnapján, anyák napján kezdődött a budapesti Aranytíz Művelődési Központban a Születés Hete országos rendezvénysorozat. Ennek keretében egy hét alatt az ország negyvenkilenc településén több mint kilencszáz eseményt rendeznek. somogybán egyetlen település sem csatlakozott a rendezvényhez. A nyitórendezvényen ismert televíziós személyiségek, művészek osztották meg sokszor személyes élményeiket a publikummal szülésről, anyaságról, apaságról, nagyszülőségről, családról, a világról. Egygyerekes modell talán egész évben nem járt annyi férfiember a kaposvári nagypiacon, mint tegnap. Többségük a gyöngyvirágok, tulipánok, pünkösdi rózsák és szarkalábak közt válogatott, szemmel láthatóan a legszebbeket keresték. Anyák napjára vásároltak. Úgy tűnik, ők igyekeztek ezen a napon kicsit többet tenni az anyukákért, mint egy átlagos napon. ám szociológusok szerint ennél többre, például a nők és férfiak munkaer&piaci helyzetének egyenlő megítélésére volna szükség ahhoz, hogy a nők szívesebben és több gyermeket vállaljanak Azt mondják, majd akkor lesz több gyerek, ha a nők nem válnak kiszolgáltatottá szülés után. a hetvenes évek közepére tehető demográfiai robbanásnak mostanában kellene éreztetnie számottevően a hatását. Az akkori, csaknem harminc- százalékos születésszám-emel- kedés, aminek a hatásait az elmúlt néhány évben kellett volna érzékelnünk, csupán visszafogott, egy-két évig tartó, háromszázalékos születésszám emelkedést hozott. Az elmúlt években pedig már ismét néhány százalékos csökkenésről számoltak be a szakemberek. A több mint harminc évvé/ ezelőtti demográfiai hullám hátterében egyértelműen a megélhetési biztonság erősödése állt. Akkor a háromgyerekes családmodell volt a jellemző. Ma viszont 28-29 éves korra tolódott ki az első gyermek vállalásának az ideje, s 1,3 átlagos gyerekszámnál tartunk családonként. A demográfiai hullám levonulása után pedig tovább csökken a szülőképes korú nők száma, tehát további születésszám-csökke- nés várható. Több a fiú, mint a lány tavaly az év első két hónapjában 392 kisgyermek született Somogybán, az idén 403. Kaposváron minden 100 kislány újszülöttre valamivel több, mint 107 kisfiú jutott az elmúlt id& szakban. Csaknem minden 51. terhesség ikerterhesség. JEGYZET Anyának lenni mindenképp jó A népmesékben a harmadik gyerekből királyfi lett. Ma másképp szövődnének ezek a történetek, hiszen sok családban két gyermek sem születik, csak egy, vagy egy sem. Anyának lenni már nem olyan jó? AZ ÓKORI GÖRÖGORSZÁGBAN is megünnepelték az anyákat; akkor azon a napon, amikor Rhea, az istenek anyja előtt hajtottak fejet. A modern világban a számunkra később a trianoni békediktátumról elhíresült Woodrow Wilson amerikai elnök nyilvánította először hivatalos ünneppé 1914-ben. Egy nő, Anna M. Jarvis hét éven át küzdött ezért. Talán azért tudta ezt megtenni, mert neki nem volt gyermeke... hiába a mosó- és mosogatógép, a mikrohullámú sütő és az autó, nincs több ideje az anyának az egy vagy két gyermekére, mint évszázadokkal korábban az iik-ük- szülőnek akár nyolcra-tízre. A gyermekének sincs ideje arra, hogy anyák napján abból adjon, ami a legdrágább, az együtt töltött percekből, sok édesanya csak telefonhívást vagy sms-t kap, ha kap. Nem lehet azt mondani, hogy a világtörténelem előrehaladtával boldogabbakká váltak a családok. Akkor pedig minek a technikai „fejlődés”? anyának lenni azonban mindenképp jó. Még akkor is, ha élete folyamatos egyensúlykeresés a család kiszolgálása és a saját szabadsága között. Még akkor is, ha majd csak nagymamaként tudhatja meg, hogy milyen anya volt; abból, hogy miképp neveli a gyereke az ő unokáját. Anyának lenni mindenképp jó, mert ő az egyetlen a földgolyóbison, aki őszintén elmondhatja magáról: nem az a fontos, hogy mit kap a világtól. Csak az, hogy mit adhat a gyermekének. Ismét vizsgálják a gombát a nagypiacon Kaposvár Életeket menthet a szedési szezonban az ingyenes szolgáltatás A kijelölt miniszter jogi lépést tesz az elnök ellen Ismét van gombavizsgáló a kaposvári nagypiacon. Mostantól tehát megint lehet frissen szedett erdei gombát is árulni a piacon. Mint arról korábban már beszámoltunk, egy ideig nem dolgozott gombaszakértő a somogyi megyeszékhely piacán, mivel a kalaposok vizsgálásá- val korábban megbízott vállalkozó nem kívánta tovább folytatni a tevékenységét. Börczi Miklóstól, a piac üzemeltetőjétől megtudtuk: május elsejétől határozatlan időre kö- _ tőitek szerződést Fodor István- | a nal e feladat ellátására. Ismét s érdemes tehát az erdők mélyén ? lelt gombafajtákat elvinni a 1 napvniíirríi hpvizspríItatni a? Ili Forint* ktvarv hótfn Uivótolóuol minrionnan houÍ7cdálnm a domhól/ot gombaszakértő továbbra is ingyenesen ellenőrzi az összegyűjtött kalaposokat.- Hétfő kivételével, amikor a kaposvári nagypiac zárva tart, mindennap lehet hozni bevizsgáltatni a gombákat - mondta Fodor István. - Minden reggel fél hattól várjuk a gyűjtőket, kedden fél tizenegyig, szerdán, csütörtökön és vasárnap kilencig, pénteken tizenegyig, szombaton pedig délig. Fontos azonban, hogy soha ne műanyag szatyorba szedjék és hozzák be ellenőrzésre a kalaposokat, valamint az is, hogy a különböző fajtákat külön-külön gyűjtsék a nnmhác/nlz m Y/Iárlziic IToto (Folytatás az 1. oldalról)- Eddig türelmes voltam, de most betelt a pohár. Nem látok más megoldást, kénytelen vagyok Gelencsér Attilával, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökével szemben jogi lépéseket kezdeményezni és elégtételt kérni- reagált Gyenesei István az őt ért vádakra. Gelencsér Attila elnök megkeresésünkre a következőket mondta az üggyel kapcsolatban:- A választópolgároktól másfél évvel ezelőtt azt a mandátumot kaptam, hogy tegyek rendet a megyei önkormányzatnál. Ezt a munkát szakmailag megalapo7ntt mÁHnn ncolz límr hídfőm irc\ gezni, hogy a megyei önkormányzat intézményeit, hivatalát, cégeit szakértőkkel átvilágíttattam. S miután számos szabálytalanságra derült fény a szakértők véleménye szerint, ezért az anyagokat további vizsgálatra a megfelelő hatóságokhoz eljuttattam, ahonnan rendre kaptam visszajelzéseket, hogy nyomozást indítottak el. A Somogy Média Kft. átvilágítása január 20- án készült el, az anyag másnap került a kezembe. Jelenleg legalább négy nyomozás folyik. Például a legutóbbi esetben a vám- és pénzügyőrség nyomozó hivatala indított vizsgálatot a számviteli rend megsértésének gya-