Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-30 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 52. szám

príma primissima Lukács Sándor kettős jubileumot ünnepelt A VASÁRNAP REGGEL SZÍNHÁZI MELLÉKLETE Blogyadászok keresik a legjobb netnaplót A BUDAPESTI Örkény Szín­ház is részt vesz az ez év őszén indult Blog the Theatre - Blogold a színhá­zat című projektben, amely­nek keretében olyan blogszövegeket kutatnak fel, amelyek színházi feldol­gozásra is alkalmasak. Négy Puccini-opera a MüPában január elején két Pillangó- kisasszony-előadással (ja­nuár 7-én és 9-én) kezdődik a 150 éve született Giacomo Puccini emléke előtti tisz­telgés a Művészetek Palotá­jában. A május 10-i Bohém­életet Horváth Ádám, a szeptember 16-1 Turandotot Kovalik Balázs rendezi. De­cember 15-én koncertszerű változatban szólal meg A Nyugat lánya. Végleges a budapesti igazgatók kinevezése a főpolgármester állás­pontját leszavazva, a kultu­rális bizottság döntését megerősítve, több kormány- párti képviselő és az ellen­zék szavazataival további négy-négy évig Márta Ist­ván az Új Színház, Szirtes Tamás a Madách Színház, Sas József pedig három évig a Mikroszkóp Színpad igaz­gatója. Szirtes Tamás a helyén marad Lukács Sándor a színészet mellett költő is, öt kötete jelent meg Az idén hatvan éves Lukács Sándor a főiskola befejezése óta, harmincöt éve a Vígszínház tagja. A Príma Primissima díjjal kitüntetett szí­nész sajnálja, hogy a fiatal filmesek mel­lőzik az idősebb szí­nészgenerációt. Sze­rinte egy szerep soha sincs kész, mindig újabb rétegek rakód­nak rá. Hegedűs V. Rita- Váratlanul érte a Prima Primissima díj?- Nyaralás előtt telefonon tesítettek, hogy beválasztottak a három prima közé a színház és filmművészet kategóriában. Kellemes volt ebben a tudatban eltölteni a nyarat. A díjátadó olyan volt, mint az Oscar- átadás, hiszen mindenki ott helyben tudta meg a végered­ményt. Minden műfajban ko­moly nevek voltak eddig a díja­zottak. Olyan személyiségek, akik közé bekerülni megtiszte­lő. A díj tehát erkölcsi és anya­gi értelemben is értékes.- Megünnepelte a díjat?- A ceremónia után volt egy fogadás, de külön ünnepséget Rendkívüli és csapnivaló produkciók a kolozsvári szemlén mustra Jövőre a kincses városban tartják az Európai Színházi Unió Fesztiválját, az idei rendezvény a főpróba volt Nagyszabású nemzetközi feszti­vált szerveztek a kolozsvári ma­gyar színjátszás 215 éves évfor­dulójára. A nem túl kerek jubile­um csak ürügy volt, hiszen jövő­re Kolozsváron tart­ják az Európai Szín­házi Unió Fesztivál­ját, így a mostani rendezvénysorozat a fesztivál főpróbájának is tekint­hető. Ehhez megvan a nemzetkö­zi rangja a Kolozsvári Állami Színháznak, amely az idén is részt vett a direktor, Tompa Gá­bor által rendezett Hosszú pén­tek című produkcióval az uniós fesztiválon. A program félidejében érkez­tem. Éjféltájban benéztem a A 215 éves évforduló csak ürügy volt. színház büféjébe, rögtön tudtam, jó hangulatú rendezvényre jöt­tem. Még sokan iszogattak, tár­sas életet éltek, vitatkoztak elő­adásokról és az élet nagy kérdé­seiről. Vitatkozni pe­dig bőven volt miről, mert láttunk rendkí­vüli és csapnivaló produkciót egy­aránt. A kolozsvári magyar szín­ház Ványa bácsija például re­mek. A világ nagy operaházai­ban is rendező Andrei Serban az első felvonásban a nézőket a színpad elejére telepíti, és a ha­talmas nézőteret játéktérként használja. Azzal, hogy ilyen óri­ási távolságból kell kapcsolatot teremteniük egymással a színé­szeknek, alaposan megmozgatja őket fizikai és lelki értelemben is, nagy mélységeket és elemen­táris humort előcsalva belőlük. A csapnivaló, hervatag színé­szi és zenei teljesítményt nyújtó előadás a temesvári teátrum né­met tagozatának Koldusoperája volt. Meghívásában kultúrpoliti­kai szempontok játszhattak sze­repet, meg a rendező, Victor Ioan Frunza jól csengő neve, aki a magyar tagozattal már több, Budapesten is látható, izgalmas előadást hozott létre, például A leckét, a Hamletet. San Diegóból sajnos egy amatőrség határát súroló mozgásszínház érkezett. A franciaországi, szin­tén a mozgást alapul használó, de kevés prózát is alkalmazó A konyha című előadással már jobban jártunk. A konyhában tesznek-vesznek a szereplők, ez a találkozások, összeveszések és kibékülések terepe. Andrei Serbannak még egy előadását láthattuk: Nagyszebenből érke­zett a Sirály, amelynek a magyar nyelvű feliratozását - a szintén nem szokványos térkezelés mi­att - nem tudták megoldani. Bár látszott, hogy kiváló előadásról van szó, a románul nem tudók számára sok finomság elveszett. Az azonban érződött, hogy a diákokkal teli, feltűnően fogé­kony közönséggel rendelkező Kolozsvár ideális fesztiválváros­sá válhat. ■ Bóta Gábor A szerep örökké tart Serban két darabbal érkezett, a Ványa bácsival és a Sirállyal (képünkön) az ország legprogresszívebb, legtehetségesebb, legértéke­sebb rendezőegyéniségeit is dolgoztatta. Szerencsére az őt követő igazgatók, Horvai Ist­ván és Marton László követték ezt a szokást. Én ezalatt a 30 év alatt anélkül, hogy kitettem volna a lábam a Vígbői, el­mondhatom, hogy az ország legkiválóbb rendezőivel dol­gozhattam együtt. Nem szűkü­lök be egy stílusba. Tehát a hű­ségnek megvan az oka.-A Furcsa párban és a Sylviában már több mint 10 éve játszik.- Igen, közeledünk a 200. előadáshoz mindkét darabbal. Ez nagy szó egy 1200 férőhe­lyes színházban. Ha csak 100 előadást veszünk átlag 1000 né­zővel, az százezer ember. Eny- nyien a Puskás stadionban sem férnek el! Nem lehet komolyta­lanul csinálni ezt a pályát. Ah­hoz, hogy valaki elérje a játéká­ban a könnyedséget, rengeteg munka kell. Technikai, értelme­zési biztonság. A néző csak annyit lát, hogy milyen könnye­den mozog a színész a színpa­don.- A magánéletét is áthatja a szakmája?- Olyan pasi vagyok, aki a civil életben sem érzi jól ma­gát, ha a szakmai életben va­lamit nem csinál jól. Addig dolgozom, amíg maximálisan el nem készülök egy szerep­pel. Amíg ez nem történik meg, addig lelkiismeret-furda- lásom, néha még depresszióm is van. A lelkiismeretesség ge­netikai dolog. Ezt a szakmát nem lehet letenni, még akkor sem, ha túl vagyunk a premi­erén. Egy szerep soha nincs kész. Mindig rétegződik, min­dig jönnek rá új dolgok, fi­nomságok. Dúsul a lejátszott előadások után. Egy színész örökké épít egy szerepet.- Miért nem látni mostaná­ban filmekben?- Nagyon tehetségesek a mai fiatal filmesek, de egy kicsit szo­morú vagyok, hogy csak a saját korosztályukról készítenek fil­meket. Kihagyják a negyven fe­letti generációt. Egy mai fiatal magyar filmesnél csak a srácok játszanak. Jack Nicholson, Róbert de Niro, Harrison Ford például életük legnagyobb sze­repeit játszották el 40 és 60 éves koruk között. Régebben boldog volt egy fiatal rendező, ha egy Latinovits Zoltánnal dolgozha­tott együtt, ha meggyőzhetett egy Páger Antalt. Ne hagyjanak minket se ki, mert egy perc, és ők is ennyi idősek lesznek!- Eddig öt verseskötete jelent meg. Várható újabb?- Most a próza felé kacsintga­tok. Hogy ebből filmforgató­könyv lesz vagy novelláskötet, esetleg színdarab, azt még nem tudom. Meglátjuk. Büszke va­gyok arra, hogy nemrégiben egy Darvas Ivánról megjelent könyvben engem kértek fel ar­ra - Kertész Imre mellett -, hogy a vígszínházi éveiről írjak egy kis visszaemlékezést. Bol­dogan vállaltam, hiszen 12 évig öltözőtársak voltunk a színház­ban.- Hogy szokott kikapcsolódni ennyi munka után?- A feleségem fantasztikus szakács, ha jót eszem otthon, az mindennél többet ér. Ezen­kívül imádok teniszezni. Szacsvai László az állandó part­nerem, vérre menő csatákat ví­vunk. Szeretek a nagyfiammal jókat beszélgetni és sörözni. A tévében csak a kedvemre va­ló dolgokat nézem meg, inkább moziba járok. nem tartottam. Rengeteg SMS-t kaptam. Meglepően sokan fe­jezték ki jókívánságaikat, és gratulációjukat. Jó lenne, ha mindig így lenne, és minden­ki tudna mások sikereinek örülni. Mióta elvégezte a főis­kolát, azóta a Vígszín­ház tagja. Mi az oka a hűségének?- Kettős jubileu­mom volt az idén. 60 éves lettem, és 35 éve vagyok a színháznál. Hegedűs Gyula, Var­sányi Irén, Ruttkai Éva, Sulyok Mária, Páger Antal és Bilicsi Tivadar is itt játszott. Csoda, hogy a légtérben Névjegy: 1947-BEN született Miskolcon 1972 óta a Vígszínház tagja díjai: Jászai Mari-díj (1978) Érdemes művész (1990) Prima primissima (2007) verseskötetei: Szökés, Elrej­tett hangszerek, Valaki szólí­tott, A mulasztás ideje, El­űzött álom főbb filmjei: Madárkák, 141 perc a befejezetlen mon­datból, A szerelem bolondjai, Mire a levelek lehullanak JELENLEGI SZÍNHÁZI SZEREPEI: \ Furcsa pár, Harmónia, Kelle-' í mes Húsvéti Ünnepeket, Kör- | magyar, Sylvia, Úrhatnám | polgár lévő tehetség nem feszítette még szét a falakat! A szerel­men kívül konkrét okai is van­nak, hogy itt vagyok. Vár- konyi Zoltán vezette be azt az áldásos szokást, hogy a kiváló vígszínházi rendezők mellett

Next

/
Thumbnails
Contents