Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-15 / 112. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS 1 Somogy Temetkezési Kft Kaposvár, Mező u, 2. * Ügyelet: 82/528-518 • 06-30/6368430 FELVEVŐ IRODA: Kaposvár, Fo u. 57. • 82/511-505 ■ tHnetkez@axetero.hu „Mikora lelkem roskadozva vittem, Csendesen és váratlanul átölelt az Isten. “ Fájdalommal tudatjuk, hogy CSERŐS SÁNDOR Kaposvár, Szent László utcai lakos 62 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása május 19-én, hétfőn, 10 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Kér­jük a részvétnyilvánítás mellőzését. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolják: felesége, fiai, menye és unokái T „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, 11 Nem volt idő arra, el kellett indulni. — j 5 Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre. “ Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS FERENCNÉ Balatonfenyves, Fenyvesi utca 34. szám alatti lakos 75 éves korában csendesen elhunyt. Temetése május 16-án, pénteken, a 10 órai gyászmisét követően 10.45 órakor a fonyó- di temetőben lesz. Gyászoló szerettei „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, JlL Nem volt idő arra, el kellett indulni. 4 — Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre. “ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÁNOS balatonlellei (volt szentgáloskéri és ecsenyi) lakos 49 éves korában hosszan tartó beteg­ségben elhunyt. Temetése május 16-án, pénteken 15 órakor a balatonlellei Új temetőben (Irmapuszta felé) lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára el­kísérik. Gyászoló szerettei „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, JlL Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. — » Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom.“ Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDOR FERENCNÉ magyaregresi lakos 86 éves korában türelemmel viselt hosszú betegségben elhunyt. Te­metése május 16-án, a 15.30 órai gyászmisét követően lesz a magyaregresi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei A kürtöspusztai lakosság köszönetét fejezi ki SUTA LAJOS a Kisebbségi Önkormányzat és a Ro­mák Felemelkedéséért Alapítvány ve­zetőjének szívből jövő, odaadó lelkes munkájáért. Emlékét szeretettel meg­őrizzük. Kürtöspusztai lakosság GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retettédesanyánkat, nagymamánkat, DR. FREZIKJÓZSEFNÉT Kisgyura Rozáliát szűk családi körben eltemettük. Gyászoló szerettei GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LESNICZKY LÁSZLÓ Somogydöröcske község volt polgár- mestere türelemmel viselt, hosszú be­tegség után 75 éves korában elhunyt. Temetése május 16-án 15 órakor lesz a somogydöröcskei temetőben. Az el­hunytat önkormányzatunk saját halott­jának tekinti. Somogydöröcske Község Önkormányzata MEGEMLÉKEZÉS „Szerető feleség voltál, Drága édesanya, Bánatos családnak Most az őrangyala." KESZERICZE ERIKA halálának harmadik évfordulójára. Bánatos családja SZUPEREXPRESSZ SZÁLLÍTMÁNYOZÓ cég keres németül beszélő sofőröket bútor szállításra Németország, Szlo­vákia, Magyarország között. Béri Trans Kft 06- 30/900-8005. *219840* * JÁRMŰ Több száz Jármű hirdetést talál a hétfőn megjelenő tempó apróhirdetési lapunkban! Keresse az újságárusoknál! INGATLAN BALATONLELLE szívében, új építésű, igényesen kialakított lakóparkban 32- 94 m2-es lakások, valamint föútra néző üzletek akciós áron eladók. Irányár: 180 - 360 E Ft/m2. Tel.: 30/ 22-88-204. *219383* ELADÓ-KIADÓ ingatlanokat keresünk osztrák, német, holland ügyfeleink részére! Hitelügyin­tézéssel! Tel.: 06-1/789-7201/02/03, 06- 20/912-9594. •219199* KAPOSVÁR belvárosban szép állapotú, 73 m2- es polgári lakás eladó. 70/7092-964 •216499* KAPOSVÁR, Füredi u.-ban 1,5 szobás, mfszt-i panel lakás eladó. 20/426-1883. •219485* KAPOSVÁR, Jutái út 50., volt „Agroker" terüle­tén 400 m2 tagolt ill. egybe helyiség rám- pa+saját parkolóval üzlet, raktár, egyéb célra (élelmiszer engedély van) sürgősen kiadó. Tel.: 06-30/640-3801. KAPOSVÁR, Xantus utcában 4 szobás, padlófü- téses családi ház eladó. Telefon: 20/4216- 816. *219753* KAPOSVÁRON, 2,5 szobás, mfszt-i egyedi hőmenny, mérős lakás eladó. 30/304-9049. ■219777* KAPOSVÁRON, a Németh I. fasorban 2,5 szoba + étkezős, 7 éves társasházi lakás eladó, lár: 16,95 M Ft. 30/9305-143. •219200* KAPOSVÁRON, a Zárda u-ban 58 m2-es közös udvarban lévő, különálló ingatlan eladó. 30/9865-164. •219540* KAPOSVÁRON az Arany János téren 1. emelti, 83 nm-es újszerű tégla lakás eladó. Tel.: 30/395-1030. *219654* KAPOSVÁRON az Erdősor u.-ban, 3,5 szoba­nappalis családi ház eladó. 06-30/558-2969. —*219821* KAPOSVÁRON felújított, téliesített zártkerti in­gatlan eladó. 3,4 M Ft. 20/996-6907-------»------ *219614* KA POSVÁRON 900 m2-es építési telek 6,75 MFt-ért eladó 30/536-7432 •212324* MAGYARATÁDON családi ház eladó vagy csere értékegyeztetéssel. Tel.: 20/533-2374. •219394* NÉMET I. fasorban nagyméretű, új építésű, azonnal költözhető lakás eladó 20/9477-519 •219857* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! Telefon: 06-1-210-4904 *219374* SIÓF0K-BALAT0NSZÉPLAK0N vizközeli ikresí- tett, új építésű 140 m2-es családi ház eladó. Irányár: 18,5 M Ft. 20/932-4132. •219652* ÁLLÁST KÍNÁL A G4S Zrt. keres alkalmazotti munkaviszonyba székesfehérvári, tatabányai munkahelyre va­gyonőröket 24/48-as munkarendbe, objek­tumőrzési területre. Érdeklődni lehet: 96/421- 216-os telefonszámon 8.00-16.00-ig. •219495* AUTÓKERESKEDÉS értékesítő munkatársat ke­res. Jelentkezés: 30/997-9739. *219810* BALATONLELLE Matróz Étterem keres szakács, felszolgáló, pultos, kézilány, mosogató munka- vállalókat. 30/947-5363. *219786* BURKOLNI tudó kőművest kaposvári munka­helyre éves állásra felveszek. 30/361-9018. •219793* ELADÓI MUNKÁVAL havi kereseti lehetőség 300-500 ezer forintig. Érdeklődni lehet a 0630/946-3582 es telefonszámon. fit (Hirtelen i>y ***** Az ötcsillagos Hertelendy Kastélyszálló Magyarország meghatározó idegenforgalmi szolgáltatójaként új munkalehetőséget kínál RECEPCIÓS kollégának. Elvárások:- jó angol és/vagv német nyelvtudás,- jó kommunikációs képesség,- nyitottság, jó megjelenés és kisugárzás,- csapat munkára való hajlam. Amit kínálunk:- versenyképes jövedelem,- nívós környezetben illetve fiatalos csapatban való munkavégzés Önéletrajzokat a következő e mail címre várjuk: hotel@hotd-hertelendy.hu CS0NT0ZÓKAT és kivágókat keresünk Német­országba combszalagra. 20/286-47-00. *219405* TÉGED várunk! www.wmw.hu Telefon: 70/708- 3744 *219216* GÁL0SFAI Idősek Otthona. Nincs várólista. 06- 70/931-2552,06-1/278-0106. •215403* ELADÓT keresek nyári szezonra bogiári és leilei cipőüzletbe. 06-20/9166-009. •219764* ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ munkatársat keresünk Kaposvárra. Szak­mai önéletrajzos jelentkezés az elmusz08@freemail.hu címre. •219663* ESZTERGÁLYOST keresek. 06-30/391-5404. •219834* ALKATRÉSZEK összeszerelésére dolgo­zókat keresünk tatabányai munka­helyre. Amit biztosítunk: hosszú távú munkalehetőség, bruttó 100-140 000 Ft-os kereseti lehetőség, havonta 4 500 Ft étkezési jegy, 10 000 Ft-os je­lenléti bonusz, ingyenes utazás és szállás felszerelt albérletekben. Tel.: 70-303-8983, 06-70-303-8981, 06- 20/263-9528. * *2,8509* EURÓPA elsőszámú jogvédő társasága főállás­ra és nyári munkára kaposvári régióba tanács­adókat és vezetőt felvesz, 70/319-1778. •219294* FOGYNI szeretne? Munka! 30/976-6144 *219687* KAPOSVÁRI élelmiszerbolt fiatal, hölgy eladót keres. 20/369-7830. *219552* Kereskedelmi asszisztens kolléganőt keresünk, mezőgazdasági gépek érté­kesítésével foglalkozó cégünk kapos­vári telephelyére. Info: www.traktor.hu Jelentkezéseket a következő telefon­számra várjuk: 30/406-6804 *219817* KERESKEDELMI cég menedzsere értékesítésre ambiciózus munkatársat keres. Telefon: 06- 30/833-2179 *218849* LAKAT0S0KAT-HEGESZTŐKET kiemelt bérezés­sel felveszünk Kaposvárra. Telefon: 30/9598- 957. •218668* NEMZETKÖZI kereskedelmi cég értékesítésre munkatársakat keres ingyenes betanítással. 06-30/605-6075------r------- *218849* OR SZÁGOS hálózattal rendelkező cég hitelügy­intéző munkatársat keres. Bővebb információ: 06-30/405-6798 www.cchun.hu •219792* PARTI Hotel Balatonlelle szezonális munkára recepcióst és takarítónőt felvesz. Telefon: 06- 20/935-1127. *219738* PÉKET, betanított péket felveszek. Telefon: 30/351-5196. *219662* PUSZTABERÉNYBE baromfigondozót felve­szünk. 70/314-8216. *219754* SIÓFOKI étterembe keresünk tapasztalttal rendelkező gyrosost. Tel: 0630/427-2273 *219788* SIÓFOKI munkahelyre keresünk azonnali kez­déssel, operátori munkakörbe munkavállaló­kat. Amit kínálunk: versenyképes juttatási cso­mag, bejárás megoldott. Nyilv.szám: 4558- 2/2002. Tel.: 20/339-6241, 84/313-166. *219736* SZAKÁCSOT felveszünk. Jelentkezni: 10.00- után 06/30/219-1374. •219827* SZAKÁCSOT keresünk Siófok, Széplak-felsőre azonnali kezdéssel. 84/350-439. •219719* TELEPÜ LÉSKUTATÓ KÁT keresünk a megye terü­letéről. Önéletrajzokat Infomark Kft 7401 Ka­posvár, Pf. 186. címre kérünk. •219825* ÜDÜLŐFALU keres munkatársat lovagoltatá­sához, a lovak ellátásához és a lótartással kapcsolatos egyéb gazdálkodási feladatok irányításához. Gyakorlott lovászt keresünk, aki legalább egy idegen nyelven, beszél angol vagy német, vállalja a lovas oktatói képzést és rendelkezik jogosítvánnyal. Szállás, étke­zés, igény esetén biztosított. Tel.: 06-1-381- 4141 illetve a trade@centraltrade. hu e-mail címen *219413* _________OKTATÁS_________ IN GYENES Ügyintéző titkár és Irodai asszisztens tanfo­lyam szeptemberben. Jelentkezés most! A8ISÁI Okt. Központ Kaposvár, Petőfi tér 4. 82/415-681, nysz:14-0084-05 *219706* LITE KEZDŐ ANGOL indul május 30-án, www.lite.hu 82/415-920. LITE: könnyen, gyorsan, eredményesen. *219309* LITE SZUPERINTENZÍV tanfolyamok indulnak nyáron angol és német nyelven, Klimatizált termek, professzionális tanárok és módszer. Májusban beiratkozok 10% kedvezményben részesülnek. 415-920. •219309* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ (ECDL) és középfokú ESZPERANTÓ tanfolyam az ABISÁI Okt. Központban. Kaposvár 82/415- 681 •219706* VILLÁM SZUPER INTENZÍV angol, német, olasz, augusztusban helyben nyelvvizsgával. Telefon: 30/2688-207. www.unitanoda.hu *219382* AZSELIC Autósiskola kedvezményes B. kát tanfolyamot indít május 17-én és június 3-án. Jelentkezés: Kvár, Baross G. u. 18., 82/310- 277, 30/398-3421. •216186* KIADÓ ÁRUSÍTÁSRA alkalmas terület Kaposfüreden és Somogyaszalóban, Főút mellett bérbe kiadó, (zöldség, gyümölcs, virág, egyéb). Telefon: 30/641-9681. *219775* SZOLGÁLTATÁS ÁCS- és tetőfedő munkák garanciával, ingye­nes felmérés. Bóra Lajos ács Telefon: 20/261- 3826. *217386* I KÖRNYEZETVÉDELEM I MUNKAVÉDELEM TŰZVÉDELEM | ügyintézés-szakértés | I műszeres mérések igazságügyi szakértés 1 IBLAUTECH KFT.I 82CX) Veszprém, Hcusfau. 39-Tel.: +30(88)590-050 Fax.: +36(88)590-0561 ^ www.blaulech.hu mail@blautech.hu J ÉRSZŰKÜLETES? Hideg végtagok, lábikragörcs, szédülés, szív­panaszok, cukorbetegség. Telefon: 30/913- 1386. *215904* FESTÉST vállalok rövid határidővel, garanciá­val. 06/20/456-4475. •219421* FOGÁSZAT egészség, szépség, önbizalom hitelből is. Ma­gas színvonalú, fájdalommentes fogkezelések. Rendelési idő: Szerda: 15-18.00-ig, Szombat 9-11.00-ig. Üdülési csekket elfogadunk. Ke­resse fel De Simon Tibor magánrendelőjét: Ka­posvár, Fő u. 12. Anker ház I./8. Előjegyzés te­lefonon: 06-30/549-0689. *215341* LAMBÉRIÁT kerítéslécet, hajópadlót, kiegészítőket vásárol­jon közvetlen a gyártótól. Alfa-Tóth Kft Kapos­vár, Szent L. u. 5. Telefon: 82/419-819. *212068* MEGÚJUL A BESTIA! Exkluzív minőséget megtartva bővítjük készle­tünket. Férfiing üzletembereknek! Költözünk Kaposvár, Fő u. 7-be. Európa Park. Nyitás má­jus 19.10 óra. PALATETŐ felújítása, színes-mintás zsindelytekercs ra­gasztása. Lapostető szigetelés. Legolcsóbban, 20 év garancia. 20/553-2800 *215575* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 55% engedménnyel +10% nyugdíjasked­vezmény. 06-20/9713-709. *219601* REDŐNY-RELUXA- szalagfüggöny. 70/240- 5006. *217755* SÍRKŐ RÉSZLETRE IS! (kamatmente­sen) Pünkösdi pluszkedvezmény 05.17-ig. Érdeklődni személyesen: Ötvös Péter Kaposvár, Kanizsai u.95. (a Nyugati temető portájával, gép­kocsibehajtójával szemben.) www.otvossirko.hu *214275* TETÖD0KI! Palatetők bontásnélküli felújítása, lapostető szigetelés. Ács, tetőfedő, bádogos munka. 30/9562-134, •219785* TETŐJAVÍTÁS-KÉSZÍTÉS-BÁDOGOZÁS. 70/589- 8003 •217762* TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújí­tása mintás bitumenlemezzel, 20% tavaszi kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06- 20/99-59-700 www.tetoklinika.hu *219072* TÁRSKERESÉS KAPOSVÁRON 25 éves lány tartós kapcsolatot keres. 20/206-9521. •219751* ÖN VÁLASZT! Fotós társkereső: 30/9945-968. •219468* 160/60/38 éves hölgy társat keres tartós kapcsolatra. 70/505-7256. *214771* 170/70/40 éves szőke, kék szemű, sportos, káros szenvedélytől mentes férfi megismer­kedne hozzá illő hölggyel hosszú távú kapcso­latra. 20/3242-708. •219828* 22 ÉVES lány tartós kapcsolatot keres. 06/70/5853-497. *219795* ÁLLAT ELŐNEVELT kacsa-, csirkeakció! 70/628-6267 *219750* « ELŐNEVELT kendermagos és vörös csirke kapható. 85/445-154, 30/911-8218, •219659* HÁZTÁJI VÖRÖS tojó tyúkok. 20/55-241-55. *219843* 8 LIBA, kacsa kapható. Pulyka megrendel­hető. 82/445-154, 30/911-8218. •219659* LÓ BÉRTARTÁS Balatonbogláron új istállóban. Tel.: 06-30-399-3991. *219809* VÖRÖS tojótyúkok eladók. Gősfa (Zala megye) Felszabadulás úti tojótelep. Hétvégén: 8-18-ig, hétköznap: 16-18-ig. 30/997-1685. •219787* INDUSTRIE ELEKTRIK KFT. MARCALI ÜZEMÉBE KERES ► Regisztrált mérlegképes könyvelőt, legalább .3 éves könyvelési gyakorlattal, adóismeretekkel rendelkezőt ► Gépi fémforgácsoló alapismeretekkel rendelkező szakembereket ► Raktárost KÉREM JELENTKEZZEN: Industrie Elektrik Kft. marcali üzemében személyesen vagy telefonon: 85/515-810 Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, FÓNAI IMRE, GÁLD0NYI MAGDOLNA Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u, 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telelőn: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Telefon: 82/528-158, Siótok, Szabadság tér 9. Tel: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készüli: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin­ger- Magyarország Kit Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR*. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalás­sal a KHB 10403909-390173500000000 pénz- forgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1850 Ft, negyed évre 5550 Ft, tél évre 11 100 Ft, egy évre 22 200 Ft Hirdetés: KILVINGER OTTÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző verse­nyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt ve­vők által megadott adatok nyi Ivántartásunkba ke­rülnek. Kéziratokat és totókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MÁTESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akció­kon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásá­val a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről (elhasználásuk módjáról, céljáról és bármikor kérhetik azok he­lyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlé­sét Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsobtos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva tehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. •219570*

Next

/
Thumbnails
Contents