Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-30 / 253. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 30., KEDD MEGYEI KÖRKÉP SágVár HÁROM PÁLYÁZAT valamennyi más településről - érkezett a ságvári önkormányzat által meghirdetett általános iskola igazgatói álláshely betöltésére. A képviselő-testület november eleji ülésén dönt a személyi ügyben. Eredményes pályázat esetén a nyertessel határozott idejű szerződést köt az önkormányzat, (kj) Siófok TUCATNYI ZSÁK műanyag kupakot gyűjtöttek és vittek a fővárosba a helyi nőklub tagjai Nagy Zsoltnak. A fiatal életmentő műtétre vár, melyhez a nőklub kupakjai segíthetik hozzá, (kz) Somogyaracs az őrséggel ismerkedhettek, és maradt idejük balatoni hajózásra is az aracsiaknak. A kisközség lakói közül tizenhármán nézték meg Őriszentpéter, Velemér templomait. Magyarszom- batfán a fazekasmesterség fortélyait lesték el, útjukat pedig Keszthelyen zárták. A kirándulás költségeit az önkormányzat fizette, (ga) Szentgáloskér a falu több mint száz nyugdíjasát látták vendégül a Napsugár Egyesület szervezésében és az önkormányzat pénzügyi segítségével Szent- gáloskéren. A Szépkorú- ak hónapja jegyében a kultúrházban rendezett programot műsor tette színessé, (bt) Tab BARCZI LÁSZLÓ nágO- csi fiatal táncos vezetésével heti két alkalommal jazztánc-tanfolyam kezdődött Tabon, a Zichy Mihály Művelődési Központban. A képzésbe mintegy húsz fiatal kapcsolódott be, tudtuk meg Czaba Jó- zsefnétől, a kultúrház igazgatójától, (kj) Tab több mint háromszáz óvodás és alsó tagozatos kisdiák vett részt Tabon a városi művelődési házban tartott gyermekszínházi előadáson. A Holló együttes a „Bolond kalapja” című egyórás zenés mesejátékot mutatta be, amely nagy sikert aratott, (kj) Álmodozás helyett tények fórum Tizenkétmilliárd forintos fejlesztés Kaposváron Gigantikus összegű beruházást jelentett be tegnap a kaposvári városházán a helyi vállalkozók előtt Szita Károly polgármester. Meiszterics Eszter Kaposvár kis- és középvállalkozóival találkozott hétfőn Szita Károly polgármester, aki az elkövetkező két és fél év gazdaságfejlesztési programját ismertette. Elmondta: nem álom, hanem tény, hogy 12 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg kötvénykibocsátással, és hosszú lejáratú, kedvező kamatozású hitel felvételével. A program kitörési pontot jelent Kaposvárnak az országos recesszióból, és erősíti a helyi vállalkozók meghatározó szerepét, továbbá munkahelyeket teremt. A találkozón Szita Károly az elmúlt évek sikeres beruházásairól is beszámolt, amelyeknek kilencven százalékát szintén helyi vállalkozók építették. A program szerint a következő években többek között folytatódik a város rehabilitációja, így az Ady Endre utca sétálóutcává alakítása, valamint onnan a plázához vezető közvetlen út megépítése és parkolóház építése a Kapós Hotel mögötti területen. Felújítják a régi Szivárvány mozit, rendezik a Nosz- lopy utcát és a piac helyén korszerű vásárcsarnokot építenek parkolóházzal. A lakható és befogadó város terveiről is szó esett a fórumon: a volt gabonaraktár helyén az Európa Kulturális Fővárosa Szita Károly (balról) helyi kis- és középvállalkozókkal találkozott tegnap délután a kaposvári városházán program keretében multifunkcionális központot alakítanak ki fiatalok számára. Emellett több mint száz önkormányzati bérlakást építenek, és új otthonokat terveznek fiatal diplomásoknak. A polgármester kiemelte: folytatódik a panelprogram és a belvárosi utak felújítása. A lakótelepi rehabilitáció keretében megújul a 330 lakásos Sávház és a Honvéd utca- Domus környéke. Négycsillagos wellness-ho- tellé alakítják át a Kapóst, és hasonló kategóriájú szálloda épül a Jókai ligetben. Másfél milliárd forintos fejlesztést hajtanak végre a gyógyfürdőben, országosan egyedülálló kaland- és játszópark épül a cseri városrészben. A beruházások az állástalanok számára is munkalehetőséget kínálnak, ugyanis az ön- kormányzat a foglalkoztatásukat ösztönző támogatási rendszert dolgozott ki a vállalkozók számára. A fejlesztési program részleteiről és a vállalkozók lehetőségeiről pénteki számunkban olvashatnak bővebben. Novembertől pályázható a téli közmunkaprogram Torma: a szakszervezeté a felelősség sztrájk esetén 8,4 milliárd forint jut a szociális ellátási területre a jövő évi költség- vetésben. Várhatóan olyan szabályozás is készül, amely visszaadja a munka becsületét a segélyből éléssel szemben - mondta Lam- perth Mónika szociális és munkaügyi miniszter Nagyatádon. Megismerte a Rinya menti kistérség szociális ellátó rendszerét, s az országban elsőként megalakult térségi Szociális Szolgáltató Központ munkáját. A térség polgármestereinek tartott tájékoztatóján bejelentette: november 10-én jelenik meg a téli-tavaszi időszakot felölelő közmunkapályázat, amely szociális területen is lehetővé teszi a közmunkások foglalkoztatását. Az önkormányzatok várhatóan már decemberben fel tudják venni az első dolgozókat. ■ Cs. M.- A Kapós Volán Zrt. vezetése a sztrájkot elhamarkodottnak, nem kellően végiggondoltnak és jogellenesnek ítélte, ezért fordult a Kaposvári Munkaügyi Bírósághoz - közölte Torma Kálmán hétfőn. Hozzátette: a bíróság hétfőn kelt végzésében megállapította a figyelmeztető sztrájk jogellenességét. A társaság vezetése a bírósági végzés alapján - amely ellen még fellebbezésnek van helye - kérte a szakszervezeti intézőbizottság elnökét a sztrájk visszavonására. Ettől azonban a bizottság elnöke elzárkózott. Torma Kálmán kitért rá: a jogerős végzésben megállapított jogellenes sztrájk esetén mindennemű anyagi és erkölcsi felelősség a szakszervezetet terheli. Soha nem látott sok pénz a bor marketingjére kihelyezett ülés Alapszabályát is módosította a Magyar Borakadémia Lengyeltótiban Legkésőbb december elejéig mindenképpen meg kell alakítani a Magyar Bormarketing Bizottságot, mivel december tizenötödike a jövedéki befizetés napja, és akkor már érkezik a pénz a marketingre szánt alapba. Október 30-án várhatóan megalakul a Magyar Bormarketing Bizottság, melynek tagjait a Magyar Bormarketing Kht. ülésén jelölik ki. Egy tagot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter delegál - mondta Sümegi József, a Magyar Borakadémia elnöke Lengyeltótiban, a tizenöt éve működő akadémia első kihelyezett ülésén. A bor továbbra is jövedéki termék, de jövedéki adó helyett minden liter eladott bort nyolcforintos forgalombahozatali járulék terhel, ami már nem a nagykalapba folyik, hanem elkülönítik. - Eddig a magyar bor reklámjára háromszázmillió forintnál soha nem tudtak többet fordítani - mondta az akadémia elnöke. Magyarországon az egy főre jutó borfogyasztás éves szinten 32 liter. A 3,2 millió hektoliter után befizetett nyolc forintokból 2,6 milliárdos bevétel várható, melynek negyven százalékát a minőség ellenőrzésére, hatvan százalékát pedig a magyar bor közösségi marketingjére kívánják fordítani. Soha ilyen sok pénz nem volt még erre a célra. ■ M. L. Mindennap verseny TÖBB FELSZÓLALÓ SÉRELMEZTE, hogy olyan tagok veszik el az akadémiai helyet kiváló szaktekintélyektől, akik beválasztásuk óta alig látogatják az üléseket. Elfogadták a magyar borversenyszabályzatot, amely rendet vágna á már szinte áttekinthetetlen rendszerben. Hazánkban szinte minden napra jut egy borverseny. Vannak olyan hétvégék, amikor húsz-harminc versenyre kellene egy nap eljutnia az akadémia valamelyik tagjának. 3 mum—■■rmrinm JEGYZET Kevés a babér elégedetlenek vagyunk, búsulnak a legfrissebb közvélemény-kutatások. ettől persze még senki sem csap a homlokára, hogy na, nem tudtam elképzelni, mi a bajom! Most viszont az is kiderül, hatvanöt százalékunk a kormány, ötvenhat százalékunk az ellenzék teljesítményéről gondolja, hogy kevés, mint mákos tekercsben az indukció. ami azonban számomra meglepő: egyre népesebb azok tábora, akik egy új, független politikai erő hatalomra kerülésétől várják problémáink megoldását. Zárójelben mondom, érzi ezt G. Nagyné és Torgyán doktor is, akik nemrég két különböző platformon bontottak zászlót a valóban többet érdemlő kisgazdáknak. De minden tiszteletem mellett most mégsem róluk értekeznék, hanem arról a csupaszív várakozásról, ami mind több honfitársunk kebelén nyiladozik egy új politikai erő iránt. Próbálom elképzelni, ahogy felsejlik a horizonton egy új zászló, játszik véle a tavaszi szél, alatta felmentősereg, élén egy tiszta, makulátlan szellem, aki helyrehoz, hitet ad, magyar hangja Tordy Géza, rendezte Andy Vájná. EGY ÚJ, FÜGGETLEN politikai erő? Az ígéretes harmadik út? Nem hiszem. Angolszászba merevedő parlamentáris modellünkben örülhetünk, ha életben maradnak a kis pártok. Újaknak aligha terem babér. MEGÉRDEMELNÉNK egy tisztább politikai elitet, mondom boltos barátomnak a minap. Egy túrót, azt érdemeljük, amit kapunk, így ő. Mély szociológiai értelemben nyilván igaza van. Korrigálnék tehát: érdemeljünk meg már egy tisztább politikai elitet... Környezettudatos somogyi gazdák nyertek pénzeket A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv agrár-környezetgazdálkodás jogcímén tavaly a több mint nyolcszáz somogyi kedvezményezett 1,7 milliárd forint támogatást vehetett igénybe. Az idén pedig közel másfél milliárd forintot - ezt mondta Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági hivatal főigazgatója. Megtudtuk: 2007 tavaszán 767 kifizetési kérelmet nyújtottak be a kedvezményezettek. A környezettudatos somogyi gazdálkodók az uniós csatlakozás óta csaknem 4,7 milliárd forint forráshoz jutottak - emlékeztetett a főigazgató. ■ Harsányi Miklós