Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám
Pars a pekingi dobogóra vágyik atlétika A vasiak kalapácsvetője másfél éven át szenvedett a bal vállával Évek óta szerepel a nemzetközi elitben, de felnőtt- világversenyen még nem állhatott dobogóra Pars Krisztián, a Dobó SE versenyzője. A kiváló sportember jelen állás szerint egyedül képviseli a vasi megyeszékhelyet - amely klasszis dobóatléták sorát adta a világnak - a pekingi fővárosban. Dénes Tamás A 26 éves sportoló az athéni olimpián az ötödik helyen zárt, szívből reméli, sikerül előrelépnie. Súlyos sérülése már a múlté, másfél éven át küzdött a vállával, előfordult, hogy a kezét sem tudta rendesen felemelni. Néhány napja Splitben, a dobóatléták Európa-kupáján második helyen zárt. Eredménye, a 77,06 méter több, mint biztató. Igazolta, abszolút rászolgált arra, hogy ő legyen a K&H egyik támogatottja a pekingi olimpiára készülő sportolók közül.- Előzőleg a hazai téli bajnokságon indultam, 76,38 méterrel nyertem, irreálisak voltak a körülmények, viharban dobáltuk a kalapácsot. A decemberi műtét után egyre jobb formában vagyok, a 77 méter feletti eredményre nem lehet panasz - mondta Pars.- Ősszel egyre többször panaszkodott, hogy komoly fájdalmai vannak, végül kés alá kellett feküdnie. Minden jel Pars Krisztián megbízhatóan dob az utóbbi időben. Okkal bízik benne, hogy versenyben lehet az olimpiai éremért. A dobópápa elégedett a tanítványával A „oobópápa”. Németh Pál, a jelen állás szerint Pekingben csak egyetlen tanítványáért, Pars Krisztiánért izgulhat. „A korábbi világversenyeken több sportolóval képviseltettük magunkat, most csak Krisztiánnak van kvótája - mondta. - Pars ötkarikás felkészülése a terveknek megfelelően halad, másfél méterrel jobbat dobott a közelmáltban, mint tavaly ilyenkor. Kiváló versenyző, ha semmi rendkívüli - rossz időjárás, rossz minőségű dobókör - nem jön közbe, ott lehet a közvetlen élmezőnyben. A fehérorosz Iván Tyihont aligha lehet megverni, egyértelműen favorit, mögötte azonban bármi lehet. Bízom a versenyzőmben. ” arra mutat, hogy a beavatkozás tökéletesen sikerült.- Másfél évet bajlódtam a bal vállammal, amelyben letapadt a bicepszín, hol jobban éreztem, hol kevésbé. Nem volt állandó a fájdalom, tudtam edzeni, versenyezni, de néha esténként előfordult, hogy alig tudtam felemelni a kezem, sőt alvásnál a bal oldalamra nem tudtam fordulni, azonnal éreztem a nyilalló fájdalmat. Egyre elviselhetetlenebb volt, decemberben operáltak. A dobásoknál is zavart, hogy a forgásnál nem tudtam teljesen kinyújtani a karomat, bízom abban, hogy ez a két centi a karomban, a dobásnál, a végeredmény tekintetében egyméteres javulást is eredményezhet.- Január elsején kezdte az olimpiai felkészülést. Fájdalommentesen.- Két tréning után abba kellett hagynom, pihennem kellett három napot, mert éreztem az operáció nyomait. Azóta semmi gond, nyugodtan dolgozom. Bízom benne, hogy gond nélkül finalisla leszek Pekingben.- Roppant visszafogott Vélhetően csalódott lenne, ha nem lépne előrébb Athénhoz képest.- A nyolcas fináléba kerülés a minimális elvárás és a pontszerzés is. Athénban ötödik lettem, egy évvel később, a Helsinkiben rendezett vb-n hetedik, 2006- ban, a göteborgi Eb-n hatodik, a tavalyi, oszakai világbajnokságon szintén hatodik. Sűrű az élmezőny, ezért mondom, ha az első hatban végzek, az alapvető elvárásnak megfelelek.- Ha az egyéni csúcsát megjavítja vagy akár csak megközelíti, beleszólhat az aranyért folyó csatározásba is. Lát erre esélyt?- Semmi nem kizárt. A legjobb eredményem 82,45 méter, az valóban elég lehet az ötkarikás éremhez. A 2006-os Európa-bajnokság után dobtam, azóta csak megközelíteni tudtam. A cél természetesen az, hogy életem legjobb formájában álljak a dobókörbe Pekingben. Megtáltosodtak a Ferrari autói Malajziában Felipe Mássá indulhat az élről a Forma- 1-es vb Idei második futamán, a mai Malajziai Nagydíjon. A szombati időmérőn csapattársa, a címvédő Kimi Rákkönen volt a második. Óriásit javultak hát a Ferrari autói az ausztráliai nyitó nagydíjhoz képest. Az eredetileg harmadik helyen záró Kova- lainent és a közetlenül mögötte végző Hamiltont az ellenfelek akadályozása miatt öt hellyel visszasorolták, így a McLaren két pilótája a nyolcadik, illetve a kilencedik helyről rajtolhat. ■ Malajziai Nagydíj Az első 10 rajtsorrendje Felipe Mássá (brazil, Ferrari) Klml Rálkkónen (finn, Ferrari) Jarno Trulli (olasz, Toyota) 2. sor: Róbert Kubica ______(lengyel, BMW Sauber)_________ Ni ck Heidfeld (német, BMW Sauber) ' Mark Webber (ausztrál, Red Bull) Femando Alonso (spanyol, Renault) 4. sor: Heikki Kovalainen ______(finn, McLaren-Mercedes)______ Le wis Hamilton 5. sor: (brit, McLaren-Mercedes) _____Timo Glock (német, Toyota) HI RDETÉS wmsmimm Bemard és Rice is világcsúcsot úszott úszás Mindkét magyar, Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn is bejutott 200 méter gyorson a mai döntőbe az eindhoveni úszó Európa-baj- nokságon. Előbbi a legjobb időt úszta a mezőnyben. Ráadásul mindketten megúszták a pekingi kiküldetést érő olimpiai A szintet. Ugyancsak finalista lett Szepesi Nikolett az 50 méteres hátúszásban. A férfi 100 méteres gyorsúszásban a francia Bemard 47.50 mp-es idővel nyert aranyérmet. Az ausztrál bajnokságon, Sydneyben, Stephanie Rice 4:31.46 perccel ugyancsak világcsúcsot úszott a női 400 vegyesen. Tornagyőztes a magyar válogatott kézilabda A magyar férfi- válogatott nyerte a hagyományos Pannon Kupát, miután a torna zárómérkőzésén 32-29-re legyőzte a román csapatot Miskolcon. A háromcsapatos tornán a szlovén válogatott lett a második, a román a harmadik. A kanadai Buttle nyerte a férfiak versenyét műkorcsolya A rövid program után vezető kanadai Jeffrey Buttle nyerte a férfiak versenyét a göteborgi világ- bajnokságon. Másodikként a címvédő francia Brian Joubert, harmadikként pedig az amerikai Johnny Weir zárt. A magyar színeket képviselő Vardanjan Tigran a 44. helyen végzett. A férfiaknak lesz nehezebb feladata vízilabda A címvédő magyar férfiválogatott az erősebb, a női pedig a gyengébb csoportba került a pekingi olimpia szombati sorsolásán. Kemény Dénes szövetségi kapitány alakulata az ausztrál, a montenegrói, a spanyol, a görög, valamint a kanadai csapattal került azonos csoportba. A másik ágon szerepel a vb-győztes horvát, a szerb, valamint az amerikai, a német, a házigazda kínai és az olasz együttes. A nők az ausztrál, a görög és a holland válogatottal találkoznak a csoportmeccsek során, a másik négyesbe kapott besorolást az olimpiai címvédő olasz, az Európa-bajnok orosz, az amerikai és a házigazda kínai együttes. Idegenbeli bravúrral továbbjutás len-kupa Továbbjutott a női vízilabda LEN Kupa negyeddöntőjéből az OSC, miután az olasz Ortigia elleni párharcának második mérkőzésén idegenben 9-7-re nyert. A budapesti klub 12-11-es összesítéssel került az áprilisi négyes döntőbe. SPOBTiieilllBgBg Tervezzen a Raiffeisen Jelzáloghitelekkel! —<l( Személyi Kölcsön Wfc Ingatlanfedezettel P %jhf ft Szabad felhasználásra svájci frank most Hitelbírálati díj nélkül.* í További információ: 06-40-48-48-48 _ “ \> L **11 •+*** *A Hitelbírálati díj akció a 2008. március 1-től visszavonásig tartó időszakban, f ffJR | r *kizárólag jövedelemigazolással, svájci frankban igényelt, forintban folyósított Személyi ■* ■ , ,<y J&& &- Kölcsön Ingatlanfedezettel termékre vonatkozik. A hitel kondícióit, a kedvezmény ^ * ,i I Iá/ h részletes feltételeit a Bank aktuális Lakossági Kondíciós Listája tartalmazza. A THM \lx I | l Jj | l | <$> ' meghatározása az aktuális feltételek es hatályos jogszabályok figyelembevételével * \ ^ történt, a feltételek változása esetén mérteke módosulhat, érteke nem tükrözi a hitel í \V ''f kamat- és árfolyamkockázatát, és mértéke a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. ^Kf ■ munkanapján érvényes devizaárfolyam alapján került megállapításra. Jelen hirdetésben k 0 meghatározott THM érték az ügyfelek előzetes tájékoztatását célozza. Az egyedi 'jr Ifc A t | kölcsönszerződés tartalmazza a szerződéskötés napján érvényes devizaárfolyam H ^ alapján számított THM-et, amely eltérhet a jelen hirdetésben meghatározott értéktől. Ez Raiffeisen I BANK (£) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu