Somogyi Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-01 / 280. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 1, SZOMBAT KRIMI&BU L V ÁR&MŰSOR Betörték az építés alatt álló családi ház ajtaját ismeretlen személyek a bejárati ajtó betörésével mentek be Kányában egy építés alatt álló családi házba. Az ott tárolt szerszámok közül többet is elloptak, ezzel mintegy ötvenezer forint kárt okoztak a tulajdonosnak, (kj) Kéziszerszámokat és gázolajat loptak több családi ház melléképületébe törtek be Szorosadon, ahonnét egyebek mellett kéziszerszámokat és mezőgazdasági gépekben tárolt gázolajat loptak el ismeretlen tettesek. A kár értéke meghaladja a százezer forintot. A rendőrség nyomozást folytat az ügyben, (kj) Mentővel akarta hazaszállíttatni magát hajléktalan Részeg, ötven év körüli siófoki hajléktalan férfi Bábonymegyer- ről segélykérő telefonon hívta a mentőket. Bejelentette, hogy a községben egy magatehetetlen férfi fekszik a földön és ellátásra szorul. Kiderült: csak Siófokra akart utazni. Valótlan bejelentés és félretájékoztatás miatt eljárás indult ellene. ■ K. J. Megbarátkozott Erikkel réti barna Nagy lehetőség, hogy egy tévésorozatban szerepelhet Réti Barnabás élete egyik legnagyobb mázlijának tartja, hogy bekerült a Barátok köztbe. Egyszer jó színész leszek - fogadkozik. Fábos Erika- Nehezen találtam meg magam ebben a figurában - mondta Réti Barnabás. - Ráadásul a történetben sem volt olyan súlya, mint amilyet szerettem volna. Aztán idővel felismertem a szerep értékeit. Azt, hogy Erik egy sokarcú figura. Van úgy, hogy rosszfiú, van, hogy a szimpatikus szomszédfiú vagy romantikus csábító.- Hogyan került a sorozatba?- A Szegedi Nemzeti Színház színpadán láttak, és válogatásra hívtak. Jöttem az esélytelenek nyugalmával. Második körben derült ki, hogy enyém a szerep. Akkor kezdtem a pályámat.- Színpad elfelejtve?- Nem. Volt egy fiatalokból álló társulatunk Szegeden, ami a fővárosi Negyednégy színházba olvadt be. A színpad tehát ugyanolyan fontos most is, mint a sorozat előtt. Játszom és rendezek is a társulatunkban.- Meddig?- Nekem mindig is a filmezés Névjegy 1982. MÁRCIUS 29-én született Szegeden. 2000-2003: a Shakespeare Színművészeti Akadémia, a Musical Twenty Társulat tagja. 2004: a New York Film Academy, utána a Szegedi Fiatalok Színháza tagja és alapítója, 2006-tól a Negyednégy Színház tagja, 2006-tól szerepel a Barátok közt televíziós sorozatban.- Nem skatulyázzák be Réti Barna: a szappanopera miatt? sok minden- Biztosan van, aki előítélettel re megtanít él a sorozattal szemben, de elő- ez a soro- nye is van. Az, hogy Erik bőré- zat. Életem ben esténként látható vagyok a fontos tévében, segít népszerűsíteni állomása. a társulatunkat. Egyre többet hívnak bennünket vidékre, és nyáron Nagyszebenben Magyar- országot képviseltük egy fesztiválon. Ahogy a Barátok közt, úgy a társulat is sok mindenre megtanít- Mi volt eddig a legjobb iskola?- Talán New York, a sokfélesége miatt. A színitanodában híres hollywoodi filmek jeleneteit játszottuk el. Nagyon akarom, hogy jó színész legyek egyszer. A színészmesterségen kívül megtanultunk vágni, rendezni, és operatőri feladatokat is elsajátítottunk. Visszamennék, de szerencsére a Barátok közt most ideköt. volt az igazi álmom. Egy napi sorozat pedig hihetetlenül sok mindenre megtanít. Az életemnek egy fontos állomása. Nagy lehetőség, amiért nagyon hálás vagyok.- Milyen csúcsokra vágyik?- Középtávú terveim között szerepel, hogy visszamegyek Amerikába. Aztán ha egy vagy több nagyjátékfilmes szerep is beleférne ugyanebbe a periódusba, azzal már nagyon elégedett lennék. Újabb razzia lesz Kaposváron az ittas sofőrök kiszűrésére- Decemberben újabb közlekedésbiztonsági razziát tervez a kaposvári rendőrség; elsősorban az ittas gépkocsivezetőket próbálják kiszűrni a forgalomból - jelentették be a városi baleset-megelőzési bizottság évértékelő értekezletén pénteken Kaposváron. ■ Két új tagot választottak: Sinkovics Ferenc nyugalmazott alezredest és Nagy László mérnököt. A járművezetők a közeljövőben fokozott ellenőrzésre számíthatnak, hangoztatta Mer- gancz Sándor alezredes, városi rendőrkapitány. Varga Zoltán százados az első háromnegyed éves statisztika kapcsán arról beszélt: 18 százalékkal több - összesen 561 - személyi sérülé- ses közúti baleset történt, mint tavaly hasonló időszakban. A baleset-megelőzés érdekében széles körű munkát folytat a hatóság. Pungor János alezredes rámutatott: a külterületen, a megyeszékhelyt átszelő utakon kívül a belvárosi forgalomra is kiemelt figyelmet fordítanak.- A megelőzési munkát az iskolák falai között is folytatjuk, számos sikeres rendezvényt tartottunk az idén - húzta alá Nagy Zsolt főhadnagy. ■ Harsányi Miklós televizio-müsor Ta %Tfl h I ktl kuúb wTipjMMfMi, mI"^ I ymsATn I btoa '''WiBHBBBBB spektrubTVHHH H 5.30 WS Teleshop 6.00 Tv2-matiné (rajzfilmek) 8.00 Delta 5.50 Nap-kelte 6.40 Rejtélyes igazságok 8.00 Magyar népmesék 6.00 Fegyverkezés mindtQ 6.00 Régi idők harcosai © Jetix 9.00 Abszolút 9.00 A magyar kutya 7.40 Otthonunk 8.10 Csipkerózsika halálig (1-3.) © ^ 6.25 Kölyökklub 9.45 Szurikáták udvarháza © 9.30 Momentán © 9.05 Az idő kalandorai 8.10 H20 - Sellőmesék © 8.50 Kicsik és vadécok Vadászgépek versenye; y 8.50 Disney-rajzfilmek 10.15 Síkalandjárat © 10.00 Az ezüst vadló 9.30 Barátom, Bonca 8.40 Hannah Montana © 9.15 Cimbora A harckocsik versenye; J 10.00 Receptklub 10.50 Fox-akták © 10.30 Napfényes Kythera 10.30 Én táncolnék veled 9.10 A narancsvidék © 9.45 Az erdő védelmezői 9.00 Haditerv (1-3.)© 10.20 06-91-334-455 11.25 Babavilág 11.05 Odüsszeusz kalandjai 10.45 Szívtipró gimi (17.) X 10.10 Flipper legújabb kalandjai 10.15 Agora Villámháború a 11.30 Ötletház 12.00 TotalCar 11.35 Egy kamaszlány naplója 11.30 „Kodály után, száz évvel" 11.10 Mesék a Végtelen... © 11.15 Talpalatnyi zöld Légi desszanthadviselés ■ m\ ........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 12 .10 Autómánia 12.35 Ed © 12.00 Hírek 12.00 Kutyafül-macskanyelv 12.10 Veronica Mars © 12.05 Duna tér 12.00 Dagi gyerekek (3.) © gj 12.50 Ki vagy, doki? © (amerikai vígjátéksorozat) 12.10 Fogadóóra 12.25 Újdonságok 13.10 Szex és New York light © 12.15 Isten kezében A Whitbread család (angol kalandfilmsorozat) 13.25 JAG - Becsületbeli ügyek 12.40 Baba Tévé 12.55 A nemzet könyvtára (amerikai sorozat - 21-22.) 12.45 Élő népzene 12.55 Folytassa, Jamie! 2 13.45Adadus© (amerikai krímisorozat) 13.10 Lángelme (ism.) 13.10 A hét műtárgya 14.20 Columbo 13.15 A fehér gyémánt -Ausztrália (6.) © C 14.45 Tengeri őrjárat © 14.25 Bűbájos boszorkák © 13.40 TS - Labdarúgó Bajnokok 13.15 Egészségszerviz (4.) - Titkos ügyek © 14.45 Herculaneum 13.50 Donna játszóháza (olasz krímisorozat) 15.25 Csillagkapu © Ligája Magazin 13.45 Holland fény 16.15 Bonanno: 15.40 Tíztánc bajnokság 2007 Bolondozzunk 15.50 Döglött akták © 16.25 Rejtélyes vírusok 14.10 Út Pekingbe 14.40 Tanuljunk szakmát! Egy keresztapa élete © 16.40 A GEO bemutatja a gyerekekkel! S 16.50 A kiskrapek visszavág© nyomában© 14.40 Makrancos hölgy © 15.05 Mesterművek (amerikai gengszterfilm) 17.10 Szerelmes földrajz Beszélgessünk W | (amerikai vígjáték, 2001) (amerikai krímisorozat) (magyarfilm, 1943) FF 76' 15.35 Egymillió fontos hangjegy 18.00 Sokkoló videók © 17.45 Duna tér a nagycsaládról! 18.30 Híradó ® 17.30 Az elveszett ereklyék 16.05 Libertás © 15.55 Csodacsatár © 19.00 Rejtélyes igazságok 18.00 Híróra Í5.ÖÓ A póráz két végén Esti kiadás fosztogatói© (magyar dokumentumfilm) (magyar vígjáték, 1956)90' (am. dokumentumsor.) © 18.30 Mese Tallulah; Ben © 19.10 Pókerarc 18.30 Tények @ 16.45 Halhatatlanok Társulata 17.55 Popsziget (39/13.) 20.00 Emberi történetek© 19.00 A simlis és a szende 16.00 Sínen vagyunk (1-2.) __ Vetélkedőshow 19.00 Magellán © 17.40 Klipperek2.0 18.20 Klikkerek © (amerikai dokumentumsor.) (am. sorozat-65/11.)© 17.10 London Hollywoodja Pj 20.00 Csillag születik 19.30 Activity (magyar sorozat) 18.45 Esti mese 21.05 CSI - A helyszínelők 19.50 Mentor 18.10 Finnyások farmja fcjj Tehetségkutató show - A milliós küldetés © 18.10 Ötcsillagos szerelem © 19.00 Bravó tv (amerikai krimisorozat) © Magyar csillagok - Advent 19.05 Mesés merülések W Utána: Hírek 20.15 Jackie Chan: 19.00 Luxor-show 19.30 Híradó este. Sport 22.05 Ők© 21.25 Dunasport (dók. sorozat) W 23.05 Az utolsó esély © Első csapás© 19.30 Híradó este 20.00 Verssor az utcazajban (amerikai thriller) 21.40 Mint egy angyal© Scotty álma; Tavak titkai (amerikai akciófilm) ' (amerikai-hongkongi 20.15 Agatha Christie: 20.05 Roy Beán bíró élete © R.: Róbert Hármon, Rick Bota (francia film, 2004) 107 ' 20.15 Umami-Az ötödik íz Fsz.: Gene Hackman, Denzel akció-vígjáték, 1996) 80' Zátonyok közt © (am. western, 1972) 118' Fsz.: Laura Regan, Marc Fsz.: Marilou Berry, Laurent (japán ismeretterj. film) Washington Fsz.: Jackie Chan (angol krimi, 2005) 94' 22.05 Kultúrház © Blucas, Ethan Embry Grévill, Jean-Pierre Bacri 21.15 Földünk a magasból .................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 1. 00 Full kontakt © 21.55 Horrorra akadva 2. 21.55 Dob + basszus 22.25 Vittorlo 23.55 CSI-A helyszínelők 1.05 Híróra (ism.) 22.10 A brit építészet ^ (hongkongi akciófilm) (am. horrorvígjáték) © 22.30 Jósé Carreras-koncert - Lopott boldogság © (am. krimisorozat, ism.) © 1.35 Mese 1000 éve (6.) M ■ Fsz.iYun-FatChow, Fsz.: James Woods 23.25 Hírek. Időjárás (német film, 2002) 88' 0.55 Emberi történetek 1.45 Aszfaltdzsungel © A vidék forradalma Ann Bridgewater, 23.30 Halálos barátság © 23.30 Sporthírek 23.55 Napló 2.00 Pret-a-Porter © (am. film, 1950) FF 108' 23.10 Háború színesben ►"5 | Anthony Wong Chau-Sang (amerikai thriller, 1990)96' 23.45 Csoportkép hölggyel 24.00 Nap-nyugta (amerikai filmszatíra) 3.35 Liszt Ferenc -Amerika (1-3.) 'W 3.10 Egy rém rendes család © 1.10 Ed© (német-fr. film, 1977) © 2.35 Titokzatos Násztya R.: Róbert Altman Kamarazenekar Egyre forróbb helyzet © (amerikaivígjátéksorozat) 2.00 Magellán Fsz.: RomySchneider (orosz-am.sor. - 127/90.) Fsz.:Júlia Roberts 3.45 Mekkora a szülőföld? Frontvonalak© i^d . Ö 14.05 BBC Click. 1430 Soroló 1.15.05 Befu- 13.00 Közvetlen ajánlat. 15.05 Tempó. 1530 17.00 Nagy mezőgazdasági magazin. 1730 7XX) Vitorlázás 9.00 Északi összetett 10.00 Síu- 10.45Alpesisí-magazin.ll.l5NFLGamed3y. 630Tizenkettenegykastélyban610Tinipap- 2.00 Hogyan csinálják?. 13.00 Mániások. tó. 1530Európai híradó. 16.05 Családmese. Generációk (ism.). 1605 Csak természete- Agyermekrablás(amerikaifi!m, 1991). 1930 gró-vk 10.45 Sílövő-vk 11.45 Sifutó-vk 13.15 12.15 Mezeketfel!. 12.45 Labdarúgás. Liga- parazzók 935 Tükörálarc 11.15 Osztályalsó 14.00 A jövő fegyverei. 15.00 Állítólag... '5 1700 Híradó. 1730Ősök tere. 18.05 Vöröses sen! 17.00 Ékszer 1725 Együtt a biztonsá- 100 év -100 kép. 1930 Stílus. 20.00 In- Síugió-vkl3.45Sílövő-vkl515Északiössze- kupa. 1. forduló. 15.15Roplabda.OÍ!mpiaieló- 12.45 A gyerek, meg én 1420 Sofőrlecke 16.00 Műtárgyak. 17.00 A ralik világa. 53 : fehér. 1830 Célpont. 1930 A magyar beteg. gért! 1600 Zeneexpressz (ism.). 1855 Hír- fománia. 2030 Híiháló. 21.00 Házibuli Atti- tettl545S«jgiówkl600Szabadidö-éssport selejtező torna. 18.00 Olasz labdarúgás. 1600Alkímia 1725 Cápastác és lávalány ka- 1600Veszélyesversengés. 19.00Amerikai *2 20.05BBCReportets.2030Barangol0.21.00 adó. Időjárás. 1925 Start! 20.00 Napóleon Iával és vendégeivel. 21.55 Ízelítő. 22.00 Ne- magazin 1830 Északi összetett 1930 Alpe- Sampdoria-Reggina. 20.15 K0 Tv. 20.45 landjai 19.00 Ünneprontók ünnepe 21.00 A hotrodok. 20.00 Amcsi motorok. 21.00 B Híradó 21.2130 Sziluett. 22.40 BBC-híradó. 3. (fr.-német- olasz-kanadai film, 2002). felejcs! 24.00 Visszavágás (amerikai film, sisévk 2030 Alpesisí-vk 22.00 Labdarúgó-Eb Poker channel. 21.45 Spanyol labdarúgás. hold és a csillagok 22.45 Kalrforgia 23.15 Tök A jövő kihívásai. 22.00 Hogyan készült? O 23.05 Iskolapélda. 2330 BBC Click. 22.00 Zeneexpressz. 2255Többet észszel! 1995). 2.00 Hírháló. 230 Különjárat 2230 Bowls 2330 Rali-vb 24.00 Hírek 0.15 Olasz labdarúgás. Milan-Juventus. alsó-Európai turné 040 A txwlingbajnok 23.00 Brainiac. 24.00 Az X-tesztelők. KAPÓS TV-mmm BOGm!rW~^SBBÍ MARCAJLI 91.2 ENJOY KAPOSVÁRÉI 88.0 N-JOY MARCALI I PETŐFI KOSSUTH RaÖIŐ^HI 08.00 Képújság 9.00 Teleshop 930 Bencze- Napközben folyamatos képújság hírekkel, 12.00 és 19.00 Marcali Hírmagazin ismétlés 06.00- Öránkérrt hírekkel, közlekedéssel kap- 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 5.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai + zenei Óránként Hírek 600 Szombat reggel 9.00 Útishow, vendég: Vámos Miklós 10.00 Grand közérdekű információkkal 19.00 Bogiári Kró- 2030 Hírtiáló21.00 Házibuli Attilával és ven- csolatos információkkal, időjárás-jelentéssel, csolatos információkkal, időjárás-jelentéssel és kulturális műsorok 6.00 Hírek, Időjárás társ 10.00 Szombat délelőtt 12.00 Krónika 'Q | Prix, autó- és motorsport krónika 10.30 nikák-közéletimagazin20.00Bencze-show dégeivel-zenésshowműsor22.00Nefelejcs! közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy 630Hírpercek,benne:hírek,körzetiidőj.,kö- 1220Történethangszerelve 13.05B.ú.é.k NJ Trendline-adivatmagazín ll.OOJátékháló- -Bencze Attila műsora 2030 Közélet és de- -nótashow24.00Vsszavágás-amerikaidrá- Weekend 17.00 Élő kívánságműsor1600 Hír- Weekend 17.00 Élő kívánságműsor1600 Hír- zl. és sport 11.02 Sp.hírek 13.02 Sp.hírek 2007. 14.05 Cigányóra 15.05 Zöldövezet 0 tel. nyereményj. 12.00 Képújság 17.00 Nagy mokrácia szabadegyetem 21. rész 2135 Is- ma 01.00 Hírháló 0130 Különjárat - rock- összefoglaló 20.00 MixXL összefoglaló 20.00 MixXL 15.02; 17.02; 18.02; 19.02 Sporthírek - Rö- 1530Magyarországról jövök 16.04 Idótkérek 'W Mezőgazdasági Magazin 17.30 Korzó, ism. métlések reggelig show vid összefoglalók, hírek a hétvége legérdeke- 17.04Azénheteml7.50Sp.világl804VtógPÉ 1830 MoziZóna, ism. 19.00 Heti hírösszefog- ...sebb sp.eseményeiról 20.00 Hírek, időjárás óra 1835G719^8 Haténak nélkül 19.51 Melal ó 2030 Hírháló 21.00 Házibuli Attilával és ?.V™“ ,iV..............?*".í................................................V* * Y.........«■■■ ....-■. és közlekedés 20.02 Sporthírek, rövid össze- se20.04,21.03JózsefJolán,azédesmostove ndégeivel-zenés shovműsor 22.00 Nefe- 19.00 Délipart - közéleti magazin 20.00 1630Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Hétköznapi Mágiák 20.30 Hírháló 06.00 Piknik 17.00 Zenevonat 20.00 Disco foglalók. Minden ami sport... 24.00 Himnusz ha-ValachiAnnahangj.kétrészbenJózsefJotejcs-nótashow 24.00 Visszavágás-am.drá- Bencze-show 2030 Közélet és demokrácia tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek, sorozatok 21.00 Házibuli Attilával ésvendégeivel 22.00 Rádió Classic 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás-Egy kis Ián, az édes mostoha 2230 Esti beszélgetés ma 02.00 Képújság szabadegyetem 21. r. 2135 Ism. reggelig 21.00 Esti film Nefelejcs24.00 Visszavágás-am. dráma hazai + zenei és kulturális műsorok 23.04Arcvonások2334Tér-idő0.10Éjszaka