Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-25 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 21. szám

2 2008. MÁJUS 25., VASÁRNAP KÖZÉLET FÁZ: Halálos ellenségek uralják az országot Orbán uralkodik a lap szerint megosztott Magyaror­szág címmel a magyar bel­politikai helyzetről közölt első oldalas kommentárt szombaton a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FÁZ). Georg Paul Hefty, a kon­zervatív napilap magyar származású szemleírója a cikk bevezetőjében rámu­tatott: Magyarországon Európa egyik legkülön& sebb „duumvirátusa” kor­mányoz. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor szilárd kö­zösségben uralja az orszá­got, noha halálos ellenség­nek számítanak. „Az első a miniszterelnök, a máso­dik az ellenzéki vezető. Mindez azonban nem je­lenti azt, hogy az egyik dönt és a másik csak szemlélné a dolgokat” - írta Hefty. nak igazzá” - reagált a Fidesz szóvivője. Szijjártó Péter szerint mindössze arról szól ez az ügy, hogy a szocialisták félnek, mert a következő Fidesz-kormány ki fog­ja vizsgálni a korrupciógyanús beruházásaikat. Kóka lános is megnyilvánult a kérdésben. „A Fidesz minden meghatározó politikusa próbálja tisztára mosni a kiszivárgott mondatokat. Orbán Viktor szá­mára is eljön egyszer az igazság pillanata, és most itt az idő, hogy végre őszintén elmondja, ponto­san milyen reformokat tervez” - fogalmazott az SZDSZ elnöke. SZDSZ: Fodornak több támogató szavazat „A szabad demokraták kemény, határozott és nyilvános feltétele­ket szabnak ahhoz, hogy egyálta­lán megfontolják a költségvetés megszavazását. Ezek közül leg­fontosabb az adócsökkentés lesz” -szögezte le Kóka Já­nos SZDSZ-es pártel­nök azon a tegnapi sajtótájékoztatón, ahol a párt ismertet­te a küldöttállítás és a mandátum­vizsgálat eredményeit. 748 kül­dött vehet majd részt a liberálisok június 7-i tisztújító küldöttgyűlé­sén. Közülük 604-et most válasz­tottak meg, 144 párttag helye pe­dig alanyi jogon jár. A liberális pártelnök elmondta: az országos tanács szombati ülé­sén mindenki a független, saját jogán politizáló SZDSZ mellett tet­te le a voksát. Álláspontja szerint pártja az egyetlen olyan parla­menti erő, amely nem a javaslatok eredete, hanem.azok tartalma sze­rint fog voksolni. Gulyás József, az országos tanács el­nöke közölte: a kül­döttek közül többen támogatják Fodor Gábort, mint Kóka Jánost. Kilenc megyei vá­lasztmány Fodor Gábort támogat­ja, hat helyen Kóka János lett a be­futó az SZDSZ-elnök-jelölésért folytatott küzdelemben, négy me­gyében kettős jelölés volt. A jelö­lés azonban még semmire sem kötelezi a küldötteket. ■ ■ Kemény feltéte­leket szab Kóka a voksokhoz. amit elértek az elmúlt időszak­ban. Ezért visszautasította mind­azt, amit az elmúlt napokban a Fi­desz közös nemzeti jövőként fel­vázolt. Kormányzati számítások szerint amúgy a metró- és autópá­lya-építések leállításával 2009- ben a bruttó hazai termék, a GDP egy százalékkal nőne lassabban. A kormányfő a hallgatóság legna­gyobb örömére leszögezte: nem fogják megengedni, hogy Ma­gyarországon leállítsák a beruhá­zásokat „Fagyasztani a jégpályán kell. Mi viszont azon dolgozunk, hogy a nyugdíjak értékét meg­őrizzük, összegét pedig emeljük” - üzente a kormányfő Orbán Vik­tornak. A Fidesz szerint Gyurcsány Fe­renc olyan kijelentéseket tulajdo­nít a Fidesz elnökének és állít be igaznak, amelyek pusztán a mé­diában megjelent ellenőrizetlen félinformációk. „A miniszterel­nök folytatta a hazugság politiká­ját, mert olyan egymásnak ellent­mondó értesüléseket próbált suly­kolni, amelyek nyilvánvalóan pro­vokációs szándékkal jelentek meg a médiában. Attól, hogy Gyurcsány Ferenc ezeket az információkat suly­kolja, még nemváT Összecsapások a szeméthegyeken Mégis épülhet tovább a metró? orbán-beszéd A Fidesz elnöke már helytelenítette saját durva szavait Berlusconi próbálkozik TÜNTETŐKKEL Csapott ÖSSZe a rendőrség péntek éjszaka Nápolyban: a tömeg amiatt tiltakozott, hogy az új olasz kormány a városban bűzlő szeméthegyek felszámolása érdekében - a helyiek aka­rata ellenére - új hulladék- lerakókat kíván létrehozni. Az összetűzésben tíz tünte­tő megsebesült. Silvio Ber­lusconi kormánya rendelet­ben határozott arról, hogy új lerakókat nyitnak meg, és ezeket katonai övezet­nek minősítik, hogy így a hadsereg megakadályoz­hassa működésük lehetet­lenné tételét. Név szerinti szavazást kér holnapra a Fidesz A Fidesz név szerinti szava­zást fog kérni az egészség- biztosítási törvény hatá­lyon kívül helyezéséről döntő hétfői parlamenti voksoláson - jelentette be Mikola Istvqp, az Ország- gyűlés egészségügyi bizott­ságának fideszes alelnöke. „Garanciát szeretnénk kapni arra, hogy a szocia­lista képviselők feláll­nak, és miután kétszer igent mondtak a privati­zációra, most igent mon­danak a törvény elveté­sére is” - közölte az ellen­zéki képviselő. Elhunyt Cornell Capa világhírű fotóriporter kilencvenéves korában el­hunyt Cornell Capa fotográ­fus. A halálhírt az általa ala­pított Magnum fotóügynök­ség közölte. Cornell Capa Magyarországon született Friedmann Kornél néven 1918-ban. 1936-ban emig­rált, a Life magazinnál kez­dett dolgozni, első képe a brit Picture Postban jelent meg. Testvére, Róbert Capa 1954-es halála után a Mag­num elnöke lett. Hazaérkezett Ázsiából Sólyom László megérkezett Budapestre kilencnapos, három orszá­got érintő délkelet-ázsiai látogatásáról Sólyom Lász­ló. Az államfő Vietnamban, Indonéziában és Szinga­púrban tett állami látoga­tást. Az út központi eleme volt a klímaváltozás és a környezetvédelem témá­ja, amelynek jegyében mindhárom országban elő­adást tartott. Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök megígérte: nem fogják megengedni a Fidesznek, hogy leállítsa az állami beruházásokat és befagyassza a nyugdí­jakat. A Fidesz szerint a kormányfő folytatta ha­zugságpolitikáját. Vég Márton Az őszödi csapdahelyzethez ha­sonló szituációba keveredett a Fi­desz Orbán Viktor kiszivárgott beszéde után. A párhuzamok az után váltak még szorosabbá, mi­után a Jiírszerző portálon újabb részletek jelentek meg arról az április 30-i szűk körű találkozó­ról, amelyen a Fidesz elnöke egyebek között a nagyberuházá­sok átmeneti leállításáról beszélt. A portál információi szerint Or­bán azt mondta Gyurcsány Fe­rencről, hogy „hülye, idióta, lás­suk be”, és erre éppen a bala- tonőszödi beszédet hozta fel pél­daként. Az internetes oldal sze­rint a jobboldali politikus meg­ígérte értelmiségi hallgatóságá­nak: ha kormányra kerülnek, az első két évben megszorításokat terveznek, például befagyaszta­nák a nyugdíjakat. Mindenesetre a Kéri László po­litológus vezette „Szerda esték” klub tagjai tegnap kikérték ma­guknak, hogy bárki politikai cé­lokra használja fel összejövetelü­ket. „A sajtóban egymásnak el­lentmondó hírek, rosszindulatú kiszivárogtatások jelentek meg az estén elhangzottakról. Mivel ezen az estén szigorúan magán­emberek beszélgettek, ezért nem vagyunk hajlandóak sem meg­erősíteni, sem cáfolni ezeket az információkat” - olvasható a köz­leményben. Mint írták, az Orbán Viktorral folytatott háromórás be­szélgetés kifejezetten jó hangula­tú, nyitott és őszinte volt. Kéri László szerint valószínű, hogy a Hírszerző portálon közzétett be­számoló hangfelvételen alapul, márpedig ez a tudtuk nélkül ké­szült, amit felháborítónak és elfo­gadhatatlannak tartanak. Orbán Viktor a Blikknek adott, a lap szombati számában megje­lent interjújában ugyanakkor már kijelentette, nem volt helyes, hogy durván beszélt a miniszter- elnökről. „Ha ki is csúszott a szá­mon ilyesmi, nem volt helyes ilyet mondanom. Senkiről sem helyes ilyen durván beszélni” - mondta a politikus. Arra a kér­désre, megbánta-e, hogy ilyesmit mondott, a Fidesz elnöke úgy válaszolt, zártkörű beszélgeté­sen „olyasmi is kicsúszik az ember száján, ami nem he­lyes”. Az állami beruházások­ról szólva a Fidesz elnöke úgy fogalmazott, azok nagy része nem más, mint állami umbulda. Szerinte a következő kormány­nak nincs más választása, mint kivizsgálni, hogyan eshet meg az, hogy egy 300 milliárdos beru­házásnak a vége 500-700 mil­liárd forint. Tehát még­sem állítaná le a 4-es metró épí­tését, csak áttekintené a finan­szírozás dokumentumait. „El a kezekkel Magyarország építésétől, az országot átépítő be­ruházásoktól” - ezt már viszont Gyurcsány Ferenc miniszterei nők jelentette ki tegnap az MSZP országos munkás- és érdekkép­viseleti tagozata előtt. Vélemé­nye szerint meg kell védeniük, ■ A Kéri László vezette klub tagjai kikérték ma­guknak, hogy politikai célra használják Orbán náluk mondott szavait. Brown: változik vagy távozik london A brit miniszterelnök fejét követeli pártja „A június másodikén megtartan­dó frakcióülés kritikus lesz Gor­don Brown szempontjából” - nyi­latkozták brit kormányzati forrá­sok a The Timesnak, miután a Munkáspárt az elmúlt hetekben vereséget vereségre halmozott. A május elsejei helyhatósági választásokat meg­alázó arányban vesztették el az ellenzéki konzer­vatív torykkal szemben, ráadásul a nyolc évig birtokolt londoni pol­gármesteri címet is elbukták. Ezt követték az északnyugat-angliai Crewe és Nantwich városokban a héten megtartott alsóházi válasz­tások, ahol szintén alulmaradtak, az elmúlt 25 évben először. Blair utóda elvesztette párt' ja bizalmát. „Katasztrófa, a párt elvesztette az irányt” - fogalmazott Austin Mitchell munkáspárti képviselő, Gordon Brown egyik régi kriti­kusa. „A miniszterelnöknek sür­gősen irányt kell váltania” - szö­gezte le még a Brown mellett kiálló Margaret Beckett volt külügyminisz­ter is. Brit sajtóorgánumok szerint jú­nius másodikán Brownnak erőt és világos elképzeléseket kell fel­vázolnia a változtatásra. Ha ez nem történik meg, akkor vélhe­tően Jack Straw igazságügy-mi­niszter közli a kormányfővel: a parlamenti pártcsoport elvesz­tette a bizalmát iránta. ■ Kun T. Inog Gordon Brown széke

Next

/
Thumbnails
Contents