Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-15 / 112. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK 13 CIVILEK&HIRDETÉS Ezerszer is a mezőgazdaság fél évszázad Ma nincs jövő, ráadásul legálisan mérgezik a társadalmat A tizennyolc évesek lendületével lármáztak a hatvannyolc esztendősek a csurgói gimnázium padjaiban. Ötven éve végeztek Nem bánják, hogy mező- gazdasági technikusként végeztek, noha sokan szakmát váltottak közülük. Ötven év telt el az utolsó vizsgáik óta. Varga Andrea Hatvannyolc évesek ülnek a csurgói Csokonai gimnázium padjaiban, de a tizennyolc évesek lendületével lármáznak. Még egy-két csitító pisszegés is elhangzik Szikszai László tanár úr felől, aki Kiss Dénessel képviseli az egykori pedagógusokat. Fél évszázada ez volt az utolsó technikusképzésben részt vevő osztály. Tizenhatan élnek, mind eljöttek. Megható az egymáshoz való ragaszkodásuk.- Édesapám bognár, asztalos- mester volt, sok parasztember megfordult nálunk - mesélte egyikük, a csurgói Filó Lajos. Szerettem az anekdotáikat hallgatni, és szerettem állatokkal foglalkozni. Apai nagyapja ráadásul majorgazda volt, így nem csoda, hogy a fiú a mezőgazdasági technikumot választotta, s aztán sem lett hűtlen a szakmához. Már az érettségi nyarán munkát kapott, majd rövid alföldi időszak után visszakerült Somogyországba. Számos posztot betöltött, még nyugdíjasként is dolgozott. 1996- ban egy szívinfarktus kényszerítette pihenőre.- Nagyon szerettem a mező- gazdaságot - mondta. Az elnagyolt, felelőtlen munkát viszont nem. Ma is ezt a szakmát választanám, de nem ezzel a mezőgazdasági irányítási rendszerrel, ahol nincs megalapozott jövő, következetes munka, s mindent a véletlenre bíznak. A vegyszerekkel pedig legálisan mérgezik a társadalmat. Kincses János, a pünkösdi közösség nyugdíjas lelkésze is a szülői házból hozta a föld szeretetét. Telkük mezőre nyú- lott, évszázados, gyönyörű tölgyesek szegélyezték.- Pedagógus akartam lenni, csak nem lehettem a vallás miatt - mesélte. Lehetőségnek maradt a csurgói technikum, majd 33 küzdelmes, de szép év a szakmában. Háromszor mezőgazdaság kiváló dolgozója, egyszer miniszteri kiváló dolgozó díjat kapott. Aztán elvállalta a pünkösdi közösség új, kadarkúti idősek otthonának a vezetését. Amikor elment egy kombájn az ablakuk alatt, a gyerekei azt kérdezték: nem fáj a szíved? Nem fájt, mert nemcsak a földet, a friss levegőt, de az embereket is szerette. A magyar köztársaság ezüst érdemkeresztjével vonult nyugdíjba.- Lánynak az anyja közelében a helye - vélekedett Németh Józsefné Karancz Magdolna édesanyja, s azt is mondta: a mezőgazdasági munka nem megalázó; nehéz, de szép. így került a tapsonyi lány a szombathelyi tanítóképző helyett Csurgóra. Az érettségi után ugyancsak az anyai féltés miatt választotta tanult szakmája helyett a bolti pénztárosságot, szülőfalujában. Talán ez volt a sors rendelése is, hiszen itt ismerte meg a férjét.- Mindegyikünk megállta a helyét az életben - összegzett Grujber János, aki a megyei állattenyésztési felügyelőség ágazati igazgatójaként ment nyugdíjba. Az osztály fele más területen boldogult, én maradtam a mezőgazdaságnál. Ha ezerszer kellene újra választanom, ezerszer választanék ugyanígy. Számukra szép mese „testvéri szeretettel szerettük egymást, s ez ma is érződik, mindenkiről tudunk. Pedig nehéz időket éltünk: beszolgáltatás, Rákosi-rendszer, szegénység. Tehenet fejtünk hajnalban, trágyáztunk, de a gazdaságból legalább mindig került egy kis hús, kolbász az asztalra. Úgy volt új öltönyünk, hogy a zakót meg a nadrágot csereberéltük egymással. Az az idő a mai fiatalok számára talán csak mese. Számunkra a nehézségek ellenére is nagyon szép mese. ” Májusi turnén a Suzuki Kapós Autó forgalmazás Tizenhét év alatt közel 3000 gépkocsit adott el a kaposvári cég Swift, Vitara, SX4 és a vadonatúj Splash - a Kapós Autó Kft. májusi turnén mutatja be a Suzuki ászait. A nagy múltú vállalkozás jobbnál jobb ajánlatokkal halmozza el vásárlóit.- A kellemes meglepetés garantált, állította beszélgetésünkkor Guzmics Gábor, a Kapós Autó Kft. értékesítési vezetője. A 17 éve megalapított kaposvári Suzuki márkakereskedés májusban zsinórban három bemutatón állítja ki a közönségkedvenc modelleket.- Először ezen a héten szombaton és vasárnap a Kaposvári Autókiállításra vagyunk hivatalosak - számolt be az értékesítési vezető. - A Suzuki márka rajongói megszokhatták: érdemes elidőzni a standunkon. Ezúttal is így lesz; most a Splasht is bemutatjuk, amely a hazai piacon márciusban debütált. A benzines modellt kétfajta erőforrással gyártja a vállalat, s persze dízelverzió is szerepel a programban. A Suzuki számos márkát maga mögé utasított a piaci versenyben, húzta alá a szakember. Szerinte ebben döntő szerepe SX4, Splash, Vitara; a májusi turnén mutatkoznak be az ászok van a gazdaságos üzemeltetésnek és az igen előnyös vételárnak. S a márkára jellemző minőségnek, amelyben nem ismernek megalkuvást - Úgy vélem, a Swift fogalom lett hazánkban - hangsúlyozta. - A tradíciót folytatni szeretnénk a Splash-sel is. Mint ahogy a Vitara esetében is komoly eredményeket értek el. A háromajtós változat náluk főként a hölgyek körében aratott nagy sikert; az 1,6-os benzines nemcsak mutatós, hanem igen biztonságos is. Az 1,9 TD-t pedig feltűnően sok erdész és mező- gazdasági vállalkozó választotta - a szakember szerint ez a jármű műszaki jellemzőivel magyarázható. A terepjárókon kívül a Swift is ott lesz a hétvégi rendezvényen, ahol a Kapós Autó Kft. munkatársai több káprázatos ajánlattal állnak elő.- A készlet erejéig jelenleg 600 ezer forint gépkocsibeszámítási felár van érvényben - tudtuk meg Guzmics Gábortól. - A Kaposvári Autókiállítás alatt további kedvezménnyel járunk a vevők kedvében. A gépkocsivásárlók akár 300 ezer forint értékű ajándékcsomagot kaphatnak. A részletekről értékesítő munkatársaim adnak információt. A Kapós Autó lenyűgöző Su- zuki-felhozatalával amúgy májusban még két másik programon is megismerkedhetünk. A Praktiker tízéves születésnapi partiján is jelen lesz a Suzuki márkakereskedés, ahol a többi közt tesztvezetési lehetőséget biztosítanak. S a Tesco-parkoló- ba május 25-én pedig Splash- turnéra invitálják a rajongókat. Guzmics Gábor azt mondta: valamennyi korosztálynak izgalmas, érdekfeszítő programokat kínálnak. ▲ ™ : Jta h#Wmost 8 1 j könnyen átülhet? Swift ; gc, 3 ajtós 2 290 OOttft b, Jf SX4 2 950 000 Ft Swift Extra imitált flKKteff 3 090 000 Ft SX4 Travel imitált modell j 3 770 000 Ft \v”V,\ Stt Sedan. ■■ 3 925 000 Ft \f Tudta, hogy a Suzukirál most sosem látott választék és sosem látón kedvezmények /árják’ fs azt tudta, hogy használt autója most 60C ezer forinttá: többet éfV ts azt. hogy az akcióban egy 515 literes csomagtéré elegáns SXt Sedan is részt /esz? És szt tudta, hogy mest limitált Swift és SX4 modellek is várják? Most mér biztosan tudja * Az ajánlat 2005. április 7-tŐí május 31-ig, vagy az axctts késztet erejéig, legalább GIX vagy 63 felszereltsége új autó vásárlása esetén érvényes. Részletek a márkakereskedésben. Az akcióban a Splash nem vesz részt, A képen iáthaló autó illusztráció, A feltüntetett árak ajánlott kiskereskedelmi árak 2508. április 1-jétöí. Üzemanyag-fogyasztás {kombinált!: 5,3-7,6 i/100 km • COZ-kibnr.sétás; 139-382 g/km HB He ^jopj H y py n leizáloghitelek korrekt, gyors ügyintézéssel! Telefon; 06-30/385-7936, 06-40/423-423. | feRETTSÉGIZElTEK FlGYEi.EMIj Szeptembertől induló, nappali és esti tagozatos, iskolai rendszerű szakképzések: Idegenforgalmi / Kereskedelmi szakmenedzser, Banki szakügyintéző, Banki, befektetési termékértékesítő, Pénzügyiszámviteli ügyintéző További előnyök: kredit-beszámítú^m^rn a felsőoktatásban, Europass nem- I 1 zetközi bizonyítvány-kiegészítő^Jmj^^ emelt óraszámú idegen nyelv és számítástechnika oktatás, tanulót jogviszony, diákhitel, diákigazolvány. Nappali tagozaton: kollégiumi elhelyezés, évi 146.400Ft családi pótlék, jogosultság egészségbiztosítási- és árvaellátásra, egyes képzésekhez külföldi szakmai gyakorlat (pl: Spanyol- ország, Portugália, Anglia). ^ Magyar Üzletemberképző Szki Kaposvár, Rákóczi tér 12/A. fc"PÉ^Tel: 82/320-160 www.mua.hu OM03M9e *A feltételekkel kapcsolatban várjuk hívásodat! tmmm-J*044-” ■ I 82/416-808 Ingatlan fedezettel szabadfelhasználásra, felújításra, lakásvásárlásra! Szenzációs töriesztörészletű VILAGHITEL 3 300 Fi/hó/miliiőtól (THM 2,01 Ml) Jelzáloghitelek előzetes költség nélkül 5 nap alatt CÍM: KAPÓS AJTÓ KFT. KAPOSVÁR, Vár u. 16. Telefon: 06(82)312-826 www.kapos-auto.hu :