Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-03 / 2. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK mmmmsm Tett-e újévi fogadalmat? resán MIHÁLY kaposvári építészmérnök: - Bevallom: nem tettem semmilyen fogadalmat. Ha az ember változtatni szeretne valamin, akkor azt bármikor megteheti. Ehhez nem kell feltétlenül megvárni az újévet vagy bármely más jeles időpontot. Az évkezdéshez jó pár hagyomány és ősrégi babona kapcsolódik, ám én ezzel nem különösebben foglalkozom. Megkötözték és brutálisan bántották a kilencvenkét éves tótújfalui asszonyt- Fojtogattak s brutálisan bántalmaztak egy kilencvenkét éves tótújfalui asz- szonyt - tájékoztatta a Somogyi Hírlapot szerdán a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK). A tetteseket még az éjszaka folyamán lekapcsolták a barcsi zsaruk. A két fiatal tettest még aznap éjszaka elfogták a rendőrök. Két fiatal támadta meg lakásában az idős nőt még január elsején az esti órákban. Kezét-lá- bát összekötözték, fejére táskát húztak, és fojtogatták. A tettesek nem elégedtek meg ennyivel: elvitték a hölgy háromszázezer forintját, valamint egymillió forint értékű takarékbetétkönyvét.- A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett - közölte Pálné Gergely Mónika százados, az SMRFK munkatársa. A barcsi rendőrkapitányság munkatársai még az éjszaka elfogták, s őrizetbe vették az elkövetőket. ■ Harsányi Miklós Két hét múlva fizetik a nemzeti támogatást is A területalapú támogatás uniós része hektáronként mintegy 25 ezer forint. Ezenfelül - hektáronként - 11 592 forint kiegészítő nemzeti támogatást is adnak. Varga Gábor, a szakigazgatási hivatal főigazgatója elmondta: a közösségi forrás kifizetése folyamatban van. A nemzeti támogatás átutalása január közepén kezdődhet meg.« H. M. HARGITAI HAJNALKA kaposvári nyugdíjas: - Fogyókúrázom. Ezt már tudja a család, s az ismerősöknek is elújságoltam az elhatározásomat. Az ünnepek alatt pár kilót felszedtem, ezért januárban és februárban diétáznom kell. A szokásosnál is jobban megnézem, hogy mit eszem. A testmozgást se hanyagolom el, feltehetően eljárok majd az egyik fitneszterembe. torma Krisztina kaposvári vendéglátós: - Kimaradtam a fogadkozásból. Könnyen előfordulhat, hogy valami miatt fel kell függeszteni az ígéretet, akkor mi értelme volna az egésznek? A cigiről már többször leszoktam, ám újra és újra rágyújtottam. Ezért a dohányzással kapcsolatban sem tettem fogadalmat. Egyben reménykedem: a korábbinál szerencsésebben alakul az életünk. Tizenhét éves polgárőrmunkája elismeréseként dísztőrt adományozott Kiss Péter kancelláriaminiszter a megyei elnök Szablics Istvánnak. Czene Attila Szablics István: háromezeregyszáz tagunk közel száz településen segít a közbiztonság fenntartásában Az Országos Polgárőr Szövetség évzáró elnökségi ülésén a Miniszterelnöki Hivatalt vezető Kiss Péter a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnökét, Szablics Istvánt miniszteri dicséretben részesítette. Tizenhét éves polgárőrmunkája elismeréseként dísztőrt adományozott számára. Az indoklásban megemlítették kimagasló szervezői munkáját, amit a Somogy megyei polgárőrmozgalom létrehozása érdekében fejtett ki 1996 óta.- A somogyi polgárőrök munkáját kifogás nem érte - mondta Szablics István. - Év közben új egyesületek alakul- | tak Göllében, Istvándiban, Nagy- | berényben, Somodoron és To- | ponáron, közel kétszáz taggal I lettünk többen. Az évet így nyolcvan egyesülettel és 3100 fővel zártuk, melyek közel száz településen végzik nap mint nap a bűnmegelőzési tevékenységüket. Az év közben járőrözésben eltöltött órák száma közel 180 ezer óra.- Legnagyobb sikereink közé tartozik, hogy soha még ilyen sok - ötszáz - polgárőrt nem sikerült a megyében egy évben alapképzésben, illetve továbbképzésben részesíteni - tette hozzá az elnök. - Szervezetünk egységes, az Póló az unokának a karácsonyt szűk családi körben kis unokámmal, a két és fél éves Balázzsal töltöttem, aki ajándékként megkapta első „Polgárőrség” feliratú pólóját - mondta Szablics István. - A szilveszterkor a szövetség irányító központjában ügyeltem. állampolgárok körében elfogadott és nagy megbecsülést élvez.- Az azonban nem tesz jót, hogy az önkormányzatok és más támogatóink rendkívül nagy megszorításokon mennek keresztül, s ezért az általuk adományozható pénz évről évre csökken - tette hozzá. - Az állami támogatások még nem érkeztek meg, a tartalékainkból működünk. Legnagyobb segítőnk az Országos Polgárőr Szövetség és a Somogy Megyei Önkormányzat. Szablics István beszélt arról is: a polgárőrségről 2006-ban született törvényt alapnak tekinti, melyet az évek során finomítani szükséges. így például szabályozni kellene, hogy ki használhatja a polgárőr nevet; ilyen feliratú holmik szinte valamennyi bolhapiacon könnyen megvásárolhatók, ami visszaélésre adhat lehetőséget. Dísztőrt is kapott Szablics polgárőrség Száznyolcvanezer órát járőröztek tavaly Somogybán mmmzmm Barcs bővítik a három barcsi temető területét, s a Béke utcai sírkertben a lakossági igényeknek megfelelően két új urnafalat helyeznek el - hangzott el azon a megbeszélésen, amelyet a barcsi temetők fejlesztéséről tartott Feig- 11 Ferenc, a város polgár- mestere és az egyik helyi temetkezési társaság képviselője. (ni) Csurgó együttműködési megállapodást kötött a város önkormányzata a Habitat fór Humanity nemzetközi lakásépítő szervezettel. 2001 óta ugyan folyamatos a kapcsolatuk, ám mostantól tovább bővül: az önkormányzati lakások felújításában, esetleg új szociális bérlakások építésében is részt vesz a szervezet. Csurgón eddig 34 új Habitat-lakás készült, s kettőt most építenek. (va) Csurgó laktanyaépítéshez, felszerelések vásárlásához remél anyagi támogatást a Reményi Samu Tűzoltó Egyesület. A szervezet a városi önkéntes tűzoltóságot kiegészítve működik, pályázati lehetőségek kihasználásával igyekszik segíteni. Elődének tekinti az 1874-ben alapított csurgói tűzoltóságot. (va) Csurgó tíz új véradót köszöntöttek a legutóbbi véradó napon. A vöröskereszt helyi szervezetének munkatársai százhúsz véradóra számítottak, s nem is csalódtak, mert összesen ennyien jöttek el. Tavaly óta évente három alkalommal van lehetőség véradásra a városban, (va) Iharosberény régi vágya valósulhat meg a körzeti általános iskolának. Az intézmény-fenntartó társulás három önkormányzata ugyanis hatszázmillió forintot remél egy uniós pályázattól, amiből sportcsarnokot építhetnének az udvaron, sőt akadálymentesítésre is jutna belőle. Az iharosi és pogányszent- péteri gyerekeket is oktató iskolának még tornaterme sincs, (va) Elfogadták a képviselők: idén drágább a kormolás Jó kívánság a kéményseprőktől szerencse Kaposvár polgárait köszöntötte a szolgáltató cég Megszépülhet a munkaügyi központ Atádon Feltehetően nem emelkedik az ivóvíz és a szennyvíz díja az idén Tabon. A városatyák a testület december végi ülésén sem szavazták meg a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. 2008. évi díjemelésre vonatkozó javaslatát. Bár a vízmű módosított díjkalkulációt küldött az önkormányzatnak, amely az egytényezős víz-és csatornadíjak esetében is 5,11 százalékos díjemelést tartalmazott. Bár az infláció mértékénél kisebb volt a díjnövekedési javaslat, a városatyák mégsem fogadták el. így az ivóvíz- és szennyvízdíjak megállapításáról szóló rendeletet sem módosították. Nem így a kötelező kéményseprő-ipari szolgáltatásról szóló rendeletet. A Somogy Kéményseprő-Mester Kft. javaslatát, ami 3,1-4 százalékos díjemelés, a képviselő- testület tagjai jóváhagyták. Ez azt jelenti, hogy a lakossági szabványkémény 2007. évi 490 forintos díja az idén 510 forintra emelkedett. A megrendelésen alapuló munkák nem tartoznak a kötelező szolgáltatások közé. Ezeket a díjakat rendeletben nem is határozták meg Tabon. ■ K. J. ■ Az ivóvíz-szolgáltatás ára egyelőre nem emelkedik. Az idei év első munkanapján Szita Károly polgármesteren keresztül kívánt boldog és szerencsében gazdag új évet Kaposvár lakóinak a Kapós Kéményseprő Kft 1993 óta hagyomány, hogy Szita Károly eredményekben gazdag új évet kívánt a kéményseprő vállalat munkatársainak, a cég képviselői pedig a város lakóit köszöntötték. Keresztúri János ügyvezető igazgató és Tóth József kéményseprő az idén kéményseprő-figurát ajándékozott a pol- t gármesternek. Az elmúlt tizenöt % évben az újévi köszöntőkön Szita | Károly kapott már kéménysep- rős söröskorsót, a város címeré- s vei díszített pecsétnyomót is a kéményseprőktől. ■ M. K. Újévi kabala. Szita Károly (balról) ezúttal sem hagyta ki: a koccintás után három szerencsét hozó szálat húzott ki Tóth József kéményseprő lószőr keféjéből Január közepétől felújítás kezdődik a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ nagyatádi kirendeltségén. A munkák - mely során az épület teljes egészében megújul és bővül - várhatóan őszig tartanak majd. Ez idő alatt sem szünetelnek a munkaügyi központ szolgáltatásai, pusztán átmenetileg máshol várják majd az ügyfeleket. Az ön- kormányzattól kértek és kaptak helyet a felújítás idejére. A testület legutóbbi ülésén határozott arról, hogy a Korányi utcában lévő ingatlanát adja bérbe a munkaügyi központnak. ■ Cs. M.