Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-02 / 255. szám
2007. NOVEMBER 2., PENTEK 7 GAZDASÁG Tüntetnek a sertéstartók válság Az állomány két éven belül a felére is csökkenhet Nem fogadják el a kártyámat ezerforintos összeg alatt felháborodva Olvasónktól egy fehérneműüzletben nem fogadták el fizetéskor a bankkártyát, mondván, hogy a vásárolt termék ára ezer forint alatt van. A hölgy kérdése: jo- gos-e az elutasítás? A bankkártyás fizetésről az üzlet és a pénzintézet között van szerződés, nem pedig a vásárló és az üzlet között. Ezt Tóth Istvánná, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének helyettes igazgatója mondta el. Ha tehát nem jött létre adásvételi szerződés a fogyasztó és a kereskedő között, az üzlet eljárása, miszerint bármilyen okból nem fogad el bankkártyát, szabályos. Gondoljunk csak azokra a boltokra, ahol egyáltalán nincs bankkártyás fizetési lehetőség. Hiánya korántsem jeleni azt, hogy az üzlet szabálytalanul működne. A boltvezető döntésének hátterében az említett helyzetben nyilván az áll, hogy a kezelési költséget bankkártyás vásárláskor az üzletnek kell állnia. Ez pedig kis ösz- szegű vásárlásnál a vállalkozásnak nem éri meg. Persze az olvasó is emiatt méltatlankodik: a bankkártya kész- pénzkímélő megoldás, írja, míg ha készpénzzel fizet, azt előbb ki kell vennie a számlájáról, és akkor neki számolnak fel kezelési költséget. A megoldás az lehet, hogy a hölgy vagy beletörődik a készpénzzel fizetésbe, vagy otthagyja az árut, nem veszi meg, és olyan boltba jár vásárolni, ahol nincsenek hasonló korlátozások. A piaci verseny lehetővé teszi, hogy válasszunk az üzletek közül, mégpedig olyat, ahol a nekünk legkedvezőbb feltételekkel vásárolhatunk. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu A sertéságazat szereplői egyetértenek abban, hogy a jelenlegi helyzet tragikus. Erre 18 megyében és a fővárosban tüntetéssel hívják fel a figyelmet. Országszerte várhatóan 50-60 helyszínen készülnek demonstrációkra a sertéstartók november 15-én, mert eredménytelennek tartják az ágazat jövőjéről folyó minisztériumi egyeztetéseket. Maros László A sertéstartók demonstrációikkal 18 megyében és a fővárosban hívják fel lehetetlen helyzetükre a figyelmet. Egyedül Nóg- rád megye marad ki az országos akcióból, mert itt gyakorlatilag már megszűnt a sertéstartás. Az országos tüntetés pontos menetrendjéről szerdán határoz a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Tóth István főtitkár szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a helyzet javítására csak homályos ígéreteket tett, és az egyeztetéseken a felek csak abban értettek egyet, hogy az ágazat jelenlegi helyzete tragikus. A válságot jól tükrözi az elmúlt évek folyamatos állománycsökkenése. Míg 2002-ben még több mint ötmillió sertést tartottak Magyarországon, ez a szám az idei augusztusi adatok szerint alig haladja meg a négymilliót. Ezt a húszszázalékos csökkenést jóval meghaladja az anyakocák fogyása, ez időszakban 382 ezerről 278 ezerre csökkent az anyaállatok száma. A jövő még ború- sabb, Tóth István azt mondja, a szakértői előrejelzések szerint akár két és fél millióra is csökkenhet a sertésállomány a következő hat hónapban, de rövid távon kétmillió alá is eshet. A csökkenést azonban a lakosság is megérzi áremelések formájában, ugyanis az előrejelzés miatt várhatóan 25-30 százalékkal emelkedhet a sertéshús ára már jövő év elején. A Sertéstenyésztők Országos Választmányának demonstrációját a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége is támogatja. A Magosz véleménye szerint tarthatatlan az az állapot, hogy az élő állat kilójának felvárási ára mindössze 250 forint, míg az önköltségi ár eléri a 350 forintot. Jakab István elnök szerint a kormányzatnak mindent meg kell tenni a válság- helyzet elhárításáért. Szorgalmazta az idén április 30-ig járó nemzeti támogatások mielőbbi kifizetését, valamint az állategészségügyi költségek mérséklését, újabb nemzeti támogatások uniós elismertetését. Hathatósabb védelmet kívánna a hazai piac is, nagyobb hangsúlyt helyezve az élelmiszer-biztonsági ellenőrzések folyamatosságára és a feketegazdaság felszámolására. A Magosz mindenben egyetért a választmánnyal, kivéve, hogy a sertéstartó telepek tulajdonosai földhöz jussanak. Év végére négymillió alá eshet az állomány Sertésállomány Anyakoca (millió darab; (ezer darab) 2001 ________^9 _______342 20 02 5,2 382 2003 ______5T______361 20 04 4,4 304 2005 ________4^2_______295 20 06 _______4T______285 20 07.11.01. 4,1 278 Nem kizárt, hogy a Magyar Sertéstartók Szövetsége is tart demonstrációkat a MOSZ-szal összefogva, de Sákán Antal elnök a jövő heti tárgyalások eredményeitől függően elképzelhetőnek tartja a békés megoldást. Sákán szerint a sertéságazat helyzetéért a kereskedelem is felelős, a fogyasztói áremelkedések hátterében nem csak a növekvő termelési költségek állnak. Fő ok, hogy a kereskedők nem akarnak osztozni a termelőkkel a hasznon. A minisztérium szóvivője a Magosz felvetéseire megemlítette, hogy az agrártárca az idén mintegy három-, jövőre pedig csaknem négymilliárdot fordít az ágazat támogatására. Ezen felül megpróbálnak könnyíteni a gazdák terhein, ebbe beletartozik a költségcsökkentés, valamint az unió által nyújtott lehetőségek kihasználása. Dákány András utalt arra, hogy az európai sertéstartók számíthatnak uniós segítségre is, erre az unió agrárbiztosa a napokban Budapesten tett ígéretet. Mariann Fischer Boel szerint a válság globális jelenség, amely csupán átmeneti, és tavasszal már felfelé mozdulnak az árak. ■ Jövő év elején 25 százalékkal nőhet a sertéshús ára. HÍRSÁV Nem exportálhat több száz kínai játékgyár Kínában több mint 700 játékgyárnak tiltották meg az exportálás jogát az utóbbi hónapokban kirobbanó játékbotrányok miatt, jelentette be tegnap a kínai kormány. A büntetést az váltotta ki, hogy több neves játékgyártó cég Kínában készülő termékeiről kiderült, veszélyes, tiltott anyagokat tartalmaznak. Magyarországra is eljutottak az ólomtartalmú festéssel készült játékok. Nincs egyezség a vasúti szolgáltatásról NEM SIKERÜLT MEGEGYEZNI a november 7-i vasúti figyelmeztető sztrájk idején teljesítendő elégséges szolgáltatásról a szerdai egyeztetésen. A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás és a Vasutasok Szakszervezete november 7-én 6 és 8 óra közötti időpontra hirdetett figyelmeztető sztrájkot a szárnyvonalak megszüntetése elleni tiltakozásul. Az idén Elvis lett a leggazdagabb halott ELVIS PRESLEY az idén 49 millió dollárt (több mint nyolc és fél milliárd forint) keresett örököseinek. A Forbes amerikai magazin hagyományos összesítése szerint Elvis volt a legjobban kereső halott sztár a világon az elmúlt egy évben. A lista második helyén John Lennon, a Beatles tagja végzett 7,7 milliárd forinttal. A tavalyi győztes Kurt Co- bain, a Nirvána együttes énekese az első tizenkettőbe sem jutott be. Elvis Presley lett az idei győztes Átadta a területet a MÁV kormányzati negyed A vasúttársaság kipakolta az irodáit Versenyképtelenek vagyunk rangsor A csehek és a szlovákok is megelőznek minket „Kiürítette az átadás első, október 31-i határidejére a MÁV a Nyugati pályaudvar azon részeit, ahol a kormányzati negyed épületegyütteseinek jelentős része fog felépülni” - mondta szerdán a vasúttársaság szóvivője. Kavalecz Imre hozzátette: a terület - irodák, műhelyek és raktárak - kiürítésével a vasúttársaság 4,4 milliárd forint vételárelőleghez jut, amelyet november 30-ig utal át a MÁV számlájára a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. A kitelepített funkciók jelentős része nem kötődik a pályaudvarhoz, így nem nehezíti és akadályozza a Nyugati pályaudvar utasforgalmát és az utaskiszolgálást. A Nyugati pályaudvarnál 2009 végére épülhet fel a kormányzati negyed Az Amerikai Egyesült Államok a világ legversenyképesebb állama. Legalábbis a szuperhatalom vezeti a svájci Világgazdasági Fórum legújabb rangsorát az intézet tegnap közzétett éves Globális versenyképességi jelentése szerint. Hazánk besorolása hat helyet romlott, ezzel kikerültünk a 131-es lista első harmadából. Magyarország a tavalyi 41. helyről a 47.-re csúszott vissza az idén. A kelet-európai térség államai közül romlott Csehország, Szlovákia, Lengyel- ország helyezése is, a kis balti államok közül csak Litvánia lépett előre egy helyet. Oroszország ugyancsak egy hellyel az 58.-ra lépett elő. Az évente kiadott versenyképességi jelentés 2007-2008-as rangsora 131 ország mutatóit vizsgálta. Az idei rangsorban az Egyesült Államokat Svájc, Dánia, Svédország, Németország, Finnország majd Szingapúr követte. Kína és India továbbra is az élen jár a nagy fejlődő országok között. Több közel-keleti és észak-afrikai ország is a rangsor felső felébe sorolódott, úgy-mint Izrael, Ku- vait és Tunézia. „Az egyes országok gazdaság- politikájában, különös tekintettel a makrogazdasági szintre, szerepelniük kell azoknak a prioritásoknak, amelyek a leginkább jelentik a húzóerőt a versenyképességterén” - mondta Michael E. Porter, a jelentés egyik társszerzője és a Harvard Business School professzora a jelentésről kiadott sajtóközleményben. Versenyképességi rangsor 1. Amerikai Egyesült Államok 2. Svájc 3. Dánia 4. Svédország 5. Finnország 15. Ausztria 33. Csehország 41. Szlovákia 47. MAGYARORSZÁG 50. Lengyelország