Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-21 / 93. szám
3 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 21., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Kaposvár VÉGET ért a haltelepítés miatti tilalom a tÖ- röcskei tavon. Szombaton rendezték meg a szokásos évadnyitó versenyt, ahol a profi és áz amatőr horgászok teljesítményét külön értékelték, (hm) Lábod MEISZTERICS KÁROLY né nagybajomi festő munkáiból nyílt kiállítás pénteken a lábodi művelődési házban. A gyermekkora óta szívesen rajzoló, majd felnőttként ecsetet ragadó alkotó tájakat, csendéleteket bemutató kiállítása egy hétig látható, (csm) Osztopán TÖBB MINT ÖT helyszínen egynyári virágokat és fákat ültettek, valamint hulladékot gyűjtöttek Osztopánban a Közöd! Önkéntes fiatalok napján szombaton. Az Osztopá- nért Kulturális Egyesület két fiatal csoportjának tervei között szerepel egy szabadidős sétány kialakítása is. (me) Segesd KATASZTRÓFAVÉDELMI versenyt rendeztek a művelődési házban. A rendezvényen a barcsi, a csurgói és a nagyatádi térség általános iskolás diákjai vettek részt, akiknek elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. Első helyen ezúttal Csurgó csapata végzett, kevéssel a második helyezett Somogyudvarhely előtt, (csm) Somogyjád-Somogygeszti A KAPOSVÁRI, KAPOSFÜREDI és a hetesi térségek nyugdíjascsoportjai tartottak kulturális bemutatót So- mogyjádon és Somogy- gesztiben szombaton. A verses, zenés, táncos programokat Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. Somogy- jádon a rendezvény keretében Győri Vilmos barcsi fotós munkáiból nyílt kiállítás. (me) Somogyzsitfa vért adtak a Széchenyi Zsigmond szakközépiskola dolgozói, tanárai és diákjai. A véradás rendszeres, negyedévenként várják az önkénteseket. Legutóbb hetvenötén jelentkeztek, (ve) Vonatfiittyös romantika kisvasutak A turisztikai és a kulturális értékeket őrzik Ez nem gyerekjáték. Minden támogatás jól jön a kisvasutaknak, amelyek a gazdasági feladatokat maguk mögött hagyva a turisztika felé vonatoznak Somogybán négy kisvasút vonatoztatja a turistákat. Úgy tűnik, a turisztika jelenti a jövőjüket. Azonban ez még nem tartja biztos sínen a szerelvényeket. Vigmond E.-Márton L. Sajgó Ferenc, a Mecseki Erdészeti Zrt. szigetvári erdészetének igazgatója elmondta: amíg csak az erejükből telik, fenntartják a népszerű somogyi Almamellék és a baranyai Sasrét között közlekedő, az ország legkeskenyebb nyomtávú kisvasútját. Évente mintegy 10-12 ezer utasuk van. A kizárólag turistákra épülő vasútnál évi 5-10 millió forinttal kell kipótolni a támogatások és a jegybevételek összegét. A Kaszó-Szenta közötti szakasz is kedvelt túravonal. Tamás János, a HM Kaszó Erdő- gazdasági Zrt. vezérigazgatója arról számolt be: 250 millió forintos pályázatuk vár elbírálásra. A fejlesztésben a kisvasúira épülő ökoturisztikai parkot terveztek.- Az elmúlt években is sokat áldoztunk a kisvasúira, legutóbb hajtányt is avattunk - tette hozzá a vezérigazgató. - Jövőre a mozgáskorlátozottak számára is üzembe helyezünk egy kocsit. A mesztegnyői kisvasúinál 13 millió forintos a költségterv, amiből egymillió forintos jegybevétellel számolnak. Takács József, a Sefag Zrt. nagybaj omi erdészetének igazgatója arról beszélt: tavaly még kaptak négymillió forintos támogatást, ami az idén megszűnt. Bevétel csak a jegyárakból van. A Meszteg- nyő és Felsőkak közötü kisvas- utat a vonatozást, a természetjárást kedvelő kirándulók miatt üzemeltetik. Fontos szempont az is: a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet fokozottan védett részei is megközelíthetők a kis- vasúttal, anélkül, hogy megzavarnák annak nyugalmát. A fenyvesi kisvasúttal már csak Imremajort, Pálmajort és Somogyszentpált lehet elérni. Itt nemcsak turizmusról, hanem a két majorban élő emberek egyetlen közlekedési eszközéről is van szó. A hat éve megalakult Balaton-Boronka Kisvasút Kht. kedvező jogszabály- változás esetén hajlandó lenne átvenni a MÁV-tól a fenyvesi és a Sefagtól a mesztegnyői kisvasút üzemeltetését. Lombár Gábor, Balatonfenyves polgár- mestere és a kisvasutak jövőjéért, az önkormányzatok által szerveződött kht. ügyvezetője elmondta: három most készülő fejlesztési tervben is szerepel a fenyvesi kisvasút. Az egyik a Leader, a másik a Nagyberek Natúrpark, valamint a csisztafürdői termálfejlesztési program.- Bízunk benne, hogy lesz pénz - tette hozzá. - Akkor megvalósíthatóvá válik az az elképzelés, hogy a csisztai vonalat az első ütemben visszaállítsák, és a turisztika rentábilisab- bá teszi a vasút működését. Kisvasút napja gólyaünneppel Mesztegnyőn az erdei vasutakat népszerűsítő országos rendezvény egyik állomásaként szombaton volt a mesztegnyői kisvasút napja. A vonatozást tavasz- és gólyaköszöntő ünneppel kötötte össze a település. Kulturális programokkal, főzéssel, piknikekkel várták a családokat. A budapesti Zöldgömb Sport Klub is hozott versenyszámokat a mozogni- akaróknak. Almamelléken május 10-én, Kaszán május 17-én lesz a kisvasút napja. A gyerekek és a felnőttek szeretik a kisvasutazást Sikeres az agrárkártya Nagyatádon Védik a balatoni strandok biztonságát elsősegély A BFT újraélesztő készülékekkel is támogatja a vöröskeresztet Eredményes évet zárt a Nagyatád Takarékszövetkezet - ez derült ki a szövetkezeti közgyűlésén. A tagságnak Túri Dénes elnök-ügyvezető tartott beszámolót a tavalyi évről. Az immár ötvenegy éves bank az elmúlt évben is elérte a kitűzött gazdasági célokat, a banki szolgáltatások megújultak, s kiemelkedően sikeres az agrárkártya-prog- ram. Somogy megye egyik meghatározó szövetkezeti pénzintézetének életében május elsejétől újabb változás következik, amely a lakossági és a vállalkozói ügyfeleket is érinti. ■ Csikós Magdolna Támogatja a Magyar Vöröskereszt Balaton-parti elsősegély- nyújtó szolgálatát a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT). Erről állapodott meg siófoki találkozóján Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke és Suchman Tamás, a BFT elnöke. A két szervezet együttműködési megállapodás aláírására készül, melynek célja a balatoni vízbiztonság növelése. A vöröskereszt segítői tavaly nyáron 2ó tóparti strandon voltak jelen, köztük a legveszélyesebbnek ítélt 11 fürdőhelyen látták el a strandolok sérüléseit. Habsburg György, a szervezet elnöke elmondta: kiemelkedőnek tartja a strandokon végzett Egyetértés a Balatonért. Habsburg György (balról) és Suchman Tamás közösen törekednek a tóparti strandok biztonságának növelésére munkájukat, ami az emberek biztonságérzetének növelése miatt is fontos. Suchman Tamás javaslata szerint további négy településen lenne szükség a vöröskereszt elsősegélynyújtó szolgálatára. A két szervezet elnöke megállapodott abban, hogy közösen keresik fel az orvostudományi egyetemeket, és próbálnak még több végzős hallgatót rábírni arra, hogy vállaljon nyári szolgálatot a tó partján. Suchman Tamás kijelentette: a strandolok életbenmaradási esélyeinek növelése érdekében a BFT egymillió forint értékben vállalja újraélesztő készülékek beszerzését. ■ Kolumbán T. FÓNAI fe IMRE Az a gyanús, ami nem az üveges tótnak a hanyatt- esés hiányzik úgy, mint egy újabb botrány a kormánynak. Márpedig ha nem ellenzéki lufiról van szó, akkor megint olyasmi készülődik, ami finoman szólva nem növeli a népszerűségindexüket. Zárt ülést terveztek ma délután az ország házában (ilyen egyébként még nem volt 1990 óta), arról a kormányrendeletről, miszerint nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vonnának megyei és települési önkormányzatokat, regionális és területfejlesztési tanácsokat. Megfigyelés, lehallgatás, minden, ami ezzel jár. Demeter Ervin és Kosa Lajos fideszes honatyák olvasata szerint azért kíván információkat gyűjteni a kormány, mert politikusok, képviselők zsarolására készül, hogy így biztosítsa a kisebbségi kormányzáshoz szükséges szavazatokat. ELLENZÉK-KORMÁNY CSÖrte ide, vagy oda, mindenképpen jogos a kérdésfelvetés: vajon milyen információkat kell titkosszolgálati eszközökkel megszerezni önkormányzatoktól? Már az ellenzéki képviselők mai interpellációi is titkosak lettek volna, ha Szilvásy György titokminiszter fel nem oldja a kormányrendelet titkosságát. Mégis nyílt ülésen hangozhatnak tehát el a kérdések és a miniszteri válasz. Amiben vagy lesz köszönet, vagy nem, majd kiderül. azt ugye ha előbb nem, a Tanú című filmből megtanulhattuk, hogy az a gyanús, ami nem gyanús. Mint például a megyei jogú önkormányzatok. Az persze igaz, hogy esetenként ott is bezárulnak az ajtók, és „szörnyű titkokról” esik szó a nyilvánosság kizárásával. Mint e héten csütörtökön is Kaposváron: színidirektort választanak. Zárt ülésen. Digitális rádió a kaposvári tűzoltóautókban Egységes digitális rádiókhoz jut a kaposvári tűzoltóság; az összes járművön elhelyeznek egy-egy mobil készüléket, s később a híradóügyeleten is ilyet helyeznek üzembe - tudtuk meg Tánczos Zoltán alezredestől. A gépjárműfecskendőkre már felszerelték a berendezést, s napokon belül a személygépkocsikat is ezzel látják el. - Az analóg rendszerről a digitálisra térünk át - közölte az alezredes. - Az új készülék megkönnyíti a kommunikációt. A tűzoltók nemcsak a saját társukkal beszélhetnek a kárhelyszínen, hanem a rendőrség és a mentőszolgálat munkatársaival is. ■ H. M.