Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-25 / 47. szám
HÍRSÁV Drótakadály végzett a motorozó rendőrrel kifeszített drótkötélnek ütközött egy motorozó rendőr szombat délután Pécel külterületén, járművével felborult, és a helyszínen életét vesztette - közölte tegnap a rendőrség. Egy derék- magasságban kifeszített, magánterületet védő drótkötél okozta a tragédiát. Az arra motorozó szolgálaton kívüli, 29 éves rendőr nem vette észre a kötelet, belehajtott és felborult. Reformkommunista Ciprus új elnöke a ciprusi görögök a kommunista Demetrisz Krisz- tofiaszt választották a földközi-tengeri szigetország új államfőjévé vasárnap. A reformkommunista szellemiségű Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának főtitkára, a parlament eddigi elnöke a szavazatok mintegy 53,53 százalékát kapta meg. Ezzel ő Ciprus első kommunista államfője. Nader újra beszállt a versenybe ralph NADER független jelöltként indul az amerikai elnökválasztáson. Az amerikai fogyasztóvédelem baloldali nézeteket valló 74 éves atyja tegnap jelentette be, hogy kísérletet tesz a Fehér Ház meghódítására. Győzelemre nincs esélye, viszont a Demokrata Párt hivatalos jelöltjétől vehet el majd szavazatokat. Ralph Nader is elnök akar lenni Újra vasutassztrájk. Még mindig elegendően támogatják a sztrájkot ahhoz, hogy újra megbénuljon a közlekedés - mondta tegnap Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. Bejelentette: hétfőn 0 órától megállnak a vonatok. „Felajánlottuk: csökkentse a munkáltató 4-5 órával a havi munkaidőt, amit 3-4 százalékos bérfejlesztésként számolnánk el. A 10 százalékos béremelést két év alatt valósítsa meg. A Cargo eladásából származó 250 ezer forintot pedig részletekben fizesse ki” - tette hozzá. Kavalecz Imre MÁV-szóvivő elmondta: elítélik a követelést és nem tudják teljesíteni. A tárgyalások ma folytatódnak. Mit kóstál egy romavoks? kampánybotrány A Fidesz az ügyészséget kérdezi - Álruhás hírtévés Első ízben fordul elő, hogy a romák közül többen vállalták a választási visszásságok leleplezésének segítését - mondta tegnap Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke. A nyírbátori voksvásárlásra utaló ügy az OCÖ szerint viszont csak manipuláció. Vég Márton „Sürgős választ várunk az ügyészségtől, Veres Jánostól, illetve a pénzügyminiszter kampányfőnökétől, Tóth Viktortól arra a kérdésre, mit kívánnak tenni a napokban kirobbant, szavazatvásárlásra utaló ügyek tisztázása érdekében” - mondta tegnap Balsai István. A fideszes képviselő szerint nagyon erősen igazolódni látszik az a hosszú idő óta fennálló vélekedés, hogy a 2006-os választások tisztasága néhol megkérdőjelezhető volt. Az ügy előzménye: a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei főkapitányság szombaton bejelentette: nyomozást rendeltek el választási csalás gyanúja miatt. A feljelentést Tóth Viktor, Veres János pénzügyminiszter kampány- főnöke tette. Tóth azt állította: valaki az ő nevében telefonon keresett meg Nyírbátor környéki cigány kisebbségi önkormányzati képviselőket, és arra utalt, hogy szavazatokat vásárolna. Kiderült azonban, hogy a kampányfőnök nevében a Hír Tv munkatársa hívott fel több Szabolcs megyei kisebbségi önkormányzati vezetőt A tévé ezt azzal indokolta, hogy ellenőrizni akarta a hozzájuk érkezett bejelentések valóságtartalmát. Ezek arra utaltak, hogy az MSZP pénzt kínál a környékbeli romáknak azért, hogy otthon maradjanak március 9-én. A felvételen azt hallani, hogy a Tóth Viktor nevében telefonáló újságírónak az egyik kisebbségi önkormányzati vezető Népszavazás: háromezren voksolnak külföldön várhatóan több mint háromezren voksolnak majd a március 9-i háromkérdéses népszavazáson a külképviseleteken, közülük a legtöbben, majdnem négyszázan Londonban adják le szavazatukat. Az Országos Választási Iroda honlapján közzétett, vasárnap délig összesített adatok szerint 3009 választó jelezte, hogy Mag}'arország 96 kijelölt külképviseletének egyikén kíván majd szavazni. megígéri, hogy nem mennek el szavazni, ha kapnak cserébe valamit. „A Fidesz nem ismer határokat. Előre kidolgozott stratégia alapján, a radikális médiával együttműködve törekszik az MSZP lejáratására” - fogalmazott Juhász Ferenc. Az MSZP kampányfelelőse hozzátette: naponta állnak elő újabb és újabb hazugságokkal, de láthatóan ez sem volt elég nekik a kormányellenes hangulat felizzításához. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő tegnap azt mondta: manipuláció a célja a Hír Tv felvételeinek. „Első ízben fordul elő, hogy a romák közül többen vállalták a választási visszásságok leleplezésének segítését és nyíltan hadat üzentek a szavazási manipulációknak” - mondta Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke. Belgrád nem ismer tréfát, Washingtonnak is nekimentek Kostunica szerb kormányfő felszólította vasárnap az Egyesült Államokat: vonja vissza döntését Koszovó függetlenségének elismeréséről. A kormányfő szerint az ENSZ BT erősítse meg 1244-es koszovói határozatát, szavatolva Szerbia szuverenitását, területi egységét. April Foley budapesti amerikai nagykövet kijelentette: Washington „kéri és elvárja”, hogy hazánk is minél hamarabb ismerje el Koszovót. Az amerikai külügyminisztérium továbbra is elvárja Moszkvától, hogy határolódjék el NATO-nagykövetének fenyegetéseitől. Dmitrij Rogozin Brüsszelben közölte: Moszkva „nyers erőhöz” folyamodhat tekintélye védelmében, miután a nyugati kormányok elismerték Koszovó függetlenségét. Európa több városában tüntettek a szerbek: Bécs belvárosában több ezren protestáltak Koszovó elismerése ellen. Több ezer szerb tüntetett Genfben és német nagyvárosokban. Frankfurtban viszont koszovói albánok tartottak népünnepélyt, amiért Berlin és Washington elismerte Koszovót. ■ F. K. Malacokkal teli kamion borult fel az országúton Több mint száz malac pusztult el abban a balesetben, amely vasárnap történt Szeged határában, az 5-ös főúton. A megyei főkapitányság szerint a kétszáz malacot szállító olasz rendszámú kamion magyar sofőré rosszul választotta meg a haladási sebességet. A sofőrnek nem esett baja, az állatok jelentős része azonban elpusztult. Néhányat a helyszínre érkező hatósági állatorvosnak kellett elaltatnia. Az életben maradt sokkos malacokat a katasztrófavédelem és a tűzoltóság munkatársai próbálták locsolni, hűtéssel megmenteni. ■ Élből kontrázzák a diákok a rektorok legújabb javaslatát tandíj Csak a gyengén tanulók fizessenek! - Költségtérítéses képzés 2010-től törölve - A HÖOK-nak nem tetszik Hiller István oktatási miniszter közölte lapunkkal: a Felsőoktatási Kerekasztal áprilisban vitatja meg a rektorok új javaslatát a tandíjról. A tárca szeretné ismét szakmai keretek közé terelni a felsőoktatás finanszírozásáról szóló vitákat. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) 2010-től eltörölné a költségtérítéses képzést. „A legjobb tanulóknak nem kerülne pénzbe az oktatás, a legrosszabbak pedig maximum annyit fizetnének, mint most a költség- térítésesek. A tandíjat az első év után állapítanák meg, majd a teljesítményt évente újraértékelnék és eszerint kellene fizetni. „Április végére kidolgozzuk a részleteket” - mondta lapunknak Molnár Károly, az MRK elnöke. A hallgatók képviselete, a HÖOK szerint is változtatni kell a finanszírozáson, az új javaslattal azonban nem ért egyet. „A szegény családok gyermekei, az első generációs értelmiségiek éppen az első évben teljesítenek a legrosszabbul. Ha a második évben az első után számolnák ki tandíjukat, sokat kellene fizetniük. Az is megeshet, hogy rossz eredményük miatt eltanácsolják őket - érvelt Miskolczi Norbert HÖOK-elnök. - Azt támogatjuk, hogy az állami támogatást ne tanulónként, hanem tantárgyanként adják. Ahány tantárgyat felvesz valaki egy félévben, A diákok évszaktól függetlenül, bármikor készek tüntetni a tandíj ellen azután finanszírozzák. így közömbös, hány év egy diploma.” Manherz Károly szakállamtitkár ezzel nem ért egyet. Lapunk kérésére kifejtette: „Az mindegyikünknek vüágos, hogy a képzési hozzájárulás valahogy meg kell maradjon, mert tanulásra serkent A HÖOK javaslata azért nem a legmegfelelőbb, mert egyes szakok között nagyon nagy a különbség, és ez megmutatkozna a felvett tárgyakban és a finanszírozásban. A tanulmányi félévek korlátlan számának finanszírozása sem vállalható. A kredit- alapú finanszírozást a képzési hozzájárulástól elkülönítve kell vizsgálni”. ■ Vizer Helga Merre fordul a kocka? „a hallgatóknak hozzá kell járulniuk a képzés költségeihez, ezzel egyetértünk. Azzal azonban nem, hogy mindenki fizessen, csak mert részt vesz a felsőoktatásban - mondta a HÖOK elnöke. Hozzátette:- Meglátjuk, mit hoz a népszavazás, a szerint cselekszünk. ” bármi is legyen az eredmény, újra összeülünk a HÖOK-kal és megpróbálunk egy elfogadható megoldást találni. A képzési hozzájárulásos rendszerben sem kell mindenkinek fizetni- replikázott az államtitkár. szóváltásba keveredett a francia államfő egy mezőgazdasági kiállítás látogatójával. Egy hírügynökség felvételén látható, ahogy a kezét nyújtja a látogatónak, de az idősebb úr oda- jJT- ff**' * W* '<f>' íjT ’-'i át '7 szól neki: „Na ne, ne érj hozzám!” Nicoias Sarkozy válasza: „Akkor húzz el innen!” Erre a bámész-^ Sitii kodó így szól: „Még bepiszkítasz." Mire az elnök: „Akkor húzz el, te szerencsétlen barom!” A \lH