Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-15 / 39. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 15., PÉNTEK 13 ELETKEP romatelepek Három év alatt alig hárommilliárd forint jutott a cigánytelep-felszámolási programra. A körülbelül félszáz somogyi telep közül csak a táskáit számolták fel, a többi helyen megállt az idő A SZEGÉNYSÉG A LEGNAGYOBB BETEGSÉG Amíg lehet, autóval döcögünk, kerülgetjük a kátyúkat a lócitroinmal „díszített” földúton, ám kőhajítás- nyira a roskadozó, vakolatlan, penészes-salétromos falú, kidőlt-bedőlt kerítések övezte házaktól nincs tovább. Legalábbis kocsival. Vas András Nem lehet mondani, hogy a kutya sem kíváncsi ránk, hiszen amint kiszállunk a megviselt járgányból, vagy fél tucat morgó- ugató-fenekedő eb vesz körbe. Némi megtorpanás után összeszedjük bátorságunkat, és az elhagyatottnak tűnő házak felé indulunk. Ha nem állna az udvarokon halmokban a szemét, s nem penészedének a kerítéseken a száradni kitett ruhák, el sem hinnénk, itt emberek laknak. A So- mogyvárhoz tartozó Vityapuszta leglepusztultabb részén, a helyiek által csak „kínai negyedként” emlegetett hajdani állami gazdasági épületek között járunk. A sorház falu felőli oldala néhol bevakolva, másutt viszont a vályogtéglák között belátni a lakásokba. Persze nem kell leskelődni, hiszen a legtöbb helyen hiánycikknek számít az ajtó vagy az ablak - hogy valamennyire dacoljanak a téllel, a tulajdonosok ilyen-olyan szabdalt furnérlemezekből nyílászárókat eszkábál- tak, hogy legalább valami kis meleg a szobában maradjon, ha éppen sikerül befűteniük.- Tiszta korhadt ez a fa, sohasem fog begyulladni - panaszkodik az egyik ajtó előtt nyögve fát hasogató Varga Tibomé. - Már tüzelőt is alig bírok szerezni, a villanyt kikötötték, ugyanis nem tudtam fizetni a számlát. Most a szomszéd ad havi tízezer forintért. A föld alatt vezettük át a kábelt, nehogy agyonvágjon valakit az áram. Hatan élünk ebben a lyukban a nyugdíjamból, ráadásul én tébécés is vagyok. Tiszta víz a ház, dűlnek össze- fele a falak, de hát valahol laknunk kell. Ilyen szegények, mint a vityai cigányok, sehol sincsenek. Ám mégsem segít senki... Egy, csak egy telep Vityapusztán Virág Anita elképesztő körülmények között él két gyermekével, s örül, ha télvíz idején mindennap jut tüzelő a kályhába mint 40 ezren élnek a megyében. Nagy részük kistelepülésen, s ezeknek is külterületi részén, gyakran igencsak szegényes körülmények között tengődik.) A program alapján 2006 végéig a telepek 45 százalékát meg akarták szüntetni az illetékesek. A nagy nekibuzdulás ellenére országosan talán tucatnyit, Somogybán mindössze egyetlen cigánytelepet, a táskáit sikerült felszámolni...- ígértek nekünk már mindenfélét, ám a vityai cigányok mindig csak szegényebbek lettek - tör ki Varga Ibolyából. - Villany szinte már egyik házban sincs, s ha a szomszéd Józsi bácsi nem csinálgatná meg időről időre az utat, itt már mozdulni sem lehetne. Ha leesik a hó, a gyerekek nem tudnak elmenni az iskolába sem. A rőzsehordó asszony A nagy kiabálásra előkerül az emlegetett szomszéd is. Borsi József negyven esztendeje él Vi- tyán, s bár megtehetné, eszébe sincs elmenni a településről.- Minek menjek, a kenyérért mindenütt fizetni kell - jegyzi meg bölcsen az idős férfi. - Az a baj, hogy kihaltak az öregek. Régen itt magyarok laktak, s mindnek volt munkája. Most talán, ha hárman dolgoznak a faluban. A többi tartja a markát*, nem fizeti a számlákat, s csodálkozik. Nálam van villany, telefon, pedig én is csak a nyugdíjamból élek. És a kis baromfiudvarból: néhány csirke és kacsa egészíti ki a járadékot. A „kínai negyedben” üdítő színfoltnak számít a kerítéssel körbevett, düledező csirkeól, a többi porta előtt ugyanis csak szeméthalmokat látni. No és kutyákat. A korcsok belakják a telepet, mindenütt feltűnnek, ám a többség most az utolsó, talán leglelakottabb lakás előtt gyülekezik. A bezárhatat- lan, résnyire mindig nyitva álló ajtó mögül ugyanis friss ételillat árad, jelentős izgalmat okozva az ebek között. Sokáig hiába kopogtatunk, csak egy apró gyerekfej tűnik fel az ablak mögött. Már azt hinnénk, egyedül hagyták otthon a csöppséget, amikor végre kinyílik az ajtó, s bebocsátást nyerünk a lakásba. Ahol azonnal arcon vág a zsíros pörköltszag: a sparhelten far-hát rotyog, a háttérben bömböl a tévé, az imént látott kisgyerek beazonosíthatat- lan ételt turkál egy vájdlingból az ujjával.- Bocsánat, nem hallottam a tévétől a kopogtatást - szabadkozik Virág Anita. A fiatal nő egyeTáska a somogyi kivétel; tíz család kapott otthont Somogybái eddig egyedüliként Táska került be a telepfelszámolási programba. A falu az első, meghívásos pályázaton vehetett részt és nyert végül 55 millió forintot a szociális tárcától. Az önkormányzat a beruházás megvalósítására együttműködési megállapodást kötött a Homo Bőrárum Alapítvánnyal, mely már korábban is vásárolt a településen házakat a családoknak. Végül tíz romacsalád - 54 felnőtt és gyermek - kapott új otthont: 2006 karácsonyára az utolsó família is elköltözhetett a faluvégi péróról. A romatelep nem kifejezetten cigányprobléma NAGY REMÉNYEKKEL Vártuk a programot - állította Berényi László, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke -, ám végül kiderült, mesz- sze nem az ígéreteknek meg felelő összegek jutnak a telepfelszámolásokra. Ráadásul úgy gondolom, a szegregáció csak egy szelete a romák problémáinak, sokkal összetettebb programra lenne szükség az integrációhoz. Nem mellékesen a romatelepek nemcsak a cigányok, de az érintett települések, kistérségek problémái is: azaz általános társadalmi gondok. Pedig sokan ígérték: 2003 december elején a roma szervezeteket képviselő Somogy Megyei Koordinációs Bizottság kezdeményezésére például politikuskaraván látogatott észak-somogyi romatelepekre. Kis időre még Teleki László is csaüakozott a társasághoz. Az akkori romaügyi államtitkár bejelentette: 2004-ben elkezdődik a romatelep-felszámolási program, melyben a kormány az önkormányzatokkal összefogva, no és természetesen uniós pénzeket is felhasználva rendezni kívánja az ott élők helyzetét. Országosan körülbelül 460 romatelepet tartanak nyilván, számuk Somogybán 40-50 között lehet. Állapotuk, nagyságuk eltérő, a különbségek még megyei szinten is hatalmasak. (A 2001- es népszámlálási adatok szerint Somogybán 9720-an vallották magukat romának, ám a becsült adatok alapján valójában több Három év alatt mindössze hárommilliárd forint jutott a programra, s harminc projekt indult el HIVATALOSAN 2005-BEN indult útjára a romatelep-felszámolási program - tájékoztatott Ür- mös Andor, a szociális minisztérium főosztályvezetője -, s eddig 30 projekt finanszírozását vállalta az állam. Az első évben 720 millió forintból kilenc település részesült, 2006- ban 660 millió jutott 11 településnek, míg tavaly tíz program indult be 700 millióbóL Az idei esztendőben várhatóan 800- 1000 millió forintot tudunk erre a célra fordítani. Borsodban, Szabolcsban és Baranyában a legsúlyosabb a helyzet, de Somogybán is rengeteg megoldásra váró feladat lenne. Ennek ellenére három év alatt csak egyetlen projekt, a táskái indult be a megyében. Táska kivételével Somogybán minden változatlan maradt sokszor egy egész település problémájáról van szó, s a szeparált cigánytelepek felszámolása nem elegendő megoldás. Emellett a program célja a további szegregáció megakadályozása is. Sok érintett önkormányzat viszont nem jelentkezik a programra: helyi konfliktusok, a várható költségek tartják vissza őket a pályázatoktól. egy lehetőségről van szó - jelentette ki Ürmös Andor -, mellyel élni lehet Javít a helyzeten, hogy már civil szervezetek is pályázhatnak, megkerülve így az esetleges települési konfliktusokat. Ám bármenynyire is rossz a helyzet, senkit sem kényszerítünk, hogy pályázzon. dűl neveli két kisgyermekét, a csemeték apja Lengyeltótiban él, már nincs együtt családjával, így hát az ifjú anyára hárul minden teher; gyakran szó szerint, a tüzelőt ugyanis a hátán hordja haza az erdőből. Igaz, legalább van értelme fűteni a házat, a falak ugyanis ideig-óráig megtartják a meleget. Vityánál is van lejjebb Néhány kilométerrel arrébb, az Öreglakhoz tartozó Barátihegyen ugyanis sokan irigykedve gondolnak a vityaiakra. Mert nem elég, hogy a házak többségének fala talán még a tízcentis vastagságot sem éri el, a tenyérnyi repedések miatt képtelenség felfűteni a tákolmányokat.- Őreiből költöztünk ide - mondja Károlyi Lászlóné -, százhetvenezer forintért vettük ezt a romhalmazt. Hárman lakunk benne, s rettegünk, mikor dől a fejünkre. Ha esik az eső, ömlik be a víz, de a 22 ezer forintból, ami egy hónapban összejön, hogyan is csináltatnánk meg. S Károlyiék helyzete még irigylésre méltó a szomszédokéhoz képest. A nagyjából kilenc négyzetméteres vályogfalú bódéban négyen laknak. A háziaknak éppen Pécsre kellett utazniuk a szülészetre, az asszony ugyanis ismét terhes. Az ajtó - talán csak a hatalmas lakat tartja a helyén - így zárva, bár a biztonsági intézkedésre inkább csak megszokásból van szükség, hiszen kizárt, hogy bármit is el lehetne lopni a házból. A szomszédos viskó sincs sokkal jobb állapotban, bár ennek falán parabolaantenna jelzi, tulajdonosai a módosabbak közé tartoznak. Erre utal az udvaron álló régi kocsi is - ritka vagyon ez Barátihegyen.- Ez itt a világ vége - mutat körbe Horváth Csaba. - Ide azok jönnek lakni, akik inkább éhen halnak, de nem mennek el hajléktalanszállókra. Munka nincs, vasat gyűjtünk, szemétdombokat túrunk fel, esetleg nyáron el tudunk menni a Balaton-partra. Valójában ez nem is lakóterület, kegyelemből élhetünk itt, ha valaki úgy gondolná, nyugodtan ledózerolhatná az egész telepet.- De legalább tető van a fejünk felett - veszi át a szót Pápai Imre, aki két hatalmas ballonnal éppen visszatér a körülbelül háromszáz méterre álló, s a településrész egyeüen vízlelő helyének számító kúttól. - Én itt nőttem fel, csak akkor még sátorban laktunk. A gyerekeimet azonban már házban akartam felnevelni. Emiatt költözött a domb álján álló talán tíz négyzetméteres, lyukas tetejű épületbe Sumf Edina is. Párjával és a négy apró gyerekkel próbálják meg kibek- kelni a telet, ami a felfűthetet- len tákolmányban igazi kihívásnak tűnik.- Amint kialszik a tűz, kihűl a ház - jegyzi meg szomorúan a húszas évei elején járó fiatal nő. - Vastag ruhában fektetem le a gyerekeket, nehogy valami bajuk legyen. Bár ennél nagyobb talán már nem lehet: az ilyen szegénységnél nincs nagyobb betegség...
