Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-30 / 253. szám
10 KRIMI&BU L V ÁR&MŰSOR SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 30., KEDD Erőszakkal vették el a fiú bőrdzsekijét A lakásán igazoltattak, majd a kapitányságra előállítottak a közrendvédelmi járőrök egy kaposvári fiút A 15 éves fiatalt azzal gyanúsítják, hogy szerdán délután Kaposváron három társával együtt a Fő utca közelében erőszakkal elvette egy szintén fiatalkorú fiú bőrkabátját, (bt) Üdítőt és édességet vitt magával a trió a nagybajomi rendőrök fél órán belül elfogták azt a három pálmajori férfit, akik egy helyi kocsmába betörtek. Üdítőitalt és édességet loptak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság, (hm) Félmilliós kárt okoztak a háztulajdonosnak Fáradtolajjal öntöttek le egy kaposvári családi házat. A tettes több mint 500 ezer forint kárt okozott, (hm) Vascsővel bántalmazták az idős férfit Siófokon Siófokon vascsővel bántalmaztak egy nyugdíjast, akitől fa és fémhulladékot vettek el. A helyi zsaruk rövid időn belül rátaláltak 15, illetve 65 éves gyanúsítottra. A duónál lefoglalták a rab- lott tárgyakat (hm) Sas: övön alul nem ütünk kabaré Zokon vette az egyik politikus, hogy megdobták a képmását Sas József szerint manapság minden párt képes rajtuk megsértődni A jubileum többszörös: negyvenesztendős a Mikroszkóp Színpad, Sas József ötven éve van a pályán, egy év múlva pedig a hetvenedik születésnapját ünnepli. Dián Tamás- A Mikroszkóp Színpad mindig egy személyre épült. Kom- lós Jánosra, Hofira, most pedig önre. Mi ennek az oka?- Azért a látszat csal. Régebben valóban így volt, de azok az idők már elmúltak. Amikor Hofl távozott, olyan nagyságokat hívtam vendégszereplésre, mint Ruttkay Éva, Bessenyei Ferenc, vagy Zenthe Ferenc. Emellett intenzíven szerveztem egy állandó társulatot is. Ennek eredménye, hogy ma már igazán ütőképes csapatunk van, amelyben minden generáció képviselője megtalálható a nyolcvanéves Lorán Lenkétől a középkorosztályba tartozó Beregi Péteren keresztül egészen az olyan fiatalokig, mint Kokas Piroska vagy Varga Ferenc József. Az emberek rájuk is kíváncsiak.- Ön 1985 óta színházigazgató. Könnyebb ma közéleti kabarét csinálni, mint a rendszerváltás előtt?- Ezerszer nehezebb! Ahány párt, annyiféle érzékenység. Nemrég volt egy számunk: politikusok karikatúráit dobálta labdákkal a közönség. Néhány nappal később hallottam, hogy volt, aki ezen is megsértődött.- Egyesek szerint önök túl harsányak.- Ez a jubileumi előadásunkra éppenséggel nem igaz. De ha így is van, arra azért büszkék lehetünk, hogy sohasem ütünk öv alá, és a közszereplők privát szféráját is tiszteletben tartjuk. Amikor például annak idején kiderült, hogy Antall József súlyos beteg, azonnal kihúztuk a róla szóló részt a konferanszból.- Idén százéves a pesti kabaré. Ön szerint lesz újabb száz?- Nehéz ezt megjósolni. Ha a klasszikus kabarét úgy határozzuk meg, hogy szerzők jeleneteit színészek eljátsszák, akkor ezt a hagyományt jelenleg egyedül a Mikroszkóp Színpad ápolja. Ami pedig a másik műhelyt, vagyis a Rádiókabarét illeti, mindannyian tudjuk, miként nyirbálták meg lehetőségeiket. Bár arra azért nagyon kíváncsi lennék, hogy ki szégyellte az elmúlt 40 év Hofi-előadásait, Lujza és Jenő-jeleneteit, vagy azt a Marton Frigyest, aki a rádiós humor műfaját megteremtette. Polgármesterekkel tanácskozott a siófoki kapitány, javul a biztonság Pozitívan változott a Koppány völgyi települések polgármestereinek kapcsolata a rendőrséggel az elmúlt egy évben. Ez is elhangzott a Siófoki Rendőrkapitányságon, ahol Lengyel Róbert rendőr alezredes, a kapitányság vezetője tizenegy község polgár- mesterét fogadta. A találkozó szervesen illeszkedett a kapitányság idei főbb célkitűzéseinek megvalósítását szolgáló programsorozatba. A kapitányságvezető azt várja, hogy a rendőrség a lakossággal együtt élő, azok problémáinak megoldását kereső szervvé válik. ■ Tabon Horányi János felszámolta a létszámhiányt.- A megbeszélésen Lengyel Róbert összefoglalta az illetékességi terület közbiztonságának helyzetét és ismertette a legfontosabb statisztikai adatokat Külön kiemelte a tabi őrs öt adottságait, ahová Horányi János alezredes kapott parancsnoki kinevezést. Vezetésével sikerült felszámolni az évek óta tartó súlyos létszámhiányt. A polgármesterek azt mondták: pályázatokkal, technikai eszközök beszerzésével, lakossági fórumok szervezésével kívánnak hozzájárulni a kistérség közbiztonságához. ■ K. J.- ----- — ----------------- 1 1' 1 1 ' ------- ' " . ......I' V""" " ■ ' . ül 114 ■ I I. H t Ilii ■ V ff IB rvR 1 .TI t a1 J»!:W^ I televízió-műsor u j’i c rtlklubTyFVHHHHHm űpmmflmi Mrmmmmhasai:, i^mmn ssv7^mnmnm spektrum H 5.30 WS Teleshop 6.00 Babavilág 5.20 Hajnali gondolatok 5.20 Hajnali gondolatok 6.50 Lety, a csúnya lány 8.00 Duna tér 6.00 Haditerv (13-14.)© 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.23 Kárpát expressz 5.23 Kárpát expressz (mexikói sorozat) © 8.10 Közbeszéd Tóth Krisztával Utcai harcok; 8.35 Reflektor 7.00 Mokka 5.50 Nap-kelte 5.50 Nap-kelte 7.50 Trükkös hekus © 8.40 Isten kezében (ism.) A védelem áttörése kq 10.05 TopShop 9.25 Stahl konyhája 9.00 Quinn doktornő, 6.31 Kékfény-hírek 8.50 8 perc a konyhában 9.10 A világörökség kincsei 8.00 ítéletidő (1.) © 11.10 Receptklub 9.30 Betűbár avarázsió© Balesetek, tűzesetek, 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.30 Váratlan utazás (ism.) 8.55 Gondolkozz 11.25 Szajrémajré © 10.15 Teleshop 9.50 Tv-taxi (ism.) rendőrségi hírek (amerikai krímisorozat, ism.) 10.20 Derrick© zöld módra! (13-14.) (amerikai vígjáték, 1979) 11.30 Fletch © 10.10 Csináljuk a fesztivált! 2. 9.00 Közvetítés 10.00 Gyilkos sorok © (német krimisorozat) 60 * 9.55 Merész régész " Fsz.: Dóm DeLuise (amerikai vígjáték, 1985) 11.10 Cinecitta © a parlament üléséről 11.05 San Francisco utcáin © 11.30 Kívánságkosár 11.00 A fáraók égboltja § 13.15 Disney-rajzfilm © 13.30 Észbontó 12.30 Srpskl ekran 16.00 Európa legszebb kertjei 12.05 Trükkös hekus © 13.50 Duna tér 12.00 A félhold fényében és 13.45 06-91-334-455 14.20 Melrose Piacé © 13.00 Unser Bildschirm 16.30 Válaszd a tudást! 13.10 Magnum © 14.00 Talpalatnyi zöld (ism.) árnyékában (2.) © 15.10 Receptklub 15.25 Perzselő szenvedélyek © 13.30 Baba Tévé (ism.) 17.30 Membrán 14.15 Halálbiztos diagnózis © 14.30 A Legek 13.00 Haditerv (13-14.) © H 15.25 L. A. Heat-Halálos páros (német sorozat) 14.00 Drága doktor úr © 17.55 Két ász és egy király (amerikai krimisorozat) Világbajnoksága... Utcai harcok; P (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Rex felügyelő © 14.55 Katolikus krónika (német sorozat-6/6.) © 15.15 Gyilkos sorok © 14.55 Mediterrán ízek A védelem áttörése h4 16.25 Aszembesítőshow © (osztrák-német krimisorozat) 15.30 Sophle © 18.40 Esti mese 16.20 San Francisco utcáin (spanyol sorozat-18/12.) 14.55 Búcsú a kőolajtól '[Ü] 17.25 A kibeszélőshow © 17.30 Monk - Flúgos nyomozó 15.55 Rajzfilmsorozatok 18.55 Igenis, miniszter úr! (amerikai krimisorozat) © 15.30 Halak, vizek... Energia Kínában; Q 18.30 Híradó ® (am. krimivígjáték-sorozat) 16.30 Tv-taxi (angol vígjátéksor. -12.) © 17.25 Nevess csak! © 16.00 Világunk Vissza a szénhez! Í9.ib Á harc törvénye © 18.30 Tények (§> 16.45 körzeti hírek 19.30 Híradó este 18.30 Benny HHI 17.00 Váratlan utazás 16.05 A félhold fényében és (amerikaiakciófilm-sorozat) Hírműsor 17.10 Kisváros© 19.55 Sporthírek. Időjárás (angolvígjátéksorozat) (kanadaisorozat-52/24.) árnyékában (2.) © Rekviem 19.00 Aktív© 17.45 Bűvölet© 20.05 Különös házasság © 19.00 Tuti fuvar 17.45 Duna tér Törökország Fsz.: Sammo Hung Kam-Bo, 19.40 Jóban Rosszban (olasz sorozat-60/39.) 53' (magyar sorozat-4/2.) 74' (szórakoztató vetélkedő) 18.00 Híróra 17.05 Szarvasok és társaik; W Louis Mandylor, Kelly Hu, (magyar sorozat) 18.45 Az ÖRÖKÖS 21.20 Kllkkerek© 20.00 Jó barátok © 18.30 Váltó Baglyok és társaik H Tóm Wright 20.20 Favorit © 19.28 Föld Tv 21.40 Kultúrház © (amerikai vígjátéksorozat) 19.00 Egy lépés előre © 17.30 A póráz két végén© ÖJ 20.00 Fókusz© Utánunk a sztárözön I 19.30 Híradó este , 22.00 Matilde © j 20.35 Wlll és Grace © i (spanyol sorozat-98.) 49 18.40 Téli állatmesék © H 20.35 Barátok közt © 21.00 A Nagy Fogyás © 20.10 Önök kérték! (olasztévéfilm, 2005)102' (amerikai sorozat) 20.00 Kikötő - háttér 19.45 Fogyjunk együtt! (magyar sorozat) Aki veszít, az nyer! 21.10 A társulat © 23.45 Napló 21.05 A közellenség © 20.35 Iris 20.55 Madagaszkár! 21.15 Vészhelyzet © 22.15 Született feleségek Szereposztó show-műsor 23.50 Záróra (amerikai thrilter, 1998) - Egy csodálatos női elme képeskönyv (amerikai sorozat) (am. vígjátéksorozat) © ® 22.05 Kedd este i 0.35 Kodály 125 (am.-angol film, 2001)87' 22.00 Ausztrália, a kígyók földje 22.15 A Grace klinika © 23.15 Columbo © 22.45 Kultúrház © 0.40 Nap-nyugta 23.50 A polip © 22.05 Hírek. Időjárás 23.05 Sikerfilmek - Hatásj (amerikai sorozat) (amerikai krimi, 1971) 73' 23.15 Fejlesztés alatt 3.10 Titokzatos Násztya (olasz krímisorozat) 22.15 Mindentudás egyeteme keltés mesterfokon (2.) M 23.15 XXI. század - A legendák 0.50 Tények este 23.45 Hírek. Időjárás (orosz-amerikai romantikus Fsz.: Michele Placido 23.20 Egyszer élünk© Rettegés mindenáron © velünk élnek© 1.20 Alfréd Hitchcock © 23.50 Sporthírek sorozat- 127/58)44' 0.50 Szexbeszéd © (magyarfilm,2000)91' 0.05 Háború színesben 23.50 Reflektor © (am. krímisor.-1985-1989) 24.00 Tv-taxi (ism.) 3.55 Századfordító magyarok (amerikai erotikus sorozat) 1.05 Híróra (ism.) -Kanada (2.)© \jy 0.10 Az elveszett gyermek© 1.50 Max® 0.15 Pengető 4.45 TS - Motorsport 1.20 Halálvonat © 1.35 Kikötő - háttér (ism.) 1.05 Gyógyítás (amerikai film, 1992) (magyar-kanadai-angol film) FuliPlayback 5.10 Néprajzi értékeink (amerikai akciófilm, ism.) 2.10 Váltó jövő időben (2.) © Cf9 magyar hálózat ’TOBI euhosporT'W sporti 'HHI mm WBMWi otscovery _ _ _ IfÉjH 5 13.05 Pálya. 1330 Paletta. 14.05 Kereszt- 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 16.00 Játékháló. 17.00 Helyszín. 1730 Te 830 Rali-vb 9.00 Szabadidő- és sportmag. 13.45 Portugál labdarágás. 1430 Olasz láb- 630 Életre kelt napló 7.55 Mozi! Mozi! Mozi! 12.00 Mérnöki műtárgyak. 13.00 Roncste3 metszet 15.05 Civil kaszinó. 16.05 BBC Click. ajánlat 13.50 Többet ésszel! 1630 Együtta vagyazéletem(172.).18.30Csacskaangyal 930Labdarágásl030Csupasportll.00Eu- darágás. 1530 Spanyol labdarágás. 1630 825 A golfbajnok 10.25 Az agyoncsapat lepi csaták. 14.00 Hogyan csinálják?. 15.00 'S 1630 Paletta. 17.30 Vonalban. 1830 Ősök biztonságért! 17.00 Laci bácsi konyhája. (172.). 19.30 Fekete gyöngy (172.). 20.30 ragotok 12.00 Gyorsaságmotoros-vb 13.00 Jégkorong. NHL 1830 Olasz labdarúgás. 12.10 Hazárd megye lordjai 14.00Vadmacs- Hogyan készült?. 16.00 Egyszer egy ilyet N tere. 19.00 Híradó. 19.30 A magyar beteg. 1725Vonalkód.l8.10Főnrm. 18.55 Híradó. Hírháló. 20.55 ízelítő - Kukkantson be hoz- Snooker 15.00 Gyorsaságimotoros-vb 16.00 1930PokerChannell930Malhelyzet 19.45 kák 15.45 Moortwalker 1720A kis jegesmed- vezetni!. 17.00 Hot rodok. 18.00 Motorok. 20.05Rájátszás.21.00Híradó21.2135Lap- 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Fríderikusz zánk 5 percre! 21.00 Cella (amerikai film, Strandlabdarágás 18.00 Labdarúgás 18.15 Rajtol az NBA!. 20.45 Spanyol labdarúgás. ve2.18.45Producerek21.00Kárhozottsze- 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült?. tm zárta. 22.05 Ősök tere. 2230 Hírvilág. 23.05 most 21.15 Civil a pályán. 22.10 Tetthely. 1982). 23.00 Sorscsapások (amerikai film, Csupa sport 18.45 Labdarúgás 20.00 Ököhf 23.00 Angol labdarúgás.Coventry-West Ham. retök22.55Túzfal0.40Vmintvétbosszú250 21.00 Tragédiák háttere. 22.00 A leggonoO BBC-híradó. 23.30 A magyar beteg. 23.10 Többetésszel! 020 700-as klub. 1966). 1.00 Hírháló. 1.30 Bencze-show. vás 21.00 Ökölvívás 23.00 Rali 2330 RalFvb 1.00 Ökölvívás.Nemzetközi profigála. Kárhozott szeretők 4.45 Művészietek szabb.23.00Alegnagyobbmotoroskihívás. kSpÖSTV^PMEHI BOGLÁR MARCALI ■■ 91.2 ^ JOY KAJTO^ 88,0 N-JOY I PETŐFI RÁDIÓ _ _ 'Wi KOSSUTH rSiO^HIII 08.00 Képújság 17.00 Helyszín-bűnügyi ma- Napközben folyamatos képújság hírekkel, 19.00 Híradó 19.10 Sporthíradó 19.30 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 06.00-Óránkénthírekkel,közlekedésselkap- 6.00 Hírek603Zene ébredéshez. Benne: 630 4.00ÓránkéntHírek9.00Napközbenll.05 gazin 1730 Korzó, ismétlés 18.30 Géniusz közérdekű információkkal 19.00 Híradó Gazdasági magazin. 20.30 Hírháló 20.55 csolatos információkkal, idójárásjelentéssel, csolatos információkkal időjárásjelentéssel, Hírpercek, Félóránként hírek, körzeti időj. és Élhető világ 13.04 Sinistra körzet 13.1322 \Q ism,18.59Útravalól9.00Kapospont-AKa- 1920 Rejtjelek-riportmagazin 19.40 Padló- ízelítő 21.00 Cella - am. filmdráma 23.00 közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közi. 9.02 Sporthírek 10.03 Zene munkához, Petőfi Sándoréi versei 1330 Római katolikus M pos Televízió hírműsora 1920 Kapós Sport gáz - autósmagazin 20.00 Híradó 2020 A Sorscsapások - am. film 01.00 Hírháló gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- benne: óránként hírek, közlekedés 11.02; egyház félórája 14.05 Arcvonások 1435TérO 1930 Fórum: mindenszentek, halottak nap- díszfegyverkovács - ismeretteijesztö film 0130 Bencze-show, vendég: Tisza Kata író- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- 13.02; 15.02 Sporthírek - Rövid összefoglaló idő 15.15 Kultúrkör 16.15 Hétköznapi tudoja 19.59 Útravaló 20.00 Kapospont ism. 21.00 Ismétlések reggelig nó foglaló 20.00 Zenegép foglaló 20.00 Zenegép a napi eseményekről 16.03 Zene tanuláshoz. mány 1730 Krónika 18.03 Parlamenti űtkö(tí 20.20 Kapós Sport ism. 20.30 Hírháló 20.55 !ü!'-"!L"»l!!ü!!ll" ........ Óránként hírek, időjárás és közlekedés 17.02; zó iai5Magánhangzó 1830 Határoknélkül B Ízelítő-Kukkantson be hozzánk 5 percre! ..'.)..'....................üü. ..'."J.1.........................“P. !.. I.".1.!'. ,'ü...........19.02 Sp.hírek 19.03 Kultúrfitnesz - Szeltem! 1920Vendégahámáll9.45Nyelv-észl9.50 21 .00 Cella-amerikai filmdráma 23.00 Ka- 19.00 Híradó 1920 Rejtelek 19.40 Padlógáz 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 10.00,16.00 Csurgói Híradó I. ism. 1020, 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- frissítés és lelki erősítés20.00 Hírek, közlekedés Mese 20.04 Rádiószínház: Sötétségdélben 2. pos Krónika, éjszakai magazin: Útravaló, Ka- -autósmagazin 20.10 Híradó 2020 A d&z- tűm-és ismeretteijesztö kisfilmek, sorozatok 13.20 így történL.. - CSTV arc. 2030 Hírtiáló sic Délután 17.00 Zenevonat20.00Táskára- 20.03 Zene olvasáshoz 0.02 Éjféli mix 1.00 Ze- 2025Zene2030Anaptörténetei2225Espospont, Kapós Sport fegyveikovács-ism.terj.film21.00lsmétlések 21.00 Esti film 21.00 Cella-am. filmdráma dió nei válogatás, és kulturális műsorok ti beszélgetés 23.04 Cigányóra 0.10 Éjszaka