Somogyi Hírlap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-03 / 256. szám
2 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. NOVEMBER 3., SZOMBAT Mennyire tiszta Kaposvár? BESSENYEI FERENC kaposvári nyugdíjas: - Csipetnyivel több jóindulat lehetne a takarítóbrigádokban. Rengeteg a falevél, és szerintem nem igaz, hogy ilyen lassan mehet csak a takarítás. A ház előtti kertet szépen gondozzuk, s ha szemetet látok, természetesen azt is eltüntetem. Helyben megoldjuk a munkát. Én nagyon szeretném, ha a város más részein jobban törődnének a tisztasággal. BOGDÁN IIYIRÉNÉ kaposvári gazdasági ügyintéző: - Nem tudom elnézni, hogy az utcánkat teljesen elborítja a temérdek falevél. Egy házbeli asszonnyal közösen szoktunk takarítani. Együtt gyorsan végzünk, s ennek köszönhetően egykét óra alatt megszépül a környezet. Korábban sajnos előfordult, hogy a levélkupacot hetekig senki nem vitte el, s az épület közelében rohadt meg. Horváth László kaposvári MÁV-alkalmazott: - Talán nem az utolsó pillanatban kell nekiállni a feladatnak. Akkor már súlyos a baj, ha egy utcában térdig gázolunk a levélben. A Kisfaludy és a Buzsáki utcában akár mindennap jöhetnének a levélszállítással megbízott vállalkozók. Ne hanyagoljanak el egy utcát se, bátran jöjjenek az észak- nyugati városrészbe is. Finiselünk Schengen felé dráva mente Nem tudják a határ mellett élők, mire számítsanak Megkezdődött a visszaszámlálás: decemberben csatlakozunk a schen- geni egyezményhez. Varga Andrea Miközben a híradásokban egyre többször szerepel Schengen neve, s ehhez kapcsolódva jelentős technikai és személyi fejlesztésekről hallottunk, még az országhatár mentén élő átlagem- ber számára sem világos sokszor, hogy ez mit jelent. Hegedűs János, a zákányi határrendészeti kirendeltség vezetője szerint fontos tisztázni, hogy ezután sem szűnnek meg a határok.- A csatlakozással új fejezet nyílik az ország határainak őrizetében, a határátlépések ellenőrzési rendjében - mondta Hegedűs János. Félrevezető lehet, amikor azt halljuk, hogy „jövőre megszűnnek Magyarország határai, mert belépünk schen- genbe”. A csatlakozással ugyanis egyetlen határjelet sem távolítanak el a helyéről. Ám a belső - magyar-szlovén, osztrák, és szlovák - határszakaszon megszűnik a rendszeres ellenőrzés, így e nélkül lehet átlépni a szomszéd ország területére. Megszűnnek a határátkelőhelyek, és az államhatáron bárhol átmehetünk, csupán érvényes, fényképpel ellátott igazolványt kell magunknál tartani. A volt határátkelőhelyek épületeit is elbontják. Ideiglenesen viszont visszaállíthatják a határellenőrzést, például egy pápalátogatás vagy nemzetközi sportrendezvény alkalmával. Idén már tizenkét százalékkal több jogellenes bűncselekményt fedtek föl, mint tavaly az egész esztendőben SOMOGY MEGYE közigazgatási területének déli határa egyben a magyar-horvát határ- szakasz egy jelentős része, s ez év végétől schengeni külső határszakasz - mondta Hegedűs János. Ami viszont nem azt jelenti, hogy totális határellenőrzés lesz kiépítve és órákat kell várakozni az átkelőhelyeken. Az itt élő lakosság meg csak annyi változást érez, hogy a gyakoribb járőrözéseknek köszönhetően erősödik a közrend és a közbiztonság. A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság 145 kilométernyi horvát-ma- gyar határt véd, ennek nagy része Somogyra esik. Barcsi ételeket, táncokat mutattak be Ausztriában Népes küldöttség - köztük az egyik barcsi étterem konyhaművészei és a teljes Boróka néptáncegyüttes - képviselte a legdélibb somogyi várost az ausztriai Knittelfeldben, Barcs osztrák testvérvárosának ünnepén. Somogy ízeit és táncait mutatták be a sógoroknak; a barcsi táncosok több alkalommal is sikerrel léptek színpadra. Az osztrák település polgár- mesteri hivatalában a dél-somogyi kisvárost bemutató kiállítás nyílt, az erre az időre felállított információs standon pedig Barcs és térsége turisztikai kínálatát mutatták be. A küldöttek a barcsi óvodák ajándékait - természetes anyagokból készített tárgyakat - is magukkal vittek a testvérvárosba. ■ N. L. Környezetvédőt és halászt is képeznek Marcaliban Új szakokat is indítanak a 2008/2009-es tanévtől a marcali Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskolában. Az iskola vezetői szerint a környezet- és természetvédelem szerepe az utóbbi időben jelentős mértékben felértékelődött. Ilyen jellegű szakképesítést azonban a közelben nem lehet szerezni, ezért a már meglévő parképítő és -fenntartó technikus, valamint gazdaképzés mellett környezet- és természetvédelmi technikus, valamint halász és haltenyésztő szakokat is indítanak az intézményben. Utóbbit a Balatoni Halászati Zrt. menedzsmentje kezdeményezte, a társaság a tanulók gyakorlati oktatását is vállalja. ■ Meiszterics E. EBBS— Barcs eredményesen mozgósította a lakosságot a helyi vöröskeresztes szervezet Legutóbb 169-en közel 75 liter vért adtak, (hm) Csurgó kétnapos pókerversenyen mérhették össze tudásukat, ügyességüket a gyerekek a városi könyvtárban. Három asztalon zajlott a verseny, és több mint harminc résztvevővel. A versenyt a könyvtár munkatársai, Pálisné Szendrődi Zsuzsanna és Szabó Norbert felügyelték, (va) Hetes véget ért a Hetes- Csombárd szennyvíztisztító-hálózat és a tisztítómű próbaüzeme. A héten elindult az üzembehelyezési eljárás, amelyet november 6-áig befejeznek. A beruházás értéke 1,1 milliárd forint volt. (hm) Hetes még az idén elkészülnek a helyi körjegyzőség bővítésével és az épület akadálymentesítésével. Az építkezésre közel hatmillió forintot költenek, ennek felét pályázati támogatásból nyerte az önkormányzat. Á kivitelezést a településen élő szakemberekre és közhasznú munkásokra bízták, (hm) Kaposvár AZ országos megméretésre készülő növendékek adnak hangversenyt novemberben a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Jövő kedden a szaxofonosok, 19- én pedig a hegedű tanszak hallgatói lépnek fel. (hm) ‘ TOVÁBB TART a takarmánykukorica-piacon a felvásárlási árak esése - tájékoztatott a megyei földművelésügyi igazgatóság. Három hete tonnánként 60 ezer forint volt a tengeri vételára, amely a héten 50-54 ezer forintra süllyedt, (hm) Kaposvár DÖNTÖTTEK a megyei képviselők a jövő évi Somogyért kitüntető díj, a Somogy polgáraiért díj, valamint az Örökségünk - Somogyország kincse cím birtkosairól. Előbbieket a januári megyenapon adják át, s ugyanitt hirdetik ki az utóbbi elismerésre érdemesült értékek tulajdonosait is. (bt) Betemeti a levél Somogyot rend Panaszkodnak a lakók, biztonságos utakat kérnek Kaposváron a házak előtti járdák takarítása az ingatlantulajdonos feladata, egy rendelet szerint reggel hétig járhatóvá kell tenni. S ha napközben nagyobb adag levélutánpótlás szállingózik, újra kézbe kell venni a seprűt- Felfegyverkeztünk az őszi bevetésre - mutatta büszkén a kaposvári Hideg Gyula a nemrég vásárolt levélporszívót. - Ez ké- nyünk-kedvünk szerint fújja és szívja a levelet, amelyből hihetetlen mennyiség hullik. Hetek alatt harminc-negyven zsák is összejön. A parkokban ennek pedig a sok százszorosa. Pénteki belvárosi kőrútunk során jó pár helyen azt tapasztaltuk, hogy a belváros jelentős részét levélszőnyeg borítja.- A kérések lesöprése helyett inkább a levelet söpörnék el - hallottuk a kisgyermekével sétáló fiatal nő panaszát a Németh István fasorban. - A méreg fut el, hogy a város közepén ennyire igénytelen a környezet. Koszosak, mocskosak az utcák. A falevelet 2008. március közepéig a város műiden pontjáról elszállítják - közölte Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője pénteken. - A munka kilencven százalékát ezekben a napokban végezzük el. - November elején rengeteg munkája lehet a csapatnak. Reméljük, időben befejezzük a munkát, és mindenhol tisztaság lesz. ■ Harsányi Miklós Nagyatádon az ünnepek alatt is dolgoztak Nagyatádon a városgondnok- ság munkatársai folyamatosan, még az ünnep idején is dolgoztak és dolgoznak a lehullott levelek eltakarításán, kézzel és gépekkel egyaránt. Az utakat és a járdákat, valamint a zöldterületeket is megtisztítják a szép őszi színekben pompázó, ám a közlekedést zavaró falevelektől. Ennek ellenére vannak olyan helyek a városban, ahol szinte teljesen rátaposták az autók a nyirkos leveleket az aszfaltra. Ilyen területeken az úttisztító kisgépek segítenek a közterületen dolgozóknak. csikós m. Térségi vasutat alapíthatnának önkormányzat A minisztérium szándéknyilatkozatokat kér A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium várja a régió érintett önkormányzatainak, polgármestereinek a térségi vasúttá való átminősítéshez kapcsolódó előzetes szándéknyilatkozatait és kezdeményezéseit. Az önkormányzati nyilatkozat elengedhetetlen ahhoz, hogy a GKM érdemi pályázatot tudjon a jövőben kürni a térségi vasút üzemeltetőjének kiválasztására. Az érintett önkormányzatoknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a térségi vasút működtetéséhez kapcsolódó helyi fejlesztésekhez hozzájárulnak-e.- Kevés az információ, így nem tudunk semmiben dönteni - reagált megkeresésünkre pénKevés az információ, kétséges a vasút sorsa Somogy megyében is teken Eller János somogyszobi polgármester. - Feltétlenül azt szeretném, ha a szaktárca végre tisztázná a végleges céljait. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a Somogyszob-Balatonkeresztúr vonallal. Borzasztó következményei lennének, ha ott szüneteltetnék a személyi forgalmat. Tavaly országosan 64 alacsony forgalmú vonalon vizsgálták meg, hogy hol indokolt a vasútvonal országos vasúti hálózatban tartása. A Balaton- keresztúri elágazás és So- mogyszob között naponta 268- an utaztak - a tárca egyebek mellett ott is komoly lehetőséget lát a térségi vasúti szolgáltatás beindítására. ■ Harsányi M. Erősödhet a közrend, a közbiztonság a határnál