Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-16 / 89. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 16., SZERDA CIVIL FÓRUM Terrorizált a főnök, kórházba került az alkalmazott A főnököm embertelensége, a munkahelyi stressz majdnem az életembe került. Nyolc éve egy kaposvári inté­zetben dolgozom. 2000-től 2005- ig évente legalább egy­szer jutalomban részesültem. I Akkor az intézet vezetőjét nyugállományba helyezték. S elkezdődött a rémálom. A főnö­köm és az informatikusunk kö­zösen közölték velem, hogy ed­dig egy burokban voltam, de ennek most vége. Másnap a főnököm egyedüliként nekem odarakott egy új, embertelen munkaköri leírást. Ultimátu­mot adott: aláírom, vagy meg­válunk egymástól. Megijedtem és aláírtam. Elkövettem azt a hibát, hogy a kórházban fekvő munkatársam bizonylatát aláírtam, mert nem végeztem volna határidőre. A fő­nököm feljelentett a rendőrsé­gen okirat-hamisításért. Nem találtak semmit, így ejtették a vádat egy figyelmeztetéssel. Beszédenergia Ez az anyósom beszédenergiáját újrahasznosító gép alaphelyzetben annyi energiát termel, hogy róla megy a tévé és a mikro, de ha mondjuk szóba hozom a lánya szerinte elcseszett házasságát, úgy felpörög, hogy ráköthetem a nagyfeszültségű kukoricadarálót is Mutassanak tíznél több embert, aki önmagától fizetne! Igen! Optimista vagyok! Ugye, nem mindegy, miben, hogyan!? Tessék már mutatni tíznél több embert Magyarországon, ki önszántából szeret „csak úgy" fizetni! De büszkék is va­gyunk - én nem -, hogy ennyi­en elmentek szavazni! Én nem mentem! Értelmetlen dolgokra nincs időm. Nem szeretem, ha az adómat olyasmire költik, ami becstelenség! Előre látható eredményre költeni milliókat, ezt becstelenségnek tartottam! Miért kell mindent duplán fizetni ebben az országban? Mint kisnyugdíjas, társaimmal együtt fizettünk 35-45 évig tár­sadalmi biztosítást, most nem ápolhatnak bennünket? Az or­vosok - tisztelet a kivételnek - így is, úgy is tartják a tenyerü­ket! így, hát kérdezem, ki nyert a választáson? Tessék már gon­dolkodni! Mibe került az or­szágnak? Mibe került nekünk, adózó polgároknak? Tessék már gondolkodni, ed­Vörös Sanyika férfikönnyei intézeti sors Sok zárt ajtó, sok zárt lélek van az országban ■ Fél életemet munkával töltöttem, ötvenévesen idegroncs lettem. A vizsgálatok miatt idegki­merültséggel kezeltek. Fél év után visszamentem dolgozni, úgy tűnt, minden rendben lesz. 2007 márciusában a főnököm megkért, hogy vegyem át a pénztárt. Naivan azt hittem, jót akar. Tévedtem. Az összes pénz­ügyi munkát megkaptam, pedig új pénzügyest vettek fel a he­lyemre lényegesen több fizeté­sért Szeptembertől másik veze­tőnk lett, az ellenőrzéseket fo­kozták. Fegyelmi eljárások in­dultak, de hiányosságokat nem találtak. A főnököm folyamato­san terrorizált; kereste a hibá­imat, de nem talált. Ám sikerült kiborítania. 2008 márciusában szívinfarktus gyanújával szállí­tottak a kaposvári kórházba. Em­bertelen volt, hogy még a csalá­domat sem értesítették. A kór- j házban a „kis” emberek látogat­tak, a főnökömtől még egy tele­font sem kaptam. Mikor kikerül­tem a kórházból, rá két napra ki­küldtek egy levelet: fegyelmi el­járást indítanak ellenem hanyag munkavégzés miatt. Ez gusztus­talan lépés volt a részükről. Mindenkinek joga van dönte­ni. Nekem most az életem és a munkám közt kell választani. Én döntöttem... NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Ha egy nőnél, egy anyánál vagy egy kisgyermeknél törik el a mécses, az érthető. A férfi fáj­dalma azonban nem ismeri a könnyeket. Ezt én egy kisgye­rektől tanultam meg nemrég. Egy budapesti speciális gyer­mekotthonban jártam tovább­képzésen, sok nő között egyet­len férfiként. Az intézmény ve­zetője végigvezetett bennünket az épületen. Egy félreeső sarokban hét­évesforma kisfiú ült; törékeny teste szinte elveszett a fotel­ban, a televízió előtt. Gyermek­kori önmagamat láttam meg benne; intézeti gyerekként én is ilyenformán szoktam félre­húzódni, elbújni a többiek és a világ elől. Vékony testalkatát, sápadt arcát a rajta lévő szem­üveg még megtörtebbé, eleset­tebbé tette. Úgy éreztem, hogy ő is engem néz, ezért kiléptem a csoportból, és odamentem hozzá.- Szia, ide ülhetek melléd? - | kérdeztem, de csak egy riadt l tekintet volt a válasz.- Kérlek, nézz egy kicsit rám, beszélgessünk! Láthatod, én otthagytam a többieket mi­attad. Hogy hívhatlak téged, mi a neved? Esetlennek éreztem a pró­bálkozást, de nem adtam fel. A kisfiú nem szólt, csak rám né­zett. Tizenhét évnyi nevelőszü- lőségem alatt tanultam annyit, hogy olvasni tudjak a szemek­ben. Az övében csak riadtságot és bánatot láttam. Nyilvánva­lóan lélekben és testben is meg­tört ez a gyermek.- Vörös Sanyi vagyok - mo­tyogta aztán halkan, és már fordult volna el. De én gyengé­den megfogtam a vállát, és to­vább kérdeztem.- Sanyikám, hol születtél, honnét kerültél ide?- Egy alföldi intézetből - koppant a válasz. Próbáltam valami kedveset találni a sze­mében, egy kis mosolyt az ar­cán, de ilyesminek nyomát sem láttam.- Anyukád, apukád látogat? - próbálkoztam újra. Remegett körülöttem a levegő, éreztem, hogy elszorul a torkom.- Nem látogatnak. Egyszer láttam az anyukámat, de aput sosem - árulta el. Elfordult tőlem, jelezve, hogy vége a beszélgetésnek. Talán arra gondolt: ugyan már, ki ez a nagydarab férfi, minek érdekli az én sorsom. Eszembe jutottak a saját gyermekéveim, az intézeti éle­tem. Az, hogy mennyire vágy­tam rá magam is: egyszer csak megjelenjenek a szüleim. De sohasem jöttek! Felnőttként én kerestem meg őket. A szemeim megteltek könnyel. Azt vettem észre, mintha a gyerek kicsi vállai is meg-meg- remegtek volna.- Úristen! - gondoltam, - ez a csöpp ember még nálam is erősebb. Úgy sír, hogy mások ne lássák! Mint egy igazi férfi. Kifelé menet az egyik nevelő csendben megjegyezte: Sanyi­ka nem kommunikatív. Ké­sőbb többet is megtudtam ró­la. Apja börtönben ül, anyja al­koholista, a gyerek jóformán az egész életét intézetben élte le. Édesanyja pontosan kétszer látogatta meg, az apja viszont sosem. Régebben mindig ar­ról mesélt a többieknek, hogy hamarosan eljönnek érte. Most már nem mondja. Naphosz- szat meg sem szólal. Mekkora a vétke ennek a fiúnak, ami­ért ilyen bűnhődés jár? Miért lopták el tőle a boldog gyer­mekkort, amihez minden csöpp­ségnek joga van? Miért sütik bele örökre az esélytelenek, vesztesek bélyegét a kicsi szí­vébe? Azt hiszem, magam is ilyen­fajta bélyeget hordok a lelkem mélyén. Ötvenhét évesen én még mindig azt érzem, amit ta­lán ez a kicsi gyermek is. Egy­szer ránk csuktak egy ajtót, ami életünk végéig zárva ma­rad. Sok ilyen ajtó, sok ilyen kulcsra zárt lélek van az or­szágban, sok kis Sanyika vár­ja, hogy valaki elhozza a hoz­zá való kulcsot. KALÁNYOS ISTVÁN, BABÓCSA ■ Figyeljük, hogy ki mit ígért és mit tartott meg belőle. dig csak háromszáz forint, ez­tán sokszorosát fizetjük, más címen! Lényeg! Szavaztunk, sok millióért, boldog egy csoport, hurrá nyertünk! De arról nem szól a „fáma”, mit vesztettünk! Újból várhatunk órákat a házi­orvosi rendelőkben, biztos nem lesznek jobbak a feltételek, jön Mari néni, Bözsi néni, hogy a „doktor” foglalkozzon velük. Ne tessék már haragudni! Míg egyesek nyertek, százezrek vesztettek! Szabad ám számolni azoknak is, kik nem rendelkez­nek - velem együtt - számító­géppel, internettel, talán még „mobil telefonnal” sem! Nekem az utóbbi van, de minek, hisz könnyű „kinyomni”! Ha nem akarják hallani az igazságot! De azért mi is emberek vagyunk, legalább „tízig” megtanulunk számolni, véleményt alkotni. Na, meg eldönteni, ki miért har­col, ki mit ígér, mit tart meg ígé­retéből, mit várhatunk tőle! Mert figyeljük ám a „négy éves” ciklusokat, és nem felejtjük el az ígéreteket, még ha az ígérge­tők el is felejtik, és esetenként mástól kérik számon a saját ígéreteiket!!! Legyen az jobbos vagy balos!!! BÁLINTNÉ CZINKA MÁRTA, KAPOSVÁR HIRDETÉS Személyes történetek a 7. számú főút építéséről beruházás Az ötvenes években május elsejére időzítették az utak ünnepélyes avatását Az építésvezetőnek is megjár a pihenőidő Az ötvenes években a közlekedé­si miniszter, Berbits Lajos úgy határozott, hogy az útfenntartó vállalatok kapjanak utasítást: a főutaknak a munka ünnepére, május elsejére teljesen kikátyú- zott állapotban kell lenniük! Az elmaradók vezetőit azonnali el­bocsátással fenyegette. A feladatot versenyszerű ütemben teljesítették a vállala­tok, mindenekelőtt a 7. sz. főút Balaton melletti szakaszán, Sió­foktól Balatonszentgyörgyig. Hogy a verseny használt-e, azt a miniszter személyesen el­lenőrizte május 5-én, gépkocsi­jával végigutazott a szakaszon. Egy helyen az autó> viszont ak­korát zökkent, hogy a miniszter beütötte a fejét a kocsi tetejébe. Alig érkezett Pestre a minisz­tériumba, máris indult a táv­irat: a körzet vezetője és főmér­nöke haladéktalanul fizessen be az államkasszába száz-száz forint büntetést. A pénzelvonást még a veze­tők is sokallták, elsősorban azért, mert vétlenek voltak, hi­szen a zökkenés nem a kátyú miatt volt, hanem azért, mert ez az útszakasz erősen hullámoso- dott. A fellebbezés nem maradt szó nélkül. Az igazgató és a fő­mérnök telefonhívást kapott:- A szakaszt - minden erőt fölhasználva - gyors ütemben át kell építeni, hogy a hullámoso- dás megszűnjön! Napokon belül megérkeztek vizsgálatra a tervezőiroda mun­katársai, fúrtak, mintákat vet­tek a földből, elemeztek, és meg­állapították, hogy a hullámoso- dásnak két oka is lehet: 1. az út alatti tőzegréteg, 2. a felette ta­lálható finom homok. Kidolgoz­tak több javaslatot, de az előze­tes számítások mindig magas - hiszen „határ a csillagos ég” volt - építési költséget hoztak ki. Az igazgató telefonon jelentette ezt a miniszternek, aki a tény­leg magas végösszeg hallatán le­zárta az ügyet: - Inkább verjem be még egyszer a fejemet a gép­kocsi tetejébe, de ennyi pénzt nem adhatok ki! LACZKÓ ANDRÁS, BALATONLELLE torlódtak a követ szállító vo­natok a siófoki állomáson. Ké­szült a vasúti botrány. A mi­niszter személyesen készült in­tézkedni a helyszínen. Ment a távirat az építésvezetőnek: „húsz órakor érkezem, vár­jon meg! Bebrits” A FÁRADT VEZETŐ Várt éjfél Után egy óráig. Akkor indult lefe­küdni, de az ügyeletesnek meg­hagyta: - ha A miniszter meg­érkezik, mondja meg neki, nem győztem várni, lefeküd­tem, mert rám ma is szükség lesz az építkezésen. A miniszter háromkor jött. Tá­jékozódott Intézkedett Aztán visszautazott Pestre. Harmadnap távirat érkezett az építésvezetőnek „kedves barátom, bár tegna­pi ottlétemkor intézkedtem he­lyetted, elismerem álláspontod helyességét, hogy pihenni men­tél. A jelzett érkezési időt a mi­niszternek is be kell tartania. Bebrits. ” a történetekkel nincs össze­függésben, de tény, Bebrits La­jost rövidesen Kosa István kö­vette a miniszteri székben. Kisorsoltuk nyerteseinket! 40 OOO Ft értékű Praktiker vásárlási utalványt nyertek: Csordás József Barcs Bódis Lajos Lábod Szabó Tibor Marcali Hakli Zoltán Nikla Magyar István Siófok Kocsis Teréz Kaposvár 50 OOO Ft értékű Praktiker vásárlási utalványt nyert: Gál Jánosné Mernye GRATULÁLUNK! A nyereményeket házhoz visszük.

Next

/
Thumbnails
Contents