Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-28 / 23. szám

13 SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 28., HÉTFŐ FÓRUM&HIRDETÉS Rossz jogszabály a kistérségi kötélhúzás hátterében Már azt sem tudjuk, mióta zajlik a Fonyódi Többcélú Kistérségi Tár­sulás települései között a kötélhú­zás. Felmerül a kérdés, mondta Móring József Attila országgyűlé­si képviselő, hogy alakulhat ki olyan helyzet, ha egy település a gyorsabb fejlődés és a hatéko­nyabb együttműködés reményé­ben küép egy kistérségből - ezt tör­vény meg is erősíti -, majd kiderül, hogy másnak meg joga van nemet mondani az új csatlakozásra, ha az a város érdekeivel ellenkezik? Egy rossz szabályozás miatt, amely kényszertársulásokba „nyomja" a településeket azért, mert nem haj­landó finanszírozni az alapvető közszolgáltatásokat Ezért zárnak be, vonnak össze iskolákat, hivata­lokat. Nincs tehát egy igazság, mert mindegyik „civakodó” pol­gármesternek igaza van. A képviselő szerint a probléma a rossz törvényben keresendő. Itt is tetten érhető a kormányzati szándék: ahonnan csak lehet, pénzt kell kivonni, csak a „haté­konyság” számít (az emberek, sorsok, életek már nem annyira). A polgármestereket az ország- gyűlési képviselő nem utasíthat­ja, legfeljebb megkísérelheti kö­zelíteni az álláspontokat. Hozzá­tette: tudomásul kell venni, hogy a saját településének érdekeit mindenki előbbre helye-zi. Ezért nehéz a megegyezés. Pártpoliti­ka nincs a történetben, legfeljebb településpolitika. A legutóbbi kistérségi ülésen azonban érez­hető volt: a polgármes- terek fel­ismerték, hogy a végsőkig feszí­tették már a húrt. Nincs tovább, kényszerből, de kompromisszu­mot kell kötni a kistérség lakói­nak érdekében. Meggyőződése, Karád ugyan az utolsó pillanatban, de teljes jogú tagja lesz a fonyódi kistér­ségnek, és a polgármesterek böl­csessége ésszerű megoldást eredményez még a korábbi sé­relmek ellenére is. SZÁMLÁZÁSI MUNKATÁRS t KOMETA 98 Zrt. pályázatot hirdet lanti pozíció betöltésére. Fenti munkakörben a pályázatot elnyerő kolléga a vállalat kimenő számláinak naprakész, folyamatos, zavartalan, hibátlan elkészítéséért, a vevői számlázási igények maradék­talan kielégítéséért felel majd. Feladatai közé tartozik továbbá: • nagytömegű számlaforgalomból eredő vevői számlareklamációk gyors kezelése, •folyamatos kapcsolattartás az értékesítési területtel, • speciális SAP lekérdezések és összesítések készítése •együttműködés a pénzügyi­számviteli terület munkatársaival. Főbb szakmai elvárások: • szakirányú, középfokú pénzügyi-számviteli képesítés • könyvelési szabályok, összefüggések ismerete Egyéb, előnyösön elbírált készségek: • nagytömegű számlázás területén szerzett szakmai gyakorlat • SAP, vagy egyéb integrált vállalat­irányítási rendszer működésének ismerete • számviteli ügyintézői, esetleg mérleg­képes könyvelői szakképesítés • egyéb pénzügyi-számviteli területen szerzett szakmai gyakorlat Személyiségjegyek: •precíz, pontos munkavégzés, részletekre való tartós odafigyelés képessége • rugalmas, együttműködő, értékteremtő hozzáállás Jelentkezés: s.zsirmonne@kometa.hu Fonyód a fonyódi kistérségről Akadozik a szemétszállítás a kukákból is kicsordul a hulladék a kaposvári belvárosi parkolóban. Vajon ki viszi el a konténer mellett gyűlő halmot? Az utóbbi hónapokban a média többször foglalkozott a kistér- -séget Csipkerózsika-álmából felébresztő üggyel, nevezetesen azzal, hogy testületünk nem szavazta meg Karád község csatlakozását a kistérséghez. Az újságokban megjelent írá­sok igazán nem tárták fel az okokat, nem mélyedtek el a problémákban, ráadásul sze­rencsétlen módon Kollmann Gergely, a testület MSZP-s tag­ja, a következő parlamenti kép­viselő-választásra készülve pártpolitikai síkra terelte a problémát. Ezen okok miatt el­határoztuk, a döntésünk indo­kait közzé tesszük. Induljunk el a kezdetektől! Mint minden kistérség, a fonyó­di is kormányzati döntés ered­ményeként jött létre. Kötelezően állapították meg a lehatárolódást és a kistérséget alkotó települé­seket. A döntés szerint - valljuk be, teljesen logikusan - azért Fo­nyód lett a központ, mert vas­úti, vízi és közúti csomópont, középiskolák, bíróság, ügyész­ség, rendőrkapitányság műkö­dik a városban, és a déli parton (Siófok kivételével) itt található a legtöbb szakrendelést nyújtó, legjobban felszerelt, járóbeteg­ellátó egészségügyi rendelő. A megalakulás nagyon nehe­zen ment, mert a másik két vá­ros is kistérségi központ akart lenni. Igaz, hogy az előbb felso­rolt adottságokkal együtt egyik sem rendelkezett és nem is ren­delkezik, de ez senkit nem za­vart. Hosszas tárgyalások után, „felső” nyomásra végül olyan rossz kompromisszumos megol­dás született, ami csak Fonyód­nak jelentett visszalépést, s ami már akkor magában hordozta a jövőbeni problémákat. Balatonlelle - amelynek csak általános iskolája van - kapta az oktatás szervezését, Bala- tonboglár pedig - amelynek a rendelője jóval kisebb súllyal bír - kapta az egészségügy szer­vezését. Ebbe, a minden racionalitást mellőző döntésbe Fonyód önmér­sékletet mutatva azért egyezett bele, hogy végre megalakuljon a kistérség, és elkezdődjön a tény­leges munka. Hamar kiderült azonban, hogy naivak voltunk. Balatonlelle vezetője, aki egyben a kistérségi tanács elnöke, folya­matosan azon dolgozott és dolgo­zik, hogy városa legyen a kistér­ség központja, akár a szükséges infrastruktúra és személyi felté­telek nélkül is. Előzetes egyeztetés nélkül, amikor a polgármesterünk kül­földön volt, elköltöztette a kistér­ségi hivatalt Fonyódról Lellére. Kisebbségi szavazataránnyal kezdeményezte a székhely átte­lepítését városába, s a kistérség nevének megváltoztatását, amit sem a megye, sem a kormány nem támogatott. A kistérség keleti részén lévő kisebb települések szavazataira építve a saját befolyását kívánta erősíteni. Ez. a szemlélet folya­matos feszültségeket, ellentéte­ket eredményezett, s rövid időn belül keleti és nyugati részre szakadt a társulás. Ez csak a kisebb probléma, ennél sokkal fájdalmasabb, hogy a kistérség az alapvető funkciójának nem felelt és nem felel meg. Ezen csak kölcsönös előnyökön nyugvó együttműkö­déssel, a közös intézmények ésszerű, de nem diktált működ­tetésével, közös pályázatokkal, a turisztikai piacon együttes fellé­pésekkel, összehangolt fejleszté­sekkel és a lehető legtöbb kis­térségi támogatás megszerzésé­vel lehet változtatni. A valóságban a kistérségnek közel egy éve nincs alelnöke, nem készült el a közoktatási terv, ami miatt nem pályázha­tunk az iskolák és az óvodák felújítására, s ez több százmilli­ós forrás elvesztésével járhat. Nincs ütőképes fejlesztési kon­cepció, általában minimális a pályázati aktivitás, a közmunka­programokról lemaradunk, a kistérségi hivatal működése erő­sen kifogásolható, rossz a belső információ áramlása. Egyesek véleménye szerint az ország 167 kistérsége közül ez a legsikertelenebb. Ezt a légkört és a tehetetlenséget megunva négy település - Balatonberény, Balatonszentgyörgy, Balaton- mária és Balatonkeresztúr - az idei évtől kivált a társulásból, és a Marcali kistérséghez csatlako­zott, amit a mai napig nagyon sajnálunk. Ezzel a lépéssel telje­sen felborult az egyensúly, s egy egészségtelen szavazati túl­súly jött létre, annak minden hátrányával együtt. Ilyen előzmények után érkez­tünk el Karád település felvéte­léhez. Városunk vezetése több­ször kijelentette, semmi problé­mája nincs Karóddal, sem an­nak vezetésével, de a gondokat érzékelve már 2007 márciusá­ban úgy határoztunk, hogy nem adunk szándéknyilatkozatot a befogadásról. Az azóta történtek fényében úgy gondoljuk, a kistérség bőví­tése előtt alapvető problémákat kellett volna megoldani, amire még csak hajlandóság sincs las­san egy éve. Többek között újra kellene gondolni a társulás fel­építését, működését és a szava­zás szabályait, továbbá a felada­tok elosztását, mert a jelenlegi állapotában a társulás nagyon beteg. Mi mindig partnerek va­gyunk egészséges, ésszerű kompromisszumok kötésére, ha azok mindannyiunk érdekeit szolgálják. Javasoltuk például, hogy vala­melyik kisebb település polgár- mestere legyen az elnök, így el­kerülhető a három város rivali­zálása. Kezdeményeztük a la­kosságarányos szavazati jogot, hátha jobb lenne az egyensúly a kistérségen belül. Egyelőre a kezdeményezése­ink nem találtak meghallgatás­ra. Úgy látszik, némelyeknek jó ez a semmit érő állapot. Komoly tárgyalásokat kell folytatni, s ehhez segítséget ígért a térség országgyűlési képvise­lője és a kormány kistérségi ko­ordinátora. Egy biztos. Ebben a formá­ban, ennyire gyenge működés­sel, ilyen vezetéssel továbbra is az ország legeredménytelenebb kistérsége maradunk. Akkor meg mi értelme az egésznek? FONYÓD VÁROS TESTÜLETÉNEK TIZENHÁROM TAGJA ▲ AUTÓT KERES? Apróban óriás! tempó Hétfőnként az újságárusoknál Apróban óriás! Hétfőnként az újságárusoknál BALATON AGRÁR ZRT. ORDACSEHI pályázatot hirdet szőlészeti ágazatvezető állás betöltésére. Feltétel: Felsőfokú szakirányú végzettség. Előny növényvédő szakmérnöki képesítés, nagyüzemi szőlőtermesztési jártasság, borászati ismeretek. jelentkezni (előzetes telefonegyeztetéssel 20/9375-394-es telefonszámon) személyesen lehet írásos önéletrajz, referencia, képzést igazoló iratok csatolásával. Kutat fúrna a pusztán, de késett az engedély Talajvízkutat szeretne fúratni lakóingatlanán, a Somogyacsá- hoz tartozó Gerézdpusztán Ga- dányi István. Ám - ahogy fogal­mazott - ezt a törökkoppányi körjegyző akadályozza, az en­gedélyt három hónapja nem adja ki!- A körjegyző jogszabályel­lenesen tevékenykedik, har­minc napon belül ki kellett vol­na adni az engedélyt. Többször érdeklődtem, de csak húzta az időt - háborgott Gadányi Ist­ván. Határozottan állította: je­lenleg a körjegyző az elsőfokú vízügyi hatóság! Igaz, koráb­ban a vízügyi igazgatóságok adták ki az engedélyt, de a ha­táskört leadták a jegyzőknek. ■ A helyi jegyző adja ki a vízügyi engedélyt mint elsőfokú vízügyi ható­ság. A szakhatóság ez­zel a területtel már nem foglalkozik. Gerézdpusztai panaszosunk elmondta, a jegyző arra hivat­kozott, hogy megkéri majd a vízügyi igazgatóság szakvéle­ményét. Tudomása szerint a vá­laszlevélben az állt, hogy Illeté­kesség hiányában az igazgató­ság az engedély kiadásával nem foglalkozik. A levelezge- téssel - szerinte - legalább há­rom-négy hét elúszott. - Igaz, hogy a fiam a telekkönyvi tulaj­donos, de 15 éve én lakom a gerézdi birtokon - fogalmazott Gadányi István. - Miért csak a napokban kaptuk meg a terve­zővel elkészíttetett kút fúrásá­nak vízjogi létesítési engedé­lyét? Ez tűrhetetlen ügyintézés! Orbánné Zilizi Márta török­koppányi körjegyző kérdésünk­re a következőket válaszolta: „ebben önnek nem kívánok nyi­latkozni”. ■ Krutek József A KOMETA 99 Zrt pályázatot hirdet tentUMicl^etöltéíér^^^^^^^ Az újonnan létrehozott pozícióban a jövendő kolléga a gazdasági igazgatóval történő szoros együtt­működésben segíti a cég hatékony gazdálkodását az alábbi területeken: • vevői hitelkeretek és lejárt kintlévőségek naprakész nyomon követése, hitelgaranciák feltételeinek vevőnkénti vizsgálata, felügyelete •lejárt szállítói tételek folyamatos összesítése • naprakész segítség a vállalat cash-flow-jának pontos elemzésében, eseti mérleg-, működó tőke- és pénzügyi elemzések készítése • prezentációk, összefoglaló anyagok készítése • segítség a szervezet szabályzatainak karbantartásában, kialakításában, azok fordításában angol-magyar nyelvek között Főbb szakmai elvárások • szakirányú, felsőfokú pénzügyi­számviteli egyetemi, vagy főiskolai képesítés •tárgyalóképes, legalább erős középfokú angol nyelvtudás •könyvelési, számviteli elvek és szabályok ismerete Egyéb, előnyösen elbírált készségek: • olasz nyelv ismerete •pénzügyi-számviteli területen szerzett szakmai gyakorlat Személyiségiegyek: • rugalmas, együttműködő, értékteremtő hozzáállás •szakma szeretete • maximalizmus, tökéletességre és állandó fejlődésre törekvés Jelentkezés: s.zsirmonne@kometa.hu

Next

/
Thumbnails
Contents