Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-02 / 255. szám

3 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 2., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP éMMtIMIIMMí Lad ŐSZI KÉZMŰVES-NAPOT rendeztek az óvodában. Termésekből és levelekből állítottak össze képeket s figurákat. Ezekből kiállí­tást is rendeztek. A prog­ramra a szülőket is meg­hívták. (hm) Nagyatád új esőbeállók könnyítik a buszozók életét Nagyatádon. A pályaudva­ron több kocsiálláshoz épí­tettek buszvárót, amelyeket paddal is elláttak, (csm) Ordacsehi véradást szer­vezett a helyi vöröskeresz­tes alapszervezet. A felhí­vásra harminchét donor jelent meg, közülük har­mincnégyen 15,3 liter vért adtak, (hm) Ságvár TIZEN NÉGYMILLIÓ fo­rintért új ravatalozó épült Ságváron, míg a lakosság adományaiból feszület ke­rült az elbontott halottas­ház helyére - tájékoztat­ták lapunkat. A régi teme­tőben két hektáron kiir­tották a bozótokat és füve­sítették a területet. Elül­tettek kétszáz darab tuját, száz méteren murvás út épült, valamint viacolor- borítású gyalogjárda is ké­szült. A munkálatok során bekerítették a temetőt. Az építkezést és a rendcsi­nálást Kecskés Gábor pol­gármester irányításával az önkormányzatnál dol­gozó műszaki brigád tag­jai végezték el. (kJ) Somogyszob felújították a Kossuth utca járdáját. A több száz méteres új aszfaltréteg, mellyel biz­tonságosabbá vált a köz­lekedés a gyalogosok szá­mára, 3,5 millió forintba került. A munkálatokhoz kétmillió forint pályáza­ti támogatást kapott a te­lepülés. (csm) Tab NEGYVENÖTEZER FORINT került a lakosság személyi jövedelemadójának egy­százalékos felajánlásából a Tabi Amatőr Zenészek Egyesületének számlájára, amivel a támogatók hozzá­járultak a civil szervezet további munkájához. Más­részt a felajánlás egy ré­szét a fesztiválokra való utazások finanszírozásá­ra használták föl. (kj) Mindennap balesetveszély aláírásgyűjtés Sár vagy kamion között választhatnak a barcsiak = hí :2 ö f­I E A 68-as főút Barcsot átszelő szakasza mellett gombamód szaporodnak a házak. Járda híján a sáros mezőn át vagy a főút szélén közlekedhetnek Sár, latyak és balesetve­szély - ezek közül választ­hatnak a Barcs leggyorsab­ban fejlődő városrészében élők és dolgozók. Aláírás- gyűjtésbe kezdtek. Nagy László Munkába igyekvő felnőttek, isko­lába siető gyerekek tucatjai a fő­út szélén. A félénkebbje az út menü sárban baktat, a bátrabbak a kamionoknak fittyet hányva az aszfalton. Járda ugyanis nincs a 68-as főút Barcsot átszelő szaka­sza mentén. Gyalogátkelőre is szükség lenne. Nemrég aláírás- gyűjtést indítottak az ott lakók emiatt, s csatlakoztak hozzá az ott működő vállalkozások is.- Közel százan írtuk alá azt a levelet, amelyben kérjük az ön- kormányzatot: minél előbb épít­sék tovább á bevásárlóközpont­tól, a 68-as főúttal párhuzamo­san a járdát - mondja Hartmann Mária, az aláírásgyűjtés egyik kezdeményezője. - A képviselő- testület tagjainak is látniuk kell, hogy milyen körülmények között közlekednek itt a gyalo­gosok. Sok a baleset, több halá­los kimenetelű is volt köztük. Lehetetlen helyzet, hogy az is­kolába igyekvő gyerekeknek, babakocsival közlekedő anyu­káknak az legyen a választása, hogy az autók között vagy a me­zőn keresztül jussanak el a vá­ros többi részébe. Az őszi esős, téli havas napokon még ez a vá­AZ ÖNKORMÁNYZAT 2007-2013 közötti fejlesztési programjába bekerült a nag}'on várt beruhá­zás, becsült költsége 7,9 millió forint. A képviselő-testület dön­tésén múlik, hogy a 68-asnál hiányzó gyalogút a fejlesztések rangsorában hová kerül Feigli Ferenc polgármester elmondta: lasztás sincs. Kénytelen min­denki - gyalogos és kerékpáros - a forgalmas főutat használni. Gombamód szaporodnak az új házak, újabb és újabb telkeket értékesítenek itt, sok száz em­bert érint ez a gond.- Ez a városrész mára rend­kívüli módon kiépült, indokolt lenne a járdaépítés - mondja Se­res László, a Mező utcai gépgyár­tó cég vezetője. - Mi már évek óta sürgetjük ezt, hiszen félszáz dolgozónk csak a főúton, az au­tók között tudja megközelíteni a mindenképpen az elsők közé.- Magam is indokoltnak tar­tom az ott élők és dolgozók kér­dését - közölte -, mindent elkö­vetünk azért, hogy ne kelljen éveket várniuk a beruházásra. Feigli Ferenc: indokoltnak tartom a területen a járdaépítést munkahelyét. Mindegyik vál­lalkozásnak ugyanez a gondja. Nyolc cég - köztük gépgyár­tó, építőipari vállalkozás, víz-gáz és elektronikai szaküzletek, két gépkocsi-kereskedés és egy ven­dégfogadó - működik ma már a fejlődésnek indult városrész­ben. A cégek együttvéve több mint 100-120 embernek adnak munkát, akik az erre felé élők­höz hasonlóan az út szélén köz- le-kednek, így juthatnak csak el munkahelyükre, illetve a mun­kanap végén haza. Bekerült a 2013-ig szóló fejlesztési programba JEGYZET Politikus díszpintyek szűk körömben elkövetett közvélemény-kutatás sze­rint az utolsó hiteles doktor Magyarországon Dr. Justice (Dr. Igazság) volt. A hajdani Kockás képregényújság ret- tentheteüen orvosának titu­lusát esze ágában sem volt senkinek megkérdőjelezni. Azóta viszont... akadt itt már polgármes­ter, parlamenti képviselő hamis doktorátussal, címét miniszterként az egy zász­ló-elvet szem előtt tartó maj­dani köztársasági elnök előtt megszerző ifjú, s a haj­dani marxista főiskola pa­pírjával nagydoktori meg­szólítást követelő honatya. Politikai körökben igencsak felértékelődött a vezetéknév elé írható két betű, olybá tű­nik, nélkülük egy képviselő csak hideg virslit kaphat a parlamenti büfében... A LEGÚJABBAN Dobolyi Ale­xandra Európa parlamenti szocialista képviselő asz- szony érezte úgy, a Szandi megszólításnál sokkal hangzatosabb a Doktor Dobolyi. Rá is vezette hát szépen a betűkapcsolatot névjegykártyáira, honlap- | jára. Aztán amikor ezt a J nyáron valaki kiszúrta, fél- I reértésre hivatkozott, s azonnali javítást ígért. Ám mivel egy EP-képviselő minden percével a hazát szolgálja, eddig valahogy elmaradt a korrekció. SŐT, A KÉPVISELŐ ASSZONY még fel is háborodott, ami­kor pártja etikai bizottsága a napokban eljárást kezde­ményezett ellene. Pedig az | is kiderült, Alexandra asz- | szony a doktorátust is ke­vésnek érezte, s magát elő- I kelően a szocialista képvise­lőcsoport helyettes vezetője­ként tüntette fel. Emellett - bár sohasem kapta meg - előszeretettel használta az I. kerület díszpolgári címét is. Ezektől most mind bú­csút vehet A díszpinty címet viszont bátran viselheti... Több figyelmet érdemelne a Fehér Bot beilleszkedés Az egészségesek figyelmét felhívják a látássérültek problémáira Elemzik az áramszünetet, a cukorgyáriak savanyúak A Fehér Bot Napjáról Nagyatá­don is megemlékeztek. A közvé­lemény figyelmét szeretnék fel­hívni a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gond­jaik megoldásának lehetősége­it, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját. A nagyatádi programon a Va­kok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének képvi­selői, s a helyi szervezet tagjai gyűltek össze. Bár a látásbeli sérültség legtöbbjüknek ko­moly nehézségeket okoz, még­is külsőségeiben is igazi ün­nep volt a nap a résztvevők­nek, hiszen verssel, énekkel, meghitt hangulatban köszön­tötték egymást. A nehézségek is szóba kerül­tek. Dányádiné Molnár Cecília megyei elnök elmondta: az élet­minőség javításához szükséges eszközök beszerzésében, az ügy­intézésben és a fiatal látássé­rültek beiskolázásában is igye­keznek segítséget nyújtani. Igyekeznek enyhíteni a hoz­zájuk fordulók anyagi nehézsé­gein is. A támogatók szerzése során vegyes tapasztalatokat szereztek; a bankok és önkor­mányzatok egy része sajnos el­utasító, de például a nagyatádi és a zákányi önkormányzat rendszeresen támogatja a he­lyieket Az adók egy százaléká­ból idén több mint százezer fo­rint gyűlt össze. ■ Csikós M. A látássérültek némi segítséggel teljes értékű életet élhetnek Ezren Somogybán somogybán közel ezer látás­sérült emberről tudnak, ők azok, akik valamilyen szer­vezet tagjai, és felvállalják problémájukat. Rajtuk kívül még sokan küzdenek hason­ló gondokkal, de szégyellik vagy egyszerűen csak nem fordulnak szakemberhez gondjaikkal, főként, ha nem veleszületett betegségük van. Egyszerűen beletörődnek lá­tásuk jelentős romlásába, és nem is keresik a teljes élet­hez szükséges kapaszkodö kát, segítőket. Óriási botrányt kavart hétfőn a kaposvári áramszünet. A So­mogy Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság az ügy kapcsán információs adat­lapot küldött ki a nagyobb cégeknek, szervezeteknek.- Egy műszak ki­esett, a kár csaknem tízmillió forint - készült el szerdán a cukorgyár jelentése. Szeles Zol­tán operatív igazgató azt mond­ta: a kazán villamos elosztó­jában a megszakító leégett, s ezt ki kellett cserélni. A cukor- pépkavaró két hajtóműve ösz- szetörött, a petőházi és a sze­rencsi üzemből hozták el a hi­ányzó alkatrészeket. A megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság megkezdte az ügy vizsgálatát. Ennek során tizenkét szervezetnek és válla­latnak küldték el az adatlapot - ilyen jellegű elem­zést amúgy elő­ször folytatnak le Kaposváron. Heizler György ez­redes közölte: a hétfőihez ha­sonló esetekben különösen lé­nyeges a gyors információ- áramlás. A mostani elemzés a megelőzést szolgálja; a mun­kába ezért vonták be a nagy ipari felhasználókat. Az ösz- szegzés végén előre láthatóan szakmai javaslatokat fogalmaz­nak majd meg. ■ Harsányi M. ■ Nem terheli felelősség a szolgáltatót.

Next

/
Thumbnails
Contents