Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-02 / 230. szám

■HHHHHHHNH OLVASÓI ÜZENETEK Pályázattal emlékeznek a festőóriásra Mit jelent a számunkra Vaszary János? címmel pályázatot hirdet a festőművész születésének 140. évfordulója alkalmából a Művészetek Kincsesháza Ka­posvár általános és középisko­lás diákjainak, valamint a felső- oktatási intézmények hallgatói­nak. Pályázni lehet olyan tetsző­leges technikájú és méretű kép­zőművészeti alkotással, amely Vaszary János Szobában, Tenger­part, Pesaro, Fekete hajú lány pi­ros ruhában című művei alap­ján készült, illetve a festőmű­vész munkásságával, a ma em­berére gyakorolt hatásával fog­lalkozik. A pályaműveket no­vember 15-éig a Vaszary Képtár­ba kell eljuttatni. ELLENŐRZÉS. Kíváncsi lennék, a kínai árusokat is ellenőrzik-e, vagy ők is támogatást kapnak, mint a koreaiak a gumigyárban, mert élő ember még nem látott ellenőrt a kí­naiak boltjaiban, sem a vásárban. Remélem, az APEH is olvas újságot. POLITIKA. Olvasom a lakiteleki emlékszónokokat... Mit mondjak, el tudnám képzelni, amint Csurka Orbánnal karöltve, talpig felfegy­verkezve megküzd Gyurcsány és Kóka ellen! Most az egyszer a NÉP mellőzésével. Dömötör HÍREK. Megyénk lapja 1-8. oldalá­nak kedélyborzoló hírei október 1- jén: gyilkos galóca, mint minden ősszel, rendesen. Lamperth-Szita pengeváltás. Tojásán az uniós csat­lakozás óta a tojás 80 százaléka import. Nagyatád polgármestere: nyolc év szabadság forintra váltva. Keresett dolgozók? Ugyan hol? Van tapasztalatom. Tej ára: 66-73- 159 és 199. Az elmúlt 20 évben hány tehén került levágásra? Tá­mogatással! Ugyanaz: szőlő! Rend- teremtés: politikai osztály. Emlé­keznek, ugye? Üvegzseb! Hát? Pé SZABADSÁG. Minden nagyatádi közalkalmazottnak ki kell vennie évi rendes szabadságát. Ez a polgár- mesterre miért nem vonatkozik? JA HIÁNYSZAKMA. Amíg verseny- szférában ötször annyit lehet ke­resni, mint fizikai munkával, addig biztosan hiánycikk lesz például a kőműves. KÖZLEKEDÉS. Köszönet a kukás­autó vezetőjének, hogy szeptember 28-án 7 óra körül Töröcskén a Feny­ves utcában sárral sikerült a járdán lévőket betakarnia. Kárvallott SPORT. Üdvözlöm azt az embert, aki megkarcolta Balatonszárszón a játékvezető autóját. Mellesleg éppen láttam. Az ilyen embert ne a rendőrség, hanem a jóisten bün­tesse meg. Üdv.: egy szemtanú ÁLLÁS. Keresett és drága dolgo­zók: tessék mondani, abból a 434 eladói állásból van legalább egyet­lenegy Siófokon? Munkanélküli KAKÁD. Kritikus karádiak! Meg- elégszetek a virágokkal meg a fű­nyírással? Nagy pályázatok, pén­zek, lehetőségek úsztak el egy ál­szent polgármesternő miatt. Közérdekű kérdéseiket hét­főtől péntekig 12-14 óra kö­zött a 82/528-156-os telefon­számon feltehetik! SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 2., KEDD MEGYEI KORKÉP Vas András Nem vágták, hanem lopták nagy Róbert erdőgazdál­kodó tulajdonos reagált la­punk szeptember 25-én és 26-án megjelent Letarolták a kárai erdőket című cik­kére. így írt:„...Az írásban helytelenül jelent meg a lo­pás formája. A területen le­gális, szabályszerű és enge­délyezett fakitermelés folyt. A területről a letermelt fa­anyagot tulajdonították el ismeretlen tettesek. Hozzá­tesszük, hogy a rendőrség a bűncselekmény súlyához képest minimális figyelmet fordított a helyszíni szemlé­re és a nyomok rögzítésére.” Ne vágj ki minden fát! Kaposvárról a Kassa ut­cából telefonált olvasónk. Mélységesen felháborította és elkeserítette az a tény, hogy a - főként tavasszal - szemet gyönyörködtető ja- páncseresznye-fasorból több fát is megcsonkítottak. Azt mondta: Valóban több­letmunkát okoz az ott élők­nek a fasor, hiszen először a virágszirmok, majd később a termés borítja az utcát. De a látvány, a fasor szépsé­ge megéri a ráfordított időt, energiát. Most azonban azt tapasztalta, hogy az egyik ház előtt megcsonkították a fákat. Kétségbeesetten kérdezte, hogy ezt lehet-e? Nem! - mondta Hartner Ru­dolf, a városgondnokság vezetője. - A fák kivágása, megcsonkítása szabálysér­tési eljárást von maga után. A bejelentés alapján a hely­színen fogunk tájékozód­ni és a szükséges intézke­dést meghozni. Három nap helyett végkimerülésig éhségsztrájk Seres István állítása szerint a kisemberek igazát képviseli Kényelmesen hátradőlve a kempingszéken, a lába egy összecsukható hor­gászülőkén, mellette kar­ton ásványvíz - ha Seres István nem a megyei ügyészség előtti járdán ül­dögélne a kaposvári bel­városban, azt hihetné az ember, piknikezik. f. szarka ÁGNES Persze a helyszín mellett a nya­kában lógó táblák is eligazítják az értetlenkedő városlakót: Meg­halt Mátyás, oda az igazság!, il­letve Igazság!!! Vagy még??? - ol­vasható a feliratokon. Merthogy a nagyatádi férfi a - vélt - igazát keresi, s mivel más lehetőséget nem talált, immáron másodszor ült ki a megyeszékhelyen a Baj- csy-Zsilinszky utcába. Először még bő három hónapja, június­ban jelentette be, hogy éhség­sztrájkolni fog, ám akkori há­rom nap - némi testsúlycsökke­nésen kívül - nem hozott válto­zást az életében.- Ez a harc lesz a végső - mondja elszánt tekintettel. - Most bizonyosan végigcsinálom. Vagy ismét előveszik az ügye­met, vagy az eszméletvesztésig éhezem. Seres István kálváriája bő egy esztendővel ezelőtt kezdődött. Elesett a lakásában, s csúnyán megütötte a lábát. Bebicegett a nagyatádi kórházba, ahol annak rendje és módja szerint meg­röntgenezték a sérült testrészt- Az orvos megnézte a felvé­telt, s közölte, nincs törés - ál­lítja a középkorú férfi. - Kap­tam egy kötést, s hazaküldtek. A helyzet viszont nem javult, egyre jobban fájt a lábam, így tíz nap múlva ismét kórházba mentem. Ám ezúttal már Marcaliba, ahol a doktor - Seres István el­mondása szerint - törést állapí­tott meg a szárkapocscsontján. A férfi saját bevallása szerint a késedelem miatt maradandó ká­rosodást szenvedett, a mai napig sántít és a lába is fáj. Éppen ezért jogorvoslatért a nagyatádi ügyészséghez fordult, onnan azonban átküldték az anyagát Kaposvárra.- Az ügyészség azonban ahe­lyett, hogy megfelelően kivizs­Az ügyészség még a számítógépeket is átvizsgálta seres István sérülését egy se­bész szakorvos vizsgálta és röntgenezte meg - mondta Bóta László, a nagyatádi kór­ház főigazgató főorvosa. -Mi­vel hétvégi ügyelet alatt érkezett a kórházba, röntgen-szakorvos csak hétfőn látta a felvételeket, ám kollégájához hasonlóan ő sem látott törést. Ellentétben a marcali kórház orvosával, aki repedést állapított meg, ám az orvosaink által alkalmazott gyógykezelésen nem változta­tott. Az ügyészség is mindent megvizsgált, átnézték a számí­tógépeinket is, megállapították, minden úgy volt, ahogyan állí­tottuk, nem történt visszadátu- mozás, így bűncselekmény hiá­nyában lezárták a nyomozást Az ügyészségi vizsgálat mindent rendben talált az atádi kórházban gálta volna az ügyemet, bűncse­lekmény hiányában megszün­tette az eljárást - háborog Seres István. - Az indoklás nekem azt sugallta, nem akarják megka­parni az ügyemet, mert orvosi egzisztenciát sért. A férfi ezek után a Legfőbb Ügyészséghez fordult, ahonnét az ügyet visszautalták Kapos­várra. A városi ügyészség az új eljárásban ismét a korábbi dön­tést hozta meg - Seres István szerint ismét törvényellenesen.- Úgy tudom, az ügyészség­nek alkotmányos kötelessége, hogy a törvényt képviselje - ma­gyarázza a nagyatádi férfi. Ám szerinte nemcsak a gré­mium, de az atádi kórház is al­kotmányt sértett, hiszen az ki­mondja, hogy minden ember­nek joga van az egészséghez.- Sőt, a nagyatádi kórház a büntetőtörvénykönyvet is meg­sértette - folytatja, egyre inkább belelovalva magát az elemzésbe. - A vizsgálatkor még ambuláns­lapot sem kaptam, utólag küld­ték el, ám előtte visszadátumoz- ták, azaz okirat-hamisítást kö­vettek el. Az igazságügyi szakér­tővel pedig nem is találkoztam, s az általam megjelölt tanút sem hallgatta meg. Ezzel kész is az összeeskü­vés-elmélet, melyet Seres István a kisember és a nagy állami gé­pezet csatájából vezet le. Sze­rinte ugyanis a hatalom minden esetben összezár, ha a saját ér­dekeit kell megvédenie.- Nem is örült a feleségem, amikor otthon ismét bejelentet­tem, újabb éhségsztrájkba kez­dek - meséli. - Félt a következ­ményektől, hogy esetleg meg­hurcolnak. Mindenesetre levelet írtam a legfőbb ügyésznek, Ko­vács Tamásnak, s tájékoztattam az ügyről. Az ominózus levél másolata mindenki számára elérhető, hi­szen kiragasztotta a kocsija ab­lakára. A szürke kisautó a me­gyei ügyészség előtt parkol, kis­sé átalakítva a tulajdonos jelen Ez a harc lesz a végső. A nagyatádi Seres István a júliusi három nap után ezúttal eszméletvesztésig akarja folytatni az éhségsztrájkot igényei szerint. Az anyós- és a hátsó ülés kiszedve, a helyükön laticelből kialakítva a fekhely - Seres István ugyanis az éjsza­kákat az autóban tölti majd. Vé­cére az ügyészséggel szemköz­ti főiskola épületébe jár, tisz­tálkodni esténként az egyik hi­permarket mosdójában akar. Egyelőre hét váltás ruhát ho­zott magával, ám ha szükséges, Nagyatádról érkezik majd az utánpótlás.- Ézúttal végigcsinálom - je­lenti ki elszánt tekintettel. - Már vasárnap is csak levest ettem, mostantól pedig az ásványvíz mellett csak vitaminokat sze­dek. Kilencven-egynéhány kiló vagyok, egy darabig biztosan ki­bírom. Bár az az igazság, nem hiszek benne, hogy bármi is megváltozik. Értetlenkedő tekintetünkre hozzáteszi, elsősorban a figye­lemfelkeltés a célja, így, ha a mostani éhezés nem hoz sikert, az ENSZ emberi jogi bizottsá­gához fordul. Csak azért nem Strasbourgba, az unióhoz, mert ott már fut egy másik ügye. Ám addig is ül a székében, olvasgat - most éppen a hajdani kék fé­nyes Szabó László könyvét: 13 nyomozó emlékei -, és meditál. Leginkább az igazságról... Az E.ON Közép-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. közleménye Értesítjük Tisztelt Gázfogyasztóinkat, hogy üzemzavar elhárítási munkálatok miatt GÁZSZÜNETET TARTUNK az alábbiak szerint: ■ Balatonújlak, Kéthely és Somogyszentpál települések teljes területén, 2007. október 11-én (csütörtökön) 13 órától 18 óráig. Gázszolgáltatással kapcsolatos egyéb észrevételeivel, kérdéseivel hívja a 06/40/444-000-ás telefonszámot, ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésre. Kérjük gázfogyasztóinkat, hogy a gázszünet után a nyomásszabályozóikat bekapcsolni szíveskedjenek. A biztonsági előírások miatti elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­korlátozás miatt megértésüket kérjük. &on

Next

/
Thumbnails
Contents