Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-07 / 285. szám

2 Bevásárolt már karácsonyra? kovács Krisztina kapos­vári kismama: - Még nem vettem ajándékokat, min­dig az utolsó pillanatra ha­gyom. Majd szenteste előtt három-négy nappal kez­dek el keresgélni. Sajnos olyankor már nagy a tö­meg az üzletekben, főleg a fővárosban. Körülbelül kétezer forintot szánok minden szerettemre, és sa­ját kezűleg készítek aján­dékot, ezúttal adventi ko­sárkákat. pallós Karolina dombóvá­ri kismama: - Már vásárol­tam a piciknek néhány ap­róságot, ruhákat és játéko­kat egyaránt. Dombóvár­ról gyakran bejárunk az ün-nepek előtt Kaposvár­ra, itt nagyobb a választék. Az ajándékokra idén leg­feljebb negyvenezer forin­tot szeretnék költeni, re­mélem, sikerül ebből az összegből mindenkinek valami személyre szóló, kedves ajándékot találni. kovács íánosné kaposvári kereskedő: - Néhány ajándé­kot már beszereztem, min­den évben igyekszem meg­tervezni, kinek mit veszek. Ez persze nem könnyű a ti­nédzser gyerekeimnél, ve­lük már megbeszéljük, mit szeretnének a fa alatt látni. Pécsen szívesebben vásá­rolok, mert nagyobb a vá­laszték, jobb a minőség és olcsóbb. Idén negyvenezer forintból gazdálkodom. Jótékonysági akciót szerveznek a tűzoltók Jótékonysági akciót tervez a Hi­vatásos Tűzoltók Független Szakszervezete Kaposváron. Karácsony előtt a bevonásra ítélt 1-2 forintosokat gyűjtenék ösz- sze; természetesen a nagyobb felajánlásokat is elfogadják.- Boltokban, gyógyszertá­rakban és nagy forgalmú bevásárlóhelyeken kívánjuk elhelyezni az adománygyűjtő dobozokat - mondta hétfőn Árok Kornél, a szakszervezet kaposvári vezetője. - A karita­tív megmozdulás során be­folyt pénzből vásárlási utal­ványt akarunk venni, ame­lyet egy anyaotthon lakóinak, illetve hajléktalanoknak ad­nánk oda. ■ Harsányi Miklós MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 7., PÉNTEK Beszédjavító végveszélyben szemes A szülők újsághirdetésben kértek anyagi segítséget A pedagógusok még dolgoznak, persze a létbizonytalanság nyilván őket is befolyásolja. Holnap még talán lesz munkahelyük, de holnapután... Újsághirdetésekben kér segítséget végső elke­seredésében a balaton- szemesi beszédjavító iskola szülői közössége. Kolumbán Tünde Veszélybe került a balaton- szemesi Beszédjavító Általános Iskola léte. Az elkeseredett szü­lők újsághirdetésben kérik a la­kosság anyagi támogatását ah­hoz, hogy az intézmény fenn­maradhasson. Az általános is­kolába tizennyolc észak-somo­gyi településről harminckilenc gyerek jár, köztük értelmi sé­rült, hiperaktív és autista tanu­lók. Az iskola azért került nehéz helyzetbe, mert bár a Somogy Megyei Közgyűlés tavaly há­rommillió forint támogatást szavazott meg az intézmény­nek, elszámolási hibára hivat­kozva csak az összeg felét utal­ták át a működtető Agapé Ala­pítvány számlájára. Kollmann Gergely megyei önkormányzati képviselő ko­rábban próbált tenni azért, hogy az iskola az ígért támoga­tás egészét megkaphassa, köz­benjárása mégsem járt siker­rel. - Szívügyemnek tekintem az iskola sorsát, próbálok for­rásokat szerezni a fennmara­dásukhoz, én magam pedig ötvenezer forintot átutalok a számlájukra - jelentette ki a fo- nyódi képviselő. Az iskola vezetője, Szabóné Molnár Mónika azt mondja: számára az anyagi problémák mellett egyre több aggodalmat okoz, hogy egyelőre nem tudja, az iskola hogyan fér bele a szerveződőben lévő kistérségi oktatási központok struktúrá­jába. - A balatonföldvári kistér­ség tizenkét településéről van­nak tanulóink. Attól tartok, hogy ha az iskola ennek a kis­térségnek az oktatási központ­jához fog tartozni, akkor azok a gyerekek, akik más kistérsé­gekhez tartozó településeken élnek, nem járhatnak majd hozzánk - fejtette ki az iskola vezetője, és hozzátette: emiatt az a félelme, hogy sok gyerek­nek magántanulóként kell majd folytatni tanulmányait. ■athlon Készpénzköicsön azonnal, kezes és fedezet nélkül. 30 000-200 000 Ft-ig 24 órán belül THM: 227-437% Egész évben, készpénzben A RE/MAX a világ legnagyobb ingatlanközvetítő cége. Magyarországon több mint egy éve 35 irodával és 270 értékesítővel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Már Kaposváron is működő irodánk dinamikusan fejlődő csapatába keresünk társvállalkozókat INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI feladatkörbe Feladat:- használt és újépítésü lakóingatlanok, kereskedelmi ingatlanok bemutatása- új megbízások felvétele- szakmai tanácsadás -ügyfélkapcsolat építése, ápolás Amit kínálunk:- nemzetközi tapasztalat- folyamatos képzés- nagyfokú önállóság- karrierlehetőség- szakmai segítség- saját vállalkozás- kiemelkedő jutaléksávok (akár 80%!) Elvárások:- sikerorientált, vállalkozói szemlélet- kiváló kommunikációs készség -felhasználó szintű számítástechnikai ismeretek- kitartás, szorgalom, önálló munkavégzés- érettségi Ingatlanértékesítési tapasztalat előnyt jelent. Jelentkezés módja: Fényképes önéletrajzzal. E-mail: ingatlanspecialista@remax.hu Jelentkezési határidő: december 14. jsmsmsmm Barcs TŰZ ütött ki egy csa­ládi ház kéményében; a helyi tűzoltók csütörtökön virradóra fejezték be az ol­tást. Koncz András, a me­gyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese el­mondta: személyi sérülés szerencsére nem történt. Az elsődleges adatok sze­rint a kár harmincezer fo­rint. (hm) Böhönye roma télapó a sportcsarnokban. Az isko­la segítségével a cigány kisebbségi önkormányzat óvodás és alsó osztályos romagyerekeknek Télapó­ünnepséget szervezett. A megyei közgyűlés har­mincezer forint támoga­tást adott. Ebből az ősz- szegből megvásárolták a több mint harminc aján­dékcsomagot a gyere­keknek. (ve) CSOma FELÁLLÍTOTTÁK a fa­lu karácsonyfáját Miku­lás-nap előestéjén. A Mi­kulás harmincnyolc tizenkét év alatti gyer­meknek adta át az önkor­mányzat ajándékcsomag­ját. (rne) Csurgó integrált Város- fejlesztési Stratégia ké­szül, amelyhez ötvenhá­rom lakossági ötlet is ér­kezett. A dokumentumot a Dél-dunántúli Regioná­lis Fejlesztési Zrt. készí­ti. A megbízási szerző­désre a legutóbbi testüle­ti ülésen bólintottak rá a városatyák, (va) Kaposvár a lengyelorszá­gi Katowice adott otthont a közelmúltban egy nem­zetközi katasztrófavédel­mi tanácskozásnak. A magyar szakembereken kívül olasz, lengyel és szerb polgárvédelmisek is elutaztak a rendez­vényre; a somogyi igazga­tóságot Benei Tibor alez­redes képviselte, (av) Kaposvár gépjárműfecs- kendő-kezelői tanfolya­mot indítottak a katasztró­favédelmi igazgatóságon. A negyvenórás képzésen húsz hivatásos és önkén­tes tűzoltó sajátítja el a nagy értékű gépjárművek szakszerű kezelését, kar­bantartását. (hm) Egymilliót költött Ságvár a rendőrlakásra Beköltözött Ságváron a Fő ut­cán levő felújított szolgálati la­kásba Bódi Attila rendőr fő­törzsőrmester, a falu körzeti megbízottja. A községben szolgálatot teljesítő rendőr Siófokot cserélte fel a szom­szédos településsel. Kecskés Gábor polgármestertől meg­tudtuk: a képviselő-testület döntése alapján utalták ki az üresen álló házat azzal a cél­lal, hogy a rendőr a faluban telepedjen le. A felújítást az önkormányzat műszaki bri­gádja végezte el, közel egymil­lió forintot költöttek rá. A köz­ség lakói azt várják, hogy ez­zel javul a közrend és a köz- biztonság. ■ Krutek J.

Next

/
Thumbnails
Contents