Somogyi Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám
mm mmmm ■HHMI WMMmmm 7 2008. MÁRCIUS 23., VASÁRNAP INTERJÚ * — wmmmmmmmmmmm Dinnyés József az építőtáborok után most börtönökben zenél. Hatvanéves, de 560 esztendősnek vallja magát, mert mint mondja: ötszáz év magyar költészetét idézi dalaival. daltulajdonos Egyedül ő énekelt politikai dalokat meggyőződésből, a többiek csak a pénzre hajtva próbálkoztak a pol-beattel, aztán eltűntek a műfajból. Dinnyés József régen építőtáborokban és kis klubokban lépett fel, ma már a börtönöket is járja. FOTÓK: DARNAY KATALIN Amikor az állampárti vezetők megkérdezték, honnan veszi a verseit, lediktálta az akkori könyvkiadók igazgatóinak listáját. Dinnyés József állítja: a hatóságok mindig is valamiféle szervezkedő, titkos hálózatot sejtettek a fellépései mögött. Dián Tamás- Igaz, hogy már az iskolában nehéz esetnek tartották?- Nem voltam tiszteletlen vagy agresszív, ha erre gondol. Mindössze annyi volt a bűnöm, hogy már gimnazistaként is akadtak önálló gondolataim, és néha megkérdőjeleztem a hivatalos tananyagot. Például felvetettem, hogy miért szovjet nyelvet tanulunk, miért nem oroszt. A kettő ugyanis nem ugyanaz. Az orosz nyelv számomra Dosztojevszkij, Gogol és Puskin világát jelenti, szemben azzal a borzalommal, ami az akkori tankönyvekből áradt. De azzal sem loptam be magam egyes tanárok szívébe, amikor az osztályunk névadójának ledlik Ányost javasoltam. Rögtön felkapták a fejüket: miért pont egy bencést mondok? Mintha tehettem volna arról, hogy az ő idejében szinte minden tudós pap is volt egyben. A körülményekhez azt is tudni kell, hogy abban az időben, vagyis 1963-ban volt az általános amnesztia. Sok ’56 után félreállított pedagógus térhetett vissza a pályára, és némelyikük kifejezetten bizonyítani akarta, hogy nem érdemtelen a bizalomra. Ezért aztán hamar kimondták a lesújtó ítéletet felettem: nem úgy gondolkodom, ahogy az egy 15 éves kamasztól elvárható. Pedig engem csak az erőszak és az ostobaság háborított fel, jobban mondva az ostobaság erőszakossága. A dolog vége aztán azt lett, hogy esti levelezősként jártam a gimnáziumba.- Rebellis létére mégis az akkori politikai kurzus által létrehozott zenei irányzat, a pol- beat mellett kötött ki.- Az úgy volt, hogy a KISZ vezetői észrevették, hogy zenél néhány fiatal, akik olyan dalokat pengetnek, amelyeknek valamiféle közéleti tartalmuk van. Úgy gondolták, ennek az élére állnak, és gyorsan összerántottak egy politikai dalfesztivált. Látszatra úgy tűnt, mintha az egész valami nagyon komoly kezdeményezés lenne, de az igazság az, hogy a résztvevők kilencven százaléka csak a pénzért jött. A dalok többsége is kamu volt. Az egyik együttes például arról énekelt, hogy Amerikában verik a négereket. Mondtam is nekik: ezzel az erővel azzal is foglalkozhatnátok, hogy késik a metró Moszkvában... Abból a mezőnyből egyedül én maradtam meg a közéleti irányzat mellett. Igaz, nekem nem voltak világfordító vízióim, csak olyasmiről daloltam, hogy mennyire megváltozik egy jó barát, ha hivatali vezetőként találkozunk vele, meg hogy elszáll az idő felettünk. A pol-beat elnevezést fel sem vettem, csak használták a nevem után, mert én folk-beat énekesnek mondtam magam. Ebben a főik a népre utal, míg a beat a latin beatus, vagyis szépség szóból adódik. Szerintem ez sokkal találóbb arra, amit csinálok. A titulusom sem zenész, hanem daltulajdonos. Másnak autója, háza, kertje van, hát nekem meg dalaim.- Az akkori tűr, tilt, támogat hármasából melyik vonatkozott önre?- A tűrés. Ezzel kapcsolatban van is egy sztorim. Egy közönségtalálkozón léptem fel, ahol történetesen Aczél György egyik könyvét mutatták be. Jó hangulatú előadás volt, a végén odalépett hozzám Aczél, és azt kérdezte: mondja csak, mi készül itt? Mire én huszonéves ifjonti hevülettel rávágtam, hogy forradalom. „Na és mit akar maga ezzel a műfajjal?” - érdeklődött tovább. Erre mondtam, hogy csak azt akarom tudatosítani, hogy ha igazunk van, bármikor, bármit elérhetünk. „Igaza van” - felelte erre a kultúr- politikus, és ezzel a diskurzus be is volt fejezve. Az persze más kérdés, hogy magában mit gondolt.'- Nem félt, hogy egyszer elkapják a grabancát?- Dehogynem. Sokszor vittek be „közérdekű bejelentések” nyomán. Ilyenkor mindig azt a taktikát követtem, hogy én is fel szeretném jelenteni rágalmazásért azt, aki engem bemártott. Ez általában hatott. Lemezeim nem jelenhettek meg, a dalaimat sem játszották a rádióban, de hát ugyanez ma is előfordul.- De azért volt olyan is, hogy nem zárulhatott építőtábor Dinnyés József nélkül...- Igen, de azt is én hoztam össze magamnak. Egyszerűen bementem az Expressz utazási irodába, ahol volt egy táblázat, hogy hol és mikor vannak építőtáborok. Ezt én gondosan kijegyzeteltem, majd elkezdtem valamennyit szép sorban végigjárni. A táborvezetők nem is tudtak az érkezésemről. Egyszer csak megjelentem, és azt mondtam, hogy este adnék egy műsort. A diákok is meglepődhettek: csonkáimat odavitték egy teljesen értelmetlen munkára, a kukoricát címerezték, a barackot eltaposták, a málnát felzabálták, és akkor este kiáll eléjük egy fazon, és olyanokat énekel Utassy József versével, hogy „Talpra, Petőfi...”- Mire volt jó ez a turné?- Ismertséget hozott. Az építőtáborokba ugyanis az ország legkülönfélébb pontjairól verődtek össze a gyerekek. Attól kezdve bárhová mentem, mindenhol volt egy-két olyan arc, aki tudta, hogy ki vagyok. Még ma is előfordul, hogy odalép hozzám egy nagymama, hogy emlékszem-e rá...- Az építőtáborok lányközönsége is motiválta?- Sohasem éltem vissza a helyzettel. Református keresztény vagyok. Most volt a 38. házassági évfordulóm. Mondjon még egy zenészt, aki ezt meg tudta csinálni. Olyasmi persze előfordult, hogy a srácokkal összeültünk, megettünk egy bődön pacalt, ittunk is rá jócskán, majd énekeltünk reggelig, de ennél nagyobb kilengéseim nemigen voltak.- Igaz, hogy az országjárásai mögött a hatalom sokáig valamiféle koncepciót sejtett?- Tíz éven keresztül, 1976-tól 1986-ig próbálták feltérképezni, hogy vajon miféle rendszer lehet a turnéimban. Meg voltak ugyanis győződve, hogy a fellépéseim helyszíneiből valamiféle titkos szervezet hálózatát göngyölíthetik fel. Egyszer például arra voltak kíváncsiak, kiktől szedem össze az általam megzenésített verseket. Megmondtam a neveket, majd néhány nap múlva állati dühösen újra kerestek, hogy mit szórakozom velük. Rájöttek ugyanis, hogy a könyvkiadók igazgatóinak a listáját diktáltam le. Egyszerűen nem fért a fejükbe, hogy azokat a költeményeket mindenfajta sugalmazástól mentesen, a nemzet könyvkiadóinak köteteiből olvastam ki és énekeltem el.- A legrövidebb betiltott dallal is ön büszkélkedhet. Milyen hosszú is volt az? Négy másodperc?- Egy sor volt mindössze, így hangzott: „Határtalanul szeretném hazámat". Az első, az 1973-tól ’ 8 5-ig készülő lemezem utolsó dala volt ez. Már elkészült a mintalemez is, amely alapján a sorozatgyártást kezdték volna, amikor a hanglemez- gyár vezetője, Bors elvtárs az utolsó pillanatban észrevette. Akkoriban a Trianonra emlékeztető gondolatokat még csak kiejteni sem lehetett, ezért aztán az utolsó pillanatban újra el kellett készíteni a teljes hanganyagot próbalemezestül, borítóstul, mindenestül. Dühöngtek is az illetékesek, hogy a Diny- nyéssel többet nem szabad szóba állni, mert az ő szimpla lemeze annyiba került, mint egy dupla album. Erre azt feleltem: ez nem az én hibám, az első zsűrizésen átment a szöveg.- Fellép még börtönökben?- Igen, a mai napig. A Testvéri Börtönszolgálat a kilencvenes években indult, és akkor kértek fel, hogy csatlakozzam a programjukhoz. Nemcsak énekelek, hanem beszélgetünk is, például Bocskai hajdúiról: arról, hogyan lehetett rablókból egy hadsereget szervezni és győzelemre vinni, és hogy miként kaptak ezek az emberek aztán földet, rangot és biztonságot a fejedelemtől. A fogvatartottak ezt végighallgatják, és talán elgondolkodnak, hogy az ő életük is alakulhatna másként. Vagy amikor József Attila tizenéves költészetéről beszélek a fiatalkorúak börtönében... Ez nagyon komoly dolog.- Mennyire érintik meg a benti sorsok?- Van, amelyikbe beleborzon- gok. Beszéltem például azzal az egykori őrnaggyal, akit olajszőkítés miatt ítéltek el. Nekem elmondta, kik voltak a megbízói, de a bíróságon hallgatott, mert ha nem így tesz, sohasem jön ki onnét. De említhetném azt a cigány embert is, aki kijelentette, hogy ha kimegy, megöli a feleségét, mert az asszony a gyerekkel együtt elhagyta, és összeköltözött valaki mással. Évek múltán ismét összetalálkoztam vele, kérdeztem, mi újság, mire a férfi csak annyit felelt: megöltem.- Ön most 60 éves. Nem furcsa ezt kimondani?- Tudja, ez csak nézőpont kérdése. Jómagam úgy gondolok erre, hogy mivel 500 év magyar költészetét idézem, a valóságban 560 esztendős vagyok. Ez az az idő, amit át kell gondolnom, hogy mit adjak át belőle a mai kor közönségének, mi az, ami a jelenkori tudásba beépíthető. Csak olyan költőkkel foglalkozom, akik közösségben gondolkodtak. Egy-egy egyéni hangvételű, tetszetős sorért még nem adom a tehetségemet, amit Istentől kaptam. És ez nem biológiai, hanem színtisztán esztétikai kérdés. Ha a tapasztalatok oldaláról nézzük, nem is olyan sok ez az idő. Sokszor vittek be „közérdekű bejelentések” nyomán. Ilyenkor mindig azt a taktikát követtem, hogy én is szeretném feljelenteni rágalmazásért azt, aki engem bemártott. Ez általában hatott. Dinnyés József SZÜLETETT: 1948. augusztus 4én. pályája 1967 óta énekel, verseket zenésít meg. Főbb művei: Határtalanul (1985), Kín és dac (1991), Ezt nem fújta el a szél (1992), Töretlen hittel (2000). Dalaim könyve címmel 1988- ban jelent meg kötete. elismerései: a magyar kultúra lovagja (2001)
