Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-26 / 71. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 26., SZERDA SPORT 13 Négy között a Rákóczi labdarúgó magyar kupa Magabiztosak voltak a zöld-fehérek Átgázoltak a Gyirmóton. A Kaposvári Rákóczi FC támadója, Oláh Lóránt többször is látványosan húzott kapura, a gól azonban ezúttal benne maradt Az ötödik helyen végzett a bajnoki alapszakaszban a Mágusok csapata FÉRFI KOSÁRLABDA NB IS, DÉLNYUGAT! CSOPORT: ALBACOMP DKKS COMPAR- KAPOSPLAST MÁGUSOK 94-92 (20-24, 23-14, 30-20, 21-34) kaposplast mágusok: Hor­váth 0. (4), Babócsai (13/3), Her- nesz (15/12), Takács (14/3), Kis (34). CSERE: Magyarít P. (6/3), Hőgye (6), Fonai (-). edző: Skoda László. A nyeretlen, jobbára kadett- együttesével szereplő Alba- comp ezúttal a junior-bajnoki döntőre készülő csapatával állt ki, a Kaposplastból többen is hi­ányoztak a kétmérkőzéses szé­kesfehérvári túrán. A meccs elején a Mágusok vezettek első­sorban Kis remek centerjátéká­val. A szünetre már a fehérvá­riak fiatalok vonulhattak előny­nyel, főleg nyolc triplájuknak köszönhetően. Öt perccel a vége előtt 82-67-nél területvédeke­zésre váltott Skoda edző, mely­nek eredményeképpen 88-88- nál egyenlő lett az állás. A vég­hajrát az Albacomp bírta job­ban, s szerezte meg első győzel­mét. jó: Kis. KODOLÁNYIJKFE- KAPOSPLAST MÁGUSOK 101-72 (22-29, 27-23, 30-10, 22-10) kaposplast mágusok: Hor­váth 0. (16/9), Babócsai (7/3), Takács (18/15), Fonai (13), Hő­gye (18). CSERE: Hernesz (-.), Ma- gyarfi P. (-). edző: Skoda László A második székesfehérvári találkozón már a kisebb sérü­lést begyűjtő Kis is hiányzott a Kaposplastból. A Mágusok fia­tal kezdőötöse lendületes játék­kal és pontos mezőnydobások­kal pótolta a rutinos centert, és szerzett előnyt az NB I/B-ben is játszó ellenfelével szemben. A fehérvári gárda a harmadik negyedben állva hagyta a fára­dó vendégeket. A Kaposplast- ban örömet jelentett a súlyos térdsérülése után visszatérő Hő­gye Lajos játéka. JÓK: Hőgye, Ta­kács, Horváth 0. A Kaposplast vezetősége hiá­ba tett észrevételt az NB 1/B-s Fehérvár KC játékosaival sze­replő Kodolányi IFKSE NB Il-es indulása kapcsán, a versenybi­zottság jogosnak találta az egy osztállyal feljebb szereplő játé­kosok szerepeltetését. A Mágu­sok együttese így az ötödik he­lyen végzett, lemaradva az 1-4. helyért következő rájátszásról. ■ Kun Z. A várakozásnak megfelelő­en a Gyirmót elleni hazai visszavágót is magabizto­san nyerte a Gabona Transz Kaposvári Rákóczi FC, amely így több mint három évtized után újra a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé jutott. Temesvári Iván GABONATRANS KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC- GYIRMÓT SE 3-0 (1-0) Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1000 néző. V.: Gaál Gy. (Tóth V., Iványi). GABONA TRANS KAPOSVÁRI RÁ­KÓCZI FC: Kovács Z. - Graszl K., Zahorecz, Kovácsevics - Leand- ro, Szakály D., Grúz, Obrics, Pintér - Oláh, Alves. vezető­edző: Prukner László. gyirmót se: Molnár L. - Kozmér, Pék, Radics, Varga G. - Szabó Cs., Horváth R., Török, Baumgartner - Oross, Szabó Zs. vezetőedző: Hannich Péter. csere: Szakály D. helyett Far­kas az 59. percben, Zahorecz he­lyett Petrók a 64. percben, Szabó Zs. helyett Nagy L. a 67. percben, Pintér A. helyett Szeles a 71. percben, Oross helyett Tóth N. a 81. percben. sárga LAP: Kovácsevics a 22. percben, Leandro az 58. perc­ben, Graszl K. a 90. percben. gólszerzők: Szakály D. a 44. percben, Zahorecz a 48. perc­ben, Alves az 55. percben. Két kapusbravúrral kezdődött a kaposvári kupanegyeddöntő visszavágója; a 4. percben Oross 15 méteres bal alsó sarokba tar­tó lövését védte Kovács Z., majd három perccel később Oláh 16 méteres léc alá tartó bombáját ütötte szögletre Molnár L. Az el­ső félidő közepéig aztán nem sok említésre méltó esemény tör­tént; a szurkolók nemcsak a nagy hideg, hanem a sok pontat­lanság láttán is bosszankodhat­tak. A Rákóczi az egy héttel ko­PRUKNER LÁSZLÓ: Ezúttal csak a tovább-, illette a négy közé jutáshoz tudok gratulál­ni a csapatnak. A mutatott játék ugyanis hagyott némi kívánnivalót'maga után. Ez­zel együtt nagyon örülünk, hogy továbbléptünk. rábbi gyirmóti 4-2-es sikere és kétgólos előnye tudatában nem ugrott az ellenfelének, a vendé­gek pedig igen ritkán jutottak el Kovács Z. kapujáig. Mintegy fél­órányi játék után történt újra említésre méltó dolog: Obrics 15 méteres lövése után még taps is jött a lelátóról. A 44. percben az­tán végképp eldőlt a továbbjutás kérdése, miután megszerezte a vezetést a házigazda kaposvári zöld-fehér alakulat. Leandro át­adása után Szakály D. került helyzetbe, akinek a 12 méteres lövésébe Molnár L. ugyan még beleért, ám a labda végül a háló­ban pihent meg (1-0). Talán még három perc sem telhetett el a második játékrész­ből, amikor tovább növelte elő­nyét a Rákóczi: Pintér A. ívelte hannich Péter: Hasoiiló for­gatókönyv szerint alakult a mérkőzés, mint a múlt héten Győrben. Az első félidő elején és a második végén is gólo­kat kaptunk. Gratulálok, és sok sikert kívánok a Kapos­várnak a továbbiakban. be a szögletet, Zahorecz pedig mintegy nyolc méterről a kapu jobb oldalába fejelt (2-0). Az 55. percben aztán folytatódott a ka­posvári zöld-fehér gólszüret: Szakály D. szlalomozott át a gyirmóti védelmen, a rárontó ka­pust is kicselezte, ám kicsit hosszan tolta meg a labdát. A le­hető legjobbkor érkezett a bal ol­dalról Alves, akinek csupán any- nyi dolga maradt, hogy két mé­terről a kapuba továbbítsa a já­tékszert (3-0). A 64. percben egy csere után szólt a vastaps a Rákóczi-stadionban, hiszen Petrók Viktor több mint fél év ki­hagyás után tért újra vissza az első csapatba. A 73. percben az­tán kétszer is a kaposvári együt­tes hálóőre volt a főszereplő. Élőbb Szabó Cs. kísérletét hárí­totta lábbal, a labda a pár perccel korábban csereként érkezett Nagy L. elé került, aki nyolc mé­terről tüzelt, a földön fekvő Ko­vács Z. azonban villámgyorsan felpattant, s látványos vetődéssel újra menteni tudott. A Gabona Trans Kaposvári Rákóczi FC 7-2-es összesítéssel jutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé; ez a bravúr utoljára 32 évvel ezelőtt, 1976 tavaszán fordult elő. miiiii Kollégiumi csapatok csatáztak a Máv-kupáért labdarúgás A kaposvári középiskolás-kollégiumok részére rendezett labdarú­gótornát a „Vasút a gyerme­kekért” Alapítvány Kollégi­um. A lányoknál a rendező Máv-kollégium nyert, meg­előzve a Közlekedési Kollé­gium csapatát. Harmadik a Zichy Kollégium lett. A fiúknál a Klebelsberg volt a legjobb a Máv és a Sport Kollégium előtt. A torna gólkirálya Horváth Richárd (Máv Kollégium) lett. (kz) Harmadik lett a Marcali a selejtezőcsoportban kosárlabda A fiú kosárlab­da Országos Serdülő Baj­nokság selejtezőjében a legjobb 16 közé jutásért ját­szott a Marcali VSZSE. A Jászberény ellen 61-46-ra (Ld.: Várfalvi (19), Péter- fai (17), Bauer (16). nyer­tek a somogyiak. Az SZTE- SZEDEÁK 78-50-re (Ld.: Péterfai (22), a Budapesti Honvéd 84-43-ra (Ld.: Pé­terfai (22) verte a Marcalit. A csoportból az első két együttes jutott tovább az or­szágos elődöntőbe, a 3. Mar­cali a végső sorrendben a 17. helyet szerezte meg a ól induló közül, (kz) A Gyakorlóban szálltak medencébe az óvodások úszás Hagyományőrző szándékkal első alkalom­mal rendezték a Gyakorló • Iskolában az Opti Cost óvo­dás nyuszi-úszóversenyt, melyen szinte a város ösz- szes óvodája képviseltette magát Az óvodák közötti versenyt és ezzel a vándor­serleget a Nemzetőr sori óvoda vihette haza a Petőfi utcai és a Gyakorló óvoda előtt. A lányoknál Szabó Sa­rolta Bona nyert (Tallián), Palkó Petra (Honvéd) és Varga Eszter (Kaposfüred) előtt. A fiúknál Lengyeltóti Bence győzött (Nemzetőr sor), Murphy Eriket (Nem­zetőr sor) és Török Nátánt (Gyakorló) megelőzve. A versenyen részt vevő vala­mennyi óvoda a következő tanévben egyhavi ingye­nes medencehasználatot kapott a részvételért az Op­ti Cost Kft.-től. (kz) Hasonló volt a forgatókönyv, mint Győrben Sörbe fulladtak a kaposváriak asztalitenisz A nőknek és a férfiaknak sem ment a játék Díjazták Marcali legjobbjait elismerés Több sportág képviselőit jutalmazták NB I, NYUGAT - NŐK: KAPOSVÁRI NAC-KANIZSA SÖRGYÁR SE III. 6:12 Most először sikerült ugyan pá­rost nyerni a nagykanizsaiak el­len, az egyéni mérkőzések során viszont - három kört is a ven­dég zalaiak nyertek 3:1 arány­ban - már nem volt esély. A ka­posvári győztesek: Fekete Zs. 2, Végh 1, Körmendi 0.1, Radó- csai 1, valamint a Végh-Körmen- di 0. páros. A MÉRKŐZÉS ALAKU­LÁSA: 1:1, 2:4, 3:7, 5:9, 6:12. NB II, NYUGAT - FÉRFIAK: KANIZSA SÖRGYÁR SE- MARÁZPLAST KAPOSVÁRI FAC 10:8 A döntetlennel zárult párosok után 7:3-ra elhúzott a házigazda kanizsai együttes, miután az el­A korelnök Végh Anikó egyéniben és párosban is nyerni tudott ső két egyéni fordulóban egye­dül csak Berdár Norbert tudott nyerni. A folytatásban aztán Iker István is csatlakozott a jó formá­ban lévő Berdárhoz, Dani Róbert viszont csak egy mérkőzést tu­dott hozni, Körmendi Gábor pe­dig győztes meccs nélkül ma­radt. A KAPOSVÁRI GYŐZTESEK: Berdár 4, Iker 2, Dani 1, vala­mint a Berdár-Dani páros. NB III, DÉL-DUNÁNTÚL - FÉRFIAK: LENGYELTÓTI VSE-MÁGOCS 10:8 Márton és Jónás vezérletével - a tíz meccsből ketten nyolcat nyer­tek - nyert a Lengyeltóti VSE ala­kulata. A LENGYELTÓTI GYŐZTE­SEK: Márton 4, Jónás 3, Széli 1, Muskó 1, valamint a Márton-Jó- nás páros. ■ Fenyő Gábor Rendhagyó és hagyományterem­tő szándékkal külsőségekben vál­tozott az esemény. Az önkor­mányzat dísztermében rendezett díjátadón a Sportolói díjra jelöltek mellett a szakosz­tályok képviselői, a testnevelők és az ed­digi díjazottak kap­tak meghívást Az If­júsági és Sportbizottság javaslata alapján Marcali Város Képviselő­testülete döntött az elismerések­ről. Elmúlt évi teljesítményéért az Év sportolója díj III. fokozatát Kiss Lajos, a Marcali VSZSE birkózója érdemelte ki, aki az elmúlt évben a 35 év felettiek világbajnoksá­gán az 5. helyezést szerezte meg. Az Év sportolója díj II. fokozatá­nak nyertese Csobod Lajos, a Marcali VSZSE NB Il-es kosárlab­dacsapatának játékosa, aki a marcali sport érdekében hosszú éveken át végzett munkája elis­meréseként része­sült díjazásban. Az elmúlt évi telje­sítménye alapján az Év sportolójá­nak Balogh Margitot, a Marcali VSZSE NB 1/B-s kézilabdázóját választották. Balogh Margit a Ma­gyar Testnevelési Egyetem csapa­tától - diplomája megszerzését követően - 2001-ben került Mar­caliba, azóta a kézilabdacsapat meghatározó játékosa. Látványos megoldásaival gyakran arat kö­zönségsikert a bajnoki találkozó­kon. Kézilabdázó lett az Év után- póüás sportolója. A legtöbb szava­zatot Hrankai Regina, a Marcali VSZSE ifjúsági csapatának kapu­sa kapta, aki sikeresen mutatko­zott már be felnőtt bajnoki mér­kőzésen is. Az Év csapata díj nyertese a Mikszáth DSE-Marcali Szürke Farkasok kosárlabdacsapata. Az együttes a területi alapszakasz megnyerését követően bejutott az országos döntőbe, ahol a Baj­nokok Tornáján 13. helyezést ért el. Az Év edzője címet Bőle Lász­ló, a marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola pedagógu­sa, a Marcali Szürke Farkasok csapatának edzője érdemelte ki. ■ Samu László ■ Hetedik alka­lommal díjazták a legjobbakat.

Next

/
Thumbnails
Contents