Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-05 / 104. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 5., HÉTFŐ Apostoli áldás Keresztáron egyházi ünnep Bazilika rangra pályázik a 250 éves templom Juliusz Janusz érsek, Magyarország apostoli nunciusa abban a ruhában misézett, amiben Padányi Bíró Márton püspök 250 éve felszentelte a templomot MI A VÉLEMÉNYE Nagyon fél a kullancstól? rohrer jánosné kaposvári kórházi dolgozó: - Amikor az én gyerekeim voltak ki­csik, még nem volt ilyen sok kullancs. Most meg már azt hallani, hogy előfordulhat, hogy a játszótérről is kul­lanccsal viszi haza az em­ber a gyereket. Nagyon kell figyelni, otthon ugyanúgy át kell nézni magunkat, a gyereket, mintha erdőből jöttünk volna. Szerintem ha ennyire elterjedt a kullancs, jó lenne, ha kötelezővé ten­nék a védőoltást ellene. gyerák MÁTÉ kaposvári ka- 2 puszerelő: - Különösebben nem félünk a kullancstól, persze, ha például erdőben járunk, utána fürdéskor át­nézzük magunkat, hogy nem hoztunk-e haza hívat­lan látogatót. Én egyébként kaptam kullancs elleni vé­dőoltást; a szüleim szeret­ték volna, ha nem kockázta­tunk, és legalább ami ellen létezik oltás, azt megkapom. konczlik Klaudia kapos­vári, gyesen lévő kisma­ma: - Nem igazán szok­tunk foglalkozni a kullan­csokkal, nem is félünk tő­lük. Nem oltattam be ma­gamat, persze, ha olyan helyen járunk, például er­dőben, akkor át szoktuk nézni magunkat. Ennyi az egész, amit megelőzés­ként megteszünk, eddig szerencsére még nem iga­zán találtunk magunk­ban kullancsot. Először tett lelkipásztori látogatást Magyarország apostoli nunciusa a tizen­öt éve alapított Kaposvári Egyházmegye területén. Márton László XVI. Benedek pápa képviseleté­ben köszöntötte a híveket vasár­nap a Balatonkeresztúron tartott szentmisén luliusz lanusz ér­sek, Magyarország apostoli nun­ciusa, aki eddig már húsz or­szágban tevékenykedett a Szent­szék diplomatájaként. Az 1758- as templom szentelésekor Padá­nyi Bíró Márton püspök által vi­selt 250 éves miseruhában ve­zette a szentmisét az egyházi méltóság, aki a szertartás végén apostoli áldást osztott.- Otthon érzem magam, amit erősít a Keresztúron őrzött Szent Fausztina ereklye is, mely Krakkóból származik - mondta a lengyel származású apostoli nuncius. A templom negyed évezredes fennállása alkalmából rende­zett ünnepségsorozat zárása volt az ünnepi szertartás. A négynapos programban méltóképpen megemlékeztek a templomot építtető Festetics Kristófról. A Festeticsek korát fel­idéző konferencia és egy barokk zenei koncert helyéül is szolgált a templom, ahol bérmálást, majd a Keresztúr Napja ünnepséget tartották. Az ünnepségen Hor­váth István helyi lakos vehette át a Balatonkeresztúrért Emlékér­met, az egyházközségnek pedig Gelencsér Attila, a Megyei Köz­gyűlés elnöke adományozott díszoklevelet. Az ünnepségsoro­zat idejére a templomot felszen­telő Padányi Bíró Márton veszp­rémi püspök személyes tárgyai­ból rendeztek kamarakiállítást a templom sekrestyéjében. Vaslábán Csaba, a település plébánosa elmondta, hogy a szeptemberi püspöki konferen­cián keresztül szeretné beter­jeszteni a Szentszéknek, a je­lenlegi műemlék templom „basilica-minor” rangra emelé­sét. A plébános szerint minden adott ahhoz, hogy ezt elnyerje a keresztúri templom. A pápától kapható kitüntető címmel járó jogokat és kötelezettségeket egy 1968-as egyházi rendelet szabá­lyozza. A cím elnyerésének fel­tétele a rendszeres igehirdetés és gyóntatás mellett énekkar működése, továbbá az is, hogy egész nap tárt kapu várja a be­térőket. A csodálatos barokk freskói miatt a környékre látogató kül­földiek által is ismert templom a művészeti értéke mellett az­zal lehet aspiráns a címre, hogy lelki, szellemi és kulturális központként működik, amely egyik feltétele a kis-bazilika cím elnyerésének. Egy másik, ugyancsak fontos, de szintén teljesíthető feltétel, hogy latinul is kell misét tartani. Május a Balaton hónapja a Vizek évében A MAGYAR TURIZMUS ZRT. a Nem ússza meg szárazon! szlogenjével májustól a nyá­ri fürdőzések helyszíneire csábítja a hazai utazókö­zönséget. Májusban a Bala­tonra, júniusban a Tisza-tó- hoz, majd az ország termé­szetes vizei következnek. Kampányidőszakban kü­lönféle kedvezményekhez juthatnak a vendégek, (mk) Üveges Majálisba várták az érdeklődőket FÖL, FÖL TI HABJAI A SÖRNEK! Ezzel a jelmondattal hívták az érdeklődőket a szombati Üveges Majálisba, a bárdi­bükki Goszthony Kúriába a szervezők. A Goszthony Mária Alapítvány, a Nem­zetközi Üvegművész Szö­vetség és a Térségi Együtt­működés Társasága hagyo­mányos rendezvényén a le­tűnt időket idézve transz­parensekkel vonultak föl az ünneplők, köszöntötték a kiváló dolgozókat, és volt sörmenet is. (mk) Marxi feliratú transzparenst is körbehordoztak a faluban Elismeréseket adtak át a tűzoltónapon rajnai zsolt kaposvári tűzoltóparancsnokot ezre­dessé léptették elő. Seer Zoltán, a siófoki tűzoltóság szolgálatparancsnoka az Év somogyi tűzoltója elis­merést vehette át a hétvé­gi országos tűzoltónapon, amelynek Siófok adott ott­hont. Szabó Vilmos nagy­atádi tűzoltóparancsnok­nak tanácsosi címet ado­mányoztak, Lábas Ele­mért, a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesét őr­naggyá léptették elő. Ta­kács István őrmester, az igazgatóság munkatársa pénzjutalmat kapott, (hm) A Szent Kereszt egyház alapjaira épült a templom 1758-ban készült el a temp­lom, melyet Festetics Kristóf építtetett Balatonkeresztúrra. A meglévő levelek tanúsága szerint a ma álló műemlék templom szentélye és hajója a romjaiban még megvolt, Szent Keresztről elnevezett egyház fa­laira épült. Hajója és szentélye három boltszakaszt alkot Két legértékesebb freskója Szent Ilona császárnőt ábrázolja, amint megtalálja Krisztus ke­resztjét, illetve Herakltus csá­szárt, aki visszaszerzi azt a perzsáktól. Főúri barokk-roko­kó ízlésű faragott szószék és tabernákulumos főoltár is ta­lálható még a templomban. 2002-től a templomban folyamato­san belső átalakítási munkák folytak Felfelé kúszik a védőoltásár kullancs Somogy megye fertőzött, a szérum sem mindenható Sztárnárcisz nyílt Babócsán bombariadó Egy kis növénynek köszönheti ismertségét a falu (Folytatás az 1. oldalról) Az agyhártyagyulladás ellen ha­tékony segítség a védőoltás, a Lyme-kór ellen azonban a figye­lem az egyetlen védekezés. Az agyhártyagyulladás vírusa 6-10, a Lyme-kóré 24 óra alatt jut a r fertőzött kullancs szervezetéből ! az emberébe. - Oltással és kü­lönféle riasztószerekkel előzhet­I jük meg a bajt, de ugyanilyen fontos, hogy kirándulás után nézzük át magunkat és család­tagjainkat, különösen a hajas fejbőrt és a hajlatok környékét - emelte ki Papp Erzsébet osztály- vezető főorvos. - Ha nem sike­rült elkerülni, a lehető leghama­rabb távolítsuk el a kullancsot: KULLANCSFERTÖZÉSES ESETEK SZÁMA SOMOGYBÁN AGYHÁRTYAGYULLADÁS 2004: 15 2005: 8 2006: 8 2007: 9 Lyme-kóros esetek 2004: 94 2005: 122 2006: 92 2007: 68 Millll Encepur (felnőtt) 2117* Encepur (junior) 1796* FSME-lmmun (felnőtt) 4483 FSME-lmmun (junior) 4130 Forrás: Arany Oroszlán patika, Kaposvár (‘receptre) csipesszel, óvatos, de határozott mozdulatokkal. A beszakadt fej­től nem kell tartani, idegen test­ként később kilökődik a szerve­zetből. A krémek használatát, a nyomkodást-csavargatást kerül­ni kell. A kullancs-encephalitis elleni kétféle védőoltás egyikére meg­szűnt a támogatás, így ennek a háromszori oltása már megha­ladja a 13 ezer forintot. A recept­re kapható ennek felébe kerül, tudtuk meg a kaposvári Arany Oroszlán Patikától. Fontos az állandó figyelem, mert a globális felmelegedés, az enyhe telek miatt a kullancsok már egész éven át veszélyt je­lenthetnek. ■ Balassa Tamás Igazi sztár lett mára a babócsai nárcisz; ezrek figyelték, fotózták és filmezték a 12 hektáros virág­szőnyeget szombaton a basa kertjében. A csöpp növény virág­zását-látványos fesztivállal ün­nepelte a falu. A magyar mellett horvát, né­met, holland és angol szótól volt hangos az óriási vadvirágos kert, jelezve, hogy ma már nem­zetközi érdeklődés kíséri a csil­lagos virág cseperedését. Egye­dül a rendészeknek és rend­őröknek nem volt Idejük ünne­pelni, ugyanis egy ismeretlen te­lefonáló azzal fenyegetőzött, hogy bombát robbant a basa­kertben. A közönség azonban semmit sem vett észre a bomba­A lányok-asszonyok temérdek pala­csintát sütöttek a vendégeknek riadóból, az aracsi telefonálót pe­dig még aznap beazonosították. A program minden évvel egy­re nagyobb és látványosabb. A fo­gathajtóversenyt a szigetvári Rajz László fogata nyerte, a nár- ciszTutás győztese pedig a kapos­vári Dómján Tibor és a sellyei Kulicsné Hegedűs Etelka lett. A Prinke kastélyban helytör­téneti kiállítás várta az érdek­lődőket, a basakertben pedig bar­csi táncosok és fúvósok, Három­fa énekesei és Berzence színé­szei marasztalták a Vendégeket. Az esti tűzijátékot a lassan tisz­teletbeli babócsaivá váló Cso­kis Tibi mulatós zenész előadása és baba-mama szépségverseny előzte meg. ■ N. L.

Next

/
Thumbnails
Contents