Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-12 / 10. szám

2008. JANUÁR 12., SZOMBAT 7 GAZDASÁG&KÖZÉLET Ezreket csaphattak be a baranyai csalók Nem mindennapi csalási ügyet kezdenek tárgyalni rövidesen a Pécsi Városi Bíróságon: a három vádlott hatezer sértettől szedett be különböző összegeket olyan üdülési jogokért, amelyek egy teljesen soha el nem készült szállodába szóltak. A vádirat szerint az igen szerteágazó, az ország több nagyvárosát is elérő csalás- sorozat több mint tíz esztende­je, 1996-ban kezdődött. Amint azt dr. Hajdú István, a Pécsi Vá­rosi Bíróság sajtószóvivője el­mondta: egy budapesti székhe­lyű részvénytársaság 2002-ig üdülési jogokat értékesített. Az ügylet lényege az volt, hogy a Miskolc-Középhutai Hotel Club Elité, valamint a 4 Évszak Üdülőpark elnevezésű üdülőhe­lyeken az apartmanok egy-egy hétre szóló használati jogát kí­nálták fel. A társaság nyolc nagyvárosban kép­viseletet tartott fent, s akikre hatott a csábítás, kisebb-nagyobb ösz- szeget ki is fizettek. Ám később kiderült, hogy az ígéretek jelen­tős részéből semmi sem lett, s a becsapott emberek feljelentést tettek a rendőrségen. A cégveze­tőt és két társát csaknem há­romezer rendbeli csalással vá­dolják, a tárgyalás februárban kezdődik. ■ Máté Balázs ■ A cégnek nyolc nagyvárosban volt képviselete. Fidesz: kísért Őszöd szelleme nem lesz hiány ben a kormányzaü negyed leál­lítása miatt, a minisztériumi épületek eladásából remélt ösz- szeget ugyanis az új városrész felépítésére fordították volna. ■ Vis maior helyzet miatt állt le a közbeszerzés. Görözdi György miniszterelnö­ki megbízott tegnap elmondta: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vis maior miatt nyilvánította eredménytelennek a kormányza­ti negyed közbeszerzési eljárását, s erről az érintett Europolis Kft.-t is értesítette. Az ajánlattevő válla­lat szakértői vizsgálják a kiala­kult helyzetet és az esetleges jog­orvoslati lehetőségeket. ■ P. A. kormányzati negyed A kormány szerint A Fidesz választ vár a kormány­zattól, mi történik az eladásra szánt minisztériumi épületekkel és a költségvetésben tervezett, eb­ből származó 30 milliárd forintos bevételkieséssel, miután a kor­mányzati negyed beruházását le­állították - közölte tegnap Cser- Palkovics András. A párt helyettes szóvivője szerint a kormány az „őszödi modellt” alkalmazza, azaz eladja, majd visszabérli az épüle­teket, ahogy korábban a minisz­terelnök cégei és a balatonőszödi kormányüdülővel történt. A poli- | tikus felszólította a kormányt, áll- | jón el ettől a szándékától. 1 A Miniszterelnöki Hivatalból ^ származó információk alapján £ nem lesz hiány a költségvetés- Görözdi: mindenkit értesítettünk Nem tudom használni a vadonatúj számítógépet olvasónk vett egy számító­gépet még júniusban, amit azóta sem tud használni. Eddig háromszor vitte vissza szervizbe, de a javí­tás nem látszik a gépen. nem kell a szervizzel foglal­kozni, azonnal vissza kell menni a boltba, ahol a ter­méket vásároltuk - mondta Tóth Istvánné, a Nemzeti Fo­gyasztóvédelmi Hatóság Kö­zép-magyarországi Regioná­lis Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének igazgatóhe­lyettese. A boltban történt az adás­vételi szerződés, ott kellene reklamálni. A számítógépek­re a törvény értelmében egy év a kötelező jótállási idő. Az üzlet tulajdonosának bi­zonyítani kell, hogy az el­adás pillanatában a készü­lék üzemképes volt. Minden megvásárolt termék után 72 óra áll rendelkezésre, hogy működésképtelenség esetén cserére kötelezzük a kereskedőt. Kedves olvasónk ebben az esetben nem élt ez­zel a jogával, de még így sincs semmi veszve - mond­ta a szakértő. Tóth istvánné szerint a leg­jobb, ha miután beszéltünk a tulajdonossal és elpana­szoltuk a problémánkat, kér­jük egy jegyzőkönyv felvéte­lét is. Ha erre nem kerül sor, akkor mindenképpen írjunk be a vásárlók könyvébe, és ezzel bizonyítani tudjuk, hogy a kereskedő nem tett eleget a kötelességének. a szakértő tanácsa még az is, hogy békéltető testület­hez is fordulhatunk, ha min­den kötél szakad. Az ország­ban minden megyében, ület- ve a fővárosban is találha­tunk békéltetőket. Ha hozzá­juk fordulunk, tanácsos az összes a termékhez kapcso­lódó dokumentumot ma­gunkkal vinnünk. így meg- könnyíthetjük az eljárás me­netét. ■ Vizer Helga kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u wmtnmm Szigorúbban ellenőrzik a gázártámogatást a beadott igénylések foko­zottabb ellenőrzésére, a visszaélések szigorúbb büntetésére lehet számítani a gázártámogatásnál - adta tudtul a Szociális és Mun­kaügyi Minisztérium. A kitöltendő igénylőlapon a háztartás minden tagjá­nak az adóazonosító jelét fel kell tüntetni. Az SZDSZ emelné a diákhitel felső határát 2008 szeptemberétől emel­jék meg a diákhitel felső ha­tárát - javasolja az SZDSZ. Az emelés a fejlesztési rész­hozzájárulás (fér) átlagos mértékének felelne meg. Ágh Péter, a Fidelitas ügy­vezető alelnöke szerint nem a diákhitel felső határának emelése, hanem a tandíj el­törlése jelenti a megoldást a mostani helyzetben. Svájc megszabadítaná Nápolyt a szeméttől SVÁJC HAJLANDÓ LENNE át­venni és elégetni a Nápoly­ban és környékén több hete elszállításra váró hulladé­kot. Ennek érdekében tizen­négy kelet-svájci szemét- • égető vállalat folytatott tárgyalásokat pénteken a délolasz város vezetésével. Ha az illetékes hatóságok a hozzájárulásukat adják, a nápolyi hulladékot feb­ruárban kezdhetik Svájcba szállítani. Szmog: évek az életünkből szennyezés Ezrek halnak meg a rossz városi levegő miatt ; A megnövekedett forgalom és a ködös időjárás miatt kimondottan egészségtelen hazánk nagyvárosainak le­vegője. Szmogriadót még­sem hirdettek: a környezet- védők szerint rossz az ér­vényben lévő szabályozás. Hampl Márta - Farkas Károly Riasztó számok: az Európai Unió Környezetvédelmi Ügynökségé­nek (EEA) jelentése szerint az unió országaiban, így Magyaror­szágon is egy évvel rövidíti meg az emberek életét a levegő szennyezettsége. Az ügynökség jelentése szerint nemhogy sike­rült volna csökkenteni a lég- szennyezést, de még 12 százalék­kal több is a különösen veszélyes szállongó por hazánk városainak levegőjében. Az unió területén 300 ezerre, Magyarországon becslések szerint négyezerre te­hető a légszennyezés miatt éven­te bekövetkező halálesetek száma. Az elmúlt húsz évben kilenc­szeresére nőtt az asztmás és több­szörösére a tüdőrákos megbete­gedések száma. Ennek egyik oka pedig kétségkívül az a rendkívü­li légszennyezettség, ami egyre inkább eluralkodik hazánkban. Hegyi Gyula, az Európai Parla­ment környezetvédelmi bizottsá­gának tagja pénteki sajtótájékoz­tatóján elkeserítőnek ítélte a je­lenlegi állapotot. A képviselő úgy véli, már a Fővárosi Közgyűlés kamionstopról hozott határozata is előrelépést jelent, de gazdasá­gi és társadalmi szemléletváltás­ra lenne szükség jelentősebb eredmények eléréséhez. Az elmúlt hetekben hazánk több nagyvárosában az egészség- ügyi határértéket többszörösen túllépte az egészségre ártalmas szálló por indexe, szmogriadót mégsem rendeltek el. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke szerint az érvényben lévő szabályozás alapján nem is lehet­ne. Ehhez ugyanis a levegőben lé­vő kén-dioxidnak és a szálló por­nak együttesen kellene átlépnie a megengedett határértéket. Szmogriadóra így csak viszony­lag ritkán kerül sor Magyarorszá­gon, holott a szakemberek sze­rint a levegő rossz minősége ezt gyakran indokolná. Aigner Szilárd meteorológus szerint a levegőszennyezettség szempontjából nem szerencsés hazánk földrajzi elhelyezkedése. A Kárpát-medencébe ugyanis be­szorul a levegő: alsó rétege lehűl, sűrű halmazállapotúvá válik, így nem tud kijutni a szennyező anyag. A meteorológus elmondta: még szerencse, hogy az elmúlt hetekben felgyülemlett füstködöt a havazás és a tiszta idő kisöpör­te hazánk fölül. A legporosabb városok: Esztergom és Tatabánya Város Nitrogén-dioxid p/köbméter Kén-dioxid M/köbméter Ülepedő por g/m2x30 nap Kalocsa jó (17,87) kiváló (1,24) megfelelő (6,02) Kecskemét megfelelő (42,53) kiváló (1,14) jó (7,62) Tatabánya jó (22,31) kiváló (9,96) szennyezettül,99) Esztergom szennyezett (67,04) kiváló (15,21) szennyezett (10,62) Komárom jó (24,3) kiváló (8,74) jó (7,94) Szekszárd megfelelő (40,6) kiváló (0,82) jó (6,75) Kaposvár jó (29,11) kiváló (1,96) jó (4,67) Szolnok kiváló (13,45) kiváló (1,16) jó (5,89) Eger jó (22,95) kiváló (4,17) jó (4,23) Salgótarján jó (27,24) kiváló (1,01) jó (5,9) Békéscsaba jó (24,2) kiváló (2,2) kiváló (1,67) Pécs jó (22,95) kiváló (1.49) jó (5,51) 2007-es éves átlag Londoni szmog ült Magyarország felett A SZMOGNAK VAGY fÜStkÖd­nek két fajtája van. A Los Angeles típusú vagy más néven fotokémiai szmog és a London típusú szmog. Az előbbi nevét onnan kap­ta, hogy 1943-ban Los An­gelesben figyelték meg elő­ször, a másikat Londonban írták le, amikor 1952-ben négy-öt napig ülte meg a szmog a várost, és mint­egy 4500 ember halálát okozta. Mindkét jelenségre jellemző, hogy szélcsendes időben alakul ki, amikor a terület átszellőzése nem jó, így a szennyezőanyag a felszín közelében felhal­mozódik. A mi éghajlati vi­szonyaink mellett a fotoké­miai szmog leginkább a meleg, napsütéses nyári hónapokban jelentkezik. Fő alkotóelemei az ózon, a nitrogén-oxidok, a szén- monoxid és a szénhidro­gének. A hideg téli hóna­pokban London típusú szmog alakulhat ki. Ennek főbb komponensei a kén­dioxid, a por, a korom és a szén-monoxid. NYERT > " Részvény Utoóatsft; VatestV. MM fi Synergon 1775 +2,48 14 Orc 17 895 +1,88 3 Freesoft 3970 +1,85 3 Áll. Nyomda 13 295 +0,72 60 Egls ___20150 +0,25 143 VE SZTESEK FORRÁS: BÉT íimmm mm Mól 22 395 -3,41 8176 OTP 8250 -2,1210361 FHB___________1688 -1,00 226 MT elekom 905 -0,55 717 Richter 41100 -0,10 2 094 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. január 11-én.

Next

/
Thumbnails
Contents