Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-09 / 236. szám

10 Trafóolajat loptak Cserénfáról száz liter trafóolajat loptak el Cserénfa külterületéről, egy transzformátorból. Az elkövetők mintegy 750 ezer forint kárt okoztak, (av) Karambolozott, majd elmenekült a helyszínről PARKOLÓ AUTÓNAK Ütközött egy quaddal, majd elhajtott a helyszínről Kaposfüreden egy helybeli férfi, akit egy kocsmában találtak meg a kaposvári rendőrök, (av) Kiraboltak egy vitorlást Siófokon közel 900 ezer forintos kárt okoztak a tolvajok, akik Sió­fokon egy vitorlásról külön­böző hajózási tárgyakat tu­lajdonítottak el. (av) Motorosbaleset a bálványosi felhajtón Élesztette az uralmát köl­csönkért motorja felett egy férfi az M7-es bálványosi felhajtóján. Kisodródott, ne­kiütközött egy terelőoszlop­nak és egy fémtáblának, majd átsodródott a korlát alatt a szemközti sávba. A motor a mélybe zuhant, a sérültet súlyos életveszélyes sérülésekkel mentőhelikop­ter szállította a székesfehér­vári kórházba, (av) KRIMI&BÜLVAR&MUS OR SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 9., KEDD Örömzene hamisság nélkül dixieland Bár a rádiók nem játsszák, a koncertek telt házasak Sötét szobában élhetik át a látók, hogy milyen is a vakok élete Ha a zenében létezne „ve­szélyeztetett” kategória, a dixieland felkerülhetett volna a listára. A koncer­tek most telt házasak, egymás után alakulnak az új formációk. Dián Tamás Szemétdombról szedték össze hangszereiket a rabszolgák utó­dai, akik még a kottát sem ismer­ték, és hallomásból próbálták ösz- szegyúrni azt a zenét, amit a sa­játjuknak éreztek. így szüle­tett meg a ragtime-, a gospel-, a blues-, a dzsessz-, a country- és a katonazene sajátos egyvelegéből az 1880-as években a dixieland. Világméretű elterjedése a múlt század első harmadára tehető, Magyarországon a hatvanas évek elejétől „állomásozik” a műfaj. A dixie-t sokáig csak két együttes tartotta életben, mostanság azon­ban úgy tűnik, egyre többen fede­zik fel maguknak. Sorra alakul­nak a zenekarok - jelenleg a szá­muk 15 és 20 közötti -, a koncer­tek is rendre telt házakkal zajla­nak. A legrégebbi, 43 éve műkö­dő vidéki formáció a szegedi Mol­nár Dixieland Bánd, vezetője, Mol­nár Gyula szerint az egyre érezhe­tőbb siker hátterében a valódi tel­jesítmény elismerése áll. „A dix- ie-zenében nincsenek elektromos Dixie-legenda Jack Ruby mulatójából A dixielandnek nemcsak a dallama, a sztorijai is lenyű- gözőek. Egyik élő legendája, Jewel Brown nemrég lépett fel Pécsett A 70 éves hölgy egykor Louis Armstrong énekese volt, és annak a Jack Rubynak a mulatójában lépett fel, aki le­lőtte Kennedy elnök vélelmezett gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot. egy hazai történet: amikor a Molnár Dixieland Bánd a nagy­fai alkoholelvonó intézetben játszott, nem igazán volt sikere. Egészen addig, amíg a zenekar vezetője be nem konferálta a következő szám címét: Kiskocs­mában. Erre felharsant egy bor­ízű hang: „Na végre valami!” Attól kezdve tapsoltak. televíziók még nem igazán fog­lalkoznak vele. Ugyanakkor kül­földön egyre több elismerés éri magyar művelőit. Benkó Sándor díjait már összeszámolni is ba­jos (a Benkó Dixieland Bánd többször volt Amerikában az év zenekara), a legismertebb euró­pai dzsessz-szövetség, a német pedig a tradicionális dzsessz európai családfáján előkelő he­lyen szerepelteti Molnár Gyulát és a „legfeketébb hangú” énekes­nőnek kikiáltott Garay Mártát. Bármely látó átélheti, milyen a vak emberek élete. Szegeden megnyílt az az interaktív tárlat, amely kizá­rólag a hallás és a tapintás révén vezeti be az érdeklődőket a látásu­kat elvesztettek világába. A kiállí­tásra betérők megismerkedhet­nek a vakok életét megkönnyítő praktikus eszközökkel, egy beren­dezett sötét pincében vakok veze­tésével kipróbálhatják, milyen ér­zés, ha csak a fülükre és az érin­tésükre hagyatkozhatnak. ■ Cigarettát és dohányárut loptak a boltból Betörtek a tabi Coop Zrt. bábonymegyeri élelmiszer-üzle­tébe. Az elkövetők befeszítették mindkét bejárati ajtót, úgy ju­tottak az eladótérbe. Vendl Jó­zseftől, a társaság elnök-igazga­tójától megtudtuk: nagyobb mennyiségű dohányárut, szá­razelemeket, szeszes italokat vittek el. A kisboltot legutóbb két éve fosztották ki. A kár érté­ke az elsődleges becslések sze­rint többszázezer forint. A riasz­tó megszólalt a betörés során, ám mire a tabi őrs járőrei a hely­színre értek, a betörők kereket oldottak. ■ Krutek J. 1 o S ■g Louis Armstrong zenekarának utolsó élő énekese mindenkit elvarázsolt kütyük, sem playback, sem más hamisság - jelentette ki. - Amit a közönség hall és lát, az ott szüle­tik üteg az orra előtt. Ráadásul az improvizációk miatt minden elő­adás megismételhetetlen.” Annak ellenére, hogy a dixie­land kezd kitörni, a rádiók és a u *T!Li. wrmmmm Wi.'.' míTVHHHHHHHÍÍ viasat3 VHHHI spektrttm'ÍMHSH H 5.30 WS Teleshop 6.00 Babavilág 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 6.50 Lety, a csúnya lány 8.00 Duna tér 6.00 Jimmynek malaca van tQ 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz (mexikói sorozat) © 8.10 Közbeszéd Tóth Krisztával 7.05 Kávékóstoló ^ 8.35 Reflektor 7.00 Mokka 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 7.50 Jaké meg a dagl © 8.40 Isten kezében (ism.) 8.10 Bázisugrás © 10.05 Top Shop 9.15 Stahl konyhája 5.50 Nap-kelte 6.31 Kékfény-hírek (amerikai krimisorozat, ism.) 9.10 A Keresztény Múzeum 9.00 Gondolkozz zöld módra! ^j| 11.10 Receptklub (ism.) 9.20 Betűbár 9.00 Frasier, a dumagép © 7.00 Híradó 8.50 8 perc a konyhában 9.30 Váratlan utazás 10.00 Merész régész © rM 11.25 Meg vagyunk lőve© 10.00 Teleshop 9.45 Tv-taxl (ism.) 7.10 Sporthírek 9.00 Halálbiztos diagnózis © (kanadai sorozat, ism.) \ 11.00 Bili (amerikai krimivígj., 2002) 11.20 Michael Jackson... 10.05 Kalandos nyár © 9.00 Közvetítés 10.00 Gyilkos sorok © 10.20 Derrick © - Sydney szakácsa *“ Fsz: Sarah Jessica Parker (amerikai zenés életrajzi film) 11.05 Gőg© a parlament üléséről 11.05 San Francisco utcáin © 11.30 Kívánságkosár 11.35 Koraszülöttek © 13.20 Disney-rajzfllm © 13.20 Észbontó 12.15 Tv-taxl (ism.) 16.00 Etűdök építészetre 12.05 Trükkös hekus © 13.50 Duna tér 12.10 Gyógyítás jövőidőben 13.45 06-91-334-455 14.20 Melrose Piacé © 12.30 Nemzetiségi magazinok (fr. dok.-film-sor. - 12/12.) (amerikai akciófilm-sorozat) 14.00 Talpalatnyi zöld (Ism.) Sebészet Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 15.25 Perzselő szenvedélyek © 13.35 Tiszta kabaré! 16.25 Válaszd a tudást! 13.10 Magnum© 14.30 Állat barát (ism.) 13.00 A Hasadékvölgy pász­H 15.15 Receptklub (német sorozat) 14.30 Engedjétek hozzám... 17.30 Membrán 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.00 Mediterrán ízek torai© M 15.30 L. A. Heat - Halálos páros 16.25 Rex felügyelő © 14.40 Katolikus krónika 17.55 Maigret: A kelepce 15.15 Gyilkos sorok © (spanyol sorozat-18/10.) 13.55 Jimmynek malaca van M (amerikai akciófilm-sorozat) (osztrák-német krimisorozat) 15.10 Drága doktor úr® (olasz krimi) © 16.20 San Francisco utcáin © 15.30 Halak, vizek... 15.00 Kávékóstoló (1-2.) VW 16.30 A szembesítőshow © 17.30 Monk - Flúgos nyomozó 16.00 Válaszd a mozgást! 18.45 Esti mese 17.25 Jaké meg a dagi © 16.00 Világunk 16.05 Clipperton Q 17.25 A kibeszélőshow © (am. krimivígjáték-sorozat) 16.15 Sophie © 18.55 Igenis, miniszter úr! © (amerikai krimisorozat) 17.00 Váratlan utazás 17.15 Akárcsak az emberek... 18.30 Híradó Í8.3Ó Tények <É> 16.45 körzeti hírek 19.30 Híradó este 18.30 Otthonunk 17.45 Duna tiér 18.15 Artúr király Britanniája 19.10 A harc törvénye© 19.00 Aktív© 17.05 Tv-taxi 19.55 Sporthírek. Időjárás (ausztrál sorozat) 18.00 Híróra (dók. sorozat) (amerikai akciófilm-sorozat) 19.40 Jóban Rosszban 17.20 Heuréka! 20.05 Prlnc, a katona © 19.00 Tuti fuvar 18.30 Váltó A sosem volt invázió __ Végjáték (magyar sorozat) 17.30 Marci (magyar sorozat-13.) (szórakoztató vetélkedő) 18.40 Mese 19.15 A mór örökség (2.) © rj 20.00 Fókusz© 20.20 Favorit © 17.50 Kisváros© 20.40 Méhek tánca © 20.00 Jó barátok © 19.00 Egy lépés előre © (ism, sorozat) PJJ 20.35 Barátok közt © 21.00 A nagy fogyás © 18.25 Bűvölet ® (magyartévéfilm, 2007)62' (amerikai vígjátéksorozat) (spanyol sorozat-90.) 49' 20.15 A tűzben született sziget W (magyar sorozat) 22.15 Született feleségek 19.28 Föld Tv 21.45 Klikkerek © 20.35 Szexi kamera @ Az örökség (dokumentumfilm) H Utána; Hírek (amerikai vígjátéksorozat) © 19.30 Híradó este 22.00 Kultúrház © 21.05 Az utolsó dobás © 20.00 Kikötő - háttér Izland 21.15 Vészhelyzet © 23.15 Columbo 19.55 Sporthírek. Időjárás 22.20 Védelmi jog © (amerikai thriller, 1998) 94' 20.35 Vásárhelyi Mlklós-portré 20.55 Kagylók és társaik; (amerikai sorozat) és az MM7 robot © 20.10 Önök kérték! (olasz krimisorozat-26/18.) Fsz : Nicolas Cage, Gary 21.45 Hírek. Időjárás Földigiliszták és társaik Számonkérés (amerikai krimi, 1974)70' Kívánságműsor 23.20 Napló Sinise, John Heard 22.00 Mindentudás egyeteme (ismeretterj. film) 22.15 A Grace klinika® 0.40 Tények este 21.10 Életképek 23.25 Záróra 23.05 A holtsáv © 23.00 Csókkal megpecsételve 21.15 Kettészelt városok J (amerikai sorozat) 1.15 Alfréd Hitchcock (magyar sorozat) 35' 0.10 Kodály 125 (amerikai-kanadai sorozat) (amerikai film, 1999) © (dók. sorozat) M Pótcselekvés bemutatja© 21.45 A társulat-extra 0.15 Napnyugta 0.05 A polip© 0.30 Rockzenei tehetség- 22.40 Fapados utazások ^ Utána: Hírek (am. krimisor. - 1985-1989) 22.05 Kedd este 2.45 Titokzatos Násztya (olasz krimisorozat) kutató verseny 2006 (dók. sorozat) ►5 23.15 XXI. század © 1.45 Magyar film 22.45 Kultúrház © 3.30 TS - Motorsport 1.05 Kukkolók © 1.35 Kikötő - háttér (ism.) 23.50 Titkos szovjet háborúk 23.45 Fashion Street - Arccal a földnek 23.15 Fejlesztés alatt 3.55VLS30 (amerikai erotikus sorozat) 2.05 Váltó (dók. sorozat) © Központban a stílus © (magyarfilm,2001)74' 0.15 Pengető 4.50 Egészségszerviz 1.35 A holtsáv (ism.) © 2.30 Labdarúgó-mérkőzés 0.50 Űrkutatás (7.) Ifi Ilin I I IIBMBIII MAGYAR ATV ISI— HALOZAT 1H—ü 'niKUSFŐÚt lüllll SPORT 1 I HBO DISCOVERy'^­o .....................................................................................................................................................................................................i.................................................................................................................................................. 13.05 Pálya. 1330 Paletta. 14.05 Kereszt- 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 1730Te vagy az életem. 1830 Csacska an- 830 Szabadidő-és sportmagazin 9.00 Snoo- 10.45 Olasz labdarúgás. 1330 Portugál láb- 630Négyenegygatyában830lmagine-John 13.00 Vetélkedő a roncstelepen. 14.00 Ho­j} metszel 15.05 Civil kaszinó. 16.05 BBC Click. ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 1630 Együtt gyal (argentin sorozat). 1930 Fekete gyöngy kér 10.00 Labdarúgás 11.00 Labdarúgás darúgás. 14.15 Olasz labdarúgás. 15.15 Lennon 10.15 Nászút az anyámmal 11.45 gyan csinálják?. 15.00 Hogyan készült?. S 1630Paletta. 1730 Vonalban. 1830 Ősök a biztonságért! 17.00 Laci bácsi konyhája. (argentin sorozat). 2030 Hírháló. 20.55 íze- 1230 Csupa sport 13.00 Tenisz WTA-toma, Spanyol labdarúgás. 16.15 Olaszlabdarúgás. Anyád napja 1325 Amazonok 15.10 Művész- 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni!. HOOAme­ö tere. 19.00 Híradó. 19.30 A magyar beteg. 1725 Új mezőgazdasági magazin. 17.55 Hír- Iítő-Kukkantsonbehozzánk5percre!21.00 Moszkva 16.30 Snooker 1800 Labdarúgás 16.45 Autokrossz-ob. 17.15 Kerékpáisport- lelkek 174DOTakeThat-koncert 1755 Haláli há- rikai hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 ifi 20.05 Rájátszás. 21.00Híradó21.2135 Lap- adó. 18.10 Fórum. 1925 Egyenes beszéd. Kék acél (amerikai akctófilm, 1990). 23.00 18.15 Csupa sport 18.45 Labdarúgás 19.45 magazin. 17.45 Asztalitenisz. 21.00 Mai iaadás 1930Moonwalker2L00Múltterápia Állítólag... 20.00 Hogyan készült?. 21.00 g zárta. 22.05 Ősök tere. 2230 Hírvilág. 23.05 20.00 Friderikuszmosl21.15Civilapályán. A vámpírvadász (amerikai akciófilm, 1995). Ökölvívás,Portugália23.00Túraautó-vb2330 helyzet. 21.15 Full kontakt magazin. 22.15 22.45 Családi kaleidoszkóp 0.15 Se barátság Tragédiák háttere. 22.00 A leggonoszabb. W BBC-híradó. 23.30 A magyar beteg 22.10 Tetthely. 23.10 Többet ésszel! L00 Hírháló. 130 Bencze-show. Ralévb, Spanyolország030 Labdarúgás Erösemberekversenye.23.15Kosáitabda. se szerelem 1.55 Múltterápia 23.00 A legnagyobb motoros kihívás. KAPÓS TV T|BPPPHPP BOGLÁR MARCALI tF"'3||||| 91.2 ENJOY ÍH^OSVÁr”1 88,0 N: JOT MARCALI "" 1 PETŐFI RaÍTÍ'u ......W KOSSUTH kADÍoHHI 08 .00 Képújság 17.00 Vérebvezetők nyomá- Napközben folyamatos képújság hírekkel, 19.00 Marcali Híradó 19.20 Sztárvendégek a 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 06.00-Óránként hírekkel, közlekedéssel kap- 600 Hírek 603 Zene ébredéshez. Benne: 630 4.00Óránként:Hírek9.00Napközbenl2.00 bán-dók. film 17.30 Korzó, ism. 18.30 Gé- közérdekű információkkal 19.00 Híradó Marcali vásáron, ism. (Kontár László, Somló csolatos információkkal, időjárás-jelentéssel, csolatos információkkal, időjárás-jelentéssel, Hírpercek, Félóránként hírek, közlekedés 9.02 Krónika 1230 Magánhangzó 13.04 FürElise '0 niusz, ism. 18.59 Útravaló 19.00 Kapospont 19.20 Rejtjelek 19.40 A medvék és én - ri- Tamás és Südi Iringó, Gáspár Laci) 2030 Hír- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- Sporthírek 10.03 Zene munkához, benne: 12.13.30 A római katolikus egyház félórája W -a Kapós Televízió hírműsora 19.20Kapos portfilm 20.00 Híradó 20.20 Csörgő-lyuk - háló 20.55 beirtó 21.00 Kék acél - am. akció- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- óránkénthínek, közlekedés 11.02; 13.02; 15.02 14.05 Arcvonások 1435 Tér-idő 15.00 Közel­ii Sport 1930 Közelkép: Klebelsberg-nap Ka- ismeretterjesztő film 21.00 Ismétlések reg- film 23.00 A vámpírvadász - am. akciófilm tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- tél 17.00 Élő kívánságműsor 18.00 Hírössze- Sporthírek-Rövid összefoglaló a napi esemé- ről 15.15 Kultúrkör 15.45 Zöldövezet 18.03 posváron 19.59Útravaló20.00Kapospont gélig 0130Bencze-show foglaló20,00Zenegép foglaló20.00Zenegép nyekrőll603Zenetanuláshoz.Óránkénthírek, Parlamenti ütköző 18.30 Határok nélkül ism. 20.20 Kapós sport ism. 2030 Hírháló JF™"™ ™ .............................időjárás és közlekedés 17.02; 19.02 Sp.hírek 19.05 Sport 19.20 Vendég a háznál 19.45 20 .55ízelítő-Kukkantsonbehozzank5perc- ........................................................................................................................................‘......................................................................'............................................. 19.03 Kultúrfitnesz - Szellemi frissítés és lelki Nyelvész 19.50 Mese 20.04 Metamorphosis re ! 21.00 Kék acél-am. akciófilm 23.00 Ka- 19.00 Híradó 1920 Rejtjelek 19.40 A medvék 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 10.00,16.00 Csurgói Híradó I. ism. 10.20, 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- erősítés20.00Hírek,közlekedés20.03Zeneol- Transylvaniae, avagy az Újmódi 2030 A nap pos Krónika, éjszakai magazin: Útravaló, Ka- ésén-riportf.20.00Híradó2020Csörgő-lyuk tűm- és ismeretterjesztő kisfilmek. sorozatok 13.20 így történt... - CSTV arc. 2030 Hírháló sic Délután 17.00Zenevonat20.00Táskará- vasáshoz 0.02 Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás történetei 2225 Esti beszélgetés 23.00 Kenó pospont, Kapós Sport - ismeretterjesztő f. 21.CX) Ismétlések reggelig 21.00 Esti film 21.00 Az idegen-am. akciófilm dió -egy kis hazai+zenei és kulturális műsorok 23.04 Népzene 0.10 Éjszaka 13 331

Next

/
Thumbnails
Contents