Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-19 / 42. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 19., KEDD moBsmssm Hisz az összefogásban bárót! Zoltán, a zákány! Megoldás Alapítvány elnöke. - Vasutasdinasztiából származom, mégsem az utazást tartom fontosnak, hanem a mielőbbi hazatérést. Feleségem példájára, aki elismert szociális szakember, a civil szféra mellett köteleződtem el. Legnagyobb értékünk a humán erőforrásunk, a közösség, amely az idősek, hátrányos helyzetűek, fiatalok, álláskeresők gondjainak megoldásán dolgozik. A partnerségben hiszek. A civil, állami és gazdasági szféra ösz- szefogásában, a társadalmi felelősségvállalásban, melyre vannak jó példák. mMmmm A szentpéteri kispapa CSERFŐ GYÖRGY pogány- szentpéteri operátor első gyerekét várja a napokban.- Imádom a sportot, főleg a labdarúgást, de már csak hobbiszinten űzöm a falumban. Csurgón jártam középiskolába, ott fociztam, s 19 éves koromig szép sikereket értünk el a korosztályunkban megye I-ben. 2007 októberében megalakult a Pogányszentpéteri Sport- és Természetbarát Egyesület, gazdasági vezetője vagyok. 2002 óta ön- kormányzati képviselő vagyok, ami megbecsülést és bizalmat jelent, nem kis felelősséggel párosulva. Azt vallom: az élet szép, légy vidám, csak egyszer élsz. Pápai áldás a kántornak herk mihály Ma is fölmegy még a kórusba a karádi templomban Herk Mihálynak, a karádi templom kántorának mindig szívügye volt a hagyományok őrzése. Az önkormányzat 78. születésnapján avatta díszpolgárrá Herk Mihály karádi kántort XVI. Benedek pápa apostoli áldásban részesítette kilencvenedik születésnapja alkalmából. Krutek József A pápai áldást Nikii Zsolt helyi plébános kezdeményezésére kapta több évtizedes kántori szolgálatáért. - Nagyon örülök, hogy Herk Mihályt kitüntette a Vatikán, mert szinte egész életét az Istennek, az egyháznak szentelte - mondta Nikii Zsolt.- Nem számítottam rá, hogy szolgálatomért valaha is elismerést kapok a pápától - így a kilencvenegyedik évében járó Herk Mihály. - Nagyon boldog vagyok. Tudtommal ilyen elismerést a környékünkön még senki sem kapott. 1946-tól némi megszakítással folyamatosan elláttam a kántori teendőket. Nagyon kevés szentmise zajlott le úgy, hogy nem én orgonál- tam. Még most is gyakran fölmegyek a kórusba, és odaülök az orgonához; hivatalosan ugyan a múlt év őszén átadtam a szolgálatot. Temetésekre már nem járok, de a templomi gyászmiséken még közreműködöm. Herk Mihály kilencvenedik születésnapja nemcsak a család, hanem az egyházközség ünnepe is volt. A szentmise után a plébános, a templomatya és a helyi hívek képviselői is köszöntötték; a családi ünnepségen az egyházközség tagjai is ott voltak, sőt Herk Mihály utódja, Markai Attila is. A kántornak mindig szívügye volt a karádi hagyományok ápolása: őrzi a település népdalkincsét, megírta a falu történetét, helytörténeti múzeumot hozott létre. Honismereti szakkört vezetett az iskolában, kutatta a még fellelhető régiséRossz hírt hozott a postás a plébánosnak: nem kap támogatást a temploma FORRÁSHIÁNY MIATT elutasította az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nikii Zsolt plébános támogatási igényét az aláállványozott műemlék templom boltozatának újjáépítésére. A plébános ezek után csak a jó Istenben és a jó szándékú emberek segítőkészségében bízik. BESZÁMOLTUNK RÓLA: egy Őszi karádi rendezvényen részt vett a Kulturális Örökség Hivatalának elnöke is, és ott fogalmazódott meg, hogy a felújítás támogatása érdekében írjon levelet a plébános és a karádi polgár- mester a szaktárcának. - Az ötvenmillió forintot is meghaladná a templomboltozat újjáépítése - mondta lapunknak Nikii Zsolt - Novemberben bizako dósra okot adó válasz érkezett, de a napokban arról értesítettek, hogy az igényünket nem tudják támogatni. Megdöbbentett, hogy már február elején forráshiányra hivatkoznak. A PLÉBÁNOS ÚGY LÁTJA: a templom ezen részének jelújítása egyelőre elmarad. Ekkora ösz- szeg előteremtésére nem lát esélyt. A rekonstrukcióról termő szetesen nem mondanak le. geket. Ott volt, mikor 1933 és 38 között Kodály Zoltán népdalokat gyűjtött Karódon. 1986- ban megjelent a Karád története című könyve, melyben összegyűjtötte az ősi emlékeket, bemutatta a szülőfaluja múltját, gazdaságát, kultúráját. Kiadásra vár az Adalék Karád történetéhez című kiegészítő munkája. A honismereti, népdalgyűjtő és hagyományápoló munkájáért díszpolgári címet kapott az ön- kormányzattól. A karádi templom felújítását mindenképpen folytatják Emelték a fűtésdíjat és elfogadták a költségvetést Nagyatádon Elfogadta a város költségvetését Nagyatád képviselő-testülete. A városatyák hosszas vita után döntöttek az 5,7 milliárd forintos pénzügyi tervezetről, melynek jelentős hányadát - 4,6 milliár- dot - a működési célú kiadások teszik ki. ■ Nagyatádon is nehéz döntéseket hoztak a helyi képviselők, mert a város működtetése elviszi a pénzeket. Emelik a távhődíjakat: a szolgáltatóval történt egyeztetés után 1,9 százalékkal, átlagosan 300 forinttal. Módosították a város településszerkezeti tervét és a helyi építési szabályozást: elsősorban egyes területek beépítettség! százalékát módosították. A Nagyatádi Közoktatási Intézményvezetője öt évre Szakályné Pintér Mária, az eddig megbízott igazgató lett, aki egyedüliként pályázott a pozícióra. A nyilvános ülésen ezúttal is újabb táblával nyilvánított véleményt Seres István városlakó, aki most a fiatalok munkalehetőségének hiányára akarta felhívni a figyelmet. Plakátján „A fiatalok elmenekülnek a városból” felirat volt olvasható. ■ Csikós M. Kortárs balett a siófoki fesztiválon A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című táncjátéka is látható lesz a március 14-én kezdődő siófoki tavaszi fesztivál változatos programjai között. Vélhetően ez az előadás lesz a két hétig tartó fesztivál csúcspontja, ami azért érdekes, mert kortárs balettet ritkán láthatnak a nézők vidéki művelődési házban. A programsorozat másik érdekessége a Vivaldi-est, amit a Nemzeti Filharmonikusok és a Grazioso Kamarazenekar közös koncertjeként hallgathatnak meg a zenekedvelők a Kálmán Imre Kulturális Központban, ahol Burai István festőművész képei is megtekinthetők lesznek. ■ Kolumbán Tünde Még nincs pénz, de már marakodnak miatta Siófokra költöznek a gépek megegyezés A Közlekedési Múzeum támogatja a tervet Kiváló minősítés a kaposvári művészcsapatnak Sportöltöző, idősek otthona, zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint hungarikum előállítása - ezek az ötletek merültek fel a Leader-program előkészítéseként szervezett fórumsorozaton. A Rinya-Dráva Szövetség a Nagyatád és Barcs környéki településeken vállalkozók és civüek, önkormányzatok, illetve egyesületek képviselőinek részvételével gyűjtötte az ötleteket.- Sok érdekes és izgalmas felvetés, terv került szóba - mondta Gyenesei István, a Rinya-Dráva Szövetség vezető tanácsának tagja. - Voltak konkrét ötletek is, de az is igaz, sokan a még el sem nyert pénz elosztását kezdték firtatni, s az is felmerült, mely település kapjon többet. Ezek egyelőre nem kezelhető dolgok, most elsődlegesen az ötletek, a reális tervek összegyűjtése a feladat. A hónap végéig kell összeállítani a térség Leader-programját, ha jól sikerül, akár 1,4 milliárd forintot is jelenthet összességében, de ez az összeg akár felére is csökkenhet, ha nem helyezünk hangsúlyt a minőségre. Továbbra is várják a jó elképzeléseket a térségben élőktől. ■ Csikós Magdolna Mégis Siófokra költözhet a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállítása. A múzeum új főigazgatójával Grúber Attila fideszes országgyűlési képviselő tárgyal azután, hogy tavaly a vezető már felmondott egy, az elődje és a város között létrejött megállapodást, amely szerint a gépmadarak a balatonszéplaki hangárban kaptak volna helyet. Az újonnan indított egyeztetések fejleménye: a múzeumvezető azt az ötletet támogatná, ami a 65-ös főút mellett található régi repülőgéphangárban képzeli el a gyűjtemény elhelyezését.- Az épület a két világháború közötti időszakban a magyar ■ A vállalkozók és civilek ötletei is fontosak. sportrepülők hangárja volt. Ahhoz azonban, hogy a gépek itt elhelyezhetők legyenek, fel kell újítani a szerkezetét. A múzeum ehhez szakmai segítséget is ajánlott - mondta Grúber Attila, aki már el is küldte a hangár alaprajzát a szakértőknek. Az elképzelések szerint itt azt a hidroplánt is kiállítanák, ami a boldog békeidőkben a Balaton és a főváros között szállította a légi utasokat. Ahhoz, hogy a bemutató igazi turistacsalogató látványossággá válhasson, a siófokiak a régi repülőgépek mellett a vasúti és közúti közlekedési emlékeket is megmutatnák a közönségnek. ■ Kolumbán T. Légi parádé. A siófokiak otthont adnának az öreg masináknak Kiváló minősítést kapott a kaposvári Nagyboldogasszony római katolikus gimnázium és általános iskola alapfokú művészetoktatási intézménye - tudtuk meg Bogáthy Gábor karnagytól szerdán. Két szakaszból állt a minősítési eljárás. A tét nagy volt; a kiváló minősítést ugyanis öt évre kapja az intézmény, s az állami normatíva igénylésnél - tanulónként - 105 ezer forintra jogosultak. Bogáthy Gábor jelezte: teljesen átvilágították az intézményüket. Az eljárás keretében vizsgáltak a tanárok képesítését, szakirányú végzettségét s a tárgyi feltételeket is. ■ Harsányi Miklós