Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-27 / 300. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 27., CSÜTÖRTÖK SPORT 11 Uj bajnokcsapatot köszöntöttek teremlabdarúgás Több mint százezer forintot ért a Café AS Róma tornagyőzelme Az idén is sporttal búcsúztatják az évet a Balaton-part fővárosában A kaposvári meccsmarato- non először indult, ám évek óta együtt játszó - az idén több tornát is megnyert - Café AS Róma volt a befutó a Táncsicsban. Fenyő Gábor A jubileumi, sorrendben 15. Táncsics gimnázium-Somogyi Hírlap Kupa kispályás teremlabdarúgótorna második helyén a rendszeres fellépőnek számító Pomeg ABC, míg a harmadikon az egyik korábbi győztes, az AC Pálma, a negyediken pedig némi meglepetésre az a Pellini Kávézó zárt, amely legjobb csoportharmadikként jutott tovább. A VÉGEREDMÉNY: 1. Café AS RÓA Táncsics gimnázium-Somogyi Hírlap Kupán először induló Café AS Róma (sötét mezben) jutott a csúcsra ma, 2. Pomeg ABC - a döntőben 7-1 -, 3. AC Pálma, 4. Pellini Kávézó - a bronzmérkőzésen 6-4. (Az első helyezett csapat jutalma 120 ezer, a másodiké 100 ezer, a harmadiké 70 ezer, míg a negyediké 60 ezer forint volt.) A jubileumi, 15. Táncsics gimnázium-Somogyi Hírlap Kupa kispályás teremlabdarúgó-torna legjobb mezőnyjátékosának Búza Barnát (Café AS Róma) - akitől e hasábokon kérek elnézést, amiért a Sonline.hu-n átkereszteltem Búzásra -, a legjobb kapusnak pedig Tánczos Róbertét (Pomeg ABC) választották meg. A gólkirályi címért hárman voltak nagy harcban; végül az a Horváth József (Pomeg ABC) kapta az értékes különdíjat, akinek a csapata a legtovább jutott. Külföldön próbál szerencsét a hazai röpisHitánpótlás A röplabdás-hagyományoknak megfelelően december 27-én ezúttal is útra kelnek a magyar utánpótláscsapatok, hogy a két ünnep között a környező országokban felkészülési tornákon szerepeljenek. A célpont ezúttal a szlovákiai Nyitra, a szlovéniai Izo- la, illetve az ausztriai Bécs. A márciusi, észtországi junior Európa-bajnoki selejtezőtornára készülő leányválogatott a szlovákiai Nyitrára utazik. Németh Lajos csapata a szlovák válogatottal, egy szlovák klubcsapat junior együttesével, valamint Izrael első és második csapatával találkozik. „Örültem volna, ha sikerül összehozni egy erősebb mezőnyt a tornára, de így is remek alkalom lesz a felkészülésre - mondta a magyar együttes edzője. - A Héraklész-prog- ram keretén belül 2004 óta van együtt a keret, idén elindultunk az NB I Liga Liga-csoportjában is. Márciusban a szlovákok is otthont adnak egy selejtezőcsoportnak, előtte megint rendeznek egy felkészülési tornát, ígéretet kaptunk, hogy azon is részt vehetünk.” ■ Buzek László irányítja a magyar junior fiú röplabda-válogatottat. A fiú junior-válogatott szintén márciusban, Romániában vesz részt Európa-bajnoki selejtezőn. Buzek László idén szeptemberben vette át a csapat irányítását az ősszel külföldön dolgozó Torna Sándortól. Az együttes szintén Nyitóra utazik, a szlovák és a cseh csapat ellen lép pályára „Jó szereplést várok, ami számomra minden meccsen győzelmet jelent - mondta Buzek László. - Az NB I Liga Ligacsoportjában szereplő csapathoz csaüakozik az olasz másod- osztályú Mantovában röplabdá- zó Szabó Dávid, bízom benne, hogy hasznos lesz a torna.” A serdülő leányválogatott első nemzetközi viadalára készül. Szabados István csapata a Közép-európai Regionális Röplabda Szövetség (MEVZA) tornájára a szlovéniai Izolába utazik, ahol a szlovén, a szlovák és az osztrák együttes ellen játszik. „Kíváncsi vagyok, hol tartunk, hogy állunk jelenleg - mondta a szövetségi edző. ■ HIRDETÉS HPiia-fia, dnyaa lánya, mindegy, [sah rohan legyen! Ez az egyik feltétele, hogy nyert ügye lehessen az RTL Klub A Széf című kvízműsorában szereplő játékosoknak hétköznap esténként. És természetesen a családon belüli egyetértés vagy egyet nem értés! Vajon a játékosok génjeiben tényleg benne van az esély7 Eléggé ismerik egymást, hogy hazavihessék a széf tartalmát, a több tízmilliós csúcsnyereményt? Úgy legyen! A labdarúgás napjával kezdődik csütörtökön Siófokon a hagyományos sportos óévbúcsúztató sorozat a Beszédes József Általános Iskola tornacsarnokában. Délelőtt 9.30 órától az általános, majd 11-től a középiskolások lesznek a főszereplők. 13-kor kezdődik a „Nincs harag” elnevezést viselő mérkőzéssorozat; ennek keretében többek között- amolyan kedvcsinálóként - az MSZP a Fidesszel, a taxisok és fuvarozók a közterület-felügyelőkkel, a vendéglátósok pedig a vámosokkal csapnak majd össze, ám szigorúan csakis a pályán. Délután aztán a legkisebbek, azaz az óvodások is megmutatják magukat, a napot pedig 18 órakor az MLSZ-siófoki öregfiúk derbi zárja. ■ Keszthelyi Z. TE533— Januárban folytatódik a HigiFil Kupa teke Január 7-én, illetve 9- én folytatódik majd Kaposváron a Közutasok csarnokában a HigiFil Kupa városi amatőr teke-csapatbajnokság. Az „A" csoportban a HigiFil Kft. vezet, megelőzve a Postát és a Zuhatagot, míg a „B” csoportban a Közutas Titánok áll az élen, amelyet a Pecások, valamint az Opel üldöz, (fg) Nagy Árpád áll az élen a Spartacus Kupában tenisz A hét versenyből álló Spartacus Kupa fedett pályás tenisztorna harmadik fordulóját rendezték Siófokon; a Gencsi Kupáért 12 páros lépett pályára. A győzelmet a Zách Balázs, Pinczés Gábor kettős szerezte meg; a második a Német Oszkár, Barna István duó, a harmadik pedig az Ács Nándor, Nagy Árpád egység lett. Három forduló után Nagy Árpád vezet az összetett pontversenyben Zách Balázs és Ács Nándor előtt, (zk) Sok fogadó tippelt hibátlanul a totón totónyeremények A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 51. fogadási heti totó és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők. Harminchat tizenhárom plusz egy találatos szelvényt találtak, nyereményük egyenként 196 ezer 710 forint. A 13 találatos szelvényekre 63 ezer 800 forintot, a 12-esekre 2810 forintot fizetnek. A tizenegy találatos szelvények egyenként 355, a 10-esek 130 forintot érnek. Hárman is telitalálatot értek el a góltotón a góltotón három darab 6 találatos szelvényt találtak, nyereményük egyenként 3 millió 689 ezer 655 forint. Az 5 találatos szelvények 8855 forintot, a 4- esek egyenként 465 forintot érnek.