Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-03 / 53. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 3., HÉTFŐ 15 HIRDETÉS „Elbúcsúzom, ez a Föld már nem az én otthonom, de szívemet örökké nálatok hagyom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TANAI IMRE MÁV-nyugdíjas életének 70. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése március 6-án, a 10 órai gyászmisét követően lesz a kiskorpádi temetőben. Gyászoló felesége, lányai, vejei, sógora KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a gadányi Szeretet Otthon dolgozóinak, lakóinak, akik szeretett halottunk, MOLNÁR JENŐNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család „Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagyma­mánk, BODORJÓZSEFNÉ Szentes Ilona ráksi lakos 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése március 7-én, pénteken, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszöne­tét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy HENDZSELISTVÁNNÉ életének 79. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése március 6-án, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti te-* metőben. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, dédi- kénk, KUTAS SÁNDORNÉ Kaposvár, Léva köz 5. szám alatti lakos 100 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása márci­us 6-án, 14.30 órakor lesz a Keleti te­metőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazok­nak, akik utolsó útjára elkísérik. Min­den külön értesítés helyett. Gyászoló szerettei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN BÚZAVIRÁG lakótelepen 59 m2, 2+1 félszo­bás panellakás 7,8 Mft! 70/454-0652. •214852* ELADÓ-KIADÓ ingatlanokat keresünk oszt­rák, német, holland ügyfeleink részére! Hi­telügyintézéssel! Tel.: 06-1/789­7201/02/03, 06-20/912-9594 •215398* FONYÓDLIGETEN nyugodt helyen, 40 m2-es lakóház eladó. Ár: 6,3M Tel.: 30/866-5470. •212324* FONYÓDLIGETEN parkosított ingatlanon többszobás ház, üzlettel, vendéglátó egy­séggel eladó vagy kiadó 20/4644-724, 20/373-3654. *215786* KAPOSVÁR, Füredi u-i, erkélyes, mfsz-i lakás júliusi költözéssel eladó. 30/304-9049. •215425* KAPOSVÁR, Kölcsey u. 110 m2-es, 2 laká­sos, gázos családi ház nagy garázzsal eladó. 70/540-6939, 30/969-9169.1.ár: 14 M Ft. *215491* KAPOSVÁRON a Losonc közben földszinti, 2 szobás téglalakás eladó! Telefon: 70/ 454-0652. *214852* KAPOSVÁRON, 2. em-i 2,5 szobás lakás sürgősen eladó! Ár: 7,6 M Ft. Telefon: 30/515-6020 •212324* LÁB0D központjában nyugodt környezetben kétszintes családi ház garázzsal eladó. Telefon: 30/6932626, 20/9381212. *215584* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 •215589* PÉKSÉG Balptonlellén kétszintes lakóházzal kedvező áron eladó. 06-20/360-7906. *215504* JÁRMŰ AUTÓJÁT megvenném 14 évesig. 70/576- 4017. *215109* HA NÁLUNK adja le bontásra autóját, utal­ványt adunk, amit a Suzuki Bartánál válthat be. Érdeklődni: 06-30/9464-838. ♦215702* Ha “BONTÁSI ÁTVÉTELI IGAZOLÁS” a gépjármű végleg kivonásához, akkor NAGY AUTÓBONTÓ SIÓFOK Siófok, 7-es út, 107-108 km T.: 06-84-353-705 20/9352-752 www.nagyautobonto.hu GYÁSZHÍR Megrendüléssel tudatjuk, hogy isko­lánk volt dolgozója, DÁNYÁDI JÓZSEF február 25-én elhunyt. Temetése már­cius 7-én, 13.30 órakor lesz a kapos­vári Keleti temetőben. Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium JÁRMŰVEK bizományosi értékesítését válla­lom hitelügyintézés otthonában is 70/3144769 *214113* * OPEL Astrát 1.4-est és Ladát vásárolok 1990-es évjárattól fiatalabbat. 20/3211- 503. *215674* ÁLLÁST KÍNÁL AZEPTER INTERNATIONAL Ungarn Kft. Somogy megyébe keres felsőfo­kú végzettséggel és értékesítési tapasztalat­tal rendelkező területi oktatót. Jelentkezé­seket az alábbi telefonszámra várjuk: Sárvá­ri Attila (30) 924-9613 Vagyonőr Szakképzés Kaposváron Utolsó lehetőség a régi vizsgarendben! 30.000 Ft (3 hónap-3 részlett 06-20/444-0713 Minden SMS-re válaszolunk! AVON-munkatársakat keresek. 30/426- 0624. *215356* Bútoripari és faipari alapanyagokkal foglalkozó cég területi képviselőt ke­res Kaposvár és környékéről, dél-du­nántúli cégképviseletre. Feltétel: saját autó, jó kommunikációs készség. Gyakorlat, faipari végzettség előny. Önéletrajzokat az alábbi elérhetőség­re várunk: jozsi@natikft.hu , vagy 29/322-184-es faxszámra. Elérhető­ség: 20/566-3314. * 215464* DINAMIKUS, kreatív, jó problémamegoldó készséggel rendelkező kollégát keresünk te­lefonos munkakörbe, kaposvári irodánkba, alkalmazotti jogviszonyban, kiemelt jövede­lemmel. Tel: 20/444-9975. •214887* ÉRTÉKESÍTŐ MUNKATÁRSAT keres kaposvári Építőanyag Kereskedés. Fi­atalos csapat, korszerű munkakörülmé­nyek, fix munkaidő. Jelentkezéseket fényké­pes önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésé­vel 236162 számra a kiadóba várunk, 1 hé­ten belül. Magyarország egyik legnagyobb, hazai tulajdonban lévő cégcsoportja utaztatási­idegenforgalmi termékei értékesítésének lehetőségét kínálja fel akvizíciós rendszerének keretein belül. Amit nyújtunk: 0 széles körű és verseny- képes termékpaletta • több, mint 15 éves piaci jelenlét és tapasztalat • elismert márkanév • rendszeres oktatás és help desk • jelentős bevételi lehetőség Amit elvárunk: 0 Meglévő ügyfélkör, kiterjedt kapcsolatrendszer m Számlaképesség - TEÁOR 52.63 (utaztatás) • Erkölcsi bizonyítvány • Minimum középfokú végzettség 1 Érdeklődni lehet a 30/3366-115 telefonszámon, 8.30-17.00 között. (hirdetés) FELKÉSZÍTŐ tanárt keresünk (egyetemista is lehet) gimnazista magántanuló mellé. Idő­pont: 10-16 óra, vagy megbeszélés szerint. Jelentkezéseket 215813. számra a kiadóba kérjük leadni. *215813* GYAKORLATTAL rendelkező, önállóan és kre­atívan dolgozni tudó, agilis cukrászt keresek Kaposvárra. 20/234-5699 H-P: 8-16 óráig *215682* KAPOSVÁRI székhelyű építőipari vál­lalkozás műszaki vezetői munkakör­be munkatársat keres. 30/9575­435 *215777* KÉT fő gyakorlott üzletkötőt keresek sze­mélygépkocsival, szolgáltatások értékesíté­sére. Érd: 9-17-ig. 06/70/7083-706. •215428* KÜLFÖLDI munkalehetőségek betanított munkától a kvalifikált munkaerőig. 30/629-8518 •213898* MEZŐGAZDASÁGI vállalkozás keres Kapos­vár környéki telephelyeire, villanyszerelő, műszaki képzettségű szakembert. 06/30/337-1461. •215510* MODELLÜGYNÖKSÉG várja profi és amatőr hölgyek és urak jelentkezését 12-32 éves korig fotózásokra, divatbemutatóra. www.bridgetb.hu , 06-20/238-7833. *215696* NAGY múltú kereskedelmi cég értékesítésre munkatársat keres. Érdeklődni: 30/237- 5521 *215551* NÉMETORSZÁGBA keresünk mozgó szalagra lapocka csontozókat, azonnali kezdéssel. Tel.: 061/4501298. *215586* NÉMETORSZÁGBA keresünk vágó szalagra hentes szakmunkásokat, és késes gyakor­lattal rendelkező dolgozókat, azonnali kez­déssel. Tel.: 061/4501298. *215586* A VIDEOTON Elektro-PLAST Kft. kaposvári gyárába elektronikai műszerészt és mechanikai műszerészt keres felvételre. Jelentkezés: tel.: 502-132; budai.monika@vtep.videoton.hu OSZTRÁK Rt. képviseletek nyitásához intelli­gens, -min. érettségi- munkatársakat keres másodállásban is. Átképzés alatt 2-300000 Ft fizetés is lehetséges. Önéletrajzot a lexton@freemail.hu címre. *215555* SIÓFOKI Palace Disco, Pizzéria és Közép­kori Étterem keres pultosokat, felszolgáló­kat, mixereket, főpincéreket, szakácsokat, főszakácsokat és pizzaszakácsokat. 30/9565-944. *215505* SIÓFOKI újonnan nyíló étterembe keresünk szakácsot, pizza szakácsot, májusi kezdéssel. Jel 0620/3348600 *215523* OKTATÁS ANGOL KEZDŐ tanfolyam indul március 11-én, heti két al­kalommal. Ingyenes tudásszintfelmérés, ta­nácsadás! LITE, ahol a minőség számít! www.lite.hu Bethlen tér 415-920. •214671* C, C+E ÉS D kategóriás tanfolyam indul március 4-én a King'a Ford Tamás Autósis­kolánál. Érdeklődni: 82/422-131. •215056* KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, és bolti eladó OKJ-s képzések indulnak Kaposváron. Rész­letfizetéssel 79000 Ft-tól. Kérje ingyenes tá­jékoztatónkat! Kapós Kft. 30/367-9217, www.alfakapos.hu *215229* KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő képzés levele­ző oktatással 12 hónapban, havi 3400 Ft-ért, OKJ-s ráképzési lehetőséggel! Kérje akciós el­ső füzetünket! Kapós Kft. 30/842-8330. *214137* MEZŐŐR, kutyakozmetikus és szárítógép­kezelő tanfolyam indul márciusban. Vigh Ilona. 06-30/368-1009. •215208* NEHÉZGÉP-KEZELŐI tanfolyam indul a King’a Ford Tamás Autósiskolánál márc. 22- én. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-131, 06- 30/9562-858. *215501* KIADÓ BELVÁROSI 60 m2 helyiség kiadó 70/ 770-8803 *215547* SZOLGÁLTATÁS PALATETŐ-ÚJÍTÁS 2 EFt/m2-től. 30/234- 9135 *215645* GYERMEK MAGÁNRENDELÉS Dr. Tóth Beáta gyermekgyógyász, gyermek tüdőgyógyász rendelése 2008. március 5- től Kvár, Németh I. fasor 11. (Fasor Patika mellett) minden szerdán 16.00-tól 18.00-ig. Bejelentkezés naponta a 06-20/588-0449 telefonszámon. *215302* JELZÁLOGHITELEK Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi ZRt. partne­re megnyitotta irodáját Kaposváron is! APEH, BAR, VH nem akadály! Telefon: 06- 30/748-9147 •215577* LAMBÉRIA, KERÍTÉSLÉC hajópadló, szegélyléc folyamatosan kapha­tó. Alfa-Tóth Kft. Kaposvár, Szent L. u. 5. Telefon: 82/419-819. *212068* | környezetvédelem] I MUNKAVÉDELEM TŰZVÉDELEM | ügyintézés-szakértés | I műszeres mérések I igazságügyi szakértés * IBLAUTECH KFT.I I 8200 Veszprém, Hársfa u. 39 '-lel.: +36(88)590-050 Fax.: +36(88)590-0561 | www.blautech.hu mail@blautsch.huj LAPOS- és palatetők szigetelése a legked­vezőbb áron, ingyenes helyszíni felméréssel. Telefon: 30/307-1769. *213269* PALATETŐ felújítása, színes-mintás zsindelytekercs ra­gasztása. Lapostető szigetelés. Legolcsób­ban, 20 év garancia. Telefon: 20/553-2800----------— *215575* PA PLANKÉSZÍTÉS tolltisztítás. Kaposvár, Körösi Cs.S.u. 17. Kaposvártól-Siófokig, Fonyódon át Keszthe­lyig ingyenes házhoz szállítás. Telefon: 82/435-334, 30/340-5595. *213207* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 55% engedménnyel +10% nyugdíjas ked­vezmény. Telefon;,06-2(f/9713-709. *215618* SÍRKŐ RÉSZLETRE IS! (kamatmentesen) urnasírkő, kerítésfedkő, ablakpárkány. Ötvös F'éter: 06-20/366- 7896; Mernye: 06-82/458-020; Kaposvár: 06-82/310-870 (a Nyugati temető portájá­val szemben), www.otvossirko.hu . *214275* SZŐNYEGTISZTÍTÁS Mező út 31. Telefon; 82/424-055. TÁRSKERESÉS CRONOS társkeresés Kaposváron 20/559- 7956. —■ *215473* KAPOSVÁRON 25 éves lány társat keres. 30/457-1242.------------*215771* 17 0/65/22 éves kaposvári hölgy tartós kapcsolatra társat keres. 70/535-9390. *214837* ÁLLAT HÍZÓSERTÉSEKET vásárolunk folya­matosan készpénzért. Érdeklődni: Rá­ció Kft. Keszthely 06-83/311-745, 06-30/507-3725-ös telefonszá­mokon. *215769* MALACOK eladók. 70/212-8479 Juta. •215707* MÉHEK eladók. 82/477-474 este •215631* GARÁZS KÖNNYŰSZERKEZETES mobil-garázsok, melléképületek, tárolók eladók. 06- 70/312-6548. *215797* MEZŐGAZDASÁG JAPÁN kistraktorok és munkaeszközeik érté­kesítése szervizelése. Kaposvár, Jutái út (Prillinger Telep). Tel.: 30-9467-995. •215036* JIMMA 25LE- 35LE, MTZ traktor, AGT traktor, műtrágyaszóró, tárcsa, szenyvíztartály, talicska, kertitörpe, virágláda. 06-30/901-2234, 06- 30/406-0037, www.agrosat.bu *215708* TERMŐFÖLDET vásárolok Somogy megyében. Telefon mun­kanapokon: 82/510-465. *215179* PÉNZPIAC BANKI gyorshitelek magánszemélyeknek és cégeknek akár 1 nap alatt! Adósságrende­zés, végrehajtások kiváltása, BAR-listások- nak is! HITELCENTRUM 30/203-2854 — *215367* HITELÜGYINTÉZÉS Jelzáloghitelek, előzetes költségek és érték- becslési díj nélkül, Hitelkiváltás. Kereseti igazolás nélkül, BAR lista, végrehajtás APEH tartozás megoldható. Leaders Bt. Telefon: 70/524-9641, 70/293-2889. *212329* MIKROHITEL vállalkozóknak, 6,5% éves ka­mattal. KISOSZ. Telefon: 82/510-666, 30/683-6864. ÜZLETHELYISÉG TETŐCENTER. Palatetők bitumenlemezes szigetelése 15 év garanciával. Telefon: 06- 30/606-6733. *215699* TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli fel­újítása mintás bitumenlemezzel, 20% tava­szi kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06-20/99-59-700 www.tetoklinika.hu •215799* VEGYES DIÓ tűzifa és rönkök kb: 2-3 m3, 5000 Ft/m3-től eladó. Telefon: 82/314-441. •215467* GALLYNAK való lucfenyő egy hektár terület­tel eladó. Telefon: 82/471-263. *215747* HASZNÁLTTELEFON-BOLT átadó Kaposvá­ron. Telefon: 20/561-2648. *215683* Már emailon is megrendelheti! E-mail címünk: somogy.terj@axels.hu Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, FÓNAI IMRE, GÁLDONYI MAGDOLNA Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158, Siófok, Szabadság tér 9. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin- ger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528.133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalás­sal a KHB 10403909-390173500000000 pénz- forgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1850 Ft, negyed évre 5550 Ft, fél évre 11 100 Ft, egy évre 22 200 Ft Hirdetés: KILVINGER OTTÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző verse­nyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt ve­vők által megadott adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akció­kon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásá­val a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok he­lyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlé­sét. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. . \v+ , Somogy Temetkezési Kft l 1 Kaposvár, Mező i, 2. • Ügyelet: 82/528-518 • OWO/6368430 V FELVEVŐ mmt Kaposvár, Fő 157.» 82/511-505 » Imi0lkez@axel6r8.lij „Elfeledni téged nem lehet, r-<&t Csak meg kell tanulni élni nélküled." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték, szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEF ny. á. r. százados Marcali, Lenin u. 33. szám alatti lakos elhunyt. Temetése március 5-én, 11 órakor lesz a marcali központi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyil­vánítás mellőzését. Gyászoló család

Next

/
Thumbnails
Contents