Somogyi Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-11 / 85. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. ÁPRILIS 11., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP mmmm 5 Hagyományőrző horvátok lakócsai találkozója Hangulatos muzsika mellett énekszóval vonultak végig nép­viseletben fiatalok és időseb­bek Lakócsa főutcáján. A há­zak előtt pedig díszes szőttese­ket, térítőkét „lengetett” a szél. A lakócsai horvát hagyomány- őrző napokra ünneplőbe öltö­zött a művelődési ház is. ■ Rég nem látott ismerő­sök találtak egymásra Lakócsán: jót nosztalgi­áztak a hajdani fellépők. Hajdani kultúrcsoportok tagjai nosztalgiázhattak. A múltba engedett bepillantást ugyanis az a közel harminc fo­tó, amely országjáró körutakat, felejthetetlen élményeket idé­zett. Az egyik felvétel a '76-os zágrábi Smotra népzenei fesz­tiválon, míg egy másik a tele­vízió Röpülj páva vetélkedőjén sikerrel szerepelt Dráva együt­test örökítette meg. Az emléke­zés után csengő hangú lakó­csai óvodások, és az iskola nép­táncosai, illetve tamburzene- karának tagjai léptek közön­ség elé. A horvát kultúra értékeit ápoló dél-somogyi és baranyai együttesek is bemutatták tán­caikat, zenéjüket, sajátos nyel­vüket. Továbbá az ősi gyöke­rekhez méltó, ugyanakkor a je­lenben is üzenetet hordozó da­lokat is énekeltek - gyer­mekek és ifjak, kéz a kézben. A kétnapos rendezvény kis kitekintéssel zárult, Potonyi Tavasz címmel. A szomszédos kisközségben ugyanis a lakó­csai Dráva hagyományőrző cso­port és a pécsi Tanac adta elő műsorát. ■ Gamos Adrienné Kommandósként naponta gyúrt, kapitányként valamivel ritkábban emelgeti a súlyokat Lengyel Róbert alezredes, siófoki rendőrkapitány A legerősebb kapitány fekvenyomás Heti négyszer kondizik, Ádándon erdőn-mezőn fut Be akarta bizonyítani, hogy szteroidok nélkül, 40 évesen is lehet spor­tolni. Siófok rendőrkapi­tánya ezért indult el az egyenruhások országos fekvenyomóversenyén. Kolumbán Tünde A kaposvári bajnokságon 152,5 kilót nyomott ki Lengyel Róbert, de a dagadó izmú kapitány ennél nagyobb súlyt, 157 kilót is képes fekve a feje felé emelni. Ezzel ta­lán ő az ország legerősebb rend­őrkapitánya, annál is inkább, mert a bajnokságon nem akadt parancsnoki ellenfele; nem túl gyakori, hogy ilyen beosztásúak elindulnának. A siófoki rendőr­főnök is most először vett részt ef­féle sportversenyen, és súlycso­portjában egyből a második hely­re emelte magát.- Gyerekkorom óta sportolok. Attól, hogy vezetőként dolgozom, még nem adtam fel az elveimet, ezért hetente négyszer másfél órát edzek konditeremben - mondta Lengyel Róbert, akit a versenyre való felkészülésben Kozma Zoltán egykori testépítő világbajnok is segített. - Akár­mennyire elfoglalt is vagyok, a sportra mindig szakítok időt. Az egészségemért ennyit áldoznom kell, és így esténként a stresszt is kidolgozom magamból. A jó idő közeledtével Lengyel Róbert az edzőtermi izzadás mellett hamarosan a nyúlcipőt is felköti. - Vasárnap délutá­nonként a szülőfalum terüle­tén, Ádándon futok erdőn, me­zőn át - mondta a kapitány, aki nagy horgász és vadász hírében áll, de ezekről a hobbikról úgy vélekedik: ész kell hozzájuk, s nem testi erő. Kötelező volt a gyúrás JÓLLEHET RENDŐRKAPITÁNYKÉNT a napi munkában Lengyel Ró­bert nem feltétlenül veszi hasz­nát feszülő izmainak, azonban kommandós parancsnokként elengedhetetlen volt számára a kifogástalan kondíció. A paksi Neutron Kommandóban a ki­képzési program részét képez­te a napi másfél órás erőnléti edzés, de a súlyzózás mellett ott a közelharcot is gyakorolta. Egységével több alkalommal járt Amerikában a kommandó­sok világbajnokságán. Több mint 2500 helybeli és környékbeli vett részt azon a háromfai egy hónapos rendez­vénysorozaton, mely a drog­prevencióról szólt és az egész­ségmegőrzést népszerűsítet­ték, egyben közösséget is épí­tettek vele. Brantmüller Zoltán háromfai polgármestertől meg­tudtuk: egymillió 285 ezer fo­rint vissza nem térítendő támo­gatást nyertek a szociális és munkaügyi minisztérium pá­lyázatán erre a célra. A program- sorozat első rendezvényén ti­zenhárom település tizenhá­rom csapata vetélkedett a drog­gal kapcsolatos tudnivalókról - mondta Brantmüller Zoltán. - Több mint százharmincán ping­pongozták végig a 24 órás asz­talitenisz-versenyt, ami az ál­talános iskolás korosztálytól a nyugdíjasokig szinte mindenkit megmozgatott. Evan McGregor Trainspotting című filmjének a levetítésével a kábítószer-fo­gyasztás veszélyeire igye­keztünk felhívni a figyelmet. Az iskolások szórólapo­kat és plakátokat ter­veztek a drogfogyasz­tás ártalmairól. Brantmüller Zoltán a szórólapokkal Pingpongoztak a kábítószer ellen pályázati pénz Sport, filmvetítés, előadások Háromfán A füst miatt fogták vissza a tempót Négy hektáron gyulladt ki a ná­das csütörtökön a szántódi Oázis parkoló mellett. Az erős füst mi­att forgalomlassítást rendeltek el a 7-es úton, s a vasúti szerelvé­nyek tempóját is csökkentették. - Három gépjárműfecskendővel vonultak ki a siófoki tűzoltók, s fél órán belül végeztek a munká­val - közölte Lábas Elemér, a ka­tasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. ■ Harsányi M. SEGÍTÜNK... HARSÁNYI MIKLÓS Késnek az autóbuszok EGYIK OLVASÓNK a KapOS Volán szolgáltatását kifo­gásolta. Arról számolt be: Somogybán csak a tabi autóbusz-állomáson nem helyeztek ki padot. Olva­sónk azt is felrótta: vasár­nap délután a pécsi buszon a 25-30 tabi diák állva uta­zik három órán át. Gál Zoltán, a Kapós Volán Zrt. vezérigazgató-helyette­se csütörtökön arról tájé­koztatott, hogy a tabi autó­busz-pályaudvar üzembe helyezésekor a zrt. helye­zett ki padokat. Sajnos az elmúlt időszakban ezeket oly mértékben megrongál­ták, hogy használhatatlan­ná váltak. - A pályaudvar területén a cég nem rendel­kezik megfigyelőkamerák­kal, sem őrző-védő szolgá­lattal, ezért a jövőben sem helyeznek ki padokat - tette hozzá -, mivel azt rö­vid időn belül újból hasz­nálhatatlanná tennék. A zrt. munkatársa kitért rá; a Tabról Pécsre közleke­dő autóbuszjárat esetében bővítették az autóbusz-férő­helyek számát. Ettől kezd­ve - a társaság kimutatásai szerint - a felszállóknak Tabon a legtöbb esetben tudnak ülőhelyet biztosíta­ni. Gál Zoltán levelében el­ismerte: az álló utasok szá­ma Andocstól Kaposvárig jelentős. Oka: az egymás után érkező négy autóbusz közül az utazóközönség a legmodernebb, Tabról in­duló autóbuszra száll fel, míg a többi autóbusz sza­bad ülőhelyekkel közleke­dik. Kaposvártól szintén biztosított az elegendő számú ülőhely. Közérdekű kérdéseiket hét­főtől péntekig 12-14 óra kö­zött a 82/528-156-os telefon­számon feltehetik! CIKKÜNK NYOMÁN----------inimnuiiiiM————nMMniiinniiiiinnniiiiniiiiiininiinniinriniii—nniiniifniKiininiiniiiiriii Ag gályos nyilatkozat a diákétkeztetésről dés, ha az utas tudja a kötelessé- KRESZ. Új Kresz! Élt 33 évet! gét, és nem ragad rá a buszosra. Azért a régit nem kell leszólni. Ak­Valószínű, ön is a jobbak közé tar- kortájt ez volt az első nemzetközi tozott. Buszos. Az MSZP kaposvári képviselő- csoportja érdeklődéssel olvasta Stickel Péter oktatási, kulturális és sportigazgatónak a Pensio 17 Kft.-vel kapcsolatos felmérések­ről tett nyilatkozatát, melyet a té­mában tartott sajtótájékoztatónk cáfolatául kívánt elmondani. A kérdés feltevése, -„Tapasz­talta-e romlott, kifejezetten rossz ízű étel kiosztását?" - módszer­tani aggályokat vet fel számunk­ra: a kérdésfeltevés pontatlan volt és rossz. Ezt kár lenne a mi számlánkra írni. A polgármes­teri hivatal által kiküldött mo­nitoringbizottsági jelentések anyagaiban az összesítésben szereplő kérdés az alábbiak sze­rint szerepel részben az óvodák­ban, részben az iskolákban dol­gozók esetében: „Volt-e romlott, rossz étel?” A lehetséges válasz igen és nem volt. Frakciónk el­végezte a teljes adatállomány összesítését, mivel a hivatal ilyen összesítést nem bocsátott a rendelkezésünkre, vélhetően ilyennel nem is rendelkezett. Az általunk készített összesítőben sem tértünk el az előzőekben megfogalmazott kérdésfeltevé­sektől: „Tapasztalt-e kifejezetten romlott ételt, ami kiosztásra ke­rült?” Amikor az összesítés elké­szült, mi a számokból olvastunk és vontunk le következtetése­ket, amelyeket a továbbiakban is fenntartunk. Véleményünk szerint az általunk elkészített összesítő táblázat jó szolgála­tot tett volna adataival együtt a 2007. szeptemberi szerződés- módosító közgyűlésen a szol­gáltató megítéléséhez. Egy rö­vid idézet a Somogyi Hírlapban megjelentekből: „Stickel Péter szerint a kérdésre igennel vála­szolók telefonon történt megke­resésre elmondták: az igent nem a romlottra, hanem a kifejezet­ten rossz ízűre értették. ” Kíván­csiak lennénk, hogy a 279 vá­laszadóból 117 igennel válaszo­lót hogy tudta azonosítani és el­érni egy nap alatt az igazgató. Bí­zunk abban, hogy a közvélemény­kutatás névtelen volt, mert ha nem, akkor ez további aggályokat Vet fel. JURMANN BÉLA TANÁCSNOK POLITIKA. Az ilyen Tomcat-szerű fi­gurákat Berlinben a betonba dön­gölnék a rendőrök. Nálunk meg a bíróság felkarolja őket Laci * Mit csinálnak a somogyi minisztereink, hogy hagyják leamortizálódni So­mogy megyét. Munkahely nincs, csak hitel, hogy megéljünk. Legfel­jebb elárverezik a lakásunkat ha nem tudunk miből fizetni. Egy kis lopikázott EU-s pénzt haza is küld­hetnének, mert a szoci segélyt nem mindegyik munkás kedveli! 56 éves KÖZLEKEDÉS. Nagyinak üzenem: a tükröket a biztonságos közleke­dés érdekében szerelték fel gyári­lag. Sok baleset származott abból, hogy nem néztek bele. Az autóbu­szon főleg nagy odafigyelést igé­nyel az utasok biztonsága érdeké­ben. Nincs duma, sem veszeke­NYUGDÍJ. A magasabb nyugdíj nem ajándék, hanem a negyven év alatt befizetett magasabb járu­lék alapján jár. Nagyi * Kedves Mami! Ha soknak tartja a nyugdí­ját, és a családon belül nincs, akit segítsen, küldje az alapítványok­nak. Ne azzal töltse az idejét, hogy kitől mit kellene elvenni, vagy ke­vesebbet adni. Üdv.: SF KÁTYÚ. A Töröcske felé vezető úton jó ideje van néhány szépen kifejlődött kátyú! Mi lenne, ha a kátyúk ellen is zéró toleranciát hirdetnének, vagy az illetékes Tö- röcskére költözne! egyezményeken alapuló és a leg­szélesebb tömeget érintő jogsza­bály. Lehet bírálni, kritizálni, jobbat alkotni, csak be kell tartani! SF * Kresz-szigorítás. Jó lenne, ha ná­lunk is biztonságos lenne a zebrán való áthaladás. Nyugatra tőlünk a zebránál állót átengedik, sőt auto­matikusan lassítanak. Itthon ha nem szaladok, elütnek. Putyi KUTYA. Szálkásszőrű német vizs­lát találtunk. Gazdáját keressük. Telefon: 20/541-46-00 GÓLYÁK. Vekker úr, csukja be a sze­mét! A természetben nem osztanak segélyt, a gyengének sajnos mennie kell. Ez a természet rendje. Ciconia

Next

/
Thumbnails
Contents