Somogyi Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-02 / 102. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 2., PÉNTEK UNIÓS SIKEREINK 11 Egy sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően helyzetbe hozták a dél-so­mogyi asszonyokat. Száz nőnek javultak a megélhe­tési esélyei. Nyolc új vállalkozás, több ígéretes üzleti terv - eddig ez a hozadéka a barcsi Barka Alapítvány és a nagyatádi szociális központ kö­zös munkájának, amellyel a két térség lányait és asszonyait igye­keztek helyzetbe hozni. A kevés­bé látható haszna pedig ennél is több: a MeNők Lettünk program­ban részt vevő száz nő magára ta­lált, s nagyobb esélyekhez jutott. A program 14 millió forintos uniós pályázati támogatással va­lósult meg. A pénzből olyan kép­zést indítottak a két térség asz- szonyai számára, amely segítsé­get ad ahhoz, hogy sikeres vál­lalkozó váljon belőlük. - Abból indultunk ki, hogy a munkaerő- piacon a nők komoly hátrány­ban vannak - mondta Árvái Eri­ka, a Barka Alapítvány ügyveze­tője. - Nehezebb elhelyezkedni­ük, és ugyanazért a teljesítmé­nyért rendszerint kevesebb pénzt kapnak. - MeNők Lettünk elnevezésű programunkkal ezen a helyzeten igyekeztünk valamelyest javítani. Száz dél-so­mogyi asszony vett részt ebben a munkában két helyszínen, Nagy­atádon és Barcson. A térségben a mezőgazdaság, a turizmus és a kereskedelem terén találni több női vállalkozót, akik közül a leg­több kényszervállalkozó. Nekik van a legnagyobb szükségük a szakmai segítségre. Bár a nagy­Segítő szándék. Néha nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is szükségük van arra, hogy valaki kézen fogja és vezesse őket atádi egészségügyi dolgozókat is bevontuk a programba, a szán­dékunk az volt, hogy főleg a fal­vakban élő nőknek és a romák­nak segítsünk, hiszen ők indul­nak a leghátrányosabb helyzet­ből a munkaerőpiacon. Sokan életükben nem dolgoztak még munkahelyen. Nekik nemcsak a tudásuk piacképtelen, hanem beilleszkedni sem tudnak már egy csapatba, és sokuknak ked­ve sincs igazán munkába állni. Ezek az emberek segítség nélkül soha nem tudják magukat hely­zetbe hozni. A program része a személyi­ségfejlesztés, vállalkozói isme­ret, szaktanácsadás. A cél: biz­tos megélhetéshez jussanak azok, akiknek ma még nincs, a vállalkozók pedig megerősítsék a pozíciójukat Száz nő vett részt a képzésben, ahol vállalkozási alapismereteket szereztek, mar­keting-, jogi ismeretekhez jutot­tak, üzleti kommunikációt ta­nultak. így válhattak a munka- nélküli nőkből menők. - Ezért ez a program elnevezése - mondta az ügyvezető. Árvái Eri­ka azt is elmondta: bár a prog­ram nemrég véget ért, eszükbe sem jutott magukra hagyni Dél- Somogy asszonyait. - A követke­ző programunk szintén róluk szól. Munkanélküli asszonyokat tanítunk és alkalmazunk ide­genforgalmi feladatokra. Ez a panziós-falusi vendéglátókép­zés attól válhat igazán különle­gessé, hogy a résztvevőket az alapítványunk az első perctől al­kalmazza. A 18 kiválasztott nő a dél-somogyi térség idegenforgal­mi vállalkozásainál tanulhatja majd ki alaposan ezt a szakmát, s ha jól teljesítenek, akkor vár­hatóan ugyanott jutnak majd hosszú távú megélhetéshez is. A program várhatóan 18 hóna­pon át tart majd. ▲ Helyzetbe hozták az asszonyokat menők A sikeres pályázatnak köszönhetően száz nőnek javultak az esélyei A szakértők szerint üres zsebbel kevés a jó szándék A gyermekjóléti szolgáltatás biz­tosítása a megye 244 településé­ből 163 településre terjed ki. A szolgáltatást 84 szervezeti egy­ség végzi. Mindössze 17 százalé­kuk működik önállóan, 20 szá­zalék családsegítő szolgálattal, 31 százalékban más tevékeny­ség mellett látják el a feladatot, 21 százaléka önálló családgon­dozó útján, 11 százalékban egyéb megoldást találtak. A fenntartóik civil szerveze­tek, önkormányzatok, illetve kistérségi társulás. A szociális és gyermekvédelmi alapellátás szakemberei közötti együttmű­ködés jelenleg bizonyos esetek­ben a telefonos konzultáció, ami egyedi esetekhez kapcsoló­dik és ad hoc jelleggel műkö­dik. Konzultációs jelleggel ta­nácsadóhoz nem fordulhatnak, mert ilyen nem működik. A képzések és az együttműködés megvalósításához akadálymen­tesen megközelíthető és hasz­nálható oktatóterem, interjú­szoba és iroda nem áll rendel­kezésre. Hasonló probléma jellemzi a fogyatékosokat segítő szociális alapellátó szolgálatokat. Ese­tükben a személyiségüket érő pszichés megterhelés fokozott, az ügyfelek foglalkoztatása, reintegrációja még jelentősebb energiákat igényel. Integrált típusú képzéseken ritkán tud­nak részt venni, így a szociális szféra más területeivel kapcso­latuk szinte egyáltalán nincs. A felsoroltak figyelembevéte­lével alakította ki a projektet a megyei vöröskereszt, mely­ben négyféle képzést valósítot­tak meg. ▲ Megbecsülést a nőknek oktatás Négy helyen működtek üzletasszonyklubok A Barka alapítvány a Rinya- menti szociális foglalkoztató köz­ponttal hozott létre konzorciumot, a vállalkozói központ pedig szakmai segít­séget nyújtott a prog­ramhoz. Az asszo­nyoknak vállalkozói ismereteket oktattak hatvan órában; majd Kocsis Tamás központvezetőtől és Árvái Erikától vették át az ok­leveleket. Az asszonyok szerint hasznos volt az itt eltöltött idő, szinte valamen­nyien úgy vélték: olyan tudást kap­tak, amelyre ala­pozhatnak később. Hozzátették azon­ban azt is, hogy kezdő tőke nél­kül mindez mit sem ér. A prog­ram kiagyalói azonban erre is gondoltak. A program végezté­vel üzletasszonyklubokban foly­tatódott a munka, ahol a legfőbb feladat a forráskeresés volt az el­képzelések mellé. Négy helyen - Barcson, Nagyatádon, Szulok- ban és Segesden - működtek mostanáig üzletasszonyklubok, s ezekben a szakemberek sze­mélyre szabták a tanácsaikat és adminisztrációs segítséget is kaphattak tőlük a leendő üz­letasszonyok. ▲ ■ Olyan tudást kaptak, amire alapozhatnak később is. Uj kapcsolódási pont a munkanélküliekhez Közel négyezerre - az eltartottak 40-50 százalékára - tehető azok­nak a száma, akik nem regisztrál­tak, nem tanulók, nem nyugdíja­sok, szívesen dolgoznának, illet­ve tanulnának, viszont a munka­erő-piaci változások miatt nem ké­pesek ezt önerőből megvalósíta­ni. A munkanélkülieknek ez a ré­tege nem jelentkezik segítségért a munkaügyi szakembereknél. Jelentős százalékuk ugyanakkor kapcsolatban van a szociális és gyermekvédelmi alapellátás in­tézményeivel. A baj csak az, hogy ott ilyen típusú segítséget nem kaphatnak, mert az intézmények munkatársai nincsenek rá felké­szítve. Az állástalanok e rétegé­nek talpra segítésében, a foglal­koztathatóságuk javítása érdeké­ben a szociális szakemberek töb­bet is tehetnének, ehhez azonban ismeretekre van szükségük. ▲ Ma már számos somogyi család gondozásra szorulna Segítő kéz a szociális szakembereknek vöröskereszt A Menta egészségvédő egyesülettel konzorciumot alkottak Ezúttal nem a nehéz helyzetben lévőknek, hanem az őket segítők­nek nyújtott segítő kezet a vörös- kereszt megyei szervezete. A so­mogyi szociális szakembereknek szerveztek képzéseket és trénin­geket egy sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően. - A szociális szférában dolgozók any- nyi keserűséggel, megoldhatat­lan problémával, félresiklott élet­tel találkoznak a munkájuk so­rán, s olyan sok reményvesztett- ség zúdul rájuk, amit egymagáik­ban egy idő után már nem képe­sek feldolgozni - mondta Boldi­zsár Szilvia programmenedzser. - Ezzel a programmal többek kö­zött ezek feldolgozásához igye­keztünk segítséget nyújtani. A ta­A segítségreszorulók még többet várnának a szakemberektől pasztalatunk azt mutatja, hogy egészen eredményesen. A vöröskereszt megyei szer­vezete a Menta Lelki Egészség- védő Egyesülettel konzorciumot alkotva segítő kapcsolatot alakí­tott ki önkormányzati, önkor­mányzati társulásban működte­tett és civil szervezetek által fenntartott szociális és gyermek- védelmi alapellátást végző intéz­mények között. Az intézmények dolgozóinak és önkénteseinek több csoportban szerveztek kép­zéseket Végső soron ez is a ne­héz sorsú rétegekért történt. Hi­szen a programmal az volt a cél, hogy az így megerősített szak­emberek hatékonyabb segítség- nyújtásra legyenek képesek ▲ ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@meh.hu • www.nfu.hu Amennyiben az európai uniós fejlesztési forrásokkal kapcsolatban szabálytalanságról szerez tudomást, kérjük jelentse honlapunkon: www.anti-lop.hu Az összeállítás az Európai Unió Szociális Alapjának támogatásával készült

Next

/
Thumbnails
Contents