Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-23 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 51. szám
11 2007. DECEMBER 23.. VASÁRNAP SPORT Késő estig terelgetik a labdát teremlabdarúgás A legjobb csapatok több százezer forint pénzdíjon osztozhatnak Tizenhat érmet tartottak otthon a Kasi lelkes reménységei A jubileum jegyében zajlanak a sorrendben 15. Táncsics gimnázium-So- mogyi Hírlap Kupa vasárnap záruló csatározásai. Fenyő Gábor Már este tíz felé járt az idő, amikor a pénteki nyitónapon az utolsó pár is lejött a pályáról; ők voltak a három napon át tartó mecc- smaraton 35. fellépői... Szombaton aztán újabb 31 csoportmecs- cset „zavartak” le, s ha az aznapi zárás ezúttal nem is húzódott el annyira, azért a publikum - merthogy nem kevesen bandukoltak ki a Táncsicsba - még így is láthatott késői ütközeteket A pénteki négy együttes után szombaton újabb kilenc alakulat tudhatta magát a legjobb 16 között; a négy csoportgyőztes és - második mögött ugyanis a legjobb harmadikként végzett Pellini Kávézó is tovább léphet. Vasárnap délelőtt derül ki, hogy a „G” csoportból melyik két egylet marad állva, s ekkor tisztul le teljesen a kép, hogy ki lesz az a másik csapat, amely legjobb harmadikként tovább masírozhat a nyolcaddöntőbe. Amúgy a „C” csoportban ViA „D" csoport csatározásait a jelenlegi és egykori Rákóczi-játékosokat felvonultató Túrósbatyu (fehérben) nyerte llanegra, Anonim, Kaposszer- dahely, Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki U19 és Szilvás- szentmárton, a „D”-ben Túrósbatyu, Taki-Taki, Pellini Kávézó, Kacsógép Taszár SE, valamint Csipet Csapat, míg az „E”-ben AC Pálma, Megaharcosok, Balog Üveges, Vitái Fruit és FIFA 2005, a „D”-ben pedig Joker Söröző - Kaposvár, Café AS Róma, Táncsics DSE, Freund SE, illetve Operáltak lett a végső sorrend. A már fentebb említett nyol- caddöntők - ahol már egyenes kieséses rendszerben meccseinek a csapatok - délben indulnak. A legjobb nyolc aztán 15.30 órától lép majd ismét pályára. A két elődöntőt 16.45 és 17.10 órakor játsszák; a harmadik hely sorsát 18-kor döntik el, míg az aranymeccs - már ha persze nem csúszik a program - 18.45- kor kezdődik. A döntő előtt a Látványsport-fesztiválokról jól ismert Táncsics gimnázium csapata, az Aracsi Bernadett vezette Group Seven formáció forrósítja tovább a hangulatot. A korábbi évek tapasztalatai mondatják velem; érdemes időben a Táncsics gimnázium felé venni az irányt - a telt ház előre garantált -, ahová egyébként vasárnap is ingyenes a belépés. Öt város - a házigazda kaposváriak mellett zalaegerszegiek, nagykanizsaiak, szigetváriak és mezőfalvaiak - mintegy 90 reménysége lépett szőnyegre a somogyi megyeszékhelyen rendezett Karácsony Kupa szabadfogású birkózóversenyen. A Takács László, Tulézi Márk és Vajda János által felkészített Kasi versenyzői 16 érmet (hét arany, öt ezüst és négy bronz elosztásban) tartottak otthon az évzárón. ■ Hét arany volt a házigazdák mérlege. A gyermekeknél (6-9 évesek) Kiss Krisztina (22 kg) és Ratkóczy Dániel (32 kg) az első, míg Járfás András (28 kg) a második lett. A diák II. korcsoportban (10-13 évesek) Kovács Márknak (26 kg), Farkas Balázsnak (36 kg), Bódis Milánnak (38 kg), Horváth Barnabásnak (41 kg), valamint Németh Gergőnek (plusz 65 kg) jutott aranyérem; Kajtán Olivér (30 kg), Kovács Bence (37 kg), Popovics Alex (38 kg) és Járfás Luca (45 kg) ezüstöt, Kiss Alexandra (35 kg), Lehotzky Márk (35 kg), Farkas András (36 kg), illetve Bak Barnabás (43 kg) pedig bronzot szerzett. ■ Fenyő G. Kétszer is nagyon kitömték Bogláron a borbogarakat I. BUBI-FOOD BALATONBOGLÁRI VÁROSI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 10. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Vidó FC-Borbogár 13-1; Sziszi- ebédjárat-Mathiász 6-2; Liget- Légiósok 2-1; Piero's Étterem- Vitorlás 2-2; Csehi SC-Full-Gas 3-5; Leilei öregfiúk-Bombatípp 2-5; a Várdomb-Novák Café-Po- peye Pub-Grand Gold Juice mérkőzést később játsszák. A 11. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Full-Gas-Liget 6-1; Vitorlás- Lellei öregfiúk 1-3; Mathiász- Várdomb-Novák Café 3-5; Légiósok-Vidó FC 1-7; Bombatipp- Sziszi-ebédjárat 2-9; Borbogár- Piero's Étterem 1-10; a Popeye Pub-Grand Gold Juice-Csehi SC mérkőzést később játsszák. AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Vidó FC 30 pont, 2. Sziszi-ebédjárat 27 pont, 3. Várdomb-Novák Café 24 pont. ■ Fenyő G. A mezőny első felében zártak a kapcsi pólósok GYERMEK (11 ÉVEN ALULIAK) BUDAPEST-BAJNOKSÁG EREDMÉNYEK: Kaposvári VK- Cegléd 11-7 (á kaposvári gólszerzők: Csaba M. 6, Dobos D. 2, Győrbíró Á. 2, Varga F.); Kaposvári VK-BVSC 11-11 (a kaposvári gólszerzők: Csaba M. 5, Dobos D. 3, Győrbíró Á., Varga F., Pinke D.); Bp. Honvéd-Domi- no-Kaposvári VK11 -9 (a kaposvári gólszerzők: Csaba M. 3, Varga F. 3, Dobos D. 2, Ács K.). A Kaposvári VK együttese az ötödik helyen zárta az első félévet a 11 csapatot számláló mezőnyben. ■ F. G. HIRDETÉS Fejet hajtott a listavezető Veszprém Kaposváron KOSÁRLABDA NB l/B CSOPORT: KAPOSVÁRI EGYETEM MELÓDIÁK KK- VESZPRÉMI EGYETEM 75-73 (24-13,20-12,14-27,17-21) Kaposvár, 200 néző. V.: Téc- zely, Gelencsér. KAPOSVÁRI EGYETEM MELÓDIÁK KK: Trupp (-), Szüágyi (2), Fehér (6/6), Filipovics (23), Pöttendi (9). CSERE: Márkus (21/6), Mihalics (14), Babócsai (-), Bene (-). edző: Varga Roland. VESZPRÉMI EGYETEM: Bováno- vics (13/3), Faragó (5/3), Hegedűs (34/15), Mérész (10/6), Szarvas (4). CSERE: Szokolik (7), Szathmári (-). edző: Molnár István. December 31-éig minden magyar i _ f| - Suzuki árából ^ ^ ^y^engedményt adunk!!! Lepje meg családját — EB karácsonyra egy új SUZUKIVal! KARÁCSONYI VÁSÁR A\ az adidas márkaboltban adidas Egyes nöi-férfi cipők, férfi bélelt ESÉHkmvs nadrágok, pólók Egyes férfi, női pulóverek, női és gyermek (128-176) szabadidő garnitúrák kedvezménnyel kaphatók december 15-24-ig, a készlet erejéig AJÁNDÉKOZZON TŐLÜNK, NÁLUNK MINDEN EREDETI! Kaposvár, FŐ U. 15. Nyitva. H-P 9-17, Szó.: 8.30-12. Va.: 9-12