Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-03 / 103. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 3., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 5 Vert helyzetben a gyógyítás üzlet Egy gyógyszer eladásán nagyobb a haszon, mint egy luxusjachtén Simon Kornélt a jó Isten sem menti meg attól, hogy ne legyen legenda. Nyolc éve ez a mondat is bekerült a híradásokba, miután a kardiológus professzort kirúgták a székesfehérvári kórházból. Kolumbán Tünde Nyolc évvel ezelőtt a teljes magyar sajtót bejárta a hír: Simon Kornél betegérdekekre hivatkozva megtagadta osztálya új helyre költöztetését, és éhségsztrájkoló kollégáival a nyilvánosság elé tárta a hibásnak ítélt főigazgatói döntést. A professzort az elhíresült ügy után kirúgták a székesfehérvári Szent György Kórházból. A történtek után a szakma és a jog is elismerte döntésének igazságát, lázadása pedig 2000-ben még a Civil Kurázsi díjat is meghozta számára. Bár adott volt a lehetőség, Simon Kornél mégsem külföldre ment dolgozni, hanem a siófoki kórház belgyógyászati osztályá- _ nak vezetését vállalta el. A pro- § fesszor úgy fogalmaz: élete lég- | nagyobb sikerének tartja, hogy “ munkatársai kiálltak mellette, 1 benne mégis maradt egy rossz érzés. - Rá kellett jönnöm, hogy fontos az emberi igazság, de ennél sokkal fontosabb, hogy az ember a rábízottakat mennyire hagyja cserben. Én azért ott hagytam nagyon sok beteget és munkatársat, akiknek a sora nem alakult ideálisan az elmúlt nyolc évben - magyarázta a professzor azt a döntését, hogy miért is nem ment messze. Azt mondja, érdemén felül vált legendává, amitől először megrettent, ugyanakkor rádöbbent arra, hogy a belé helyezett bizalmat valóra kell váltania. Teszi ezt nyolc éve Siófokon, ahova máig sok száz fehérvári betege jár át hozzá, és ahol megtalálta a helyét. Simon Kornélt hívták többször, több helyre, még egészségpolitikusnak is, de nem ment. Kétszer is felkérték az Országos Kardiológiai Intézet vezetésére, de a professzor a Fidesz-, majd az MSZP-kormány hívására is nemet mondott. Szerinte egészségpolitikusnak többnyire azok állnak, akik nem alkottak nagyot, vagy nem Simon Kornél: nem fogom be a számat. Nem is szeretnek ezért a gyógyszergyártók, az egészségszervezők, a politikusok, sőt, egyes kollégák sem látták meg a gyógyítás morális kötelezőségét, amit ha egy orvos észrevesz, soha nem tudja elhagyni a szakmát. Az elismert kardiológus úgy tartja: az erkölcs a legfontosabb, főként abban a világban, amelyben erősen üzletté vált a gyógyítás. - Egyre nehezebb a szakma szépségét megtalálni. Idillikus körülmények ma nem lehetnek, pedig ebben a hivatásban megvan a lehetősége annak, hogy állandóan valami újat vegyünk észre, és adjunk. Ez nem divatos dolog, ezért meg lehet mosolyogni azt, aki ilyeneket mond. A kollégáim joggal elége- deüenek, de próbálom azt tudatosítani bennük, hogy ha a rengeteg kellemetlenség, a sok munka és alulfizetettség mellett nem találják meg a szellemi kihívást, a morális kielégülést ebben a kizsigerelt rendszerben, lelkileg meghalnak. A professzor sok mindenben csalódott. Ráébredt például, hogy mekkora üzlet van a gyógyszeriparban. Miután rájött, hogy miért fordítottak rá a gyógyszerekgyárak évente jó Ságváron lelt új otthonra a kardiológus SIMON Kornél Ságvárra jár haza. A Siófoktól mintegy nyolc kilométerre fekvő faluban, annak is a legszélén vásárolt egy parasztházat, amit elkezdett felújítani. Azt mesélte, hogy a régi porta renoválása közben derült ki, hogy nem lehet felújítani, ezért végül lerombolták az épületet, és újat építtetett. A profesz- szor a történet kapcsán meg is jegyezte, hogy ezen is látszik, mekkora üzletember. Azt mondja: nem is a házért, hanem a csodálatos környezetért vásárolta meg a területet, ahol nagyon szeret élni. pár millió forintot, tudta, hogy csak a haszonszerzésre megy ki a játék. Többek között ez is oka annak, hogy kollégáihoz képest kevesebbet publikál. - Az embernek akkor kell előadást tartani, vagy leírnia valamit, ha mondanivalója van, és nem akkor, ha megfizetik. Ez nagy különbség. Kis túlzással, nem érdeke a gyógyszergyárak által vezérelt tudománynak, hogy kiderüljön, mitől lesz valakinek szívinfarktusa. Nekik az a céljuk, hogy minél több gyógyszer fogyjon. Nem szívesen adok elő arról, hogy a koleszterin legyen kicsit kisebb, mert az olyan, mint amikor a lavinában megfogok egy fát, közben ott az egész erdő. Nagy átok, ha az ember ezeket észreveszi, mert onnantól morális kérdéssé válik, hogy tovább csinálom-e. Valójában mennyibe is kerül a gyógyítás? - teszi fel a kérdést Simon Kornél -, amikor egy luxusjachton kevesebb haszon van, mint egy gyógyszer eladásakor. Ez súlyos kijelentés, de igaz, hogy amikor valaki azért vesz gyógyszert, hogy az egészségét vagy netán az életét mentse, többet hajlandó fizetni érte, mint egy luxusjachtért. A professzor állítja: gyakran magára marad tanaival, hiszen amiket elmond, annak a gyógyszergyártók, az egészségszervezők, a politikusok és még a kollegái sem szoktak örülni. - Én nem fogom be a számat soha. Az egészségügy semmivel nem nagyobb bűn, mint a világ bármely más szelete. Az egész világ merkantilista és individualista. Az egészségügyben ez azért disszonáns, mert még akad három szakma, amire azt mondják, hivatás: az orvosé, a tanáré és a papé. Az orvosokkal kapcsolatban még mindenkinek benne van a tudatában az az elvárás, hogy itt nem kapni kell, hanem adni. A legnagyobb kérdés az, hogyan lehet ebből a vert helyzetből visszajutni oda, hogy a gyógyítás ne egyéni érdekekről szóljon, hanem a központban a beteg legyen. Csőre töltött demokrácia LEHET SZÉPÍTENI A DOLGOT, de tény, a politikai kultúra (pontosabban a kulturálat- lanság) terén május elsején új szakasz kezdődött. Közel húszéves demokráciánk történetében most először fogtak fegyvert egy politikusra - jelen esetben az ország miniszterelnökére. Ez még akkor is megdöbbentő, ha játékfegyverről van szó. A cselekmény súlyát csak növeli, hogy ugyanazon a rendezvényen egy gázpisz- tolyos és két hatástalanított géppisztollyal grasszáló férfit is előállítottak. (A jelek szerint új módi géppisztollyal menni majálisra!) A TÖRTÉNTEKET ALIGHANEM minden jó érzésű ember elítéli. Nem véletlenül nyilatkozta Orbán Viktor ugyanezen a napon: „Ha igaz, hogy valaki játékpisztollyal viccelődött, akkor az egy rossz vicc. Az ilyesmiből nem jó tréfát űzni.” Pedig a Fidesz elnöke a fenti mondatok előtt nem éppen hízelgőén beszélt a kormányról. Elegendő csak arra a kijelentésére utalni, miszerint Magyarországon parlamenti felhatalmazás és támogatás nélküli kormányzás folyik, mint a kommunista rendszerben. AZT AZONBAN Orbán Viktor is tudja, ha egyszer elszabadulnak az indulatok, akkor nincs megállás. Ma Gyurcsány, holnap Orbán. Ma még csak játékfegyverrel fenyegetnek poütikuso- kat, holnap már igazival, sőt idő kérdése, lesz, aki a ravaszt is meghúzza. NEM NEHÉZ ÉSZREVENNI, hogy a szélsőségesek egyre agresszívebbek. A héten újságírókat megfélemlítő motorosfelvonulást rendezett a szélsőjobb, május elsején pedig Thürmer Gyula üzent a szélsőbalról: „Tanuljuk az osztályharcot, és lesz nemulass!” Nem kellene megvárni! F. SZARKA ÁGNES TARCAJA Lajos nagy ugrása Már csak papa volt Meg vén troty- tyos hülye. Meg ne dumáljon már öreg, ehhez úgysem ért! Más időket élünk Tata! Jól van, mondja csak - legyintettek. Pedig hajdanában úr volt. LAJOS ÚR - végig nagy betűvel. Adtak a szavára a faluban. Erős volt, izmos. Nem a konditermekben edződött. Ő volt a kovács. Meg a lódoktor. Természetes volt, hogy eret vágni is őt hívták. Egymaga kötötte be a ló száját és vágta bele a dikicset. Ehhez senki más nem értett. Volt, amikor a templomból riasztották. Csupa vér lett az egyetlen ünneplőruhája. Nem bánta. A ló megmaradt, a ruhát meg egye a fene. Vidáman élt, jókedvűen. Legény volt a talpán. A házaló paprikaárus méregerős portékáját fogadásból nagykanállal kóstolta meg. Sokáig forgatta a szájában, mire le tudta nyelni. A szeme se rebbent, meg is nyerte a kialkudott két kilót. Az is természetes volt, hogy a falu legszebb lánya lesz a felesége. Nem érdekelte, hogy csak 15 éves. Neki ez a lány kellett. Elvette, született két fia és egy lánya. A fiúk meghaltak. Az egyik, a Lajkó már kilencéves volt, amikor a háború után a tanácsháza pincéjében megtalálták az aknákat, gránátokat, lőszereket. Szétszedték, a lőport meg eladták a vadászoknak. Titokban. Jó üzlet volt. A végzetes napon is épp egy gránátot szedett szét az apja műhelyében. Satuba fogta a gyilkos eszközt. Az unokatestvére rányitotta az ajtót. Megijedt, azt hitte, az apja. Kitekerte a satut, de nem tudta elkapni a gránátot - a lába között robbant fel. Azt mondta, csonkán nem akar élni. Az egész falu ott volt a temetésén. A másik fiú túl hamar született a tragédia után. Minden bánatot, bajt a testében hordott. Három hónapot élt. Lajos bácsi gyakran ment a kocsmába. Egy hajnalban hazaért, és megállt az ajtóban. Nézte a kályhát meg mellette az ágyat!- Lajos! Az Isten áldjon meg, miért nem fekszel le? - dörrent rá a felesége. Megvárom, amíg ideér az ágy. Aztán ugrott. Az ágy és a kályha között landolt, a földön. - Á francba! - fakadt ki - korán ugrottam. Utálta az elnyomást. Mindig azt védte, akit bántottak, lehetett cigány, zsidó vagy pap. Módszeresen bosszantotta viszont a csendőröket. Kedvenc játéka volt, hogy kismotorral vagy biciklivel elment két csendőr között, szétrúgta a lábukat, a darutollasok meg dőltek erre-arra. Később már vadásztak rá. Amikor elkapták, úgy elverték a talpát, hogy seggen csúszott Igáiból haza Magyaratádra. Negyvenkilencben nem lépett be a pártba, hiába agitálták. Egy hónap múlva már kulák- listán volt. Elment a faluból Kaposvárra. Összeköltöztek a lányával, annak családjával. Senki nem kérdezte: boldog-e? Mindenben döntöttek helyette az asszonyok. Kis stiklikben élte ki magát, mániákusan főzte a pálinkát. A tűzre gumibelsőt dobált. A finánc a harmadik házban lakott. Egyszer bekopogott: Lajos bácsi, én nem jelentem fel, hogy főzi itthon a pálinkát, de ne dobálja a tűzre a gumit, mert büdös. Annus, a felesége levette a fejét emiatt, de ő csak hallgatott. A félórás lelkifröccs után, amikor a szusz is kifogyott az asszonyból, csak annyit kérdezett: „Maradt még a déli mákos rétesből?" Nyugdíjáig a mentősöknél dolgozott szerelőként. Két unokája született. Az idősebb Lajos lett, mint Ő és Lajkó, mint a fia. Nagy kópé volt a gyerek. A motor meg az autó volt a mindene. A papa segített neki, senki nem tudta úgy beállítani a P20-as motoron az alapjáratot, mint ő. A kipufogókra tett tenyerével érezte, hogy egyformán működik-e a két karburátor. Később már csak üldögélt a teraszon. Egyre fogyott az ereje. Kis lábasát időnként még megrakta a spájzban talált étellel, s megszórta méregerős paprikával. Senki nem kérdezte, szere- ti-e? Még látta a dédunokáját is. Ő már nem Lajos lett, hanem Péter. Végül egy hajnalban megint ugrott egyet. Álmában elérte az égi heverőt. Az orvos már csak a halál beálltát állapította meg. Esett az eső, amikor temették. Azt mondják: Uyenkor még az angyalok is sírnak.
