Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-28 / 123. szám
Ezentúl bárki bárhol tüntethet? az alkotmánybíróság megsemmisítette a gyülekezési törvény azon passzusát, amelynek alapján a rendőrség mérlegelés nélkül köteles volt feloszlatni a bejelentéshez kötött rendezvényt, ha azt bejelentés nélkül vagy a bejelentett időponttól, helyszíntől, útvonaltól, céltól, illetve napirendtől eltérően tartják meg. Megkezdődött az MTV székházát támadók pere RENDBONTÁS NÉLKÜL zajlott tegnap az MTV székház elleni támadás miatt indított büntetőper első napja a Pesti Központi Területi Bíróságon. A 39 vádlott részt vett a székház 2006. szeptemberi ostromában. Ugyanakkor tagadta bűnösségét, de szé- gyellte a 2006. október 23- ai tüntetéseken történteket egy rendőr a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa előtt. Irak: McCain maradna, a demokraták mennének íohn mccain amerikai republikánus szenátor szerint hatalmas hiba volna még azelőtt kivonni az amerikai csapatokat, hogy Irak új kormánya saját lábára áll. Barack Obama Új-Mexikóban veteránok előtt arról beszélt: az a szándéka, hogy lezárja a háborút és a csapatokat hazahozza. A következő elő- választási forduló helyszínén, Puerto Ricóban kam- pányoló Hillary Clinton is a háború befejezését ígérte. Meg Irakban tartana a sereget Újabb haláleset a zebrán gázolás Egy négyéves kislány halt meg tegnap Bonyhádon Ez a teherautó ütötte el a kislányt és nagymamáját Bonyhádon. A sofőr feltételezhetően nem vette észre, hogy a gyalogosok leléptek a járdáról. Újabb gyalogosgázolás történt: egy négyéves kislány halt meg Bonyhádon. Egy kamion ütötte el, amikor a nagymamájával át akart menni a zebrán. A múlt héten Pécsett halt meg hasonló balesetben egy húsz hónapos gyerek és a nagymamája. Europress-összeállítás A tragikus baleset kedden, kora délután Bonyhádon, a Széchenyi téren történt. A hetvenhat éves nagymama és négyéves lány unokája a város központjában szeretett volna átkelni a zebrán. Alighogy a járdáról leléptek, balról egy kamion gázolta el őket. A kisgyermek olyan súlyosan megsérült, hogy szinte azonnal, a helyszínen életét vesztette. Információink szerint a nagymama súlyos sérüléseket szenvedett, őt kórházban ápolják. A szemtanúk arról számoltak be, hogy a kamion álló helyzetből indult el. így a sofőr feltételezhetően nem vette észre, hogy a nagymama a kisunokájával lelépett a járdáról. A jobb első kerék gyűrte maga alá a kislányt. A rendőrség vizsgálja a körülményeket, azt azonban már közleményben tudatták, hogy a jármű vezetője nem fogyasztott alkoholt. A baleset áldozatai nem bonyhádiak voltak, rokonlátogatóban jártak a városban. A várpalotai nagymama és unokája csomagokkal akart átkelni a zebrán, amikor a tragédia bekövetkezett. A szemtanúk szerint a buszmegállóba igyekeztek, hazafelé tartottak. A vétkes kamion sofőrje egy harminchét éves, kunbajai férfi volt. Vér- és vizeletvizsgálatot is végeztek nála, a megyei rendőr- kapitányság közleménye szerint a vérmintában nem találtak alkoholt. VÁRHATÓAN 2009 első félévében léphet életbe a 33 éves KRESZ módosítása, amelyben a gyalogátkelőhelyek a vasúti átjárókhoz hasonló védettséget élvezhetnének. A tervek szerint a jövőben lassítaniuk kell az autósoknak a közlekedési lámpával nem védett gyalogátkelőhelyek előtt, így a zebrák előtt már 20 méterrel az autók sebességét 30 kilométeresre kell csökkenteni. Többször felmerült, hogy a lakott területen belüli sebességhatárokat is módosítani kellene. A személyi sérülésekkel járó balesetek több mint harmadát a gyorshajtás okozza. A Nemzeti Közlekedési Hatóság ezért csökkentené az autósok mérlegelési lehetőségét a sebesség megválasztásakor, ugyanakkor a jelenlegi sebességhatárokat egyelőre nem változtatnák meg. Ez az út a Bonyhádot Zombá- val összekötő főút városon belül haladó forgalmas szakasza. A rendőrség adatai szerint ennél a gyalogosátkelőnél már több baleset is történt, de ilyen súlyos még nem. Vagyis a szakemberek nem tartják veszélyesebbnek, mint a többi bonyhádi zebrát. Éppen ezért eddig az sem merült fel, hogy közlekedési lámpát helyezzenek el ezen a szakaszon. Múlt héten szerdán Pécsett szintén az unokájával együtt gázoltak el egy 67 éves asszonyt, aki a kertvárosban szintén egy gyalogátkelőn tolta át babakocsiban lévő unokáját, amikor egy személyautó elgázolta őket. A kórházban az idős asszony és húsz hónapos unokája is életét vesztette. Az őket elgázoló személyautó vezetője ellen múlt csütörtökön halálos közúti baleset okozása miatt indítottak eljárást. A 32 éves' férfi szabadlábon védekezhet. Évente több mint 300 gyalogost ütnek el, de csak néhányat kijelölt gyalogátkelőhelyen. Nincs közjogi válság, működik a legfelsőbb bíróság . Nincs közjogi következménye annak, hogy hétfőn nem választották főbírának Baka Andrást, a legfelsőbb bíróság elnökének - árulta el lapunk kérdésére Kolláth György. Az alkotmány- jogász elmondta, rövid távon nincs közjogi krízis - a tisztség- viselőket mindenkori helyetteseik a következő szavazásig tudják helyettesíteni -, politikai krízis azonban lehet. „Ha Sólyom László és jövőbeli jelöltjei el akarják kerülni a folyamatos huzavonát, akkor a köztársasági elnöknek egyeztetnie kell” - tette hozzá. Az Országgyűlés hétfőn utasította el Sólyom jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, és várhatóan szeptemberben szavaz majd újra a jelöltről. A jelenlegi elnök, Lomnici Zoltán megbízatása június 24-én jár le. Sólyom László a szavazás után elmondta: „A hat tisztség közül, amelyre jelölhetek, négy be van töltve, a lehető legjobb emberekkel, és úgy látom, hogy lassan, de biztosan megyünk előre, semmi okát nem látom, hogy ezen változtassak”. ■ Sólyom négy jelöltjét támogatta eddig az Országgyűlés. Nem csak a bíróságon bukott Sólyom, hétfőn ombudsmanje- löltjét sem sikerült megválasztatnia. Az Országgyűlés leszavazta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos jelöl tét. Péterfalvit másod- szof jelölte az államfő, az adatvédelmi biztosról pedig negyedszer szavazott a T. Ház. Péterfalvi lapunknak elmondta: nem gondolkodott még azon, vállalná-e harmadszor is a jelöltséget. „Nagy megtiszteltetés volt, hogy Sólyom László másodszor is jelölt, az is, hogy most több szavazatot kaptam, mint előzőleg” - tette hozzá. A parlament hétfőn a jövő nemzedékek ombudsmanjának választotta Fülöp Sándort. Az államfőnek tehát részeredményeket sikerült elérnie, annak ellenére, hogy egyik alkalommal sem egyeztetett a pártokkal. ■ Boda V. Megterhelő a hirtelen jött kánikula hőguta Harminc fok fölé kúszik ma a hőmérséklet, mégsem lesz riadó Kánikulára számíthatunk a hét második felében: a hőmérséklet egyes becslések szerint szerdán a 34-35 Celsius fokot is elérheti és a hétvégére sem csökken 31 Celsius alá. A hirtelen felmelegedés nagyon megterheli az emberi szervezetet, így különösen ügyelnie kell az idősebbeknek, illetve az ér- és szívproblémákkal küzdőknek. Az Országos Tisztiorvosi Szolgálat ugyanakkor nem tartja szükségesnek a hőségriadó elrendelését, mivel a napi középhőmérséklet előreláthatóan csak szerdán haladja meg a 25 fokot. A nagy meleg melett sokfelé kialakulhat zápor, zivatar, így Negyed óra alatt leéghetünk a napon. időszakosan jelentősen megemelkedhet a páratartalom. Ez az asztmásoknak és más légzőszervi megbetegedésekben szenvedőknek jelenthet megpróbáltatást. A napsugárzás erős lesz: .Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint nagyon erős, 7,9-es UV-B sugárzás várható Magyarországon. Ilyen sugárzás mellett akár negyedóra alatt pecsenyepirosra sülhetünk. A fővárosban a légszennyezés | okozhat gondot: a szálló por illet- í ve a nitrogén-oxidok koncentrá- 1 dója a forgalmasabb helyeken | megközelítheti az egészségügyi £ határértéket. ■ Tegnap még napfürdőztek a folyóparton: ma ez már veszélyes lehet Kijelölték a Zuschlag-ügy bíróját Kijelölték Kecskeméten a Zuschlag-ügy bíráját: az első magyar maffiapert 2005-2006-ban tárgyaló Fodor Endre tanácsa ítélkezik majd a különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen és szervezetten elkövetett csalással vádolt volt politi- kus felett. Várhatóan októberben kezdődik meg a büntetőper, amelyben az első hónapokat a 16 vádlott meghallgatása tölti majd ki - mondta el Feleky István, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság büntetőkollégiumának vezetője. Őket követi majd a 213 tanú. Fodor bíró jelenleg tanulmányozza a mellékletekkel együtt mintegy 10 ezer oldalas nyomozati iratot. ■ Miklós László Gyurcsány:jó, hogy az ellenzék már tárgyal Várat magára a bal- és a jobboldal közötti demokratikus kompromisszum pillanata - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök, aki a tiszteletbeli konzulok budapesti konferenciáján tartott előadást, hozzátette: a kiegyezésnek az lehetne az alapja, hogy mindkét oldal elfogadja a másik legitimitását. Magyarországon ma politikai küzdelem helyett időnként ádáz politikai harc folyik - fogalmazott a kormányfő, aki pozitív fejleménynek nevezte, hogy az ellenzék tárgyal és nem az utcán keresi a megoldást. Gyurcsány elmondta: a kormányzati politika középpontjába a munkahelyteremtést, a munkára ösztönzést állítják. ■ Cs. E. ■BH Fokozott védelem a gyalogosoknak - csak jövőre