Somogyi Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-02 / 1. szám
14 KULTÚRA SOMOGYI HÍRLAP - 2008. JANUAR Z, SZERDA Ide kell hoznunk mindent, ami nemes életút Nyugdíjba, de nem nyugalomba vonul a pilisvörösvári postamester és a budai tanítónő fia Egy pilisvörösvári postamester és budai tanítónő öt gyermeke közül a középsőként Csobánkán látta meg a napvilágot Neisz Péter. A siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatóhelyettese nyugdíjba vonul. Czene Attila- Az akkori kor hivatali rendjének megfelelően hol az egyik, hol a másik szülőmnek jelölt ki újabb munkahelyet a hatalom. így költöztünk; és hol itt, hol ott találta magát a család - idézte föl. - Dé- gen kezdhettem a betűvetés tudományának elsajátítását, de az általános iskolát Enyingen fejeztem be. A középiskolát már Csepelen jártam, ahol elsajátítottam az esztergályos-, marósszakmát.- Kezdettől fogva tanárnak készültem - mondta. - Az irodalom és a történelem nagyon érdekelt, de édesanyám óva intett e szakok választásától, mondván: szegény történelemtanároknak sokat kell hazudni, ami keresztény nevelésemmel összeegyeztethetetlen. így aztán a reáliák és a műszaki dolgok iránti érdeklődésemet kihasználva a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika-műszaki ismeretek és gyakorlatok szakán szereztem tanári diplomát. Pedagógusi pályafutásomat Gödöllőn kezdtem, ahonnan két év tanítás után meghívtak az akkor induló zánkai úttörővárosba stúdióvezetőnek. Itt vett újabb fordulatot az életem. Megismerkedtem ugyanis a Somogyból egy hónapra Zánkára delegált felső- mocsoládi tanárnővel, Varga Lukréciával, akivel hamarosan házasságot kötöttem. Azóta is tartó boldog házasságunkat három nagyszerű gyermek teszi teljessé.- A zánkai lakás kicsinek bizonyult ötünk számára, ennek okán célszerűségből munkahelyet váltottam - tette hozzá. - Ádándon kaptam szolgálati lakással együtt járó nevelőtanári állást a mára már megszűnt Fekete István Szakmunkásképző diákotthonában.- A Kádár-rendszer „halódó évei” a társadalmi átalakulás Neisz Péter: a kibontakozó civil mozgalmakban láttam a fejlődés, előrelépés lehetőségét. Megfordult a lakásunkban Pozsgai Imre és Csoóri Sándor is. ■ Zánkán ismerkedtem meg a feleségemmel, Lukréciával. előszelét is meglebbentették - emlékezett Neisz Péter. - S akik arra fogékonyak voltak, a kibontakozó civil mozgalmakban látták a fejlődés, előrelépés lehetőségét. Nem volt ez másként velem sem. Szervezője és egyik vezetője lettem az itt alakuló civil kezdeményezésnek, a Berzsenyi Dániel Közművelődési Egyesületnek. Megismerkedtem a népfőiskolái mozgalommal, és országos, sőt nemzetközi hírnévre szert tevő előadás- sorozatot honosítottam meg Ádándon. E tevékenységem során kerültem kapcsolatba olyan hírességekkel, kik a rendszer- váltás letéteményesei, a tudományos és politikai közélet neves személyiségei, rangos és megbecsült tagjai. Köztük volt többek között Csoóri Sándor, Csurka István, Kukorelli István, Pozsgai Imre és Püski Sándor is.- Időközben felépült családi házam lehetővé tette, hogy olyan munkahelyre váltsak, ahol jobban tudom érvényesíteni ismereteimet, szakmai tapasztalataimat, és nagyobb szakmai és erkölcsi elismerésben részesülök - mondta. - Kétéves fejlesztőpedagógusi munka után a siófoki polgármesteri hivatal közművelődési referensi munkakörébe hívtak. Itt a fesztiválok, városi ünnepségek szervezése, a civil szervezetekkel való kapcsolattartás volt a fő tevékenységi területem. Időközben több sikeres vizsga letételével a legmagasabb közigazgatási rangot értem el, és vezető főtaná- ■ A kulturális esős voltam, ami- központ műkor a Dél-balatoni szaki ügyeit Kulturális Központ vezettem, igazgatójának hosz- szan tartó betegsége idejére a polgármester személyes kérésére megbízott igazgató, majd az igazgató felgyógyulása után annak helyettese lettem. Az intézmény átalakulása után általános helyettesként és műszaki vezetőként dolgoztam.- A magánéletem szervesen összefonódik a civil szervezetekkel - tette hozzá. - Több egyesületben, alapítványban kértek fel vezetőnek, vezetőségi tagnak. Többek között tagja vagyok a Berzsenyi Irodalmi Társaságnak és a Fekete István Irodalmi Társaságnak. Adódnak feladataim abból is, hogy a Gyergyószentmikósi Testvér- kapcsolatok Alapítvány titkára, a Siófoki Vöröskereszt-szervezet tanácsadó testületi tagja vagyok. Ádándon a Népdalkor egyesületté átalakításával tovább kívántuk vinni azt a szellemet, mely magként a Berzsenyi egyesület létrehozásában segített. Kérésre elvállaltam a Pro villa Nostra Alapítvány elnöki tevékenységét, és ebben a minőségemben és szerkesztői ismereteim alapján Kovács Magdolnával vállalkoztam az első ádándi falumonográfia megjelentetésére.- Gyermekeim sikeresek, feleségem, ki mindenben segítőm, elsőként lett áldozata a létszámleépítésnek a helyi iskolában, ma már nyugdíjas - mondta Neisz Péter. - Járjuk a világot, építjük az emberi kapcsolatokat, szervezzük a falu, a város, a testvértelepülések közösségét. A siófoki kulturális életben betöltött szerepemért, a civil szervezetekkel való példás együttműködésért néha egy- egy meleg kézszorítást kaptam. Most nyugdíjasként nyoma sincs bennem a szomorúságnak. Magát a nyugdíjba vonulást mint egy nagy lehetőséget, a napi terhek alól való felszabadulás élményével éltem meg. Nem elküldték, hanem én döntöttem így. Ameddig a műszaki vezetői munkakörre nem találja meg az igazgató az utódomat, viszem a napi ügyeket. Nyugdíjasként is aktív kívánok maradni, és ott segítek, ahol erre igényt tartanak, de tervezem, hogy az eddigi, kissé rohanós és feladattal túlzsúfolt tempóból visszaveszek. Van egy angol mondás, valahogy így hangzik: „Ha azt csinálod, amihez kedved van, soha nem is kell dolgoznod.” Valahogy így éltem meg a munkahelyi feladataimat, és így tervezem továbbra is. Csak most már nem kell senkiA gyerekeim világot látnak, de magyarok maradnak. nek arról beszámolnom, hogy milyen munkát miért vállaltam és csináltam meg. Hiányolni fogok egy-két kollégát, de van, akit egyáltalán nem!- Azt szeretném csinálni, amire eddig nem volt időm a napi feladatok mellett; hosz- szabb és kötetlenebb kirándulásokra indulok, most például Erdélybe - mondta. - Megengedhetem magamnak, hogy ki legyen kapcsolva a telefonom. Kissé átalakítva, talán többször jelenik meg majd az ádándi újság, lehet, hogy sajtó alá rendezem az ádándi népfőiskola előadásainak anyagát. Felkértek egy szomszédos települési krónika szerkesztésére.- Szeretek barkácsolni, a házban és a ház körül tevékenykedni - árulta el. - Szívesen sütök-főzök. Feleségem szerint a filantrópia is a hobbim, segíteni mások problémáját megoldani. A mi családunk már régóta igazi nemzetközi família. Van német sógorom és sógornőm. De van belga állampolgár és japán is a szűk családi körben. Nálunk már régóta természetes, hogy elmegyünk a világ más pontjára „szerencsét próbálni”. Egyrészt örülök annak, hogy a gyermekeim jól boldogulnak, és világot látnak az Európai Unióban. A kapcsolattartás interneten, skyp-on keresztül megoldott. De jobban örülnék annak, ha a határon belül is olyan feltételekkel, anyagi kondíciókkal tudnának boldogulni, mint Nyugaton. Tehát az unió egy nagy lehetőség, de szét is szedi a hagyományos családi kereteket. Arra viszont büszke vagyok, hogy mindkét, külföldön élő gyermekemnek fontos, hogy magyarok, ápolják magyar gyökereiket, magyarként boldogulnak, és nem akarnak végleg elszakadni a hazájuktól. A magyar kitörési pont is ez lehet. Világot látni, tapasztalatot, nyelvtudást és pénzt szerezni, és valamilyen formában azt hazahozni, itthon kamatoztatni. Ahogy Veres Péter írta: „ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes”. De csak ezt - teszem hozzá -, a miénket pedig becsüljük meg és őrizzük! Presser énekeltette és nevettette is a közönséget kultúra Darvas Iván abban bízott, hogy nem az ő vonata fölött zuhan le a repülőgép A siófoki Kálmán Imre Kulturális Központban telt házas koncertet adott Presser Gábor. A magyar könnyűzene egyik apostola nemcsak zongorázott és énekelt, hanem anekdotázott is.- Moszkvába készülnek a Vígszínház színészei a hetvenes évek végén - idézett föl egy történetet. - Van, aki fél a repüléstől, van, aki ódzkodik a több mint harmincórás vonat- úttól. - Mégis mivel menjünk? - hangzik a kérdés. Belép Somogyvári Rudolf, és mondja: - Tankkal menjünk. Majd megérkezik Darvas Iván. - Döntsd el te, Iván! - kérik a többiek. Darvas a maga kissé vontatott stílusában csak annyit mond: - Nem hinném, hogy az én vonatom felett zuhan le a repülőgép... Hasonló sztorikon derülhetett a közönség. Megtudhattuk, hogyan csöppent Presser a Képzelt riportba, amelynek zenéjét szerezte. Déry Tibor, a szövegíró a saját bevallása szerint nem ért a zenéhez, viszont nagyon rossz a pálinkája... Végigkísérhettük Presser Gábor pályafutását, sok zenével megspékelve. A színpadon csak egy zongora állt, mégis magával ragadta a közönséget, meg is énekeltette őket. Presser Gábor nagyszerű estét szerzett a siófoki közönségnek Már e-mailon is megrendelheti! 4 v\\W , E-mail címünk: somogy.terj@axels.hu Ingyenesen hívható tetefoBszámunk: 06-80-200-434 Somogybán otthon vagyunk! Somogyi Hírlap