Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-01 / 280. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 1, SZOMBAT Fiatalokat meghazudtoló energiája van az időseknek Gyógyfürdők egymás nyakán vetélytársak Egészségtelen verseny a somogyi egészségturizmusban Gyógyfürdő-nagyhatalom lettünk. Nyereségesek maradhatnak a termálstrandok, ha megtalálják egyedi arcukat A fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő berzencei Szeretet Szociális Otthon volt a házigazdája a Somogy megyei idősügyi tanács pénteki ülésének. A települést Dergez György alpolgármester, az intézményt Szőke József igazgató mutatta be a résztvevőknek. Mayer István Gelencsér Attilát, az idősügyi tanács elnökét képviselve elmondta: a testület életében kimagasló volt 2007, ugyanis nagyobb támogatást, nagyobb érdekképviseletet tudtak biztosítani.- Idén első alkalommal kaptunk tájékoztatást a történelmi egyházak szociális és karitatív tevékenységéről, az egyházak képviselői tagjai a tanácsnak - mondta Mayer István. Új pályázati rendszerünkben 110 pályázat nyert összesen 2,5 millió forintos támogatást. Munkánkról és a ciklusban tervezett feladatainkról beszámolót készítettünk a megyei közgyűlésnek, amit a testület egyhangúlag elfogadott Tervezzük, hogy 2008-ban hárommillió forintra nő a közgyűlési támogatás, a pályázati plafon negyvenezer forint lesz. ■ A szociális miniszter kiemelt támogatást szór* gulmaz a somogyi szociális intézményeknek. Mátrai Márta és Csákabonyi Balázs országgyűlési képviselők az októberben módosított szociális törvényről, annak következményeiről beszéltek. Mátrai Márta azt mondta: a jogalkotók talán nem járnak szociális intézményekben, mert a jogalkotási munkában nem köszönnek vissza az ott megtapasztalható problémák. Csákabonyi Balázs Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter ígéretével érkezett, miszerint kiemelt támogatást szorgalmaz a somogyi szociális otthonok számára. Barakonyi János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségét képviselve hangsúlyozta: az idős emberek nagyon aktívak. Ezt bizonyítja többek között, hogy kétszáz produkcióval szerepeltek az idei művészeti gálákon. Sikeres volt a két- turnusos őszi napfény tábor, a sporttábor és a nyugdíjasklubok vezetőinek találkozója. Hasonló folytatást remélnek. ■ Varga Andrea Igazi termál nagyhatalommá vált mára Dél-So- mogy, ennek azonban a fürdők fenntartói nem annyira örülnek. Nagy László A közeli baranyai fedett strandokat is beleértve egymástól húszharminc kilométeres távolságban öt jó adottságú meleg vizes fürdő is küzd a vendégekért. Akkor még a somogyi és baranyai megyeszékhelyet, illetve a közeli kisebb strandokat nem is említettük. Nagyatád, Csokonyavi- sonta, Barcs, Harkány mellett tovább nőtt a sor a napokban átadott, újjáépített szigetvári fürdővel.- A szigetvári nyitást meg- éreztük az első napokban, utána azonban helyreállt az ilyenkor megszokott forgalmunk - mondta Lipics István barcsi fürdőigazgató. - Nyugodtak azonban egyáltalán nem vagyunk. Az év végi pangás miatt apránként feléli a szezonban szerzett többmilliós nyereségét a strand. A csokonyavisontai fürdőre még tegnapelőtt is érkeztek szigetvári vendégek. - Az ő szokásaikat szerencsére nem változtatta meg az új fürdő megnyitása - mondja Primon Csaba fürdővezető. - Ettől azonban még nem leszek jobb kedvű. Túl sok a fürdő egymás nyakán, egészségtelen a verseny a délsomogyi egészségturizmusban. Nincs mit szépíteni, egyre élesebb a konkurenciaharc köztünk, és ahogy látom, ez még hosszú ideig így marad. Persze- Nyitottak vagyunk az együttműködésre a folyamatos politikai támadások ellenére is - ezt Pünkösd Márton mondta pénteki sajtótájékoztatóján. Az MSZP megyei alelnöke arra utalt, hogy Lamperth Mónika szociális és családügyi miniszter, valamint Kolber István fejlesztéspolitikai államtitkár az ellenük irányuló lejárató kampány ellenére is vannak szép szólamok: ne egymás ellen, hanem egymással dolgozzunk. Addig azonban, amíg minden egyes vendégért küzdeni kell és az egészségügy egyre inkább kivonul, ez csak üres szó marad. Ma ugyanazért a kezelésért már csak a korábbi támogatás nyolcvanöt vagy mindössze ötvenöt százalékát fizeti az egészségbiztosítás. A többit a betegre hárítja. A vendégek kétszer is meggondolják, hogy a dráguló szolgálmegerősítették: a 2007 tavaszán folytatott egyeztetést Szita Károly polgármesterrel a jövőben is folytatnák. Bár a 67-es út fejlesztése és a Csiky Gergely Színház felújítása kapcsán számos kritika érte az államtitkárt és a minisztert, meggyőződésük, hogy csak az a város, megye és régió lehet sikeres a fejlesztéseiben, amelytatást igénybe veszik-e, s mindig az a vége, hogy csökken a fürdők bevétele. Ráadásul ebben a térségben hiányzik a fizetőképes kereslet. Egyre szőkébb piacért küzdünk egyre többen. Önmagában egy fürdő nagyon ritkán nyereséges. Ebben a térségben pedig ez különösen igaz. Nagyatád forgalmában nincs érezhető változás a szigetvári nyitás miatt. A baranyaiakat eddig is megszűrték a szomnek politikai szereplői közös céljaik érdekében képesek félretenni személyes politikai érdekeiket és képesek együttműködni. Pünkösd Márton példaként említette a tavaszi egyeztetés egyik eredményét: a minisztérium nyolcvanmillió forinttal segítette a Napsugár Lakóotthon megépítését. ■ Meiszterics E. széd megyéhez közelebb eső somogyi fürdők, így az új stranddal semmi sem változott. Náluk dél felől inkább horvát vendégek érkeznek. Iharosi István nagyatádi fürdőigazgató, a dél-dunántúli gyógy- és termálfürdők egyesületének elnöke elégedett ugyan az idei év forgalmával, azonban a közeli jövőt ő sem látja rózsásnak.- Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk mindannyian, hiJubileumi ünnepségre hívták meg pénteken a kaposfői önkéntes tűzoltó-egyesület tagjait.- Száztíz éve alapították meg a szervezetet, Pitz József volt az első parancsnok - idézte fel a kezdeteket Bátorfi József elnök. Hozzátette: háborúkat, a történelmi viharait is túlélte a csapat, amely folyamatosan működött. Jelenleg 34 tagjuk van. Minőségi szállások a regionális fejlesztési ügynökség nemrég megbízott egy társaságot, hogy mérjék fel: melyik fürdőt milyen irányba érdemes fejleszteni. Melyikből válhatna ökofürdő, melyiknél lehetne a sportra, gyógyászatra, well- nessre fektetni a hangsúlyt. Az a cél ezzel, hogy mindegyik fürdőhely találja meg a maga különlegessét, arculatát s ezzel együtt a számítását is. Mert csak így várható, hogy idővel kiajánlják majd vendégeiknek a többi fürdőhelyet is. Ami településtől függetlenül mindenütt nélkülözhetetlen, az a minőségi szálláshelyek növelése. A nagyatádi Ihar- rosi Istvánnak sincsenek illúziói: hosszú az út, míg idáig eljutnak az idegen- forgalmi szakemberek. Úgy vélte: legkorábban 2013 végére alakulhat ki ez az együttműködés. szén hasonló szolgáltatású fürdők versenyeznek a vendégért egymástól húsz-huszonöt kilométerre - mondta. - További vendégkörre már nem lehet a térségen belül számítani. Ebből a helyzetből a kiút csak az lehet, ha minden fürdőhely megtalálja a maga egyediségét, ezek hangsúlyozásával összefogunk. Csak ezt követően várható el mindenkitől, hogy bátran ajánlja a vendégeinek a többi fürdő szolgáltatását. Avartüzek, vízszivattyúzás, fakidőlés, műszaki mentés - az utóbbi időben is jó néhány alkalommal kérték az önkéntesek segítségét. A felszerelésüket az idén bővítették; egy motorfecskendőhöz jutott a civil szervezet. Tegnap jutalmakat is átadtak: példamutató munkáért az egyesület négy tagja kapott elismerést. ■ Harsányi Miklós Készek az együttműködésre támadások A lejárató kampány ellenére is egyeztetnének Az önkéntes tűzoltók száztíz éve óvják a falut A pincérnő oldja a téli hideget a kőröshegyi Muskátliban étlapozó Békacombot és rákollót is kínál a falusi étterem melynek berendezése egyszerű, de a szakácsa ügyes Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Egykor forgalmas vendéglő volt a kőröshegyi Muskátli a Kaposvárra vezető főút mellett, szemben a római katolikus műemlék templommal. Gondoltuk, megnézzük, méltód még régi jó híréhez. Az első és rögtön utána a második benyomás is az ijedelemé. A helyiségbe belépve ugyanis csaknem olyan hideget találunk, ami elől az utcáról bemenekültünk. Még nagykabátban is fázunk, brrrr... Aztán előttem a kanál mintha nem lenne teljesen tiszta. Kicseréljük, a teríték többi része a higiénét tekintve szerencsére kifogástalan. Mint ahogyan a vizesblokk is, aminek állapota sokat elárul a vendéglátóhely minőségéről, kulturáltságáról. Megjegyzem: az éttermi rész szépítgetésével finoman szólva nem sokat bajlódtak, de megbeszéljük, hogy lakomázni jöttünk, nem pedig lakberendezési ötleteket ellesni. Innen kezdve szinte csupa kellemes meglepetésben van részünk. A húsleves hamar érkezik, éppen megfelelő hőmérsékletű, jócskán telepakolták finommetélttel. Az íze is remek. Nem találhatunk kifogást a babgulyásban sem, mert sűrű és laktató, ráadásul nem spórolták ki belőle a húskockákat sem. A mellé harapott kenyér egyik szelete ugyan már száradni kezdett a kosárban, de a fogás gasztronómiai élménye ettől nem csökken. Aztán megérkezik asztalunkra a savanyúságként rendelt káposzta egy fatányéron; hát az valami fölséges! Nem csoda, hogy szinte elfogy, amire a pincérnő megérkezik a fő fogással. Nem azért, mert késlekedne... A kolle- gina egyébként nagyon üdítő, kedves jelenség; sokat mosolyog, bár a lengőajtóval elválasztott presszóban is ő szolgál ki - ahol jóval nagyobb a forgalom -, nem kell éreznünk a hiányát Tapintatosan, de folyton figyel ránk. Még a radiátort is felcsavarja, nem tehet róla, hogy a hideg marad a helyiségben az úr. Bort hoz lélekmelegj'tőnek, jófajta helyi, száraz fehér fajtát, rizlinget. Értékelés személyzet (1-10 pont): 2# Tapintatosan figyelő KÖRNYEZET (1-10 pont): 5 Tiszta, de egyszerű ÉTEL (1-20 pont): . ,r,; Finom és bőséges I- tí Az étlapon elég nagy a választék, kínálnak még sült békacombot, sőt rákollót is egzotikus módon elkészítve. Hosszas böngészés után háromféle főfogást kérünk. A sült kacsacomb krumplival és dinsz- telt vöröskáposztával kiváló, csaknem összeveszünk egy-egy harapásnyi falatjáért. Kárpótol a csülök pékné módra, igaz, a halom leginkább persze sült burgonyából áll, de kerül rá szép adag az omlós húsból is. E nehéz, magyaros étkek mellé kíváncsian próbálunk egy modernebb fogást; gyümölcsös pulykamellet currys rizzsel. Arra számítunk, hogy a kisütött vagy grillezett pulykamellre rápakolnak néhány jóféle kom- pótot, de nem - sűrű barna mártásban úszik a hús és a gyümölcsök. Érdekes, édeskés ízkombinációt ötlött ki a szakács, ilyenért érdemes étterembe menni, nem az otthon is könnyen elkészíthető rántott húsért. Mindez az üdítőitalokal és ásványvizekkel együtt is csak ötezernégyszázkilencven forintot kóstál. Tényleg nem sok. Főleg mert a némileg aggódva érdeklődő pincérnőt meg kell nyugtatni; nem azért hagytunk némi ételt a tányéron, mert nem ízlett, hanem mert valamennyi nagy adag volt, s bármennyire igyekeztünk, bizony több nem fér belénk.