Somogyi Hírlap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-09 / 34. szám

JEGYZET ÁRPÁSI ZOLTÁN Onfelszámoló sztrájkolok EGYRE INKÁBB ÚGY NÉZ KI, Gaskó István, valamint szakszervezeti és politikai tanácsadó társai alaposan melléfogtak a vasúti sztrájk­kal. Győzelem, a kormány térdre kényszerítése helyett már a munkabeszüntetés harmadik-negyedik napján alighanem a tisztes vissza­vonulás mikéntjén gondol­kodtak. ló okuk volt rá! NYILVÁNVALÓVÁ VÁLT, hogy az utasok többsége szembe fordult velük. Még azok is, akik nem a kormány párt­ján állnak, és nem akarnak átalakított egészségbiztosí­tást. A kormány messze van tőlük, az egészségügyi tör­vényről meg mit lehet tud­ni... A vasút megbénulása miatti plusz anyagi terhek - gépkocsival közlekedés, buszjegy ára, átszállásokkal járó időveszteség - viszont közeliek, és drámaian érin­tik a szűkös családi kasszát. nyilván emiatt is határoz­tak úgy a Volán-társasá­gok, hogy vonatpótló autó­buszokat indítanak. A dön­tés meglepő, hiszen alig pár hete még ők is sztráj­koltak, most viszont nem álltak Gaskóék mellé. Hogy ebből milyen következte­tést vont le a havi egymil­lió forintos állami fizetésen sztrájkot szervező szak- szervezeti vezér, azt már tudjuk. De az is látható, hogy vannak, akik az autó­busszal való utazást kultu­ráltabbnak látják, mint a vasútit. Régi tapasztalat, hogy ha az ember meg­szokja a jót, akkor nem­igen vágyik vissza a rosz- szabb körülmények közé. Könnyen lehet tehát, hogy miközben Gaskóék csatát akartak nyerni, valójában háborút veszítettek. Hiszen minden egyes sztrájknap csak erősíthette azt a néze­tet, hogy vasút nélkül is van élet. Ami végleg meg­pecsételheti a szárnyvona­lak sorsát. Csapó! A Szabadaz Á című stúdióelőadásban a rendszerváltás korától napjainkig ível a cselekmény, s mindvégig egy filmforgatás zajlik a színpadon Tipli: a szabadulóművészet szabadaz á Réthly Attila zenés hátraarca előremutató előadás Festők kiállításával kezdődött tegnap a somogyi amatőr alko­tók háromnapos konferenciája Barcson. A kiállításra a legjobb munkákból válogattak. Halmos Klára grafikusművész, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósá­ga munkatársa elmondta: dol­gozni hívták Barcsra a megye amatőr alkotóit. A három nap so­rán szakmai előadások hangza­nak el, új képzőművészeti tech­nikákat ismerhetnek meg és pró­bálhatnak ki a gyakorlatban. - Somogybán sokan vannak, akik­nek az alkotás teljesíti ki az éle­tét - mondta. Többük egymaga jutott el arra a szintre, amikor munkája nemcsak magának, ha­nem másoknak is örömet nyújt. Meg kell becsülni őket, és lehe­tőség szerint segíteni a tovább­lépésben. Ezt a célt szolgálja ez a háromnapos találkozó. A hely­színe pedig azért éppen Barcs, mert ez a város minden évben nemzetközi művésztelepnek ad otthont, bizonyítva ezzel, hogy itt szívesen látott vendégek az alko­tók. Több mint húsz amatőr fes­tő, grafikus érkezett a határszél­re, hogy megismerkedjen egy­mással, és lehetőség szerint to­vább növelje tudását. ■ N. L. Rímfaragó diákokat vár a baráti társaság Kiváló eredménnyel zárult a Ka­posvári Magyar-román Baráti Társaság új kezdeményezése; a program keretében játékot, ruhaneműt s egyéb használati tárgyakat gyűjtöttek a kézdi- vásárhelyi testvészervezet tag­jainak.- Sikeres éven van túl a tár­saság; csupán egy rendezvény maradt el - állapították meg a beszámoló közgyűlésen. Lapun­kat úgy tájékoztatták, hogy ta­valy júliusban erdélyi körutat szerveztek, s ezúttal is megtar­tották a versmondó versenyt. A tizedik rendezvényen dévai diá­kok is felléptek; a díjak többsé­gét ők szerezték meg. Megtud­tuk: idén is várják a versmon­dókat. S a társaság az eddiginél is szorosabb kapcsolatra törek­szik a többi kaposvári civil szer­vezettel. ■ Harsányi Miklós Lélekben mindig NDK-turista vol­tam, közöm van a kelet-németek­hez, a vérszerződés őseinkkel, a varsói meg velük köt össze törté­nelmileg. Meg a keleti blokk más szovjetizált nációival, köztük ma­gukkal a szovjetizálókkal: az utol­só Barátság-gyakorlaton szerzett mahorkát becses relikviák közt őrzöm. A dohány azóta csonttá száradt, a fiatalság elszelelt, a sza­badság megpimpósodott. A jegyekre írt NDK felségjel­zéssel érkezünk a Csiky Gergely Színház stúdiójába, a Szabadaz Á című zenés hátraarcra. Egy forgatás nyüzsgésébe cseppe­nünk, készül a Tipli, olaj, léc»cí- mű önéletrajzi mozi. Film a szín­házban, és muzsika. Réthly Atti­la a negyvenes éveihez közeled­ve önmaga és kortársai történe­tét viszi színre a tinédzserek fék­telen szabadságvágyáról és ké­sőbbi meghasonulásáról. Vele egykorúként számomra különö­sen eleven az élmény, a mai fia­taloknak pedig - ahogy a rende­ző tartja - kötelező olvasmány. És ezúton: ajánlott is. 1989-ben vagyunk, megannyi népfrontozás után határtalan az öröm, szabad az átjárás, mesés az eufória. A cselekmény a rend­szerváltás idején játszódik Sop­ronban, a hűség történelmi váro­sa történelmi hűséggel párosul: a páneurópai pikniktől a berlini fal leomlásán keresztül a romá­niai forradalomig futnak a szá­lak. De Réthly nem emeli el ma­gától és nem teszi legendává az eseményeket, nem enged a pate- tikus vonzásnak. Szereplői izgá­ga, bővérű sihederek, a Nagy Történelmi Fordulat pedig szür­ke hétköznapok illanó sorozata. Életünk néhány lapja, amin a szovjetek kivonulása mellett a pártkasszát kezelő fruska közös­ségi használata vagy a futva sza­rás is ott van, de még hogy! Fesztivál-érdeklődés a kultelőadás iránt RÉTHLY ATTILA eredetileg film­re szánta a Szabadaz A-t, ám forráshiány miatt le kellett mondania e tervéről. A Tipli, olaj, léc így került a stúdió- színházba. A produkció nagy sikerrel megy, meghívása van a soproni Volt Fesztiválra, és a Sziget szervezői is érdeklőd­nek iránta. A Pécsi Országos Színházi Találkozóra előadá­sokat válogató Kukorelly End­re író januárban látta, és elé­gedetten távozott... Az öniróniában nem szűköl­ködő előadás mindvégig a forga­tás maga: a rendezőt mégszemé­lyesítő Kéthli Antal élete filmjét készíti, amit a néhai főhősök fi­nanszíroznak. Tizenéves anya- szomorító valójukat a trabantos jelenetből ismerjük meg, amint nekivágnak a nagymamás-go- renjés, ne-lopj-magyaros Nyu­gatnak. Köztük Anti maga. 18 és 36 éves énje, valamint önnön ap­ja és a narrátor főszerepeiben Hornung Gábor meghatározóan hiteles alakja a Szabadaz Á-nak. lelentős részben az ifjú partne­£ 5 I e Fergeteges groteszk helyzetek sora látható a kétórás előadásban rek helytállása nyomán, a ka­posvári színiskolások ugyanis nemcsak tehetségesek, hanem mindvégig kész színészek. Kiál­lásuk megingathatatlan még a legnehezebb dialógusokban, 18- as jelenetekben is. Rácz Panni, Pásztor Pál, Poroszlay Kristóf, Takács Géza, Molnár Gusztáv és Fándly Csaba: bravó! A Szabad az Á-ban mindenki statiszta is egyben, és egyik pil­lanatról a másikra kell kiugra­nia: Urbanovics Krisztina az Elena Ceausescut játszó manír- hercegnőként, Német Mónika a fiatal párt cemendéjeként, Leeső Péter Arankaként brillí­roz. Az örökifjú Lugosi György simlis producerként és nyomo­rék gyerekként mutatja meg, Szvath Tamás az asszisztens, Vékes Csaba Vöcsök szerepében hegyezi a poénokat. Az előadás szíve-lelke a zene. A Kispál és a Borzok a Sebesi- Tolnai-Somogyi trió tolmácsolá­sában hangolják a közönséget. „S mivel forradalmár minden vá­rosba kell, Nekem meg ez a vá­ros nagyon megfelel, Az autók elé, az útra vetem magam, Az egyetlen forradalmár vagyok a városban.” A háttérben film pe­reg, a szovjetek kivonulnak. Ma­gunkkal maradtunk. Tipli... SOMOGYI HÍRLAP - 2008. FEBRUÁR 9., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP Húsz amatőr festő és grafikus három napig a határszélén SZŰCS TIBOR TÁRCÁJA Anyajegy blúz Ahogy kicsit engedett az idő, azonnal ki kellett állnia. Nem volt mese, de ezt már megszokhatta. Egyáltalán nem volt szó életében semmilyen meseszerű dologról. Néha túlságosan is reálisnak tet­szett minden. A februári 10 Cel­sius, a nagykabát, az alóla világí­tó combok és a hideg merevség, amikor tárgyként keresi pénzét.. Gazsó kettő, nem beszélt so­kat, egyértelmű, kérlelhetetlen mozdulattal nyitott be az ajtón, aztán rövid beszélgetés nyomá­saként máris a 7-es mellett állt. Azért kettő, mert bátyját is Ga­zsónak hívták, csak már nem számított az élők sorába, hacsak úgy nem, hogy öccse még min­dig tűrte a számnevet nevében. Valami hülye cafka miatt vere­kedett össze a somogyi határszé­len a helyiekkel, ő húzta a rövi- debbet. Pontosabban az ellen­nél volt a hosszabb penge. Erről nem lehetett beszélni Gazsó ket­tővel, mert egyből idegrohamot kapott, csapkodni kezdett, és nagyjából mindenre képes volt. Legalábbis a többi lány ezt mondta. Amint közelített valaki, azon­nal mozdulnia volt ildomos. Kö­rülbelül 300 méterről szokták figyelni a ténykedést, meg hát ha valami gáz van, nem akarnak fizetni, perverz verekedés, vagy esetleg el akarják lopni a rivális csapatból, akkor azért jó, hogy ott vannak. A szürke, mindig pöfékelő kocsiban. Ott a Stop­tábla mögött. Nemzetközi jelzés: bal kéz ökölben, jól láthatóan a kigom­bolt kabát előtt, főbb tenyér a hüvelyk- és a mutatóujj ölelését csapkodva.- Mennyi az annyi anyukám? - röffentette flegmán az ötvenes kopasz a terepjáróból.- Csak gumi, bármi is lesz.- Mondjad már'!- Rendes tíz, furulya öt.- Kézimunka? Mi a francot akar ez, lehet, jó lenne szólni, vagy bemenni az útról, ez valami állat...- Azt csináljon az öreganyád! A férfi nem várt sokat, egyből a gázra lépett egy cifra károm­kodás kíséretében, de még úgy, hogy ő is hallhassa. Felvett egy követ, de addigra már az autó el­tűnt a kanyar mögött. El is kellett ejteni, mert jött a következő, és a szokásos moz­dulathoz nem illett a kavics a kézbe, a kopott, lilás körmök szorításába. Még csak nem is lassított, viszont ő benézett a zöldesen tükröződő szélvédőn, nagyjából ez is benne volt a munkaköri leírásában. Egy rendesnek tűnő család, anya, apa, hátul gyerekülésben, kapálózó csöppség. A féri rá sem nézett, de az asszony pil­lantását elkapta. Elszégyellte magát, vissza is húzódott pár lépésnyit, és előkereste cigijét. Gazsó kettőtől kapta, az meg va­lami haverjától. Ukrán csem­pész, szemétízű. Gyakran előfordult ez vele, de most, hogy az évben először kellett kiállnia, most valahogy fényesebben derengett előtte, amit ilyenkor menekülésre használt, ameddig kitartott az izzó parázs. A fiára gondolt, akit kénytelen volt az első kórházban felejteni. Azt sem tudja él-e vagy hal-e, csak arra emlékszik, fekete haj­jal született, és furcsamód egy hatalmas folt sötétült tarkójára. Erre tudott visszaemlékezni az együtt töltött három hónapból. Négy éve hagyta ott egy meleg kórteremben torokgyulladásos, bárányhimlős gyerekek között...- Csinálj már valamit, annyira izeg-mozog ez a gyerek. Bizto­san szomjas, mert enni nemrég kapott, amikor elindultunk.- lói van, ahogy lehet, megál­lók. Most nem szeretnék, látod, ott van egy kurva, nem hiszem, hogy biztonságos környék len­ne. Majd a városban, egy parko­lóban...- Szerinted mikor mondjuk majd el neki, hogy igazából nem a mi gyerekünk?- Mi az, hogy nem a miénk? A miénk és kész, örökbe fogadtuk.- Na, hát azt!- Ha megérti. Egyébként a nya­ka hátulján lévő nagy anyajegyet leszámítva lehetne a miénk is. A családi kombi tovarobogott, de a terepjáró hirtelen újra meg­jelent, és egy kézifékes fordu­lással a nő oldalánál állt meg. Az ablakon a kopasz ötvenes megint flegmán dörögte a csűr- két eltaposó cipők felé:- ló' van, akkor furulya. De siess!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents