Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-25 / 47. szám
6 2008. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ GAZDASÁG Kérelemre fizetik a géptámogatást emva A teljes magyar gép- beszerzési támogatási igény 43 milliárd forint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, amit 4547 gazdálkodó vehet fel. Ebből az elmúlt hétig 17,5 milliárdot fizettek ki - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Egyelőre azoknak fizetnek, akik már megvalósították a fejlesztést, és a kifizetési kérelmet is beadták. A beruházás megvalósítására egy év áll rendelkezésre. Az árak emelkedését jelzik a számok KSH A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi gyors- jelentése is a mezőgazdasági termelői árak folyamatos emelkedését jelzi. Az agrártermékek árszintje decemberben 38,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 62,5 százalékkal nőtt. Nívódíjas szakkönyvek a mezőgazdaságban tudomány A mezőgazdasági könyvek közül idén a Mikroökonómia, valamint a Földművelés és föld- használat című tankönyv és az Élelmiszermikrobiológia című szakkönyv kapta a nívódíjat a pályázó 12 könyv közül. Energiatakarékosság vagy bioüzemanyag Gráf József válaszára is várnak Budapest A Magyar Természetvédők Szövetségének álláspontja szerint a bio- üzemanyag-gyárak létesítése helyett inkább az energiatakarékosságra kellene a pénzt fordítani. Erre az elmúlt héten levélben hívták fel három miniszter, Gráf József, Bajnai Gordon és Fodor Gábor figyelmét. Hetven gazdálkodó számíthat pénzre fvm Az unió 2008-tól érvényes szabályai szerint a „de minimis” támogatás mértéke a korábbi 3500 euróról 7500 euróra emelkedett. Ennek keretében a Hajdú- BÉT libatenyésztő károsultjai is pénzhez juthatnak, családonként mintegy kétmillió forinthoz - közölte az elmúlt héten az agrártárca vezetője. Az összegre 67 családi gazdaság számíthat. ivót a :ámoqatja. Melyik térkép lesz az igazi? natura 2000 Különtámogatás kapható a szürkemarhák után Kérdés, hogy a Natura 2000-es területek miként szerepelnek majd az elektronikus térképeken. Bálái F. István Két fontos folyamat is zajlik a háttérben a mezőgazdasági területekkel kapcsolatban, amelyeknek azonban látszólag semmi közük egymáshoz. Egyik az agrár- támogatási igények elektronikus benyújtásának előkészítése, amiről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adott ki tájékoztatást az elmúlt héten. A másik a Natura 2000-es területek rávezetése a tulajdoni lapokra helyrajzi szám szerint. Utóbbit a területíleg illetékes „zöldhatóság” kezdeményezésére végzik a földhivatalok. A két folyamat abban találkozik, hogy az a gazdálkodó, akinek Natura 2000-es területe is van, erre külön támogatást igényelhet, rövidesen immár elektronikus úton is. Hajdú Sándor, az MVH Bács-Kiskun megyei hivatalának vezetője bizonytalansági tényezőt lát abban, hogy a támogatási igénylésekhez benyújtandó elektronikus térképeken miként lesznek pontosan beazonosíthatók a Natura 2000-es területek. Abban pedig, hogy a földhivataloktól értesülnek-e a gazdák a területük Natura-jogo- sultságáról, még ennél is nagyobb a bizonytalanság. Az elektronikus igénylésre ettől az évtől nyílik lehetőség minden gazda számára, az MVH tájékoztatása szerint a területalapú támogatások tekintetében. Az új lehetőségről szóló tájékoztató csomagokkal ezekben a napokban keresik fel a gazdákat Annak érdekében, hogy a folyamat zökkenőmentesen működjön, csaknem ezer szakembert képzett ki az MVH a rendszer használatára. Az igénylések benyújtási határideje május 15., ami igencsak közeleg, ha arra gondolunk, hogy a szoftvereken még jócskán akadhat csiszolnivalój A hatóságoknak ezrével kellene levelezniük A naturás területek rávezetése a tulajdoni lapokra alig kezdődött meg. Horváth Áronnak, a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal osztályvezetőjének tájékoztatása szerint a megyében tízezres nagyságrendben van szó ingatlanokról, s ez akkora munkát jelent a hatóságoknak, hogy a gazdákat nem személyre szóló levélben, hanem csak hirdetményi úton tudják tájékoztatni a területükre vonatkozó változásokról. Kérdés: lehet-e majd így pontosan igényelni és fizetni? Kedvező kamat az állattenyésztőknek húszmilliárd A hitel futamideje öt év - Javíthatja a fizetőképességet Húszmilliárd forintnyi, kedvező kamatozású hitelt vehetnek igénybe az állattenyésztő vállalkozások - közölte a kormány döntését az elmúlt héten Gráf József agrárminiszter. A pénzt forgóeszközre költhetik, tehát a hitel a likviditást, a pillanatnyi fizetőképességet javítja. A tárca azt reméli, hogy a segítséggel a piaci szereplők átvészelhetik a mostani időszakot, amikor a takarmánydrágulás - és egyes ágazatokban a felvásárlási árak csökkenése is - pénzügyi nehézségeket okoz a gazdálkodásban. A hiteleket az állattenyésztők a számlavezető bankjukban kaphatják meg a Magyar Fejlesztési Bank refinanszírozásával. A felvehető összeg igénylőnként 1-től 200 millió forintig terjedhet. A kamat 8,6 százalék körüli lesz, ami alacsonyabb a 11-12 százalékos piaci kamatnál, de meghaladja azt a 8,2-8,3 százalékos szintet, amely alatt az unió már burkolt támogatásnak minősítené a kedvezményt. Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapokban egyedül Magyarország tett ilyen kedvezményeket az állattenyésztőknek. A program futamideje öt év lesz, ezen belül két esztendő a türelmi idő. ■ Fizetik a pénzt az ültetvényektől megszabaduló szőlősgazdáknak Az uniós kivágási támogatásban részesíthető szőlősgazdáknak eddig több mint a fele jelentette be, hogy elvégezte a munkát, vagyis végleg megszabadult az ültetvénytől - közölte a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Ennek alapján mintegy 1300 gazdálkodónak fizettek ki 1,3 milliárd forintot. ■ Azok a gazdák kaphatnak pénzt, akik már elvégezték a kivágást. Még csaknem ezerre tehető azon gazdálkodók száma, akik kivághatják a szőlőt, de még nem jelentették be, hogy ezt el is végezték. Erre legkésőbb április 15-ig van lehetőségük az érintetteknek. A kivágás elvégzéséről szóló bejelentőlappal a gazdálkodó egyben kérelmezi is a kifizetést. A pénz átutalására az ellenőrző helyszíni szemlét követő 60 napon belül kerül sor azon ügyfelek részére, akik az ültetvényre nem igényeltek egyben agrár-környezetgazdálkodási támogatást is. A kivágási támogatás iránti kérelmeket tavaly nyárig lehetett benyújtani. Az intézkedéssel az unió a termőterületek csökkentését kívánta elérni, egyúttal lehetőséget nyújtani arra, hogy a szőlősgazdák méltányos feltételek mellett hagyjanak fel a termeléssel. ■ Alacsonyabbak a mezőgazdasági keresetek Tavaly a nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben alkalmazottak bruttó átlagkeresete 185 ezer forint volt havonta, ezzel szemben a mezőgazdaságban csak 122 ezer forint - áll a KSH elmúlt heti jelentésében. A mező- gazdaságban 70 ezer alkalmazottat tartottak számon fizikai dolgozóként, az ő bruttó átlag- keresetük csupán 102 ezer forint volt havonta. ■ Létszám és átlagkereset a mezőgazdaságban (2007): Létszám (tő) Átl.kereset (ezer Ft) Fizikai: 69 800_________102 Szellemi: 20000 188 Összesen: 89 800 122 FORRÁS: KSH A legelők, ahol a szürkemarhákat tartják, zömmel Natura 2000-es területen fekszenek. Helyrajzi szám szerint kell átvezetni a tulajdoni lapokra Kárt okoz a több engedmény wto Gráf Brüsszelt bírálja az egyenlőtlen verseny miatt Kinek hozzák a hasznot a génmódosított növények? Az Európai Unió húsz agrárminisztere értett egyet az elmúlt héten abban, hogy nem tehető több engedmény a világkereskedelem liberalizációjáról folyó tárgyalásokon. Különösen a mezőgazdasági WTO-tárgyalásokat vezető Crawford Falconer jelentése váltott ki ellenérzést, ami a zöldség-gyümölcs ágazatban és az állattenyésztésben veszélyezteti az európai mezőgazdaság érdekeit. Michel Barnier francia és Gráf József magyar mezőgazda- sági miniszter is kifejezte azt a véleményét, hogy a tárgyalásokon Brüsszel rossz irányba halad. A tét az, hogy milyen feltételekkel hozhatnak be unión kívüli tagországok mezőgazdasági termékeket az európai piacra, illetve, hogy milyen lehet az export támogatása. A feltörekvő gazdaságok, így Brazília, Kína, India, Argentína és Dél-Afrika támadják az EU-t a mezőgazda- sági témákban. Európa a védővámok tekintetében engedhet, felvetődött ezek akár ötvenszázalékos csökkentése is, az export- támogatások 2013-as teljes felszámolása pedig már ígéretként is elhangzott.- Miközben nálunk fokozottabb állatjóléti rendelkezések lépnek életbe, senki sem kéri számon, hogy például Brazíliában hány állatot, s milyen körülmények között nevelnek egy ólban. Hogyan legyen piacnyitás, ha nem egyenlő a versenyhelyzet? Attól tartunk, hogy a mi kárunkra, a mezőgazdaságban próbálnak majd eredményt felmutatni, miközben a többi területen nincs előrelépés - nyüatkozta az elmúlt héten a brüsszeli magyar sajtó előtt Gráf József. A miniszter a hét végén tovább egyeztetett francia kollégájával. A huszonhét EU-tagállamból a négy észak-európai ország, a britek, valamint a csehek és Málta nem osztják a fenti véleményt, ők máris az agrárkiadások csökkentésére törekszenek az uniós büdzsén belül. ■ Miközben a Föld Barátai nevű környezetvédelmi szervezet 2008-as kiadású tanulmánya arra mutat rá, hogy „a génmódosított növények elterjesztése jelentősen megnövelte a növényvédő- szer-felhasználást”, Németországban új törvénycsomagot fogadtak el a genetikailag módosított termékekre (GMO). A génmódosítás hívei azt állítják, hogy az ilyen növények termesztéséhez kevesebb növényvédő szer kell, mert a növény eleve ellenállóbb. A Föld Barátai szerint viszont a GMO-t alkalmazó USA-ban 2002 és 2005 között 12 százalékkal nőtt az Európában már betiltott atrazin felhasználása a kukoricatermesztésben, egyes glüfozát hatóanyagú gyomirtó szerek alkalmazása pedig a tizenötszörösére emelkedett. A GMO-növénye- ket a gazdag ipari országok takarmányozásra használják, nem pedig a szegénység ellen. A vita tehát tart, miközben Németország 150 méteres védőtávolság mellett tervezi engedélyezni a GMO-kultúrák termesztését, egyidejűleg bevezetve a „GMO nélküli” címke használatát. Az állati termékek közül a tej és hús akkor kaphat ilyen jelölést, ha az állatot nem etették GMO-s takarmánnyal. ■ B. F. I. ■ Kinek jó, ha az EU-n kívüli piacnak kedveznek? ■ A GMO-t nem a szegénység ellen vetik be.