Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-09 / 108. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 9., PÉNTEK UNIÓS SIKEREINK 9 A kikötő felújítását két ütemben végezte el a cég összesen mintegy félmilliárd forintból. A zárt jacht-kikötőben korszerű, minden igényt kielégítő szociális helyiségek épültek A Balaton második legna­gyobb, egyben legkorsze­rűbb vitorláskikötője talál­ható Balatonszemesen, amely 92 millió forintos uniós támogatás felhaszná­lásával az elmúlt szezonra újult meg teljes egészében. Egy hónapja már, hogy elkezdő­dött a balatoni vitorlásszezon. Lassan a balatonszemesi kikötő is benépesül, igaz, a vitorlások egy része a téli pihenő után még a parton várja, hogy vízre kerül­hessen. Balatonszemes megújult vi­torláskikötőjében a tavaly szeptemberre megvalósult bő­vítés után már 330 hajó szá­mára tud férőhelyet biztosítani a tulajdonos balatoni hajózási társaság. A bázis népszerűsé­gét jelzi, hogy a vízi parkolók­ban az idei szezonban már két­száznál is több vitorláshajó foglal majd helyet. Lain Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. műsza­ki igazgatója azt mondja: a dé­li parti kikötők népszerűségét figyelembe véve két-három éven belül egyetlen szabad vi­torláshely sem lesz Szemesen. A kikötő felújítását két ütem­ben végezte el a cég összesen mintegy félmilliárd forintból. A 2005-ben megvalósult első korszerűsítési munkálatok után tavaly nyárra nemcsak a férőhelyek száma gyarapodott tovább a déli part egyik legfel­kapottabb kikötőjében, hanem az egész környezet megújult. A zárt jacht-kikötőben korszerű, minden igényt kielégítő szoci­ális helyiségek épültek, és a színvonalas térrendezéssel kulturált, parkosított környe­zet jött létre.- A célkitűzésünk az volt, hogy az európai uniós követel­ményeknek és a fogyasztói el­várásoknak megfelelő vitorlás­kikötőt alakítsunk ki Balaton­szemesen. A fejlesztés hosz- szú távú célunkhoz is hozzájá­rul, ami egy összetett hajózási szolgáltatásokat kínáló kikötő­hálózat megteremtését jelenti - hangsúlyozta Lain Ferenc, és hozzátette: a kikötőfejlesz­tés a szezon nyújtására irá­nyuló regionális célokkal össz­hangban valósult meg. - A ki­kötők április elejétől novem­ber végéig várják a vitorlázó­kat, akiknek megnyerésével meghosszabítható a balatoni szezon - fejtette ki a műszaki igazgató, aki utalt arra is, hogy ilyen hosszú idegenfor­galmi kihasználtsággal csak a vitorláskötők rendelkeznek a Balatonnál. ▲ Sétányt is építettek a helyieknek, amely mentén a hajós cég a parkosítást is elvégezte a közelmúltban ORLÁSKIKÖTŐ korszerűsí­tésével egy időben a Balatoni Hajózási Zrt. a kikötő nyuga­ti oldalán saját költségvetésé­ből közel fél kilométer hosz- szú sétányt is épített, amely­nek mentén a hajós cég a parkosítást is elvégezte; k& risfasort ültettek a térkővel burkolt járda mellé. A fel­újított személyhajókikötőt a helyiek és a Balatonszeme­sen nyaraló vendégek ezen a sétányon keresztül közelít­hetik meg. A helyiek és a Balatonszemesen nyaraló vendégek ezen a sétányon keresztül közelíthetik meg a kikötőt Tízmilliárdok teszik lehetővé a régió gazdasági megerősödését Operatív program Pályázat címe Keretösszeg Beadási határidő TÁMOP Minőségfejlesztés a felsőoktatásban 573 652 520 Ft 2008.05.15. _______________ TÍ OP A sürgősségi ellátás - SOI és S02 (és ezeken belül a gyermek sürgősségi el­látás) fejlesztésének támogatása 8 800 000 000 Ft 2008.05.15. ____________________ KF OP Komplex vízvédelmi beruházások 16 170000 000 Ft 2008.05.19. j ; Á NYDOP Városközpontok funkcióbővítő meg­újítása a nem megyei jogú városok­ban 3 700 000 000 Ft 2008.05.19. ____________________ NY DOP Egészségügyi szolgáltatások fejleszté­se / Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg­szakellátás korszerűsítése 1 100 000 000 Ft 2008.05.19. 1 TÁMOP A felsőoktatási szolgáltatások rendszer- szintű fejlesztése 2 097 783 850 Ft 2008.05.23.____________________ TI OP TISZK-rendszerhez kapcsolódó infra­strukturális fejlesztések 13 868 100 000 Ft 2008.05.27.____________________ TÁ MOP A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése 7 800 000 000 Ft 2008.05.30. ____________________ TI OP AGŐRA - multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása 14 600 000 000 Ft 2008.05.30. ____________ KEÖP Ivóvízminőség-javítás 56 300 000 000 Ft 2008.06.02.____________________ KE OP A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs prog­ramok elvégzése 59 270 000 000 Ft 2008.06.02. L Szezont nyújt a vitorlásturizmus fejleszt! A felújítás után a szemesi lett a Balaton második legnagyobb kikötője Segítő kéz félszáz dél-somogyi idősnek eu-pályázat Gondoskodnak és megélhetést teremtenek Csokonyavisontán Több mint félszáz idős életét köny- nyítí meg a csokonyavisontai ön- kormányzat és a Barka Alapít­vány azzal a házi segítségnyújtó hálózattal, amelyet közösen hoz­tak tető alá, s melyre a Nemzeti Fejlesztési Terv európai uniós pá­lyázatán jutott pénz. - Személy­re szabott ellátást találtunk ki az időseknek; mindegyikük azt kap­ja, amire szüksége van - mondta Árvái Erika ügyvezető. - A gondo­zóink mosdatják őket, ablakot pu­colnak nekik, bevásárolnak he­lyettük, kiváltják a gyógyszere­iket, viszik az ebédet. Semmit nem bíztunk a véletlenre, gondo­san válogattuk az embereinket. Bíztunk a sikerben, azonban még a mi várakozásainkat is felülmúl- Ammer Istvánná ma már el sem tudná képzelni az életét a segítő kéz nélkül ta. Tudtuk: minden azon múlik, hogy a gondozóknak, akiket az idősek beengednek a házukba, hogyan sikerül megtalálniuk a megfelelő hangot. Erre módsze­reket tanítottunk, pszichológust vontunk be, aki felkészítette a résztvevőket a konfliktushelyze­tek kezelésére. Nemrég átvilágí­tottuk a hálózatot, és magunk is meglepődtünk az eredményessé­gén. Az idősek azt mondták: nem csak könnyebbé tettük az életü­ket, hanem kiszabadítottuk őket a magányukból. Az európai uni­ós pályázaton elnyert ötvenmil­lió forintból szeptemberig futja a hálózat fenntartására. Az önkor­mányzat azonban saját költségén vállalta a folytatást. ▲ ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@meh.hu • wvvNv.nfu.hu Amennyiben az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban szabálytalanságról szerez tudomást, kérjük jelentse honlapunkon: www.anti-lop.hu Az összeállítás az Európai Unió * Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával készült

Next

/
Thumbnails
Contents