Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-31 / 254. szám
10 AUTO&MOTOR SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 31., SZERDA KERÉKVILÁG A Fiat 500 kapta az EuroCarBody-díjat az új fiat 500 kapta a biztonságos karosszériáért járó díját, az EuroCarBody 2007-et. A 15 autógyártótól érkezett 600 szakember a lehetséges 50-ből 38,33 pontot adott a Fiatnak, ezzel elnyerte a díjat. Ez tette lehetővé a „kis” Fiat - az egyetlen A szegmensbe tartozó induló - számára, hogy megelőzze a Japánból, Egyesült Államokból, Európából és Oroszországból érkezett másik 11 versenyzőt. A kis Fiat megelőzte a tizenegy másik versenyzőt Négyhengeres Audi- menet kezdődött AZ AUDI HUNGÁRIA 46 millió eurós beruházást kő- vetően megkezdte az új, négyhengeres Common Rail motorok sorozatgyártását. A kétliteres, 170 lóerős új dízelmotor Audi és Volkswagen modellekben mutatkozik be, miután a győri vállalat a két konszern egyik központi motorszállítója. Szépség és praktikum menetpróba Mercedes C-osztály A T-modell, azaz a kombi változat bemutatkozásával most rugalmasabb variálhatóságot és több praktikumot kínál az új Mercedes C-osztály. A formaterve pedig - ahogyan a limuzin-változaté is - fiatalokat és idősebbeket egyaránt rabul ejthet. Tóth Zoltán Zsolt Térjünk is rögtön a lényegre: a C-osztály elegáns és sportos orrkiképzésével egyaránt harmonizáló, formás hátsó rész a középkategóriás prémiumkombik mezőnyének legtágasabb csomagtartóját rejti. A befogadó- képesség alaphelyzetben 485 liter, ami a 60/40 arányban osztott hátsó üléstámlák ledöntésével egészen 1500 literig növelhető - az összehasonlítás kedvéért a kifutó Audi A4 Avant megegyező értéke 442/1354 liter, míg a BMW 3-as Touring 460/1385 liternyi poggyászt képes elnyelni. Igényesen kárpitozott és jó alakú a C-osztály csomagtere. A bővítést követően ugyan enyhén emelkedik a raktérpadló, de akár 1465x599x943 milliméteres téglatest (827 liter térfogatú) is befér a csillagos kombiba. így aztán a mosógép vagy hűtőszekrény, esetleg egy kisebb kanapé hazaszállítása sem okozhat gondot. Egyébiránt a stuttgarti tervezők elsősorban nem is az ötletes variálhatóságra, hanem a praktikus részletmegoldásokra helyezték a hangsúlyt. Ilyen pedig a padlósínen bárhol rögzíthető, teleszkópos rúdból, valamint a rugalmas szalagból álló térelválasztó készlet, illetve a csomagtartó teljes szélességében kihajtogatható, rekeszekre osztott bevásárlótáska. A sze- dán kényelmét és ötcsillagos Euro-NCAP-biztonságát természetesen megörökölte a kombi is. A hasznos teherbírás 530 kilogramm, a futómű hangolása remekül eltalált, a kanyarokban stabilan fordul és az úthibákat magabiztosan rugózza ki a Mercedes. A direktebb kormányzás pontosabb irányítást tesz lehetővé, a fékerő finoman adagolható, összességében kellemesen vezethető az autó. A futómű hangolása remekül eltalált, a kanyarokbban stabilan eltalált Szupergazdaságos modell jön 2009-ben hazánkban a jövő év elejétől vásárolható meg az új Mercedes-Benz Cosztály kombi-változata. Az importőr tájékoztatása szerint a limuzinhoz képest nagyjából 358-450 ezer forint lesz a felára, ami 8.948.000 forint körüli indulóárat sejtet. 2009-ben érkezik a szupergazdaságos és környezetkímélő C250 Bluetec dízel, majd egy évvel később a C300 Bluetec Hybrid is. tűi.: 72/526-226 www.lnaiitaliai.hu | Skoda Octavia 1.6 3.100E Ft 2005 ABS. ASR. 2x el.abl. Axlégzs. dUt™, stb. Daewoo Lubin 400E Ft 1999 szervo Ford Escort 1.31 700E Ft 1996. riasztó., rmagnó Ford Escort 1.8D CLX kom. B50E Ft 1997. szervó. kpz., riasztó, rmagnó, ködlámpa Ford Mondeo 2.0 5OOE Ft 1994. ABS, aut.Mima, 2xlégzs„ 4xel.abl..ettük.stp Suzuki Swift 1.6 QL . SOOEFt 1996. klíma, el.abl,, kpzar., rmagno Ford Fusion 1.4 2.300E Ft 2005. ABS. klíma. 4xlégzs . 2xel.abl . el.túk.. stb. VW Polo Ice 1.4 Comf.line 2.850E Ft 2007. ABS. klíma. 4xíégzs., 2xel.abt., el.tük. stb Renault Clio 1.4RT 65OE Ft 1997 szervó. légzs.. el.abl. kpzár, el.tetóabl Ford Escort Tou. 1.3 65OE Ft 1996 el.abl.. kpzér, riasztó, magnó Daewoo Nexia 5OOE Ft 1997. 4xel.abl., szervó. kpzár. rmagnó Fiat Ducato 10 1.9 TD bt. 1.200E Ft 2000 szervó. el.abl-tük.. kpzár, rmagnó ______ Fo rd Focus 1.4 Trend 1.500E Ft 2000. légzs., szervo, el.abl., kpzár, rmagnó. riasztó Renault Thalia 1.4 1.100E Ft 2001 2xlégzs.,2xelabl.. klíma, el.tük.. szervó. stb. Ford Focus I11.4 Amb. 2.450E Ft 2005. 4 ajtós, klíma. ABS, 2xlégzs.,kp.zár. stb. Iflutófelvásárlásil vásárolunk személygépkocsikat 12 éves korig. LeheHiiteneMteilieltj^ SOUTH-CAR KFT. jS Pécs, Vadász u. 83. TeL: 72/2154*70 wwwjibsan.hu Nissan Micra 1.0 30 Sd plusz 899E Ft 2000.. 91E ton.zöldmetál, szervó. centrál.léazsák Peugeot 307 1.BH0Í 2.B93E FI 2005.03. 96E km. ezüstmetíl, klíma, ABS, el szett. áuk. Audi aí 2.om 1.1 B.290E Ft 2004.10. 9SE km. tekete, klíma. ABS. szered, stb Suzuki Swift 1.0 5a. 399E Ft 1993.12. I4BE km. piros, alaptípus Nissan Micra 1.4 Tekna 1.795E Ft 2003. 116E km, vzölómet.. klíma, ABS, szervó. kpz.. stb. Citr. Xsara Picasso 1.8 SX 1.929E Ft 2002.11. 84E km. ABS, klíma, kpz., szervó, stb. Citr. Picasso 1.8 HDi 3.750E Ft 2007.03.15Ekm, bordómét. ABS, klíma, szervó, kpz. stb Nissan Termo 2.7 TDi 2.050E Ft 1998.132E len, 5 szem., szervó, kpz.. riasztó, vborog Nissan Aktiéra 1.8 BX 990E Ft 1998.121E km, bordómét., ABS, szervó. kpz , el.abl. Nissan Pick Up 2.5DC 2.425E+áfa 2000. 84E km, piros, klíma, szervó, kpzár, rmaonó VW Transporter Mixto 2.5TD 2.08Qt+áfa 2000 11 196E km szem kpzár Az autók képei, felszereltségei megtalálhatóak a wwwsouthcar.vezess.hu weboldalort fiT/n ftutósziget ll ii 7100 Szekszárd, Palánk! út 1.-JLJM Telefon: 74 529 880 www.autosziget.hu| Honda City 1.4 ABS, 2xlégzs, éxel.abl., kpzár, CD 3.02 JEFt 2.85QE Ff| Peugeot Botét FT 350 LH 2001 szervo, légzsák, inőilásgálló 1.890E+áfa 1.830E+áfa Daewoo Lanos 1.5 2000. szervó. rmagnó, kpzár 990E Ft Opel Corsa C 1.0 2004 kpz.. légzs., rádió, riasztó, vonóhorog 1.390E Ft Opel Corsa C 1.0 2001. légzsák. szervó, fehér 1.150E Ft Ford Focus Combi 1.4 2002 kiima, el.abl kpz., vhorog. szervó 1.790E Ft Daewoo Matiz 0.8 2003 kpzár riasztó 1.090E Ft Honda Civic 1.4 LS 2005. klíma, ABS. szervó, légzs , el.abl. 2.850E Ft Honda Civic 1.5 LS 1996 klíma, 2xlégzsák. szervó, kazár 879E Ft Peugeot 307 Break 1.6 2002 ABS.klíma, elabl, kpzár. légzsák 1.850E Ft Peugeot Expert 2.0 2004 klíma, el.abl . ind gátló, légzsák, vhorog 1.910E+áfa Fiat Ducato 14 furg. 2.80 2001. vonóhorog, rádiómagnó 1.199E-téfa Daewoo Kalos 1.2 2004 klíma, eiabi . kpz , vonóhorog 1.399E Ft Fiat Stvlo 1.6 16V Sport 2003. autklima, el.abl.. kpz.. altiker., napt.letö f .59* Ft VW Polo 75 1.4 Comfoitl. 2000 5ailó, el.ablközit, ködlámpa. CD____________1.390E Ftj Ej fíUtŐSZÍQ Pécs, Siklósi út 122. www.autosziget.hu mmmm Tei72/550-551, sso-sss, 20/464-7375 Lancia Y Platina 1.4-18VTesztautó0km.kk, ABS. el.ab.,kpz4x4TOE FF 3.900E Ft Jaguar S Execut.3.0hV8 '03 full extra, bór kárpit, kivéve navlg. 5.900E Ft Peug.307 RiV. 1.4I-1BV V5 ABS, autklima, airbag. kpz.,elabl. 2.450E Ft Peug.307 1.4I-1BV 04 ABS. klíma, airbag, kpz .elabl. 2.200E Ft Peug.307 1.8Í-16V Profil 02 ABS, kiima. airbag, kpz .elabl. 2.050E Ft Peug.307 1.41 Prolit V3 ABS. airbag, kpz.,elabl. 2.100E Ft Peug.206Presence1.4i '03 airbg. klíma, kpz., el.abl 1.750E Ft Peug.206 Riviéra 1.41 '05. airbg. klíma, szervo, kpz.. el.abl. 2.1SOE Ft Peug.206 1.1i '04 klíma, airbag, kpz.,elabl 1.8S0E Ft Peug.206 Mistral 2.0H01 VI airbag. kpz.. el.abl. klíma 1.700E Ft Peug. 206 1.90 '02. airbag. kpzár, el.abl., tetőablak 1.650E Ft Chevrolet Tecume 1.61 06. ABS, klíma, airbag, kpzár, el.abl. 2.750E Ft Fiat Panda 1.11 04. airbag. kpzár. el.ablak 1.190E Ft\ Fial Unó I.Oi, '94 250E Ft Lancia Y 1.21 01. airbag. szervi, kpzár. el.ablak 1.090E Ft Renault Scenic 1.64 '05 ABS. klíma, airbag. kpz.. elabl 2.750E Ft Suzuki Swift I.Oi BIS '98. eiabi, kpz. 590E Ft VW Polo Classic 14-16V Vt szervó, légzs . el.abl., kpz., mélái 1.300E Ft P. Boxer 2.8H0Í V5 szervó, airbag. kpz., klíma, el.abl. 3-OOOE+áta P. Boxer 2.8HDÍ '01 szervó. immobiliser l.700E+áta\ P. Partner 1.0) 03 szervó. airbag 1.100E+ata Fiat Ducato 2.5DCÍ '98 950E+áta Renault Mester 2.5DCÍ 02. szerv6. ind.aátló. kazár ______________2.050E+áta mm AUTÓSZIGET PLUSZ KFT. IfM tiM I 7100 Szekszárd, Palánki u. 1. .................................Tel.: 74/ 529-310; Fax: 74/ 529-311 Fi at Panda Actael 1.1 ABS, kpzár. el.abl.,vez.old.légzs. 2.182E Ft 1.890E Ft Fiat Gr. Punto Style 1.4 aul.kl, ABS. kpzár el abt .sze . légzs 3.27SE Ft 2.650E Ft Fiat Bravó Active 1.4 klíma. ABS.kpz. 16'kerék, el.abl 3.738E Ft 3.130E Ft Fiat Albea Active 1.4 ÍV ABS. kpzár. szervo, légzs 2.8S3E Ft 2.350E Ft T^fcSítlSa'iioi/ a klíma, bőrülés,-kormány, ABS, ESP 4.217E Ft 3.617E Ft Fiat Albea Dynatnic 1.4 ABS. klíma, kpzár. kpzr. el.abl.. stb. 3.042E Ft 2.389E Ft Lancia Y Platina 1.4-16V au.kl.ABS. tuQQünvléQzs . tempómat 4.280E Ft 3.680E Ft\ S-rrirmz.i!a,UÍ.vM!m<j4.mMM^ Part. Fám. 1.3JTD 4.4S0E Ft 3.860E Ft\ 1 Punto Emotion 1.4________________g.ffgfff ff 3.190E ff I in ........ i ni.....új 11 iiii 2. nT I*fflmlKTi.iII Tel-: 72/548-109, 70/314-3740 www.zalalauto.hu ... __ «S koda Fabia 1.2 Classic 47 000 km 2003. 1 489 000 Ft »Skoda Fabia 1.4 Junior 74 000 km 2004. 1 179 000 Ft •Audi A6 Qvattro 199 000km 1998. 1 999 000 Ft •Skoda Octavia 1.6 104 000km 2001. 1 579 000 Ft • Mitsubishi Carisma 112000 km 2002. 1 849 000 Ft • Seat Toledo 127000 km 2002. 2 169 000 Ft • Suzuki Ignis 1.3GL 70 000 km 2003. 1 349 000 Ft ■ Suzuki Swift 80 000 km 2002. 859 000 Ft •VW Passat 1.9 PDTDi 43 000km 2004. 3 899 000 Ft • VWTouran 102 000 km 2003. 3 249 000 Ft fŰAMméíééAUmííUUm1 NÉZZEN KI EGYET MAGÁNAK! Épp olyan jó mint egy új Suzulci, a nagy részét már kifizette valaki más! ^ Suzuki Alto 1.16L ABS 2004 fehér 36 562 km 1 134 000 Ft Suzuki Swiftl OGL 1997 piros 107 100 km 594 000 Ft Suzuki Swift 1.0 GLS Globe 3 ajtós 1997 lilámétól 151 400 km 635 000 Ft Suzuki Swift Mán 1.3 6U 2001 fehér 64000km 1 126 000 Ft Suzuki Wagon R-f 1.3 GC 2005 s.zöld metál 40 660 km 1 543 000 Ft SuzukiWogonR+1.3GLX 2004 szürkémétől 44 100 km 1 412 000 Ft Suzuki Ignis 1.3GLXAC 2003 piros 53 750 km 1 600 000 Ft Suzuki Ignis I.3GSAC 2005 ezüst metél 16 286 km 2 212 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GC 2005 s.kék metél 21 987 km 1 849 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GC CD 2006 piros 13 670 km 1 849 000 Ft Suzuki SX41.5 GUI AC 2006 piros 24 400 km 2 990 000 Ft Suzuki SX41.5 GLX AC 2006 rézvörös metél 9 692 km 2 947 000 Ft Suzuki Uoua 1.3 GLX AC 5 ejtés 2005 ezüst melói 45 700 km 2 199 000 Ft Suzuki Liaua Sedan 1.6 GLX 2003 s.kék metél 41 000 km 1 990 000 Ft Opel Astrc 1.216V kombi 2000 fehér 122 400 km 1 407 000 Ft Kedvezményes hitel lehetőség, használt autó beszámítás! Suzuki Swift 1.3 GC 1999 fehér 142 000 km 695 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 2000 ezüst metél 128 000 km 790 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1.3 GLX 1999 ezüst metél 77 000 km 849 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GLX 2003 ezüst metél 90 000 km 1 299 000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GSAC 2004 piros 25 200 km 1 925 000 Ft Suzuki Ignis 1.5 GS4WDAC 2004 fehér SlOOOkm 2 150 000 Ft Suzuki Uom 1.6 GU5 ajtós 2002 s.kék metél 85 000 km 1 599 000 Ft Suzuki SwHtl .3 GLXCD 2005 piros 15 000 km 1 920 000 Ft Suzuki 5X41.5 GLX AC 2006 türkiz metél 27 000 km 2 760 000 Ft Suzuki 5X41.6 G54WB 2006 zöld metél 29 000 km 3 499 000 Ft Suzuki Graml VHara 2.0 benzines 5 ajtós 2007 fekete metél 11 000 km 5 950 000 Ft OpelVedra 1.70 1992 fehér 190 000 km 299 000 Ft Peugeot 40658 Sedan 1999 szürke metál 140 000 km 1 150 000 Ft Peugeot 406 5TDT 1997 barna metál 221 000 km 1 136 000 Ft VWOoff 1.4 kombi 1994 fehér 247 000 km 549 000 Ft ^^^I«i3dSzalM»lcs7628Péc^^ \ Tel.: 72/538-135 J V Suzuki Patacs 7634 Pécs, Pellérdi út 93. wyyjUjTW/ V Tel.: 72/525-275 AUTÓT KERES? Apróban óriás! fccm|3Ó Hétfőnként az újságárusoknál HASZNÁLT GÉPJÁRMŰK PEUGEOT] Audi A4 2.0 PD Tdi, klíma, ABS, stb. 59 000 km 2005. 6 490 000 Ft Peugeot 407 2.0 Hdi Supreme, klíma, ABS, stb. 46 000 km 2004. 4 200 000 Ft Peugeot 307 SW 2.016V Prémium, 43 000 km, 1 év garancia, 2003. 2 800 000 Ft Peugeot 3071.6 HDI Sphere, 49 000 km, 1 év garancia 2005. 2 650 000 Ft Peugeot 3071.6 Presence, klíma, ABS, 29 000 km, 2005. 2 600 000 VW Polo 1.4 PD TDI 1 év garancia 2004. 1990 000 Ft Ford Focus Tumier 1.616V klíma, 1 év garancia 2002. 1450 000 Ft Daewoo Kalos 1.4 S, 23000 km, 1 év garancia 2004. 1390 000 Ft Citroen Saxo 1.1 SX, 69 000 km, 1 év garancia, 2001. 950 000 Ft Daewoo Matiz 0.8 S, 45 000 km, 2002. 790 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GL, 1 év garancia 1999. 650 000 Ft Daewoo Nexia 1.5 GL, 1 év garancia 1997. 490 000 Ft Seat Iblza 1.4 1993. 450 000 Ft Citroen Beiltngo 1.9 D 2001. bruttó 690 000 Ft Peugeot 107,206,307 tesztautók kedvező áron. HASZNÁLT AUTÓK GARANCIÁVAL ÉS EREDETISÉG VIZSGÁLATI Fiat Braun 1.2 SX szervok.el.ablak,el.tükir,légzsák,rédié,alu.felni,kp.zár 1.049.000 Ft Seat Toledo 1.61 2003.08. szervo, 4 el.ablak, el.tükör, 4 légzsák, kp.zár+rlaszté, rádió 2.239.000 Ft KIA Besta 2.5D 1996. vonóhorog, tetőtarté, kp.zár, riasztó, rádió bruttó 659 000 Ft Renault Thalia 1.4 2004. ABS, szervok, eLablak, el.tükör, 2 légzsák, klíma, rádió 1.449.000 Ft Audi A6 3000 TDI Quattro full 2005. 04. 8 999 000 Ft Renault Megane 2.016V full 45000 km 2003.07. 2 699 000 Ft Ford Focus Fresh 1.6 klíma 2005.02. 2 449 000 Ft Ford Focus Sedan 1.8TDCI 2004. 2 190 000 Ft Ford Fiesta 1.4 TDCI Comfort 2006.08. 2 449 000 Ft Ford Fiesta 1.3 klíma 2003.06. 1690 000 Ft Opel Campo 2.5 TDI 4x4 '99 bruttó 1800 000 Ft Toyota Hiace2.4D'99 bruttó 1879 000 Ft Opel Astra 1.2116V klíma 2003.06. 1759 000 Ft Renault Megane Combi 1.4 klíma 2001. 1390 000 Ft Hyundai Mátrix 1.5 CRDI2004. 2 190 000 Ft Mazda 626 2.01 full 1998 1 290 000 Ft Renault Megane Scenic 1.611997 1 249 000 Ft Peugeot 106 5 ajtó 36000 km '99 989 000 Ft Ford Escort 1.4 89000 km '99 879 000 Ft Ford Escort 1.6 klíma Ghia '98 849 000 Ft ' HITEL AKÁR 10% BEFIZETÉSSEL CASCOMENTESEN, AKÁR 120 HÓNAPOS FUTAMIDŐRE! RÉSZLETFIZETÉS, AUTÓBESZÁMÍTÁS!