Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-10 / 109. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 10., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Nemet kiáltottak a drogra fűnyírás Több százan tettek esküt a maratoni futás után Akik részt vettek a tegnapi drogellenes futáson, valamennyien esküvel fogadták: soha nem nyúlnak kábítószerhez, és másokat is erre ösztönöznek • • On tesz a drog ellen? bóna ildikő szépségkirálynő: - Ismerőseim körében sajnos láttam példát arra, hogy mennyire tönkre tud tenni egy életet a drog. Az élet túl szép ahhoz, hogy bárki így eldobja magától! Ez a rendezvény a megelőzésről szól, és ez a legfontosabb. Időben, hiteles emberektől, barátoktól szerezni információt arról, hogy mindig van más út, s hogy sohasem szabad a kábítószerekhez nyúlni. BÁNHEGYI ISTVÁN röplabdá- zó: - A fiatalok komoly veszélynek vannak kitéve, ezért sohasem lehetünk elég éberek. Ez a maratoni futás egy olyan közösségi rendezvény, ahol felhívhatjuk a figyelmet a drogok hatásaira. Pestről származom, ahol nagyon durva példákat, nagyon szétcsúszott embert is láttam. Olyat is, aki már nincs köztünk. Nem lehet eléggé komolyan venni a veszélyt! NAGY „CSONTTÖRŐ” JÁNOS ökölvívó: - Két lányom van, egy 12 és egy 17 éves, és nagyon féltem őket, féltem a korosztályukat. Oda kell figyelnünk rájuk, fel kell vennünk a küzdelmet ezzel az alattomos, nehezen kiirtható métellyel szemben. A 12-16 évesek között minden harmadik kipróbált már valamilyen tudatmódosító szert. A lejtőn nehéz megállni, ott kell állnunk, segítenünk. (Folytatás az 1. oldalról) Somogybán ugyan nem kiugróan magas a drogfogyasztók száma, még csak elvétve van jelen a heroin és a kokain, de az adatok arra figyelmeztetnek: van mitől megóvni a tizenéveseket. Egy nemrégiben készült felmérés szerint a 14-16 évesek közül minden tizedik fiatal elfogadó a drogokkal szemben, s ez egyet jelent azzal, hogy veszélyeztetett. Különösen a 16 évesek vélekednek toleránsán a kábítószerezésről, s sokan azt vallják: maguk is kipróbálnák. Ezek az adatok is azt mutatják: kiemelt figyelmet kell fordítani a megelőzésre. Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a megyére nem jellemző a kábítószeres bűnözés. Évente 100 alatt van a drogos ügyek száma, de mivel jelen van, ezzel a rendőrségnek is számolni kell ezzel a jelenséggel. Itt is az úgynevezett party-drogok jellemzőek, a marihuána, speed, extasy, de elvétve már előfordul a „gazdagok drogjaként” ismert kokain is. A drogfogyasztási szokások nem változtak jelentősen az elmúlt években: jellemzően szórakozóhelyeken, baráti társaságokban fordul elő drogfogyasztás, és jellemzően a 16-26 éves fiatalok körében. Az azonban elgondolkodtató, hogy az utóbbi időben egyre fiatalabb korosztály kerül kapcsolatba kábítószerekkel. Befolyásolhatóságukat, kalandvágyukat kihasználva a drogterjesztők is nemritkán a tizenéves korosztályt célozzák meg a szórakozóhelyek környékén. így aztán a nyári szezon és a Balaton-part jó terep számukra, ott minden feltétel adott, hogy az általuk kínált drog gazdára találjon. A rendőrség a nyári hónapokban ezért fokozott ellenőrzéseket tart a szórakozóhelyeken és környékükön. A fogyasztók mellett különösen a drogterjesztők, illetve az erre szakosodott társaságok kézre kerítése a nagyobb és jóval nehezebb feladat. Somogy- | bán - mint Bíró Gábor kiemelte 1 - szervezett kábítószer-bűnözésről, vagyis arról, amit a köznyelv „maffiaként" aposztrofál, nem lehet beszélni. Ennek ellenére a rendőrség nemcsak nyílt, hanem titkos eszközöket is bevet a kábítószer-kereskedelem megfékezése érdekében. A szálak pedig rendszerint a fővárosba vezetnek. Mint annál a néhány hónapja történt nagyobb elfogásnál is, amikor a megyei nyomozóknak a kaposvári rendőrökkel közösen - több fogyasztó mellett - egy kaposvári elosztót és annak budapesti kapcsolatát is sikerült ■ leleplezniük. Több mint ezer ex- tasyt, speedet és némi kokaint is sikerült lefoglalni. A gyanúsítottak közül ketten még előzetes letartóztatásban vannak. ■ Balassa Tamás- lakab Edit Eladókat képez a Szeretet Temploma KÉPZÉSSEL segít a hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci elhelyezkedésében a Szeretet Temploma Alapítvány. Április végén indították élelmiszereladó tanfolyamukat, amely szeptemberig tart, és OKI-s bizonyítványt ad azoknak, akik leteszik a vizsgát, (va) Pulzusmérőt vettek az adószázalékokból A szívbetegeinkért Közalapítvány számlájára az adók egy százalékából befolyt összegből két eszközzel gazdagodott a marcali kardiológiai szakambulancia. Az egyik készülék a keringési rendszer megfigyelésére, míg a másik a pulzus és az artériás hemoglobin oxigéntelítettségének mérésére szolgál. Az eszközök 225 ezer forintba kerültek, (ve) Présence kórus a baráti kör vendége pénteken érkezett Kaposvárra a Présence nevű francia kórus, akik a Munkácsy gimnázium és a Kaposvári Testvérvárosi Baráti Kör szervezésében töltenek két napot a somogyi megyeszékhelyen. Az 55 tagú kórus szombaton 18 órakor ad hangversenyt a gimnáziumban, (mk) Óránként járnak a balatoni kompok május 10-étől óránként járnak a kompok Szántód- révből 7-20 óráig, Tihany- révből 7.30-20.30 óráig. Erről Kapocs József, a Balatoni Hajózási Rt. kereskedelmi igazgatója tájékoztatta lapunkat, (bt) Gyermekkönyvtári rejtvények KVÍZKÉRDÉSEKET tett föl a honlapján a Megyei és Városi Könyvtár gyermek- részlege. A kérdések jeles napokhoz, néphagyományokhoz kötődnek, s a választ a segítségként adott könyvekben találják a kis olvasók. Az ügyes és szerencsés beküldők könyv- utalványt nyernek, (bt) Egyre fiatalabbak kerülnek a veszélyeztetettek közé Elvben már felosztották a hatvanmilliót Atádon Hősökre emlékeztek megyeszerte koszorúzás Főhajtás a somogyi földön elesett orosz katonák tiszteletére Útfelújításra, parkoló kialakítására és közvilágítás-fejlesztésre szeretne támogatást nyerni az önkormányzati területfejlesztési támogatások keretéből Nagyatád. Ez a Rinyamenti Többcélú Kistérségi Társulás legutóbbi ülésén hangzott eí. Ez alkalommal ugyanis a pályázati keret előzetes felosztásáról határozott a polgármesterek tanácsa. Az idei teki-, céde- és teut-pá- lyázatok együttesen több mint hatvanmillió forintot tesznek ki, ezt az összeget nyerheti el együttesen a társulás. A keretet a települések igényeinek figyelembevételével osztják fel a polgármesterek. A társulás tagjainak többsége útfelújításokra fordítaná a pályázati pénzt, de akadály- mentesítés, közösségi ház, önkormányzati épület felújítása, kútfúrás és térfigyelő kamerák elhelyezése is szerepel az elképzelések között. A pályázatokról a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács dönt majd, várhatóan június közepén derül ki, hogy mennyit nyert a rinyamenti társulás, milyen fejlesztésekre nyílik lehetőség a pályázati pénzekből. ■ Csikós Magdolna ■ A polgármesterek a települések igényei szerint osztják el a pénzt. A Mártírok és Hősök Közalapítvány és Orosz Hagyományőrzők Kaposvári Egyesülete szervezett megemlékezést és koszorúzást a megye több szovjet hősi emlékművéhez. A kaposvári Keleti temető Szovjet Kegyeleti Parkjában zajló ünnepséget követően a meg- emlékezők, köztük az Orosz Föderáció Nagykövetségének főtanácsosa, az Ukrán és a Belorusz Köztársaság nagykövetségének képviselői Bárdudvarnokra, Nagybajomba és Kiskorpádra látogattak. Kiskorpádon az emlékművet, « az önkormányzat, a Somogy Te- i metkezési Kft. és az Orosz-ma- § gyár Baráti Társaság újíttatta fel. % Pikler József polgármester azt 1 mondta, hogy a felújítást köveKlskorpádon Vjacseszlav Bugakov orosz főtanácsos Is koszorúzott tőén méltó nyughelyét biztosítanak a Margit-vonalon elesett orosz katonáknak.- Nem az eszmét, a kommunizmust kell tisztelni, hanem a katonát, az embert. Ahogy a magyar katonák sem önként mentek meghalni a Don kanyarhoz, az itt nyugvók sem önszántukból jöttek Kiskorpádra elesni. Vjacseszlav Bugakov, az Orosz- országi Föderáció Nagykövetségének főtanácsosa elmondta, hogy hazánkban eddig mintegy száz szovjet katonai emlékhelyet, temetőt sikerült felújítani, és több mint kilencszázat kellene. Ehhez a nagykövetség még támogatást is tud adni. ■ F. Szarka Ágnes