Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-01 / 229. szám
MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 1., HÉTFŐ 133mmi Hogy alakul az ellátás? eller János, Somogyszob polgármestere: -Jelenleg a településünk kapcsán az orvosi ellátással kapcsolatos dolgok foglalkoztatnak. Űj háziorvosunk van, s a nyár lényegében azzal telt, hogy az új szakembert megfelelőképpen tudjuk fogadni. A rendelőt, valamint a szolgálati lakást felújítottuk, sok munkája van a községnek és az önkormányzatnak abban, hogy korszerű, a betegek kényelmét és a rendelés megfelelő színvonalát biztosító létesítményünk lett. Egy kisebb településen fontos a jó orvos, akit szeretnek az emberek és aki jól bánik betegeivel. Az atádi éltanuló mester anita, a nagyatádi Ady Endre Gimnázium végzős diákja: - A matematika és a fizika, valamint az informatika mindig is érdekelt Ezekből a tantárgyakból több tanulmányi versenyen is indultam, és jó eredménnyel szerepeltem. Több jó helyezésem és számos első díjam is van, az országos versenyen elért eredményem alapján száz- százalékos matematikaérettségit tudhatok magaménak. A reál tárgyak mellett az idegen nyelvek is érdekelnek. Az idei év már az érettségire való felkészülésé, versenyeken idén is indulok, de a felvételi a legfontosabb, építész szeretnék lenni. Közösségi ház a mérői romáknak somos atya Vállalkozókkal és a helyi önkormányzattal fogott össze a plébános Közösségi házat avattak vasárnap a Kaposmérő külterületén élő romáknak a Baglasban. Tímár András Zsigulik, lila, zöld, kék öltönyökben bámészkodó emberek gyülekeztek már jóval a mise kezdete előtt a lécburkolatú, fehérre festett, Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett közösségi háznál Kaposmérő külterületén, a Baglasban. Sugdosták, hogy itt lesz a püspök úr, meg lesz majd vacsora is. Néhány hegedűs, fú- volista és énekes fokozta a hangulatot a kannás fiatalok mögött, akik sajátos alapot ütöttek össze az egyházi énekek alá. Műanyag székeken ültek a szabadban a misére várakozók, de rengetegen áldogálltak kissé arrébb is az úton, és még a kezdetben távol maradók is bámészkodva támasztották a kerítést az utca másik oldalán. A roma közösség Kaposmérő külterületén él, helyzetük fokozatosan romlik, amit a tanulásban lemaradt gyerekek sínyle- nek meg leginkább. Az áldatlan állapotokat a higiéniás feltételek hiánya még súlyosbította. Somos László kaposfői plébános több helyi vállalkozóval, az önkormányzattal és a katolikus egyházközséggel karöltve segítő kezet nyújtott. Az új közösségi ház felszentelésekor minden felszólalónak megvolt a maga története, de a párhuzamos beszélgetések újra és újra feléledtek a tömegben. - Nincs még egy olyan ember itt, Gyűlt a nép szépen tegnap a közösségi ház avatására. Igen rossz körülmények között élő romákon próbál meg segíteni a kaposfői plébános mint a Somos - magyarázta egy borostás, láthatóan kicsípett középkorú roma nagy megillető- döttséggel. - Nem is Mérőben, hanem a megyében, sőt egész Magyarországon nincs olyan rendes pap, mint ő - vitte föl jellegzetesen a hangsúlyt a mondata végén, miközben javította szavait, önmagát túllicitálva. - Ha minden pap Uyen rendes lenne, mint a Somos, akkor nekünk igen jó dolgunk lenne - tette hozzá egy másik csillogó feketére pucolt clpős, és mélyet slukkolt a cigarettájából, miközben végső szavait intézte a püspök úr az egybegyűltekhez. Eközben egy szamár vontatta kocsi ment el az úton és hangosan üvölteni kezdett, a hajtó meg csak kontrázott rá, hogy „Dudáljál, lássák, hogy itt jövünk!”. Az emberek meg kezdtek aggodalmaskodni, hogy most mi lesz, mit szól majd a püspök meg a tiszteletes úr, de Somos atya nevetve nyugtázta: - Betlehemben is volt szamár, ott meg ugye nagyobb dolgok történtek. Balás Béla megyés püspök szavai után aztán jöhetett a mulatós muzsika és a tánc; kicsik és nagyok együtt ropták új közösségi házuk tövében. Jobb élet reménye A kaposmérő külterületén élő romáknak jövedelmük alig van, főként segélyekből élnek. Gyermekeiket sokszor egyáltalán nem tudják iskolába vinni, és az állandó lemaradásokkal küzdő fiatalok nehezen tudnak szót érteni társaikkal is. Az új közösségi ház az ő sorsukat is javítani hivatott. Külön fejezet az énekesnő pályafutása ünnepség Köszöntötték és kitüntették a Kaposváron élő művésznőt Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték vasárnap Polovnaja Nagyezsda Gavrilov- nát A tíz éve Kaposváron élő operaénekesnő rangos kitüntetést vehetett át. Népes baráti körben ünnepelt a művésznő, a városi művelődési központ aulája zsúfolásig megtelt. A paksi, a pécsi, a fővárosi és a helyi orosz közösségek tagjai is részt vettek a bensőséges rendezvényen. A művésznő pályafutása 1935-ben, 17 éves korában kezdődött el. A világhírű Konsztantyin Szergejevlcs Sztanyiszlavszkij tanítványa volt, később a moszkvai Bolsoj Színházban, valamint a tbiliszi és a berlini operában is fellépett.- A város valamennyi lakójának jókívánságát tolmácsolom hangsúlyozta köszöntőjében Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Valerij Platonov, az orosz kulturális központ munkatársa a művésznő páratlanul gazdag pályafutását emelte ki, Borisz Izmaljov író-újságíró a nemzetközi jótékonysági alapítvány kitüntetését nyújtotta át Polovnaja Nagyezsda Gavrilovnának.- Azok kaphatják meg a rangos elismerést, akik kiemelkedő társadalmi, közéleti, illetve kulturális tevékenységet végeztek - hangzott el a ceremónián. A kitüntetés mellett egy könyvet is kapott a művésznő, amelyben külön fejezetet szenteltek a pályafutásának. ■ Harsányi M. Rangos kitüntetést kapott tegnap a neves orosz operaénekesnő Galócapánik: kukába dobják a gombát mernye Rohamtempóban készítették a veszélyre figyelmeztető plakátot Ver-csu gulyás alapozta meg a kapcsolatot Első helyezett lett a csurgóiak csapata - ifj. Ilia Csaba irányításával - a szlovéniai Verebély gulyásfőző versenyén. A csurgói képviselő-testület már rábólintott a két település közötti testvérvárosi megállapodásra, a szlovének októberben tárgyalnak róla. Az együttműködés részeként hívták meg gasztronómiai rendezvényükre a magyar delegációt, akik marhalábszárpörköltet készítettek. Mivel verebélyi borászok is közreműködtek, a díjnyertes étel a ver-csu gulyás nevet kapta. A csurgóiak felajánlották a szlovéneknek: szabadidőparkjuk létrehozását dísznövényekkel támogatják.- A falut megdöbbentette a mérgezés - közölte Kisfalusi András mernyel polgármester. - Korábban is szoktak árulni gombát, de az elmúlt ötven évben soha nem fordult elő tragédia.- Az öregtől én is rendeltem pár éve, ám nem lett semmi bajom - magyarázta Hegyi Judit, a mernyei kocsma csaposa. - Azt mondják, hogy a környék lakóit ő látja el vargányával, galambicá- val, pöfeteggel. Kiválóan ismeri az összes fajtát.- Hát, ebben nem vagyok eny- nyire biztos - vette át a szót Gévik Attila. - Rejtély, hogy mi történhetett. Ennyire figyelmetlen volt? A 64 éves férfi és 58 esztendős felesége egy mernyei személytől Kielégítő az állapotuk A házaspár klinikai állapota kielégítő, állapotuk nem romlott. Pap Csaba, a Pé- terfy Sándor utcai kórház ügyeletes orvosa a Somogyi Hírlapnak vasárnap elmondta: májvédő terápiát alkalmaznak, s speciális gyógyszereket adnak a mernyei házaspárnak. Kérdésünkre közölte: talán a jövő hét közepén lehet megtudni, hogy várhatóé szövődmény vagy sem. Addig csak jóslásokba lehetne bocsátkozni Rendőri vizsgálat NINCS ITTHON az URAM; elment valahová - vetette oda a gombász férfi felesége. Megtudtuk, hogy hol laknak, de a családdal nem tudtunk beszélni vasárnap délelőtt. Információnk szerint a kaposvári rendőrök viszont már értékelik az információkat S ha beigazolódik a gyanú, akkor a gombaszedő ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indítanak. Az ügyről később bővebb tájékoztatást adnak. vette meg a gombát. A hétvégén az orvosok úgy döntöttek: a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházba kell tovább szállítani a házaspárt- A legborzasztóbb rémálom vált valóra, az életük forog veszélyben - mondta egy középkorú férfi, aki vasárnapi kocsmai kiruccanásáról indult hazafelé. - Nagyon bízom benne, hogy nem lesz súlyos bajuk. Mernyén újabb mérgezéstől rettegnek. Nem zárható ki, hogy más is vett a galócából. A biztonság kedvéért tegnap rohamtempóban plakátokat készítettek, s hétfőn 13 helyen függesztik ki a mérgezésveszélyre figyelmeztető feliratot. ■ Harsányi Miklós Tizenhétmillió forintos játszótér a kintieknek Űj sportpályát, játszóteret, illetve Civil Házat avattak Siófokon a kiüti városrészben. Az előbbi 17 millió forintból épült, és minden szigorú biztonsági feltételnek megfelel. A beruházást az önkormányzaton és a kiüti általános iskola alapítványán kívül a helyi bevásárlóközpont is támogatta kétmillió forinttal. A Civil Házat a volt katolikus iskola épületében alakította ki az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az utóbbi a már megnyitott épület működtetője, melyben a városrész lakói, civil szervezetei tarthatják rendezvényeiket, összejöveteleiket. ■ Keszthelyi Z. 4