Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-22 / 94. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 22., KEDD rabszolgasors A megvádolt család szerint szemenszedett hazugságról van szó, hiszen éppen őket használta ki a befogadott hajléktalan férfi, aki minden pénzt elvitt a háztól ISAURA NYOMDOKAIN SOMOGYGESZTIBEN Két és fél évig lakott a nyakunkon, etettem, itattam, befogadtam a házamba, erre azzal vádol, hogy rabszolgaként dolgoztattuk - háborgott az „anyós”, Kati mama Vas András Nehezen szánta rá magát a be­szélgetésre, először csak egy sms- t írt, aztán sokáig eltűnt az éter­ből, s csak hetek múlva jelentke­zett újra. Rövid üzenetekben pró­bálta elmondani, mi történt, míg végül hosszas rábeszélés után végre sikerült összehoznunk egy éjszakai beszélgetést- Ne haragudjon a bizalmat­lanságért, de nagyon félek - kezdte. - Az utolsó pillanatban sikerült lelépnem, ha nem te­szem, már nem élnék. A szöké­sem előtti utolsó este is összever­tek, s le akartak szúrni. Attila két és fél esztendeje ke­rült a geszti romacsaládhoz: a kaposvári pszichiátrián ismer­kedett meg Icukával, aki magá­ba habarította az akkoriban haj­léktalanként tengődő férfit, s felajánlotta neki, költözzön hoz­zájuk.- Külön szobával, meleg csa­ládi fészekkel kecsegtetett - állí­totta Attila -, és hát ugye, nem is volt sok választási lehetőségem. Kiköltöztek hát Somogy- geszübe, ahol eleinte normális családként éldegéltek, még a lány anyja is elfogadta Attilát, bár kissé berzenkedett, miért nem egy rendes cigányembert választott Icuka.- Egy év után kezdődtek a ba­jok - folytatja Attila -, kiderült ugyanis, hogy Icuka terhes lett. Na, akkor fogta rám először az anyja a kisbabát. Ki akart mis- károlni. Az asszony dühe később sem múlt el, folyamatosan egrecíroz- tatta „vejét”, aki vele ugyan még megbirkózott, ám Icuka bátyjai- val már nem tudott- Hárman voltak, erősebbek, összefogtak - mondja. - Ha vélet­lenül vissza mertem szólni az anyjuknak, már ütöttek is. És persze összevissza gyaláztak. Még segítséget sem tudtam kér­ni, mert a telefonomat is elvették. Otthagyni pedig nem tudta őket, ugyanis állítása szerint a pénzét is elszedték.- Rengeteg kölcsönt vettek fel - emlékszik vissza -, hitelinté­zetektől és magánzóktól is. És nemcsak a saját nevükre, en­gem is köteleztek, hogy írjak alá papírokat. Amikor aztán törlesz­teni kellett, mindig az én zse­bemből fizettek. Elvették a nyug­díjamat: figyelték, mikor jön meg az üzenet a telefonomra, az­tán levetették velem a pénzt a számláról. így viszont csak gyalogosan próbálhatott szökni, ám mindig utána mentek. Másodszor elju­tott Kaposvárra, három napig a Kapos-parton aludt, ám mégis utolérték.- Visszavittek, s fél évig nyu­godt életem volt - meséb. - Dol­goznom kellett a ház körül, én vágtam a fát, kertészkedtem. Csak éppen enni alig kaptam. Ha akadt valami döglött kacsa, romlott étel, odaadták, aztán már sokszor annyit sem kap­tam. Volt, hogy éjjelente felkel­tem, s próbáltam valami ételt keresni, mert előtte reggel ösz- szeestem fűrészelés közben a gyengeségtől. Emellett Icukával is mind töb­bet gyűlt meg a baja: a nő pszi­chiátriai kezelésre szorult, s időnként - ahogyan Attila mond­ja - bekattant.- Volt, hogy fejszével nekiállt feltörni a betonpadlót a szobá­ban - jegyzi meg. - Amikor le akartam állítani, nekem esett a család, és összevertek. Kihívtam a mentőket hozzá, persze leta­gadták, s amikor elment a men­tő, megint jól ellátták a bajomat. Icuka két bátyja nem sokat teke­tóriázott velem: ha nem azt csi­náltam, amit az anyjuk vagy a húguk mondott, már ütöttek- rúgtak is. Időnként megfenye­gettek, ha eljár a szám, felakasz­tanak. Végül aztán mégiscsak sike­rült megszöknie. Kihasználva, hogy akkor kapott értesítést a nyugdíja érkezéséről, amikor senki sem volt otthon, levette a pénzt, és azonnal buszra szállt. Azóta bujkál, fél, hogy a nyomá­ra akadnak, és ismét vissza- kényszerítík Gesztibe.- Kerestek Kaposváron - állít­ja -, egyszer majdnem el is kap­tak. Folyamatosan hívogatnak telefonon, félek, hogy lenyomoz­zák, hol vagyok. Anyámat is folyton zaklatják, neki sincs nyugta tőlük. Próbáltam lerázni őket, el akartam hitetni velük, hogy Drávaszabolcsra költöz­tem, hogy balesetem volt és Pé­csen kórházban ápolnak, de nem sikerült Sőt, az is lehet, hogy már tudják, ugyanis nem­rég kaptam egy képeslapot Gesztiből: be volt dobva a posta­ládába, de nem volt rajta bélyeg vagy pecsét... Ám legjobban mégsem a rette­gés, az állandó menekülés, bi­zonytalanság zavarja - a kislá­nya hiányzik neki. Akit születé­se után anyja betegsége miatt gyámság alá vettek, s csak bizo­nyos időközönként látogathat­tak. Mostanában azonban bizo­nyosan nem fogja látni, hiszen A MODERN RABSZOLGASÁG is­mert probléma a szociális te­rületen dolgozók körében. A kaposvári hajléktalanszálló­ról, az utcai gondozásból is időről időre eltűnnek embe­rek, akik aztán fél-egy eszten­dő múltán kerülnek elő telje­sen kizsigerelve, lepusztulva. NEM MONDANAK SEMMIT, meg vannak félemlítve - mondja a somogyi hajléktalanellátás egyik szakembere. - Általá­ban a legnehezebb fizikai munkákat végeztetik velük. ahhoz vissza kellene mennie Gesztibe.- Ott maradt mindenem - mondja -, a ruháim, az irataim egy része. De még rendőrrel sem mernék visszamenni értük: ha a kezük közé kerülnék, nem úsz­nám meg élve... Attila tehát nem mert vissza­menni, mi viszont felkereked­tünk. Persze meglehetős óva­tossággal keressük az ominó­zus házat Somogygesztiben, bár Marton Rudolf polgármes­ter némileg megnyugtat ben­nünket: az emlegetett család nem tartozik a közismerten bal­hés falubeli famíliák közé. Piros tetős, takaros porta előtt parko­lunk le, a kerítés mögött a fara­kások között kétévesforma kis­gyerek labdázik, hátul, a fészer mellett egy asszony gereblyéz- get. Utóbb kiderül, ő Kati ma­Vasat válogatnak, erdőkben, állattelepeken, építkezéseken dolgoztatják őket Jó esetben kapnak néhány száz forint bért, de inkább csak valami ételt - szalonnát, tepertőt, ke­nyeret - és cigarettát. Esetleg valami állati körülményeket jelentő szállást. Ezért 12-14 órát kell naponta dolgozniuk. Tavaly nyolc, ebben az évben tizenkét ilyen esetről érkezett bejelentés. Akadt, aki három és fél év után szabadult A nép ügyvédje segítségével bíró­ma, Attila „anyósa”. Aki miután elmondjuk, mi járatban vagyunk, rögtön a szívéhez kap, s gyógy­szerért szalajtja egyik lányát. A kiabálásra aztán még hárman kerülnek elő a házból, köztük Icuka - az anyja szerint min­den zűr okozója.- Állj meg, most én pofázok! - inti le Kati mama a nagy hangon magyarázni kezdő Icukát. - Ed­dig is elég bajt csináltál! Utóbbi kijelentés természete­sen Attilára vonatkozik, aki már érkezésekor sem nyerte el az asszony tetszését: kórházból jött, nem volt roma, és különben is...- Két és fél évig lakott itt a nyakunkon - kiabálja Kati ma­ma -, etettem, itattam, befogad­tam a házamba, és erre azzal vá­dol, hogy rabszolgaként tartot­tuk, vertük, dolgoztattuk.- Ő vert engem - kottyantja ságra került az ügye, ám mi­előtt tanúskodni tudott volna, korábbi fogvatartói megveret­ték, majd adtak neki százezer forintot, hogy vonja vissza a keresetet Természetesen bele­ment, hiszen nem volt, aki megvédje. Ezek az emberek rendkívül kiszolgáltatottak, valamivel bizonyosan zsarol- hatóak, így sohasem mernek tanúskodni. Ha ugyanis a szimpla fenyegetésre nem hall­gatnak, egyszerűen összevere­tik őket. Akár többször is... közbe Icuka -, egyszer majdnem leszakadt az arcom, úgy meg­ütött - állítja; a sérülés szeren­csére nyom nélkül gyógyult...- Az egy bolond - torkollja le ismét lányát Kati mama. - Élet- veszélyes, ki kellene nyírni! Még hogy elvettük a pénzét?! Azt sem tudtuk, mennyi a nyug­díja! Pont ő vitt el minden forin­tot a háztól.- S közben fenyegetőzött - szól közbe ismét Icuka -, ha me­rünk ellene valamit tenni, belép a Magyar Gárdába, és idejön a faluba velük rendet csinálni.- Megölöm! - dühöng tovább az anyja. - Befogadtuk a csövest, az utcán fagyott volna meg, ha mi nem vagyunk. Hogy fagyott volna meg... A villám vágjon a szívembe, ha hazudunk - teszi hozzá. __ ___ A napsütésben kissé erejét veszti a fogadkozás, bár kétség­telenül így is hatásos. Mint aho­gyan Kati mama további mono­lógja is.- 'Hetvenhárom óta itt lakom, senkinek sem volt velem gond­ja - állítja. - Minket nem bűnö­zőnek ismernek a környéken. Tudjuk, mit lehet tenni és mit nem. Attila viszont beszámítha­tatlan. Még az unokáimat is el akarta vitetni a gyámüggyel. Képzelje el, ezt a szégyent: cigá­nyok vagyunk, s nem velünk, a családban élnek a gyerekek... És ez a szemét meg akarta ezt is csinálni. Pedig senki sem nyúlt hozzá soha. Eddig. Ha még egy­szer beteszi a lábát Gesztibe, rá­uszítom a fiaimat! Húsz kaposvári eset mindössze másfél esztendő alatt, de nem mernek szólni Takaros porta, a farakások között kétévesforma kis­gyerek labdázik, hátul, a fészer mellett egy asszony gereblyézget. Igazi tavaszi falusi idill, nehéz elképzel­ni, hogy ebben a somogy- geszti házban nem is olyan régen rabszolgaként dol­goztattak egy férfit, elvet­ték a nyugdíját, és enni sem adtak neki. Pedig Atti­la ezt állítja.

Next

/
Thumbnails
Contents