Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-27 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 4. szám
16 MASZK 2008. JANUÁR 27., VASÁRNAP HÍRSÁV Belgiumban szerepel a Krétakör Színház KÉTHETES TURNÉRA INDUL az Europalia fesztivál meghívására Belgiumba január végén a Krétakör Színház. Schilllng Árpád rendezésével, a Fekete országgal három belga városban, Namurban, Brüsszelben, valamint Turnhoutiban lépnek fel 2-2 alkalommal. Béjart-ra emlékeznek a Francia Intézetben A TAVALY NOVEMBERBEN elhunyt Maurice Béjart francia balettművész, koreográfus, a kortárs balett kiemelkedő alakja és nagy újítója emléke előtt tisztelegve filmvetítést tartanak január 29-én a budapesti Francia Intézetben. Madame Poe a Sirályban erdős virág Madame Poe című darabját január 26-án mutatták be a Sirályban Göttinger Pál rendezésében. E. A. Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellájának díszletei között egy „szokásos esti altatás” rituáléi zajlanak, ám a szerepek ezúttal felcserélődtek; nem az anya altatja a lányát, hanem a lány készül a „halálba altatni” anyját. Tingli-tangli a Nemzeti Színházban csütörtökön mutatták be a Tingli-tangli - 101 éves a magyar kabaré című zenés játékot a Nemzeti Színház Háziszínpadán. A darabot Benedek Miklós állította össze és rendezte, a főszerepet Szacsvay László játssza. Énekes nélkül maradt a UB40 szőlő zenei elképzelései miatt kilépett zenekarából a UB40 frontembere, Ali Campbell. Az énekes közel 30 éven át volt meghatározó alakja zenekarának. A UB40 tagjai szomorúan vették tudomásul csapattársuk döntését, de a zenekar folytatni kívánja, nem oszlik fel. A Campbell helyére kerülő esetleges utódról viszont még nem döntöttek. Túlterheltek a bábművészeink gyermekszínházak Mind több egy- vagy néhány személyes színház alakul Mosó Masa mosodája. Bemutató a Bóbita Bábszínházban Pécsett. Az amatőrként komoly hírnévre szert tett Bóbita lépett elsőként a profik közé. Irreális elképzelésnek tűnik, hogy évente legalább két színházi előadást lásson minden gyerek? Nyugat-Európában ez a célkitűzés, Magyar- országon Novák János, a Kolibri Színház igazgatója beérné évi eggyel is. Bóta Gábor A bábozás már régen nem annyi, hogy paraván mögé rejtett színészek kezüket a fejük fölé tartva játszanak figurákkal. A bábszínházakban mind gyakrabban jelennek meg hús-vér színészek, és a bábok vagy a megelevenedett tárgyak igazi partnerekké válnak. Olykor a színész húz maszkot a fejére, így ő válik a bábuhoz hasonlatossá. A bábjáték az elmúlt évtizedekben a zenét, a képzőművészetet, a táncot magába olvasztó összművészetté vált. Ennek szép példáját láthattuk a Művészetek Palotájában, ahol a Nemzeti Filharmonikusok élőben zenéltek a Budapest Bábszínház Petrus- ka, Csodálatos mandarin, majd a Diótörő világot járt előadásaihoz. Míg a Budapest Bábszínház Meczner János vezetésével inkább a hagyományokat ápolja, a szintén a fővárosban működő Kolibri Novák Jánossal állandóan új utakat keres. Persze ez nem volt mindig így. A rendszer- váltás előtt - az amatőr együtteseket leszámítva - az Állami Bábszínház egyeduralkodó volt, több tájcsoportja járta a vidéket. Majd fokozatosan megszűnt az országos funkciója, és amikor kivált belőle a Kolibri Színház, átkeresztelték Budapest Bábszínházzá. Az amatőrök közül elsőként az addig is komoly hírnévre szert tett pécsi Bóbita Bábszínház vált hivatásossá. Legutóbb, 2005-ben, a szintén évtizedek óta játszó békéscsabai Napsugár Bábegyüttes lépett a profik közé. A Ko- _ libri Gyermek- és Ifjúsági Színház idén a nevében is kinyilvánította: már nem csak bábszínház, olyan előadásokat is műsorára tűz, amelyekben színészek játsszák a szerepeket. Valójában a többi bábszínház is így van ezzel. Novák, aki az ASSITEJ, azaz az öt földrészt és kétszáz országot magába tömörítő Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége magyar tagozatának elnöke, elmondta: az európai gyerekszínházak azt tűzték ki célul, hogy évente legalább két előadást lásson minden gyerek. Novák szerint Németországban, Svédországban már fj nem is járnak ettől messze. Magyar- országon azt kellene megcélozni, hogy évente egyszer valamennyi gyerek találkozzon élő színházzal. A Kolibri ráadásul régóta tágítja az életkori határokat: pár esztendeje még őrültségnek számított, hogy akár néhány hónapos vagy egy-, kétéves gyerekeknek is játsszanak, azóta alig lehet bejutni ezekre a produkciókra. Másrészt a kamaszoknak is ütőképesen játszanak, pedig őket nehéz a színházaknak becserkészni. Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke úgy látja, hogy különböző a vidéki bábszínházak helyzete. Csak a kecskeméti Ciróka Bábszínház játszik olyan helyiségben, amelyik bábszínháznak épült. A győri Vaskakas társbérletre kényszerül, de a legrosz- szabb a helyzet Veszprémben, ahol terembérletet kell fizetni. Bábszínházak vidéken bóbita - Pécs MESEBOLT - Szombathely griff - Zalaegerszeg harlekin - Eger CSODAMALOM - Miskolc ciróka - Kecskemét kabóca - Veszprém kövér Béla - Szeged napsugár - Békéscsaba VASKAKAS - Győr VOJT1NA - Debrecen A vidéki bábszínházak 18-25 főt foglalkoztatnak. Spórolásból szinte mindenütt próbálkoztak elbocsátásokkal, az együttesek valamennyi tagja túlterhelt. Nem ritka, hogy a távozó színészek egy- vagy néhány személyes társulatokat hoznak létre és olyan produkciókat találnak ki, amelyeknek a kellékei és előadói akár egy személyautóba is beleférnek. Ezek között vannak olcsó haknik, de mind több a nívós előadás. Badacsonyi Angéla például a zalaegerszegi Griff Bábszínházból távozott, és egyszemélyes produkciójával méltán nyert fő1 díjat a gyermekszínházi szemlén. De a Márkus Színház, Bartha Tóni Bábszínháza, Pályl János vagy Kovács Géza egyszemélyes műsorai és a magyar bábjátszás nagy örege, a Vitéz Lászlójával még mindig fellépő Kemény Henrik szintúgy garanciát jelent a minőségre. Aki pedig ízelítőt akar kapni a gyermekeknek szóló színjátszás helyzetéről, annak május 5-11. között érdemes lesz ellátogatnia Kaposvárra a gyermekszínházi biennáléra. Tíz külföldi és tizenöt hazai produkció lesz látható a javából. Mindennap rendel a Vidám Színpad örökös professzora évforduló Verebély Iván triplán ünnepel: hetvenéves, negyven éve a Vidám Színpad tagja és ötven éve színész Decemberben triplán ünnepelt kollégáival és szeretteivel Verebély Iván: hetvenéves lett, negyven éve a Vidám Színpad tagja és ötven éve van színpadon. „Édesapám orvos volt, a Vígszínház doktora - mondta a színész, amikor beszélgetésünk elején arról faggattam, hogyan indult el a színészi pályán. - Otthonunkban volt a rendelő, így a várótermünk olyan volt, mint egy színházi társalgó. Megfordult nálunk Latabár Kálmán, Zelk Zoltán” - emlékezett vissza a művész, aki így már kora gyermekkorában megtapasztalhatta a színházi élet hangulatát. Az élmények végül végérvényesen megpecsételték Verebély Iván sorsát. „Már a harmadik elemitől kezdve tudatosan készültem a színészi pályára” - mesélte ifjúkoráról a színész. A színművészeti főiskola elvégzése után egyből szerződést kapott a miskolci Nemzeti Színháztól, majd a Nemzeti Színházban töltött el hat évet. Utána a Vidám Színpadhoz került - immár 40 éve tagja a teátrumnak. „Dr. Verebély Iván, az orvostudományok kandidátusa, a Vidám Színpad örökös professzora. Rendel: a hét minden napján” - olvasható a felirat öltözője ajtaján. „Ezt a réztáblát a 60. születésnapomra kaptam kollégáimtól. Szívesen jönnek az öltözőmbe az előadás előtt a színésztársaim. Van, akinek a fizikai állapota miatt van szüksége a segítségemre, van, akinek a lelki problémáit próbálom orvosolni - tette hozzá. - A családomnak köszönhető, hogy még hetvenévesen is a pályán vagyok. Három gyermekem és két unokám van. Tágabb családom pedig a Vidám Színpad társulata, közönsége és „családfője”, Puskás Tamás igazgató, akinek hálás vagyok, hogy ennyi idő elteltével is a deszkákra léphetek. Ma is ugyanabban a lámpalázban égek, mint 50 évvel ezelőtt.” ■ V. H. ■ Még ma is lámpalázas a 70 éves színész. Verebély Iván harmadik elemi óta készült a színészi pályára Névjegy 1937-ben, december 7-én született Budapesten 1981-TŐL a miskolci Nemzeti Színház, 1963-tól a Nemzeti Színház tagja 1968 óta a Vidám Színpad társulatában játszik 1972-BEN Jászai Mari-díjjal tüntették ki színészi teljesítményéért JELENLEGI SZEREPEI: Eisemann-Somogyi-Zágon: Fekete Péter - Miskei államtitkár, Benetti Shakespeare: Vízkereszt- Valentin és pap Woody Allén: Semmi pánik- Vendég