Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-30 / 279. szám

2007. NOVEMBER 30., PENTEK 7 GAZDASÁG Finánc a karácsonyfa alatt sarc Illetéket kell fizetni a 150 ezer forintos ajándékok után Sokba kerülnek a karácsonyi ajándékok: az illetékek miatt még az ünnepek után is fizetni kell A barátnő kapja a barátjától. Ar: 200 000 Ft Illeték: 40% (max.: 80 000 Ft) A változatlan sávok és a szigor hozhat nagyobb bevételt A szakértők kissé merésznek vé­lik, hogy a kormány 2008-ra a je­lenleginél 700 milliárd forinttal több személyi jövedelemadó-be­vételt tervez. Bár a tárca egyelő­re elzárkózott a részletek elem­zésétől - lapunknak a nem vég­leges szöveggel indokolták a hallgatást tény, hogy az adó­törvényeket már elfogadta a par­lament, így a kulcsok növelése nem valószínű. A Pénzügymi­nisztérium előirányzatában azonban a jövő évre több mint 1900 milliárd forint szja-bevétel szerepel, az idei terv nagyjából 1200 milliárd volt. ■ Az idei szja-bevétel másfélszeresét tervezi a kormány a jövő évre. A sávok változatlanul hagyása, az infláció megadóztatása és a minimálbér adóterhelése egy­aránt növelik az adóbevételeket - mondta el lapunknak a terve­zettel kapcsolatban Zara László, hozzátéve: első hallásra soknak tűnik a 700 milliárdos tervezett növekmény, és felmerül a kérdés, jó tervezés volt-e az elő­irányzat növelése. A Magyar Adó- tanácsadók és Könyvviteli Szol­gáltatók Országos Egyesületének elnöke hozzátette, a pluszbevétel­re a fentieken kívüli további ész­szerű magyarázat az lehet, hogy a kormány az adózó bázist kíván­ja bővíteni. Ennek eszköze egy­részt a szakértő szerint az APEH létszámának emelése lehet. Más­részt az egészségbiztosítási szi­gor lehet olyan kényszerítő erő, mely a munkavállalók bejelenté­séhez vezet: a szakértő szerint, ha valóban nem kap ellátást az, aki nem fizet járulékot, a jelenle­ginél sokkal többen fognak beje­lentettként munkát vállalni. Lapunknak Varga Mihály, a Fidesz volt pénzügyminisztere azt mondta: azzal, hogy jövőre nem változnak a jövedelemhatá­rok, sokan át fognak kerülni a legmagasabb, 36 százalékos adókategóriába - ettől remélhet jelentős jövedelemadó-többletbe­vételt a kormány. A politikus hozzátette: a kormány által szer­dán elfogadott konvergencia­programba az került bele, hogy jövőre növekedni fognak a ter­hek. Varga szerint éppen ezért nem elképzelhetetlen, hogy akár az év közepén is növekedhessen az adóterhelés. ■ T. G. Az adóhivatal kezdemé­nyezte, hogy eltöröljék azt a már idejemúlt jog­szabályt, mely szerint a 150 ezer forint feletti ér­tékű ajándék után illeté­ket kell fizetni. Éber Sándor A jogszabályok szerint a kará­csonyi ajándékozási hullám után bevallások özönét kellene megkapnia az adóhivatalnak a 150 ezer forintnál értékesebb ajándékok után. Egy 1990 óta ér­vényben lévő paragrafus szerint ugyanis ezekről az ajándékokról 30 napon belül tájékoztatni kel­lett korábban az illetékhivatalt, tavaly óta pedig az APEH-et. Az adóhivataltól elvileg kapnánk egy igazolást az ajándékról, majd kivetik az illetéket. Fizetni azon ajándékok után is kell, amelyeket legközelebbi hozzátartozóinktól kapunk, az ingóság értékének 11-21 száza­lékát. A tágabb rokonságtól ka­pott értékek után 15-30 százalé­kot gombolhatnak le rólunk, míg a barátoktól, ismerősöktől ka­pott meglepetések értékének 21-40 százalékát. A szülőktől kapott értékesebb háztartási gép, plazmatévé is il­letékköteles. Ha egy csecsemő a nagymamájától 150 ezer forint­nál drágább babakocsit kapna ajándékba, a gyermeket a tör­vény előtt képviselő szülőnek is be kell fizetnie az illetéket. „Már régóta módosítani kelle­ne ezt az idejemúlt jogszabályt, melynek igen alacsonyan megál­lapított értéke még az inflációt sem követte” - mondta lapunk­nak Zara László. A Magyar Adó- tanácsadók és Könyvviteli Szol­gáltatók Országos Egyesületé­nek elnöke szerint az ajándékok­ról nem érdemes szerződést írni, mivel magánszemélyeknek nincs számlatartási kötelezettsé­gük, melyekkel igazolniuk kelle­ne, honnan erednek ingóságaik. Zara László szerint az is furcsa, hogy, ha egy férj ajándékozza meg a feleségét, hiába van kö­zöttük vagyonközösség, az után is illetéket kellene fizetni. „Ezt a teljesen felesleges jogszabályt annak idején senki sem gondol­ta végig” - hangoztatta Zara. „Ilyen botrányos jogszabályok csak botrányok után változnak meg, vagy töröltetnek el” - mondta lapunknak Ruszin Zsolt. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete Fővárosi Szervezeté­nek elnöke emlékeztetett, hogy 2004-ig a mentőautók sem ha­ladhattak buszsávban. Csak ak­kor törölték el a paragrafust, mi­után skandalum kerekedett, mert egy rohamkocsit megbün­tettek. Ruszin Zsolt ezt várja az ajándék után kifizetendő illeték­kel kapcsolatban is. „Ezt a jogi nonszenszt az illetékhivatal sem ellenőrizte, csak az ingatlanok esetében alkalmazott erre ko­moly apparátust” - mondta Ru­szin Zsolt. A könyvelő szerint az ellenőrizhetetlenség ellenére so­kan befizették az illetéket, példá­ul az itt élő külföldiek. Az illeték- hivatal korábban azt nyilatkozta, hogy milliárdos bevételük volt a sokat szidott jogszabály létéből, amelyre nem sok erőfeszítést tet­tek, hogy betartassák, igaz, a megszüntetésére sem. „Az adóhivatal már jelezte, hogy az 1990 óta létező jogsza­bályt túlhaladta az élet, s a Pénz­ügyminisztériumnál kezdemé­nyezte a megszüntetését” - mondta lapunknak az APEH szóvivője. Bakonyi Ágnes közöl­te: az illetékhivataltól egy éve vették át ezt a feladatkört, de egyetlen ilyen jellegű ellenőrzést nem végeztek, és tudomása sze­rint egy ilyen bevallás sem érke­zett hozzájuk. A vagyonosodási vizsgálatok az ajándékok ellen­őrzésére terjednek ki, például olyan esetekre, mikor egy mini­málbérre bejelentett alkalmazott 30 milliós ingatlan vesz. '■ESSS5M December 9-től új vonatmenetrend A MÁV-START jÖVŐ évi Vasúti menetrendje december 9-én lép hatályba, és 2008. de­cember 13-ig lesz érvény­ben - jelentették be. Napon­ta átlagosan 3200 személy- szállító vonat közlekedik, a vonatszám némileg mérsék­lődik a járatok összevonása miatt, de a kapacitás nem csökken. Abból a 38 mellék­vonalból, amelyeken tervbe vették a személyforgalom szüneteltetését, 12-re márci­us elsejéig, a többire a me­netrendi év végéig van vas­úti megrendelés. Az államtitkárok sem kapnak év végi jutalmat A miniszterekhez hasonló­an az államtitkárok sem kapnak év végi jutalmat - jelentette be Budai Berna­dett. A kormányszóvivő el­mondta: noha Gyurcsány Ferenc kormányfő így dön­tött, ettől függetlenül több államtitkár munkáját ki­emelkedőnek tartja. A mi­niszterelnök az elmúlt hé­ten határozott úgy, hogy az idén a kormány tagjai nem kapnak jutalmat. Uniós áfa banki szolgáltatásokra? A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK áfakörbe vonását javasolja az Európai Bizottság - mondta az adó- és vámügyi biztos. Kovács László hang­súlyozta: a pénzintézetek vá­laszthatnak majd, hogy fel­számolnak-e áfát vagy sem, de az előzetes megbeszélé­sek szerint a lakosság felé nem számítanának fel áfát; Jelenleg az Európai Unió öt tagállamában terheli áfa ezeket a szolgáltatásokat. Kovács új javaslattal állt elő Takarékbetét után nem kell illetéket fizetni MENTESSÉGET KAP OZ illeték alól a hazai tudományos, mű­vészeti, oktatási, közművelődé­si, közjóléti célra juttatott aján­dék, vagy az ilyen célú közér­dekű kötelezettségvállalás alapján történő vagyonszerzés és a jótékony célú közadako­zásból származó vagyon. Nem kell fizetni értékpapír, vagy ta­karékbetét ingyenes megszer­zése után sem. A közüzemi lé­tesítmény és az ehhez tartozó földrészlet kezelői jogának in­gyenes megszerzése is mentes­séget élvez, csakúg}', mint az állami, önkormányzati tulaj­donban álló ingatlan. Alkalmasabb helyet kell találni az osztrák szemétégetőnek Budapest Gyurcsány Ferenc szerint hazánk és Ausztria kapcsolata egyszerre szerelmi és érdekházasság „Magyarország és Ausztria kap­csolata egyszerre szerelmi és ér­dekházasság” - mondta Gyur­csány Ferenc Budapesten, a má­sodik magyar-osztrák kormány­ülés után tartott sajtóértekezle­ten. A kormányfő szerint mint minden házasságban, ebben is vannak kisebb viták.-A közös kormányülésen - az energiapolitika mellett - a két or­szág kapcsolatát megnehezítő Rába-szennyezés, illetve a ma­gyar határ mellett megépíteni kí­vánt szemétégető kérdése is terí­tékre került hazánk esedékes schengeni csatlakozása mellett. Gyurcsány Ferenc szerint rende­ződik a Rába-szennyezés ügye, de még mindig nyitott kérdés a rába­keresztúri (Heiligenkreuz) hulla­dékégető problémája. A politikus szerint „alkalmasabb helyet kel­lene találni” annak felépítésére. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter szerint a szemétégető­műhöz érkező hulladékmennyi­ség szállítása megváltoztatná a táj jellegét. Ez pedig súlyosan érintené Szentgotthárdot és az Őrséget, amely nemrég bekerült az Európai Unió által leginkább ajánlott tíz európai turisztikai cél­pont közé. „A magyar községek, megyék g és polgárok nemcsak beleszólási I joggal bírnak, de az osztrákokkal | azonos joggal befolyásolják an- | nak eldöntését, hol és milyen fel- £ tételek mellett épüljön meg a Alfréd Gusenbauer és Gyurcsány Ferenc a közös kormányülés után heiligenkreuzi szemétégetőmű” - állította Alfréd Gusenbauer osztrák kancellár. Az osztrák és a magyar külügy­miniszter egyetértett abban: Ma­gyarország felkészült a december 21-ei schengeni csatlakozásra. Ursula Plassnik szerint első osz­tályú volt a magyarok felkészülé­se. Göncz Kinga emlékeztetett: a határnyitás után a két ország kö­zös ellenőrzéseket végez. ■ Egyelőre nincs megoldás az OMV és a Mól ügyére „rövid távon nincs megoldás az OMV-Mól ügyére, a kérdés azonban nem a két kormányra tartozik” - fogalmazott Gyur­csány Ferenc. A kormányfő szerint a két cég középtávú üz­letpolitikája nem összehangol­ható, hiszen mások a straté­giai céljaik. Alfréd Gusen­bauer szerint az államok nem avatkoznak be a vállalatok ve­zetésébe. WOLFGANG RUTTENSTORFERT, ÜZ OMV vezérigazgatóját - aki ellen vizsgálat folyik bennfentes keres­kedelem miatt - a kormányülés előtt fogadta Gyurcsány Ferenc Budapesten. A Mól vezérigazga­tója, Hernádi Zsolt a múlt héten járt az osztrák kancellárnál.

Next

/
Thumbnails
Contents