Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-16 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 50. szám
Az ötös lottó 50. heti nyerőszámai , , Jokerszam: 11 13 18 39 76 824187 Élményekből gyúrt bécsi császármorzsák az ünnep előtt Egy nap alatt nem lehet bejárni Bécset, de ha advent idején érkezünk, néhány jól összeválogatott élménymorzsa is megédesítheti a látogatást. Az idei vásárban feltűnt, hogy szinte csak magyar szót lehetett hallani, még az eladók között is van, aki érti a nyelvünket. ►s. oldal Diótörő nélkül nincs ünnep: országos turnén a musical Már a századik előadásához közeledik a Diótörő és az Egérkirály a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában, Szurdi Miklós rendezésében. A sikerdarab most országos turnéra indul, és ezúttal Szabó Győző lesz látható az Egérkirály szerepében. ►13. oldal 9 771 41 9 01 7002 0 7 0 5 0 Gáláztdk a szinkronúszók. Karácsonyi szinkronúszó műsorral lépett a kaposvári nagyközönség elé a Kapós Dynamic SE. A klub több hónapja indítja versenyzőit a különböző országos megmérettetéseken. A komoly edzésmunka már több érmes eredmény formájában kamatozott eddig is, ám borítékolható, hogy a következő generációk is leteszik majd névjegyüket. ►!!. OLDAL @ KÉPGALÉRIA: WWW.SONUNE.hu Megbénult a közlekedés Kaposváron a havazás miatt Jégpáncéllá változtak a somogyi utak pénteken éjszaka. Szombatra virradóra a főutak átmenetileg járhatóak voltak Kaposvár környékén, a délutáni hóesés miatt azonban teljes lett a káosz a városban. A kisebb koccanások és árokba csúszások mellett a Donner és a Cser városrészekben megbénult a közlekedés. Csaknem hét-tíz centiméternyi hó esett este nyolc óráig a megyeszékhelyen, ahogy Siófokon, Csurgón és Barcson is. A katasztrófavédők tájékoztatása szerint Marcaliban nem okozott gondot a havazás. ►a. oldal Halászlét főztek a belvárosban siófok Tehetséges diákokat támogatnak a pénzből Több mint százezer forintot gyűjtött össze a siófoki Lions Klub az immár évtizede hagyományos karácsony előtti jótékonysági halászlé akciójával. A városbeliek körében nagy népszerűségnek örvend a kezdeményezés. Akadt olyan siófoki, aki a karácsonyi vacsorára szánt halászlét is az akció keretében vásárolta meg. A tűzoltók 25 adagot vittek el, így támogatják az oroszlánok céljait. A klub az étel eladásból befolyt összeggel három kiemelkedő képességű, de nehéz körülmények között élő helyi diákot támogat. A gyerekek havi harmincezer forintos ösztöndíjat kapnak a Lions Klubtól. ■ Kolumbán Tünde Jótékonyságból főztek. Nagy keletje volt a jó balatoni halászlének Kettészelte a sorompót a kamion Várdán- A leengedett vasúti sorompót döntötte ki egy kamion Várdánál - tájékoztatta a Vasárnap Reggelt Varga András polgármester . Nem volt sérültje a balesetnek. - Hamarosan átadják az új fénysorompót, ám az még nem működik, a régi viszont tönkre ment a balesetben. Emiatt a vasutasok szombaton is jelzőtárcsával irányították a forgalmat. Varga András abban bízik, hogy a MÁV minél előbb kijavítja a hibát. Kritikán aluli a fonyódi út állapota, ha néhány centi hó leesik. Ez a mostani baleset is egyértelműen arra utal, hogy elképesztő állapotok uralkodnak a somogyi utakon, tette hozzá. ■ Harsányi Miklós Talmácsi Gábor a kicsiknek is példakép lehet. Magyarország első gyorsasági motoros világbajnoka Kaposváron dedikálta Az életem 200 felett... című könyvét. A népszerű Talmát menedzsere, jó barátja és szerzőtársa Stefano Favaro is elkísérte ►11. OLDAL ' fiz új Mazda2 az Autó Bild Magyarország és az AUTÓPIAC összehasonlító tesztjén a legjobbnak bizonyult kategóriájában*. Köszönjük az elismerést! SCHNEIDER AUTÓHÁZ KFT. Kaposvár, Előd Vezér u. 1. Tel.: 82/528-290 * fiz összehasonlító tesztekben résztvevő modellek: Toygta Yaris, Honda Jazz, Opel Corsa. íí- m j o n • • 7 7 Forrás: Autó Bild Magyarország 2007. november 29., AUTÓPIAC, 2007. november 27. lapszám. uj mozog/. hz igazi zoom-zoom Olvasóink véleménye : Ön állít karácsonyfát? (százalék) : i Feleslegesnél tartón : Csak olyan fenyő' díszítek, amelye klültethetel Kinek vai erre pénze.. Igen minden évbei __________ 1 SZAVAZÁSOK MINDENNAP A REGGELHU-N