Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-04 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 44. szám
MOZAIK Unokáiért legyőzte a félelmét szeresd a testvéred Halász Judit webkamerán mesél és énekel a kicsiknek Ismert gyerekversek mellett Bródy János, Tolcsvay László és Bódi László dalai is felkerültek Halász Judit új lemezére. Fábos Erika Halász Juditnak nincs testvére, fia és a menye is egykeként nőtt fel. Két unokája révén mégis megtapasztalhatta, milyen a testvéri szeretet és ez micsoda harcokkal járhat együtt. A Szeresd a testvéred című lemez a második azóta, hogy Halász Judit nagymama lett. „Amikor nagymama lettem, annyira szerettem volna világgá kürtölni az örömömet, hogy készítenem kellett egy gyereklemezt - mondta Halász Judit. - Akkor született a Hívd nagymamát, és a mostaninak is az unokáim a főszereplői. A kisebbik másfél éves, és az a tapasztalom, hogy ez a kor a legnagyobb harcok ideje. Küzdenek a trónfosztásért. Ezért lett a lemez címe Szeresd a testvéred.” Halász Judit csak azt sajnálja, hogy nagyon ritkán lehet velük. Fia ugyanis Amerikában dolgozik, így tízezer kilométert kell le- küzdenie, ha Félixet és Maxit látni akarja. „Sajnos évente csak kétszer találkozhatunk. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy ekkora repülőútra vállalkozzam, de a kedvükért még ezt a félelmemet is legyőztem. Beszereztem egy webkamerát, ezen keresztül mesélek és énekelek nekik. Az új lemez minden dalát hallották már. A legjobban az idén talán annak a hírnek örültem, hogy egy év múlva hazaköltöznek. Visszafelé számolom a napokat.” Nem ez volt az egyetlen meglepetés az idén, nemrég derült ki az is, hogy Halász Judit ve-^ heti át jövő kedden a Mae- / cenas-díjat. Külföldi díjat kapott Szabó Magda szabó magda Pilátus című regényének olasz kiadása megkapta az Anfora Centroeuropea nevű díjat, amelyet hétfőn este adtak át a Római Magyar Akadémián. Az elismerésről telefonon értesítették Szabó Magdát, aki az élő kapcsolaton keresztül itáliai emlékeiről is beszélt. Szabó Magda díjat kapott Magyarországra jön a finn Mikulás NOVEMBER 30-ÁN Lappföld fővárosából, Rovaniemiből érkezik Budapestre az igazi Mikulás, akivel már aznap a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron találkozhatnak a gyermekek. A Mikulás ellátogat Miskolcra, Nagykarácsonyba, Ajkára, valamint Nyíregyházára is. Kétszázezren látták a Titanic-kiállítást A MILLENÁRIS PARKBAN látható Titanic-kiállításra eddig több mint kétszázezer jegyet adtak el. A sikerre való tekintettel két hónappal tovább marad Magyar- országon a vándorkiállítás, egészen február elejéig. Új síremléket kapott Hofi Géza hofi Géza új síremléket kapott a Farkasréti temetőben. A nyáron ellopott bronzdíszeket ezúttal kőbe vésték, csupán a bakancs hiányzik a sírról. FILMSAROK Előhúzták újra a régi receptet a Farrelly tesók A FARRELLY FIVÉREK az 1998- as Keresd a nőt után ismét rátaláltak Ben Stillerre. Közös produkciójuk fókuszába újra a nagy szerelem utáni hajszát helyezték. A történet szerint a Stiller alakította Eddie hirtelen felindulásból feleségül veszi a frissen megismert Lilát. Nászútja azonban ráébreszti, hogy mégsem volt remek ötlet a „rögvest frigy”. Ráadásul feltűnik Miranda, az elbűvölő szépségű nő, aki minden tekintetben ideális párja lenne Eddie-nek. A hazai verzió címét kiötlő kreatívok ismét elemükben voltak, a The Heartbreak Kid (nagyjából: „A szívszaggató srác”) a magyar keresztség- ben a rendkívül elmés Agyő, nagy Ő! címet kapta. A vicces- kedő címválasztással mindössze annyi a gond, hogy Stiller és a Farrelly tesók ezzel a mozival kívántak kitörni a velük kapcsolatos sztereotípiákból. ez A szándék a film első harmadában egyértelműen érezhető, ezt követően azonban mintha rájöttek volna az alkotók, hogy nem fekszik nekik a romantikus vígjáték kevésbé idétlen műfaja, és visszatértek a tőlük megszokott bugyuta humorhoz. ami érthető, hiszen minek kockázatot vállalni, ha a megszokott recept is hozza a korrektnek mondható hetven- millió dolláros bevételt, valamint a szakírói kritikákat összesítő weboldal, a rottento- matoes.com jól megszokott és nem túl dicső 29 százalékos értékelését. ■ Kun Tamás Agyő, nagy Ő! (színes, szinkronizált amerikai vígjáték, 120 perc, 2007) rendező(K): Bobby Farrelly, Peter Farrelly szereplő(K): Ben Stiller, Michelle Monaghan, Malin Akerman, Jerry Stiller, Carlos Mencia, Rob Corddry Halász Judit évente kétszer átkel az óceánon, hogy láthassa az unokáit HÍRSÁV