Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-06 / 56. szám
4 N E P S Z AVA Z AS/MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 6., CSÜTÖRTÖK mmmmm mmmtmsü& f&mg mm mm m mmmmmmmmmm ■SfflEEEHB mm Tavaszváró pecások ZSIBORÁS MAGDOLNA, a hor- gászegyesületek szövetségének ügyvezető igazgatója: - Előkészület alatt áll a tavaszi-nyári szakmai programsorozat. Azt szeretnénk, hogy a Deseda őrizze meg előkelő helyét a hazai horgászvizek között. Elégedettséggel tölt el, hogy az utóbbi időben egyre több horgász jön; öt éven belül csaknem 300-zal nőtt a számuk. A Desedán szép idényt zártunk, a most elkészült 2007-es összefoglaló szerint 33 038 kiló halat zsákmányoltak a horgászok. Nagyon bízom abban, hogy idén is minél többen hallal teli szákkal távoznak. A mernyei muzsikus fehér Attila mernyei nyugdíjas már rendőrként is élthalt a könnyűzenéért. - Tizenhét évig dolgoztam a rendőrségen. A közlekedési osztályon járőrként kezdtem 1990-ben, évekkel később az igéül rendőrőrsre igazoltam át. Tavaly szereltem le, ám rövid időn belül ismét elhelyezkedtem. A kaposvári művelődési házban portásként dolgozom, s a munka mellett bőven jut idő imádott hobbimra is. A Beatles klubot négy éve vezetem. S két együttesben is dobolok; a Faktor idén ünnepli ötödik születésnapját A rockzenét játszó Fülbemászót az év elején alakítottuk meg hárman. Lamperth: csökkennek a terhek mszp A Fidesz a tisztességes érvelésről áttért a demagóg félrevezetésre Lamperth Mónika: a legfontosabb a tudás, munka és tulajdon hármasa Nemet mond az igenekre Lamperth Mónika kaposvári országgyűlési képviselő, szociális és munkaügyi miniszter. Az a véleménye, hogy a Fidesz demagóg módon félrevezeti az embereket. Czene Attila- Önhöz képest szokatlanul keményen támadta a hétvégén a Fideszt. Miért?- Rendkívül agresszív térfoglalás zajlik a Fidesz részéről Somogy megyében Kaposváron is. A demokrácia szabályait kijátszva minden pozícióba politikai megbízottakat akarnak ültetni. Erre példa, hogy Szita Károly polgármester felkérte Schwajda Györgyöt, hogy pályázza meg a Csiky Gergely Színház igazgatói állását. Nem Schwajda Györggyel van bajom, ő jó szakember. Az eljárás elfogadhatatlan, hogy előre kihirdeti az eredményt. Az is felháborította az embereket, hogy a Szeretem Kaposvár Egyesület nevében a város címerét felhasználva a polgármester Fi- desz-kampányt folytat a népszavazás ügyében.- Persze nagy a tét az MSZP számára is.- A népszavazás a Fidesz számára nagyon kockázatos politikai manőver. Orbán Viktor fólhevült híveinek azt ígérte, hogy a népszavazás után elkergeti a kormányt. De hát ez nyilvánvalóan nem lesz így; bárhogyan alakul a voksolás eredménye, a kormány marad és dolgozik tovább azon a programon, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várjuk.- A Fidesz hívei ezt egyáltalán nem így gondolják.- Szerintem Orbán Viktor és a Fidesz kampánystábja is tudja, hogy mindenképp helyén marad a kormány. Ennek ellenére egyre magasabbra emelik a tétet, egyre több hazugságba keverednek bele. Legutóbb például Orbán Viktor azt állította, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj adó. Pedig nem az. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy ezek a díjak nem a költségvetés tételei. Ha igaz lenne, amit Orbán mond, nem lehetne róla népszavazást tartani. Terjesztik a rémhíreket, például hogy a kormány ezer forintra emeli a vizitdíjat, de ez is hazugság.- Mit gondol a Fidesz tandíjjal kapcsolatos érveiről?- Jól mutatja, hogy Orbán Viktor és a Fidesz miképp haladt előre a demagógia útján, hogy néhány évvel ezelőtt még nagyon logikus érveket soroltak föl a Fidesz egy kiadványában a tandíj fizetése mellett. A maguknak föltett kérdésük az volt: mit gondol a Fidesz a tandíjról? A válaszuk pedig az, szó szerint: „A Fidesz szerint a tandíj bevezetése elkerülhetetlen”. Akkor még azt hangsúlyozták, hogy a polgártársakkal szemben méltányos, ha az a hallgató, aki a felsőoktatásból nyert egyéni hasznát az életben kamatoztatni tudja, hozzájárul a felsőoktatás fennA segélyre alapoznak két igazán komoly probléma van ma a foglalkoztatás területén - fejtette ki Lamperth Mónika.- az egyik, hogy nagy számban élnek közöttünk olyan emberek, akiknek alacsony az iskolai végzettségük, és hiába akarnak dolgozni, a munkaerőpiac ma nem keres ilyen munkavállalókat Őket képezni keli Ezért nagyon fontos az oktatás fejlesztése, hogy a gyerekek, a fiatalok tanuljanak. S fontos a csaló-, dokkal megértetni azt, hogy a gyereket legalább szakmához szükséges juttatni ahhoz, hogy utána legyen biztos kenyere. Sok szakmában hiány van, ahova hiába keresnek szakmunkást a vállalatok. SAJNOS VANNAK OLYANOK IS, akik bár dolgozhatnának, mégis segélyből és egyéb állami juttatásokból akarnak megélni Tapasztalható Magyarországon egy veszedelmes tendencia; egyre több fiatalember a segélyre alapozza az életstratégiáját Havonta várja az államtól a segélyt, dolgozik mellette néhány napot feketén és úgy gondolja, hogy ez jobban megéri neki, mint ha rendes, bejelentett munkában dolgozna. ez pedig sérti mindazok igazságérzetét, akik kémé nyen megdolgoznak akár a minimálbérért, akár az annál csak valamivel több fizetésért Ezért a foglalkoztatás ösztönzésére komoly pénze két akarunk fordítani Ráadásul terveink szerint jelentősen kibővítjük a közmunkaprogramot atalok és nem is az egyetemek érdekeit szolgálja, csakis kizárólag a Fidesz politikai haszon- szerzését.- Mi most ön szerint a legfontosabb politikai kérdés?- Most szerintem a legfontosabb politikai közéleti kérdés az a kezdeményezés Magyarországon, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök indított el nemrég. A tudás, munka és tulajdon hármasa nagyon jó értékalapú fundamentumot jelent, amire az egyes emberek is, meg az ország is tud majd építkezni.- Mikor élvezhetik ennek előnyeit a Somogy megyében élő emberek?- Azon leszek, hogy minél előbb. A bejelentéshez természetesen konkrét program is járul. A kormány szándékait egyeztetjük a szociális partnerekkel, munkaadókkal, munka- vállalókkal, civil szervezetekkel és önkormányzatokkal. A részleteket úgy dolgozzuk ki, hogy az ő véleményüket is figyelembe vesszük.- Mi ebben az ön feladata mint szociális és munkaügyi miniszternek?- Munkahelyteremtés, a foglalkoztatást ösztönző program kidolgozása. A munkahelyhez jutás és a megfelelő munkabér az egyik legfontosabb kérdés ma Magyarországon. S hangsúlyozottan igaz ez Somogy megyére. Kaposvár környékén már eddig is sikeresnek bizonyult a közmunkaprogram. Azt tervezzük, hogy a szociális segély megszerzéséhez kötelező legyen úgynevezett munkateszten keresztül megmérni az emberek munkához való viszonyát, hogy akarnak-e, tudnak-e dolgozni. k- A munkabérek terheit csök- kentik-e?- Jövőre körülbelül kétszáz- milliárd forintnyi többletet termel Magyarország gazdasága. Ennyi pénzt lehet majd többletként szétosztani, vagy pedig adó- és járulékcsökkentésre fordítani. A kormány célzottan, elsősorban a kis- és középvállalkozások számára akar érezhető tehercsökkenést biztosítani. MSZP: kifogás a polgármester kampánya miatt Kifogást nyújtott be az MSZP Kaposvári Szervezete a Somogy Megyei Területi Választási bizottsághoz. Zsoldos Róbert, az MSZP városi elnöke szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint Szita Károly polgár- mesteri minőségében, Kaposvár címerét is használva küldött levelet a kaposvári választóknak, amelyben népszavazási részvételre kéri őket és arra, hogy szavazzanak igennel. Az MSZP szerint ezzel a polgármester megtéveszti és befolyásolja a kaposváriakat: azt a látszatot kelti, hogy az abban megfogalmazottak az önkormányzat, mint intézmény, a képviselő-testület egységes véleménye. ■ SZDSZ: megrendelők vagy pedig alattvalók leszünk? A március 9-i népszavazás tétje nagyobb, mint amennyit a szocialisták tulajdonítanak neki, ám a jövő nem kezdődik el vele. így fogalmazta meg a hétvégi voksolás tétjét Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvivői testületének tagja szerdán kaposvári sajtótájékoztatóján.- Arról kell döntenünk vasárnap - hangsúlyozta -, hogy be- szállunk-e egy sokmilliárdos üzletbe pár száz forinttal, annak érdekében, hogy aztán megrendelőként léphessünk föl, vagy maradunk alattvalók. S persze döntenünk kell a felső- oktatás sorsáról is annak tudatában, hogy a világ első háromszáz egyeteme között nincs magyar. Viszont mind a háromszáz egyetem fizetős.- Aki elhiszi, hogy a jövő az igenekkel kezdődik, az szavazzon igennel - mondta Eörsi Mátyás. - De aztán ne csodálkozzon, hogy dühös lész. Az emberek olyan sok ígéretet kaptak már, ami nem teljesült, hogy jogosan mérgesek. S jó esély van arra: ha igennel szavaznak, ismét mérgesek lesznek. Eörsi Mátyás hangsúlyozta: a kaposvári kórházban 1400 ágy van, s ha ebből 1000 foglalt egy hónapban, akkor napidíjból 18 millió forint jut az intézménynek. Arról is döntünk tehát, hogy elvonjuk-e ezt a pénzt a kórháztól. ■ Márkus Kata Igazolással szavazhatunk csak a lakóhelyen kívül Már nem sok idejük van azoknak, akik a népszavazás napján nem tartózkodnak a lakóhelyükön, ám élni kívánnak voksolási jogukkal.- Pénteken 16 óráig kérhetnek személyesen igazolást a kaposvári polgármesteri hivatalban azok, akik a választás napján Magyarországon, ám nem a lakóhelyükön tartózkodnak - tudtuk meg Kéki Zoltántól, a helyi választási iroda vezetőjétől. - Ők ugyanis aktuális tartózkodási helyükön csak igazolással szavazhatnak. Igazolást a helyi választási iroda vezetőjétől az okmányirodában már ■ Pénteken 16 óráig kérhetnek igazolást: csak személyesen lehet kérni. Kaposváron igazolással szavazni csak az erre kijelölt szavazókörben, a Noszlopy Gáspár utca 12. szám alatt lehet - emelte ki Kéki Zoltán. - Aki már kért igazolást, ám időközben úgy alakult a programja, hogy mégis a lakóhelyén tartózkodik a szavazás napján, egy alkalommal kérheti az igazolás bevonását. Azzal ugyanis a lakóhelyén nem szavazhat. A bevonással egyidejűleg ugyancsak egy alkalommal van lehetőség a névjegyzékbe történő visszavételre is, ám csak 2008. március 6-án 16 óráig. ■ Márkus K. KattlntSON ránk! SONUNLhu TÉMA NÉPSZAVAZÁS hírek, információk, nyilatkozatok egy helyen. Nálunk semmi sem lényegtelen. Mondja el véleményét, kattintson! sonllne.hu tartásához, szemben a képzésből kimaradó s azt adójából támogató polgárral.- Ön bűnnek gondolja, ha az ember megváltoztatja valamiről a véleményét?- Nem az a probléma, hogy a Fidesz megváltoztatta az álláspontját, hiszen ez az évek múltával bármelyikünkkel előfordulhat. A baj az, hogy a tisztességes érvekből demagóg félrevezetés lett, és mindez nem a fi