Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-30 / 279. szám

4 Az egészségi állapota isztl Ferenc, az andocsi Polgárőr Egyesület elnöke:- Hónapok óta elsősorban az egészségi állapotom fog­lalkoztat. Másrészt egyesü­letünk jövője. Az utóbbi idő­ben több tagunk nem iga­zolta, miért nem vett részt a beosztott szolgálatban. Emi­att megingott egyesekkel szemben a bizalmam, fe­szültség alakult ki. A koráb­bi szívműtétem miatt kerül­nöm kell az idegeskedést. Többet kell törődnöm az egészségemmel. Mára jelen­tősen megnőttek a felada­tok, és ezt a munkát tisztes­séggel már nem tudnám el­látni. Ezért jövőre csak egye­sületi tagként dolgozom. SH-PORTRÉ Az andocsi népdalénekes kintler vincéné, a nyugdí- jasklub énekese: - Decem­ber 11-én leszek 66 éves. Születésem óta szinte végig Andocson laktam, csupán 1958 és 1964 között éltem Ráksiban. Tizenhárom éve vagyok a nyugdíjasklub tagja. Nagyon szeretem a népdalokat, a nótákat, az egyházi énekeket. Szinte nincs olyan fellépése a klubnak, ahol ne szerepel­nék. Fiatalon a Pávakörnek is tagja voltam mint szóló­énekes. Több száz népdalt ismerek. Házasságunkból két fiúgyermek született, ugyancsak két unokám van. A népdalok iránti sze- retetet a nagyszüleimtől és a szüleimtől örököltem. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 30., PÉNTEK jggggg njlKiii Újabb lelőhely a Dráván felfedezés Különleges technikával készült az elsüllyedt hajó Adventi gyertyagyújtás es kiállítás Karádon Ez a deszka keltette fel a régészek érdeklődését. Kiderült, hogy Európában is rendkívül ritka leletre bukkantak Hajódeszkák kerültek elő' a bödönhajó-temetőtó'l nem messze a Drávából. Mára nyilvánvalóvá vált: újabb régészeti lelőhelyet jelez­nek a korhadt fadarabok. Nagy László A folyami régészek már a merü­léseket követően is sejtették, a vizsgálatok pedig mára minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy nem egy, hanem két kü­lönálló régészeti lelőhely rejtő­zik a víz mélyén, Barcs és Drá- vatamási között. Az európai kü­lönlegességnek számító bödön- hajó-temetőtől nem messze ugyanis hajódeszkák kerültek elő. A vizsgálatok pedig mára bebizonyították, hogy ezek nem lehetnek egykorúak a bödönha- jókkal.- Sokáig azt gondoltuk, hogy a 27 felfedezett bödönhajó és a felsőbb szakaszon talált hajó­deszkák összetartoznak. Most már nyilvánvaló a számunkra, hogy két önálló lelőhelyről van szó, csupán a véletlen játéka, hogy egymás közelében helyez­kednek el - közölte Tóth János Attila, a folyami régészcsoport vezetője. - A deszkákat egy ho­mokdomb rejtette a mederben. Már a domb fekvése is furcsa, ugyanis a folyó közepe felé emelkedik, holott a víznek ép­pen ellenkezőleg kellett volna formálnia a medret. Az előke­rült hajódeszkák arról is árul­kodnak: az itt elsüllyedt hajónál különleges szegelési technikát alkalmaztak a hajóépítők. A megszokottól eltérően a deszká­kat nem a hajóvázra szegelték, hanem egymásra rögzítették. Hasonló technikával készült ha­jót eddig mindössze egyet talál­tak egész Európában. Ausztriá­ban bukkantank rá a régészek. Amíg a bödönhajók funkciója még kérdéses - pontonhíd, vízi­malom pillérei lehettek -, addig ezek a deszkák minden kétsé­get kizáróan hajózásra szolgál­tak, vízi járművet borítottak. A folyami régészek 2008-ban is­mét lemerülnek majd a Drává­ba, hogy ezen a területen szon­dázó ásatást végezzenek. Ezzel egyidejűleg a bödönhajók doku­mentálását is folytatják. Hullámsírban A rendkívüli bödönhajólelő helyre Rózsás Márton, a Dráva Múzeum munkatársa hívta fel a figyelmet néhány éve. Az ő út­mutatásai alapján találták meg az első roncsokat a folyami ré­gészek. Újabb dolgozókat bocsátanak el fonoda Pénteken 42 dolgozó munkaviszonya szűnik meg Kaposváron November 30-án, pénteken a kaposvári fonoda negyvenkét dolgozójának munkaviszonya szűnik meg - tájékoztatta a So­mogyi Hírlapot csütörtökön Bunováczné Boros Mónika, a dél-dunántúli regionális munka­ügyi központ kaposvári kiren­deltségének és szolgáltató köz­pontjának szakmai főreferense. Lapunk megírta: a Kaposvá­ron végzett termelés a Coats szempontjából gazdaságtalan, ezért a tevékenységét meg kí­vánja szüntetni. A szeptemberi bejelentés híre letaglózta a munkásokat, s kétségbeejtette a gazdasági élet vezetőit. Bunováczné Boros Mónika érdeklődésünkre arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy december végéig további harminchat sze­mély, január 13-áig pedig hat­vankét dolgozó munkaviszonya szűnik meg. A fonodái munká­sok többsége jelenleg felmenté­si idejét tölti. A szakmai főreferens emlé­keztetett arra is, hogy kora ősszel munkába helyezést elő­segítő bizottságot hoztak létre. Szaktanácsadással s munka­ügyi információk sokaságával próbáltak segíteni a leépítésre ítélt dolgozóknak. A jelentke­zők több üzemlátogatáson is részt vettek; egy csoport felke­reste a Kaposvári Videotont. A szakember kitért rá; az aktuális állásajánlatokról to­vábbi tájékoztatást adnak a dolgozóknak. Azt szeretnék, hogy minél hamarabb elhe­lyezkedjenek. ■ Harsányi M. Nikii Zsolt plébánossal közösen gyújtotta meg Karádon a Kodály Zoltán Művelődési Házban Gye- nesei István országgyűlési kép­viselő, Baranyai Károlyné pol­gármester és Lisziák Lajosné, a Karádért-Somogyért Egyesület elnöke az adventi koszorú első gyertyáját. Schádl Ferencné, az egyesület vezetőségi tagja el­mondta: negyedik alkalommal szervezték meg az adventi kiál­lítást és vásárt. A zsúfolásig-telt kultúrházban fellépett a helyi Szivárvány és Rozmaring nyug­díjasklub, műsort adtak az álta­lános és a Horváth János Alapfo­kú Művészetoktatási Intézmény tanulói. A kultúrházban Kovácsné Csicskár Erzsébet helyi amatőr képzőművész festményeiből és adventi koszorúiból nyílt kiállí­tás, bemutatkozott a balaton- boglári Bakonyi Róbertné faze­kas népi iparművész is. A kará- di Gergely Rozália keresztsze­mes hímzéssel jelentkezett. ■ Krutek József Rögökön, göröngyökön a Gyergyaiban Márkus Ferenc tanár, festő, költő Rögökön, göröngyökön című me- sés-verseskötetét mutatták be csütörtökön Kaposváron a Gyer- gyai Galériában. Az irodalmi est keretében Borsos Lajos galériave­zető nyitotta meg kiállítást is, ahol mai stílusban alkotott tablón lát­ható történelmünk Honfoglalás­tól a Rákóczi-szabadságharcig terjedő időszaka. Márkus Ferenc festményeit a Honfoglalás eseményei is ihlették. Somogybán jól teljesít a Magyar Vöröskereszt A bátor kísérletező Bányán képzőművészet Másfél évtized remekei a műhelyből Madárinfluenza: akcióban az állatorvosok A vöröskereszt célja, hogy éves szinten annyi egység vért adja­nak a véradók, mint amennyi az adott megye lakosságának az öt százaléka. Ezt Somogybán eddig sikerült teljesíteni, mert mint Szerémi Györgytől, a vöröskereszt megyei vezetőségének az elnö­kétől megtudtuk: a megyében a vöröskereszt által szervezett vér­adásokon évente 16 és fél ezer egység vért vesznek le a dono­roktól. Átlagosan heti hét-nyolc alkalommal várják a véradókat Somogy minden részében. Országos szinten heti 9000 egység vér szükséges a bizton­ságos vérellátáshoz, Somogy­bán ehhez 300 egység kell fel­tétlenül. Egy egység 450 milli­liter teljes vért jelent: ennyit vesznek le egy embertől. A vért ezután minden esetben ellenőr­zik, vírusteszteknek vetik alá. Az idén júniustól azok a do­norok, akik legalább harminc alkalommal adtak már vért, vi­zitdíjmentességet kaphatnak. A jogosultságot azonban igazol­niuk kell ehhez. A szükséges dokumentumot abban a vérellá­tóban lehet beszerezni, ahol az illető vért adott vagy amelyik a véradást szervezte. Somogybán több mint negyvenezer vérdo­nort tartanak nyilván, közülük azonban jóval kevesebben van­nak olyanok, akik legalább har­mincszor adtak már vért. ■ Márkus Kata Balazsiné Balaskó Mária tizenöt éves képzőművészeti munkás­ságát öleli fel az a tárlat, amelyet Dabóczi József kaposfői építész nyitott meg Bányán. A kiállítást visszatekintésnek szánta a művész, aki a másfél évtized alatt a népi fazekasságtól az egyedi kerámiamunkákon át az üvegművészetig számtalan technikát kipróbált már. Az al­kotó a mindig megújulni tudó sokoldalúságát kísérletező élet- szemléletével magyarázza. En­nek köszönhetően nem min­dennapi gyűjtemény látható Bá­nyán, amelyen a keramikus né­hány becses, eddig be nem mu­tatott kincse is szerepel. ■ Tímár András Balazsiné Balaskó Mária tárlata december 9-éig tekinthető meg.- Madárinfluenza-szimuláci- ós gyakorlat zajlott Somogy­bán - erősítette meg a Somo­gyi Hírlap információját Lövey László megyei főállatorvos. Külföldről hozták be a ma­dárinfluenzával fertőzött te­nyésztőiást megyénkbe - ez volt a bevetés forgatókönyve. A feltételezések szerint egy 1 baromfitelepen mutatták ki a vírus jelenlétét, ám a telepen dolgozó munkások saját, ház­táji gazdaságában is felütötte fejét a fertőzés. Huszonkét ha­tósági állatorvos és a somogyi központ három munkatársa végezte a felderítési és kárel­hárítási folyamatot. ■ Harsánvi Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents